Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett

Főoldal arrow Cikkek arrow Történelem arrow Tengeri csaták arrow A világtörténelem legnagyobb tengeri harca: a skageraki vagy jütlandi csata...
A világtörténelem legnagyobb tengeri harca: a skageraki vagy jütlandi csata... PDF Nyomtatás E-mail

lakosm, 2004. október 18. Hétfő 20:19

Átlagos értékelés :    (0 szavazat)

Megtekintések száma : 10062    

Kedvenc : 1

Rovat : Cikkek, Tengeri csaták


A német haditengerészet a világháborút megelőző évtizedben teljes erővel készült az angollal való mérkőzésre, amit a német külpolitika elkerülhetetlennek tartott. A német-angol viszony rosszabbodásának egyik fő oka éppen a német flotta rohamos fejlesztésében gyökerezett. A német azon volt, hogy az angol flottát belátható időn belül utólérje. De 1914-ben ettől még távol állt. Hajóegységekben mégis már annyira gyarapodott, hogy a világháború kitörésekor a német flotta az angolok úgynevezett Super-Dreadnougth tipusu, azaz 20.000 tonnán felüli, 12 darab legnagyobb ürméretü ágyúval felfegyverzett 22 csatahajójával 16 ilyen hajót tudott szembeállítani. Ez a tipus az orosz-japán tengeri háború tapasztalatai alapján fejlődött ki. A német és az angol csatahajó között csak az volt a különbség, hogy az angol 30 és feles, 35 és 38 cm-es ágyukat, míg a német 28 és 30 és fél cm-es ágyukat alkalmazott és hogy az angol csatahajó valamivel gyorsabb volt, míg a német hajónak a páncélja volt erősebb.

Ma tudjuk, hogy a német flotta hajói szerkezet tekintetében felülmulták az angol hajókat, sokkal nehezebben sülyedtek el, mint az utóbbiak, nehéz ágyúiknak hatása és pontossága nagyobb volt az angolok nagyobb űrméretű nehéz ágyúinál és hogy a német flotta jobban manőverírozott, harci szelleme pedig legalább is egy szinvonalon állt az angoléval. 1914-ben ez még nem ment át a köztudatba. Akkor az angol flotta még mindenki előtt nemcsak számerejénél, hanem minőségénél fogva is a legyőzhetetlenség hírében állt.

Az angolok számbeli fölénye arra késztette a német császárt, hogy a német flottának a döntő csata elkerülését parancsolja meg, noha kiváló német tengerészek, így elsősorban a világháborús német flotta megszervezője, Tirpitz tengernagy a flotta támadó alkalmazását javasolta. Egyébként az arány a két flotta között a németekre 1914-ben volt a legkedvezőbb. Később romlott, mert az angol haditengerészet egyrészt az idegen államok részére angol hajógyárakban épülőfélben levő hajókat lefoglalta és a flottába besorozta, másrészt Anglia az angol hajógyárak nagyobb teljesítőképességénél fogva hamarabb fejezhette be a maga készülő hajóinak építését és gyárthatott új hajókat. 1916-ban, mikor mégis döntő tengeri csatára került a sor, a nagy angol csatahajók - 20.000 tonnán felüliek - száma 28-ra emelkedett, míg a németé változatlan maradt.

Az angol flotta főadmirálisa, Jellicoe is óvakodott a kockázattól. Nem kereste a csatát. Arra várt, hogy a német flotta az angol vizeken megjelenjék, hogy aztán túlerejével összeroppanthassa. Egyébként az volt a felfogása, hogy az angol flotta csak akkor bocsájtkozhatik a németekkel csatába, ha a győzelem feltétlenül biztos, mert az angol tengeri vereség a szárazföldi haderő pusztulását vonja maga után, minthogy utóbbi az anyaországgal való összeköttetését elveszti.

A két flotta nagy csatahajóinak óvatos magatartása folytán tehát nagy tengeri ütközetre sokáig nem került sor.

Annál élénkebb tevékenység folyt a kalózháború terén. Ebben a németek vezettek, ami egyébként természetes volt. A német kereskedelmi forgalom a háború kitörésével egy csapásra megszünt. A kereskedelmi hajók semleges kikötőkbe menekültek és várták a háború végét. Anglia azonban a tengeri forgalom nélkül nem élhetett meg. Gőzösei tovább járták a tengereket és így a tenger jó vadászterületet nyújtott a német cirkálók számára. E kalózháború legfontosabb részleteit ismertetjük.

TUDNUNK KELL, hogy a német flotta igen sok gyors cirkálóval rendelkezett. Ezek bizonyos része: 2 nagyobb és 5 kisebb cirkáló, Spee tengernagy vezérlete alatt a háború kitörése előtt a kínai vizeken, Csingtauban állomásozott, egy cirkáló a kelet-afrikai partokon, egy pedig az észak-amerikai partvidéken tartózkodott. Mindezek a hadihajók a hadiállapot bekövetkezésekor már csak igen szerencsés körülmények között térhettek volna vissza a hazai kikötőkbe. Ezért már béke idején parancsot kaptak arra, hogy esetleges háború esetén az ellenségnek úgy ártsanak, ahogyan tudnak.

Spee cirkáló flottája, mihelyt a háború valószinüségéről hirt kapott, azonnal elhagyta Csingtaut, nehogy oda a japán-angol flotta bezárja. Csingtauban csak régi hajók és köztük a monarchia egy öreg cirkálója maradtak vissza, amely utóbbi lassuságánál fogva Spee tengeri hadműveleteit csak késleltethette volna. A német cirkáló flotta a csendes-óceáni szigettengeren keresztül Dél-Amerika csücskének vett irányt, hogy ezt megkerülje és az Atlanti-óceánon ártson az angoloknak és egyben a német vizekre való hazatérést megkísérelje.

Spee utközben, a japán vizek elhagyása után, elbocsájtotta az Emden kis-cirkálót azzal a feladattal, hogy az Indiai óceánra menjen át és ott kalózkodjék. Spee maga 6 hajóval szerencsésen elért a chilei partokra és itt Coronelnél egy útját álló kisebb angol hajórajt teljesen megsemmisített. Ezzel megrendítette az angol flotta legyőzhetetlenségébe vetett hitét. Spee aztán megkerülte Dél-Amerikát és átjött az Atlanti-óceán déli részébe. Itt azonban utólérte az elkerülhetetlen végzet. Az angolok az óceáni forgalmukat már egyszerü jelenlétével megbénító német cirkáló flotta elfogására, illetve hazatérésének megakadályozására nagyarányu intézkedéseket tettek. Egyik fölényes hajórajuk a Falkland-szigeteknél rábukkant Spee flottájára és a németek hősies védekezése után - a német hajók nem adták meg magukat - nehéz tüzérségével elsülyesztette. Csupán egyetlen kis cirkáló menekült el a chilei vizekre, ahol néhány hónap mulva az üldöző angolok zsákmánya lett.

Az Emden hosszú heteken át tartotta izgalomban az Indiai-óceánt, ahol kalandos útjai során az ellenséges hajók sorát sülyesztette el és hihetetlen merész fellépésével teljesen megakasztotta a kereskedelmi forgalmat. Végül azonban az óceán délkeleti részében egy sokkal erősebb tüzérségü angol cirkálóval került szembe és az egyenetlen harcban elpusztult. Személyzetének egy része - amely a harc alatt az egyik szigeten maradt vissza - ott egy kis hajót zsákmányolt és csodálatos kalandok között az arab partokra menekült, ahonnan gyalog török földre vonult.

Az Indiai-óceán nyugati felében működött cirkáló (Königsberg) rövid kalózkodás után az angolok elől kénytelen volt Kelet-Német-Afrika főfolyójának deltájába huzódni, ahová az angol flotta bezárta és aztán rendszeres ostrom alá vette. Hosszu védekezés után a németek maguk sülyesztették el a ronccsá lőtt hajót. Személyzete Lettow-Vorbeckhez csatlakozott és végigharcolta a gyarmati háborút.

A harmadik cirkáló a Mexikói-öbölben nagy eredménnyel garázdálkodott, de aztán felderithetetlen okokból bekövetkezett robbanás elsülyesztette.

Különben is az említett német cirkálók a hadüzenet pillanatában halálraítélteknek voltak tekintendők. Életüket azonban igen drágán, a legtiszteletreméltóbb hősi védekezés után adták el. Kivívták maguknak az ellenség osztatlan elismerését is. Ezek a német cirkálók a szárazföldi haderők küzdelmének annyiban segítettek, hogy az angol szállítmányok megérkezését a gyarmatokból az anyaországba késleltették.

A távoleső vizeken a kalózkodást a hadihajók pusztutása után átvették a tengeralattjárók és a segédcirkálók: a hadi szolgálatra alkalmas, felfegyverzett kereskedelmi hajók. Ezek is nagy eredményeket értek el. A tengeralattjárók működését már ismertettük. A segédcirkálók közül különösen a Möve vált hiressé.

A NÉMET FLOTTA kisebb egységei számos hadivállalkozásba fogtak az angol tengerpartok ellen és a La Manche csatornában, hogy az angol kereskedelmi hajózást megbénítsák. Ebben a munkában sok sikerük volt. Emlékezetes esemény történt a háború elején, mikor egy német tengeralattjáró az egyik angol öbölben 3 torpedólövéssel 3 angol páncélos cirkálót sülyesztett el. A németeket az első hadiévben csak egyetlen súlyosabb baleset érte. Egy angol cirkáló-flotta behatolt a német vizekre, itt megtámadta az őrködő német hajókat és ezek közül három kis cirkálót elsülyesztett. Egyébként ezekben a partmenti ütközetekben az angolok vesztettek többet. Végül is az angolok kénytelenek voltak Anglia partvidékének védelmére a La Manche csatornában és azonkívül Anglia északi csücske és Norvégia között hatalmas aknazárat és dróthálózárat létesíteni és ezt állandóan őrizni. A német tengeralattjárók mégis megtalálták a módot arra, hogy ezeken a záróvonalakon áttörjenek.

Meg kell még említenünk azokat a légitámadásokat is, amelyeket német léghajók és repülőgépek angol városok és különösen London ellen intéztek. Ezt megtorlásnak szánták azért, hogy Anglia Németországot a tengertől, illetve a semlegesektől is elzárta. Ezeknek a légitámadásoknak katonai jogosultságát nem lehet elvitatni, célszerüségükhöz azonban kétség fér.

A Keleti-tengeren is több tengeri ütközet zajlott le az orosz és a német flotta kisebb egységei között; ezek a német fölényt tanusították. Az egyik ütközetben azonban egyik kis cirkálójuk az orosz part közelében elsülyedt. Orosz buvárok ezen a hajón megtalálták a német haditengerészet titkos rejtjelkulcsát, amelyet rádiósürgönyöknél szokott volt használni. Ez a rejtjelkulcs aztán az angolok kezébe került, akik ilyenformán a német sürgönyök tartalmát megtudták és ennek alapján minden német vállalkozás ellen a kellő intézkedéseket megtehették. A németek ellenfelüknek erről a nagy előnyéről csak a háború után értesültek.

A NÉMET HADITENGERÉSZET vezetőségében beállt több változás során 1916 elején Scheer tengernagy került a német flotta élére. Neki sikerült a nagy csatahajók tétlenségét, illetve kímélését követelő felfogást megtörni. Felhatalmazást kapott arra, hogy a csatát kedvező körülmények fenforgása esetén ne kerülje el. Scheer aztán többször kifutott az egész flottával az angol vizekre abban a reményben, hogy ott az angol flotta nagyobb részeivel megütközhetik. Nem volt ez öncél, hanem a Németországot annyira sujtó tengeri blokád megtörésére való törekvés.

Scheernek a csata megvívására irányuló reménye 1916 nyarán túlságosan is beteljesedett. Május 31.-én az egész angol flottával került szembe. Scheer nem hátrált meg, hanem nekiment a túlerőnek. Ebből keletkezett a világtörténelemnek eddig legnagyobb tengeri harca: a skageraki vagy jütlandi csata.

A német flotta, az élen Hipper tengernagy csatacirkáló-hadával (20.000 tonnán felüli 5 darab nagy hadihajó, egyenként 12 darab 28 cm-es ágyuval, de aránylag gyenge páncélzattal), mögötte mintegy másfélórai távolságra Scheer a nagy csatahajókkal a mondott napon azért futott ki az északi tengerre, hogy az angol tengerpartot bombázza. Az angolok azonban a kihallgatott német rádiósürgönyökből idejében értesültek a tervezett vállalkozásról és megakadályozására a német flotta elé vonultak. Elől ment Beatty tengernagy, 6 csatacirkálóval, a németekéhez hasonló, de egyébként 12 darab 30.5 cm-es ágyuval felfegyverzett hadihajóval. Szintén nagyobb távolságra követte őt Jellicoe az egész csatahajóhaddal.

Az angolok nagy - kétszeres - túlerőben voltak.

A nagy hajóhadak küzdelmének sorsát rendszerint nehéz tüzérségük dönti el. Ezért szokás valamely hajóhad harci erejét azzal a lövedékmennyiséggel - kilogrammokban - kifejezni, amelyet a hajóhad ágyui egyirányban, egyidejüleg kilőhetnek. Az Északi-tengeren 1916 nyarán egymással szembekerült két flotta közül az angol kereken 182.500, a német 87.500 kg lövedéksúlyt képviselt. Természetesen a tengeri csatában még más tényezők is szerepet játszanak. Ide tartoznak a többek között az admirális képessége, az ágyuk pontossága és lőgyorsasága, a lövedékek átütő ereje, a hajók gyorsasága, manövirozási ügyessége, páncélzatuk ellenálló ereje stb. Ezeknek az adatoknak összevetéséből adódik a hajóhad értéke. A skageraki csata eredménye azt tanusította, hogy a német flotta a lövedéksúlyon kívül az angolt minden más téren felülmulta.

A csata elején - a késő délutáni órákban - a két előretolt, felderítő szolgálatra hivatott cirkálóflotta ütközött meg egymással. A német flotta rövid ágyuharc után két angol csatacirkálót elsülyesztett. A német ágyuk lövedékei átütötték az angol páncéltornyokat, tüzük behatolt az angol lőszerkamrákba és azokat felrobbantotta. A két angol hajóról senki sem menekülhetett meg. Hipper azon volt, hogy tagadhatatlan győzelmét Beatty flottájának teljes megsemmisítésével fejezze be, mikor megjelent a szintéren Jellicoe óriási csatahajóhada, melynek élosztálya azonnal Beatty segítségére sietett. Hipper kénytelen volt az üldözést abbahagyni. Rövidesen Scheer is a csatatérre ért és maga előtt találta az angol hajók beláthatatlan vonalát.

A döntő küzdelemre való kifejlés során Jellicoe hajóhada, Scheer megkerülése céljából, a jütlandi partok felé vett irányt. Az volt Jellicoe terve, hogy mielőtt a döntö harcot megkezdi, a német flotta és a jütlandi tengerpart közé beékelődik.

De Scheer észrevette az angol manőver célját. Ennek meghiusítására rövid idő alatt kétszer is nekiment a hosszu vonalban, nagy gyorsasággal délnek haladó angol hajóhadnak. Ennek közepét akarta áttörni. Ez a törekvése mindkét izben meghiusult. Vissza kellett fordulnia. Az angol ágyutűzben ezt a veszedelmea manővert azonban a német flotta olyan ügyesen végezte, hogy csak egy kisebb hajót vesztett, míg az angol flotta három nagy és egy kisebb hajóval lett szegényebb.

A második áttörés sikertelensége után teljesen besötétedett. A homályban Scheer északnak vett irányt, míg Jellicoe tovább délnek haladt. Ilyenformán Scheer az angol csatavonal északi vége felé ért. De anélkül, hogy ellenfelének helyzetével tisztában lett volna, megkísérelte - teljes sötétségben - a harmadik áttörést, délkeleti irányban. Ez most teljes eredménnyel járt. Hajóhada legázolta az angol vonal végén haladó könnyebb tengeri haderőket és azoknak súlyos veszteséget okozott. Az itt kifejlődött harcokban sülyedt el az egyetlen német csatahajó, - a legöregebbek közül való. Már a megtörtént áttörés után kellett még a németeknek egyik súlyosan sérült csatacirkálójukat elsülyeszteni, minthogy elvonszolni nem tudták.

A hajnali órákban a német flotta a német tengerpart előtt lerakott aknamező elé ért, készen arra, hogy az esetleg megjelenő angolokkal a csatát folytassa. Ugyanekkor Jellicoe kénytelen volt megállapítani, hogy a német flotta nincs a keresett déli irányban, hanem az éj folyamán más irányban eltávozott. Mindenesetre ügyesen kitért a tervezett bekerítés elől.

A csata eldöntetlenül végződött. A kölcsönös veszteségek összehasonlítása (a tenger fenekére keriült 115.000 tonna angol és 61.000 tonna német hajótér) mindenesetre a német harci fölényt bizonyítja.

A német flotta a cirkálók csatájában győztes maradt. Mikor aztán a főerők is megjelentek a csatatéren, a német hajóhad a nagy angol túlerő manővere következtében kedvezőtlen hadászati helyzetbe került. De ebből nagy elszántsággal, fényesen kivágta magát.

Az angol világot a csata után nagy csalódás töltötte el. Nem lehetett tagadni, hogy a sokkal gyengébb német flotta, szemben az angol "grand fleet"-tel, az angol világ büszkeségével, bámulatos módon megállta a helyét, nehéz veszteségeket okozott, áttört rajta és megmenekült, holott minden angol abban a meggyőződésben élt, hogy a német flotta utolsó órája ütött, ha a csata elfogadását merészkedik megkisérelni.

Ennek a csatának természetesen nagy irodalma van. A németek kétségtelen jogosultsággal büszkék a "skageraki" győzelemre. Az angolok a német győzelmet nem ismerik el, mert elvégre is Jellicoe maradt a csatatéren, míg Scheer onnan eltávozott, de maguk is megállapítják, hogy a "Jütland"-nál történtek az angol haditengerészet történelmének kevésbbé sikeres fejezetét jelentik.

A nagy csata a hadászati helyzetet nem változtatta meg. Újabb nagy csata pedig a világháború végéig nem esett. Különben is 1917 elején a német tengeri hadviselés súlypontja a tenger szine alá helyeződött át. A tengeralattjáróknak kellett volna a háború sorsát eldönteni.

A világháború alkonyán, a fegyverszüneti tárgyalások hatása alatt, Scheer még azzal a tervvel foglalkozott, hogy az egész német flottával felkeresi - döntő csata megvívására - az angol hajóhadat. Október 28.-ára tűzte ki a flotta kifutását. Ezt azonban a német haditengerészet lázadása megakadályozta.

Ismeretes, hogy a német flotta aztán a Scapa Flow angol hadikikötőben internáltatott, ahol azonban flottaparancsnoka, nehogy a hajók esetleg az ellenség hajóhadát szaporítsák, a flotta elsülyesztését rendelte el. Ez hiánytalanul megtörtént. A büszke német flotta 1919 június 21.-én a hullámsirba szállt.

A cikket a www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww1/julier/7_2.html címen találtam.


   
Idézés a honlapján
Kedvenc
Nyomtatás
Küldés levélben

Utolsó frissítés : 2004. október 18. Hétfő 20:19


Olvasók hozzászólása  Hozzászólás RSS küldése
 

Átlagos értékelés

   (0 szavazat)

 
Hozzászólás nyelve: Magyar (0), English (0)

Hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
Belépés vagy regisztráció szükséges.

Még nincs hozzászólás



mXcomment 1.0.5 © 2007-2017 - visualclinic.fr
License Creative Commons - Some rights reserved
 
< Előző

www.hajomakett.hu
Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett