Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett

Főoldal arrow Cikkek arrow Történelem arrow Hajózástörténet arrow A nagy fölfedezések kezdete
A nagy fölfedezések kezdete PDF Nyomtatás E-mail

lakosm, 2004. október 20. Szerda 19:31

Átlagos értékelés :    (0 szavazat)

Megtekintések száma : 15659    

Kedvenc : Nincs

Rovat : Cikkek, Hajózástörténet


A XV. százada nagy fölfedezésekkel záródik be. Ugyanis az a körülmény, hogy a török hatalom a keresztyének elől az Indiába vezető útat majdnem egészen elzárta és ezzel megnehezítette a fűszerek, gyarmatáruk behozatalát, a melyet Európa népei már sokkal jobban megszoktak, semhogy erről lemondani tudtak vagy akartak volna, ezeket arra kényszerítette, hogy más tengeri útat keressenek, a mely Indiába vezet. A XV. százada nagy fölfedezésekkel záródik be. Ugyanis az a körülmény, hogy a török hatalom a keresztyének elől az Indiába vezető útat majdnem egészen elzárta és ezzel megnehezítette a fűszerek, gyarmatáruk behozatalát, a melyet Európa népei már sokkal jobban megszoktak, semhogy erről lemondani tudtak vagy akartak volna, ezeket arra kényszerítette, hogy más tengeri útat keressenek, a mely Indiába vezet.Ez az érdek minden esetre elsőrendű befolyást gyakorolt; de e mellett látjuk azt is, hogy a kik először léptek a fölfedezés útjára, azokat nem Európának azon szükséglete, nem is a kereskedelmi érdek vezette. Tudjuk, hányszor vetett gátot a keresztyének győzelmének az az emberáradat, mely Afrikából tódult a mórok segítségére. Később az elmaradt, sőt a mórok is visszamenekültek Afrikába, üldöztetve a spanyolok és portugálok által s mikor az utóbbiak az arabokat ősfészkökben támadták meg s Tengerész Henrik fényes győzelmet aratott az arabok hajóhada fölött és 1415-ben elfoglalta a fontos Ceutát, ekkor és ezzel a későbbi fölfedezéseket is biztosította. Ebben a küzdelemben is, mint a félsziget visszafoglalásában segítették a portugalokat a francziák, angolok és németek, mi legjobban igazolja, hogy Ceuta és ennek nyomában Marokkó partjainak elfoglalása a vallás szülte lelkesedésnek volt következménye. Ennek keresését lehetővé tette a XIII. század végén élt Gioia Flavio olasz hajósnak tulajdonított, tulajdonképen azonban a khinaiaktól ismert és használt és ezektől bizonyosan az arabok révén az európai hajósnéphez eljutott iránytű; a siker reményét pedig táplálta az emberekben a föld alakjáról szóló tan. Hogy már a középkorban is voltak, bár kevesen, kik vallották és tanították is azt, hogy a föld gömbölyű, ezt bizonyítják Albertus Magnus és Bacon Roger művei; az érdeklődést azonban még inkább növelte a középkor legnagyobb utazójának, Marco Polonak (1254–1323) csodás útleírása. Marco Polo olasz származásu (született Velenczében) férfi, ki az ismeretlen Keletnek csak sejtett csodás világa által vezetve megindult s így ő volt az első az európaiak között, a ki Ázsia belsejét és ennek keleti részét is átkutatta. Atyja Nicolo Polo és nagybátyja Maffio, kik velenczei kereskedők voltak, Kublai, a mongolok nagy-khánjához utaztak, a ki őket szivesen fogadván, a mongolok között éveket töltöttek. Végre 1269-ben visszatértek Olaszországba, a mint a khán kivánta, hogy nevében kérjék meg a pápát, küldene hozzá néhány hittérítőt. 1271-ben ezek meg is érkeztek a fiatal Marco Polo kiséretében, a kit a nagykhán annyira megszeretett, hogy követként őt küldötte Khina különböző részeibe és más távoli tartományokba, végre Kiang-Nan tartomány kormányzójává nevezte ki. De Polón erőt vett a honvágy és a khán engedelmével, 24 évi távollét után, kincsekkel megrakva, Sumatra, Ceylon, Ormus, Täbris, Trapezunton keresztül 1295-ben szerencsésen visszaérkezett Olaszországba. Ekkor hazája szolgálatába lépett, azonban 1298-ban a Curzola mellett vívott tengeri ütközetben a genovaiak fogságába került, a hol a legelőzékenyebb bánásmódban részesült. Itt fogságában mondta a tudós pisai Rusciano tollába az ő utazását, 1302-ben visszanyerte szabadságát, mire szülővárosa, Velencze, őt a nagy tanács tagjává választotta és mint ilyen halt meg 1323-ban. Útleírása, melyet ő maga 1307-ben adott ki, nemcsak azért nevezetes, mert feltárja előttünk Ázsia belsejét, hegy- és vízrajzát leírja, megismertet bennünket ama néprajzi és politikai viszonyokkal, a melyek a mongol birodalom virágzása korában ott uralkodtak; hanem különösen azért, mert ő említi először Japánt (Zipangu), a legtávolabbi, mesébe illő és aranyban bővelkedő csodaországot, a mely ha egy lánczszemét képezi is az egész világ földrajza terén tett kutatásoknak, megfigyeléseknek és föltevéseknek, de a nagy földrajzi fölfedezéseket nagyban elősegítette. Ha sokan kétségbe vonták is annak igazságát, mit a későbbi események igazoltak, azonban az, mit az aranyról mondott, leginkább ösztönözte a merész hajósokat, hogy az aranyban bővelkedő csodaországba vezető tengeri útat fölfedezzék. Polo útleírásának következménye nem is maradt el s elsők voltak a portugalok, a kik a fölfödözés terén eredményt vívtak ki. Szelleme a mozgalomnak a genovai származású nagy tengerész, Nicolo di Recco volt, a ki által indított mozgalom végre arra birta IV. Alfonz királyt (1325–1357), hogy Lissabonból a firenzei Angiolino del Tagghio parancsnoksága alatt három hajót küldjön ki a fölfödöző útra, a mely hihetőleg a Palma, Canari és Teneriffa, szigeteket fedezte föl. E siker magával ragadja Aragoniát, melyek királya, IV. Péter 1342-ben Clermont grófjának ad engedélyt a fölfödözésre és hódításra, a ki azonban az általa fölfödözött Gomerát nem tudta hatalmába keríteni. 1393-ban egy andalusiak és baskokból álló társaság III. Henrik (1393–1406) Castilia királyának engedelmével öt hajót küldött Afrika nyugati partjainak kikutatására, a mely a part mentén a 29-ik szélességi fokig (a Canari-szigetekkel szemben) jutott el, hol a Teneriffa vulkánjának tüzétől annyira megrémültek, hogy a szigeten, melyet Ördög szigetének neveztek el, kikötni sem mertek. S miután Lancerotát kirabolták, visszatértek és engedélyt kértek Henrik királytól a Canari szigetek elfoglalására, a ki ezt nem tiltotta ugyan meg, de meg sem engedte. Mindez azonban csak a kezdet nehézségét bizonyította, a jövőre nézve sem alapot nem nyújtott, sem biztosítékot. Maga a zsákmány és birvágy nem is volt elég erős arra, hogy a fölfedezés útjának alapjait lerakják, mindaddig, míg egy más, nemzedékeken uralkodó érzelem segítségével el nem jutottak odáig, a hol már biztosabb hirek, nagyobb kilátások általános hatást voltak képesek gyakorolni. Ezt nyújtotta I. János portugál király legifjabb fia, Tengerész Henrik, a ki 1394 márcz. 4-én Oportóban született, a ki kora ifjúságától fogva erő, vitézség és a tudomány szeretete által tünt ki, a kihez nagy reményeket füztek s hogy ez teljesedni fog, erre nézve az első biztosítékot 1415-ben Ceuta elfoglalásával nyújtotta. E győzelme jutalmául a Krisztus-rend nagymesterévé választották s ez időtől fogva a rend gazdagságát a tengerészetre, felfedező utazásokra és ezek révén a keresztyén vallás terjesztésére fordította. Ceuta birtokában Portugalia erős állást foglalt el Afrikában; de Marokkó belsejébe behatolni nem voltak képesek, a melyet hősiesen védelmeztek az arabok, különösen segítve az Atlasz hegység természeti viszonyai által, a melynek fönsikja, mint egy hatalmas erősség, minden oldalról mint egy megközelíthetlen vár tekintett le reájok. De birták a partot s itt vettek hirt az Atlasz hegységen túl fekvő tartományokról, népekről, a melyeket részint a fogoly arabok, részint az arab vagy zsidó kereskedők hoztak hozzájuk, a mit nagyított a képzelet, a mely fölujította a déli tenger Boldog szigeteiről szóló régi mondát is. Hallották, hogy az Atlasz hegység az északi szélesség 26-ik foka alatt egy fekete előhegyben végződik, melyhez délen egy fehér homoksivatag csatlakozik, a Sahara, a melynek megközelítése a legnagyobb veszélylyel jár. Az előhegyet Non hegyfoknak (non plus ultra) nevezték el, a melyről azt mondták, hogy: a ki a Cabo de Nonon túlmegy, az nem tudja, visszajön-e? De hirt vettek arról is, hogy azontúl Marokkónál még nagyobb tartományok terülnek el, a melyeket négerek laknak, a honnan az aranyat és elefántcsontot hozzák. Ama tartományokat európai ember még nem látogatta meg; de a hir, a mely hozzájok jutott, elég csábitó volt arra, hogy azokat fölkeressék. Látjuk tehát, hogy a vallásos lelkesedés vezette a portugalokat oda, a hol ismét oly hireket vettek, a melyek már különösen azokra hatottak, a kikben a világias cél már előbb is sokkal erősebb volt. Tengerész Henrik elé az Atlasz ha legyőzhetlen akadályt gördített is; de Ceuta birtoka szabaddá tette előtte a tengert, a melyre egymás után küldte ki hajósait, a kik 1418-ban Porto-Santót, 1419-ben Madeirát fedezték fel, és ezzel Tengerész Henrik magát arra érdemesítette, hogy a király az afrikai ügyek vezetését egészen reá bizza. Hogy e nagy feladatnak megfelelhessen, Portugalia legdélibb részén, a Vincent fokán lévő Sagresben telepedett meg, a hol csillagvizsgáló tornyot, fegyvergyárt építtetett és egy oly intézetet állított föl, a melyben tengerészei a szükséges mennyiségtani, földrajzi és csillagászati ismereteket elsajátítván, mint hivatásos tengerészek foghassanak feladatuk megoldásához. Mindez kétségtelen bizonyítékát nyújtja annak, hogy Henrik herczeg nemcsak maga a legkomolyabban készült a fölfedezésekre, de erre elő akart készíteni egy egész nemzedéket is, a mely a megkezdett művet, ha a sors úgy hozza magával, folytassa és befejezze. Porto Santóban azonnal portugal gyarmatosokat telepített meg; az ennél sokkal nagyobb Madeira szigete azonban néptelen volt; óriási erdőségeit tehát fölgyújtatta, a mely – mint mondják, – hét évig égett és a hamutól rendkívül termékennyé vált föld műveléséhéz csak ezután fogott hozzá. Henrik a nagyszámú gyarmatosokkal háziállatokat is küldött a szigetre, Sziciliából czukornádat és Cyprusból szőlővesszőt. Gazdag termés jutalmazta a vállalkozást, a mi nagyban hozzá járult a további sikerhez és lassan az előitéleteket is eloszlatta. 1422-ben vagy a következő évben a délre fekvő Salvagos szigetcsoportot, 1432-ben a már régebben is ismert Azori szigetcsoportot fedezték föl, a melynek első szigetét S. Mariának nevezték el. A kilencz szigetet tizenhat portugal hajó azonnal gyarmatosította. Végre 1433-ban Henriktől kiküldött Gilianer tengerész több sikertelen kisérlet után eljutott Non hegyfokhoz, sőt még azon túl menve ama hegyfokig, a melyet Cap Bojador (körülhajózottnak) nevezett el. I. János király halála után legidősebb fia I. Eduard foglalta el a trónt (1437–1438), a ki méltányolván testvérének érdemeit, az általa felfedezett szigeteket jövedelmeivel együtt neki ajándékozta. Erre Henrik egy nagy hajót szerelt föl, a mely Cap Bojadortól 30 mérföldnyire délre elhajózott; de Tanger ellen indított vállalata kudarcot vallott. Eduard király halála után a kiskorú V. Alfonz nevében az elhaltnak testvére, Pedro vezette a kormányt, a ki Henrik herczeget megerősítette a szigetek birtokában s ugyanekkor V. Márton pápa Portugalia tulajdonjogát kiterjesztette mindama tartományokra, melyeket Afrika partjain és ennek mentében felfedezni fognak. Ez megkétszerezte a portugálok buzgalmát, akik 1440-ben Antonio Gonzalez és Nunno Tristan tengerészek vezetése alatt eljutottak a Fehér fokig (Cap Blanco); 1446-ban pedig a Zöld fokig (Cap Verde). Ez után már Henrik herczeg könnyen födözhette a fölfedezés költségeit, mert hogy 1142-ben az első négert Lissabonba hozták, a ki általános csodálatnak vált tárgyává, a hozott arany és elefántcsont további felfedezésre sarkalta az embereket, a kik társaságokat alakítottak, a melyek Henrik herczeg vezetése alatt egész rajokat bocsátottak ki a fölfödözés útjára. Azok között, kik e téren érdemeket szereztek, első sorban kell említenünk Luigi de Cadamostot, a ki 1455-ben a Verde-foki szigeteket és a Verde-fokot körülhajózván, a Senegalt és Cambia folyókat fedezte fel, a honnan 1456-ban tért vissza. Még ez évben ismét útra kelt és ekkor eljutott a Rio Grande folyóig, fölfödözte a Bissagos szigeteket és ezzel fölfödözték mindama partokat, a melyek Felső-Guineáig terjednek. Cadamost ez útjából visszatérvén, Henrik herczeg haláláig ennek oldala mellett maradt; ez után pedig visszatért szülővárosába, Velenczébe. ő volt az első hajós, a ki utazásait megírta és közzétette és a korábbi utazások hiteles történetét is kiadta. Tengerész Henrik halála után (1460) a felfedezés kedve megcsappant; de hogy 1471-ben Tangert elfoglalták, ismét új erőre emelkedett és már 1472-ben egymás után fedezték föl Fernando-Poó, S. Thomé és Annabón szigeteket és ezzel már túlmentek az Egyenlítőn is és megdöntötték az előitélet sugallta ama nézetet, hogy az ott uralkodó forróság miatt hajózni nem lehet, mert a tenger ott forr, a földet pedig a nagy hőség megégette. Még nagyobb sikereket ért el V. Alfonz fia V. János (1481–1495), a ki míg egyrészről országában a hatalmassá lett főurakat megalázta, ezek ellenében a polgárságot és a földnépét megvédelmezte és Spanyolországból kiüzött több mint 80 ezer zsidót védpénz föltétele mellett országába befogadott és ezzel országának szorgalmas iparosokat és kereskedőket szerzett, a felfedezés ügyét is fölkarolta, mihez a Guineával folytatott kereskedelem bőven megszerezte a szükséges költséget. 1486-ban Diaz Bertalan portugal nemest két hajóval küldte a felfedezés útjára. Viharok és a tengeráram veszélye között hajózott Diaz délfelé, a mikor egy három napos vihar oly messze hajtotta hajóját a partoktól, hogy ezt egészen elvesztette szeme elől. Ennek daczára délfelé haladt s már a déli szélesség 35-ik fokán is túlment, és így a nélkül, hogy csak sejtették is volna, tovább mentek mint a meddig Afrika délnek terjed. Erre visszafordultak és 13 napig hajóztak északnak, míg végre elérték Afrika déli csúcsát, a melyet a tengeri viharok miatt Cabo tormentosonak (Viharos fok) nevezett el. Ez eredménynyel megelégedvén, visszatért és 1487 deczemberben ért Lisszabonba, a hol nagy tisztelettel fogadták. A király midőn az eredményt hallotta, Afrika déli fokának nevét Cabo de buena esperanza (Jóremény foka) névre változtatta, mert remélte, hogy ennek felfedezése a keresett útat Indiába megnyitotta. E remény megvalósulását ugyan János király nem érte meg, ez utódjának, Nagy Emánuelnek (1495–1521) tartatott fönn, a ki 1497-ben Vasco de Gama, egy jártas és vállalkozó tengerész parancsnoksága alatt négy hajót küldött a kelet-indiai út felfedezésére, a ki 1498 május 19-én szerencsésen el is jutott a Malabar partokhoz és Calicut öblében vetett horgonyt. Calicut királyával azonnal kereskedelmi szerződést akart kötni, miben azonban megakadályozták őt a mohammedánok, a kik a kereskedelemnek kizárólagos birtokosai voltak. Ezek ellenséges föllépése visszatérésre birta Vasco de Gamat, a ki 1499 szeptember havában szerencsésen meg is érkezett Lissabonba. A hozott tudósítás arra birta a királyt, hogy Pedro Alvarez Cabral vezérlete alatt 13 hadihajóból álló hajóhadat küldjön Kelet-Indiába, a mely, ha kell, képes leend fegyverrel is biztosítani Portugalia számára a szükséges földrészt. A hajóhad azonban messze nyugotra kitért s a nélkül, hogy tudta vagy akarta volna, Dél-Amerika partjaihoz vitetett, a melyet Cabral szigetnek tartott és vörös fenyőfái után Braziliának nevezett el (1500), a király nevében birtokába vette, és e hirrel egy hajót visszaküldött Lissabonba. ő maga a többi hajóval egyenesen keletnek vitorlázott, de mikor a Jóremény foka alatt elhaladt, iszonyú vihar támadt, mely négy hajóját és ezekkel Diaz Bertalant vesztette el. Még ez után is érte veszteség, úgy hogy csak hat hajóval vitorlázott be a Calicut öbölbe.A királylyal ő is megkezdte az alkudozást, de eredmény nélkül: mikor pedig a király 40 portugal katonát álnokul lemészároltatott, Cabral is fegyverhez nyult, boszút is állott a gyilkosságért, még is kénytelen volt minden eredmény nélkül visszatérni és 1501 jul. 23-án szerencsésen meg is érkezett Lissabonba. Mindez nem riasztá vissza a királyt, hanem a következő évben Vasco de Gamat husz hajóval küldte Indiába, a ki megérkezvén, az indiai királynak hajóit részint megsemmisítette, részint elfogta, Calicutot pedig bombáztatta. Ezzel ugyan békére kényszerítette a királyt és ama szerződés elfogadására, melyet elé terjesztett; minthogy azonban hadereje sokkal csekélyebb volt, semhogy ezzel a csodaország rendszeres hódítását csak megkezdhette volna, ezért megelégedett azzal, hogy a partvidék legfontosabb helyeit megszállja. Ez is elég volt arra, hogy a fontos indiai füszerkereskedést régi útjából új irányba terelje, mert az arabok, kik Velencze és India között a kereskedést közvetítették, szintén csak a partokon tartózkodtak. Ez után Vasco de Gama arany, gyöngy és drágakőből álló nagy kincscsel és teljes fűszerrakománynyal visszatért Európába, hova 1503-ik év végén ért és úgy a király, mint Lissabon népe a legnagyobb tiszteletben részesítette. Ezzel áttérhetünk a felfedezés másik irányára, mely végeredményében hasonlíthatlanul nagyobb a keletindiai út felfedezésénél. Ugyanis a spanyolok már a XIV. században, még mielőtt a portugalok Porto-Santót felfedezték volna, eljutottak a Canari szigetekre; de e felfedezésnek mi jelentőséget sem tulajdonítottak és így történt az, hogy Tengerész Henrik 1456-ban minden ellentmondás nélkül birtokába vehette a szigeteket. Portugalia sikereitől bátorítva azonban, 1478-ban fölvették a felfedezésnek elejtett fonalát és e téren oly rohamosan haladtak előre, hogy 1502-ben ezt már befejezettnek is tekinthették. Spanyol tudósítás szerint a szigetek közül Canaria, Palma és Teneriffa népesek voltak, a guanchos erőteljes, izmos hegyi népe lakta, melynek bőrszine sárgás-fekete volt, tiszta életű és már eljutott a műveltség bizonyos fokára. A nép nemességre és polgárságra oszlott, melynek élén a király állott, a ki a tiszta életet védelmező törvényeknek volt őre. A tüzet nem ismerték, irtóztak a vérontástól, az állatokat spanyol vagy más rabszolgák által ölették le, melyeknek húsát élelemre, bőrét ruházatra használták föl. E leirás arra a föltevésre vezet bennünket, hogy a szigetekben már a görögök által említett Boldog szigeteket ismerjük föl, a melyről Jubának, Mauretania királyának is volt tudomása. Ez a szerencsétlen nép a spanyolok zsarnoksága alatt teljesen kiveszett és benne egy ősrégi nép halt ki nyelvével, történelmével együtt, a mely talán világot vetett volna a legrégibb phoenicziai és karthágói gyarmatosításra. A régi világ azonban távolabbi országokról, magáról Amerikáról is birt tudomással. Diodoros említi, hogy a karthágóiak a Hercules-oszlopokon túl födöztek föl egy nagy, erdőben és vizekben gazdag földet. De Guignes pedig 1761-ben kimutatta, hogy a khinaiak már az V. században K. u. érintkezésbe léptek Amerikával, a melyet Fuszangnak neveztek. De ha mindezt kétségbe vonjuk is, az már bizonyos, hogy a merész normann hajósok már 863-ban felfedezték Islandot; Erik 982-ben Grönlandban gyarmatot alapított, hol később két város és száz tanya volt és egy püspökség alatt 16 templom és hét kolostor; Erik fia, Leif, néhány évvel később felfedezte Hellulandot (Sziklaország), Marklandot (Erdőország) és Winlandot (Szőlőország), a mely elnevezés alatt a Szt. Lőrincz folyó torkolatától egész Bostonig terjedő partvidéket értették. E gyarmatok azonban a normannok viszálykodása folytán megszüntek s később csak elvétve keresték föl e helyeket, végre 1347 után egészen megfeledkeztek azokról. Ezt az elfeledett világrészt fedezte fel Columbus Kristóf.
   
Idézés a honlapján
Kedvenc
Nyomtatás
Küldés levélben

Utolsó frissítés : 2004. október 20. Szerda 19:31


Olvasók hozzászólása  Hozzászólás RSS küldése
 

Átlagos értékelés

   (0 szavazat)

 
Hozzászólás nyelve: Magyar (0), English (0)

Hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
Belépés vagy regisztráció szükséges.

Még nincs hozzászólás



mXcomment 1.0.5 © 2007-2017 - visualclinic.fr
License Creative Commons - Some rights reserved
 
< Előző   Következő >

www.hajomakett.hu
Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett