Főoldal arrow Cikkek arrow Történelem arrow Admirálisok, kapitányok arrow Yamamoto tengernagy halála
Yamamoto tengernagy halála PDF Nyomtatás E-mail

lakosm, 2004. október 20. Szerda 19:40

Átlagos értékelés :    (0 szavazat)

Megtekintések száma : 9631    

Kedvenc : Nincs

Rovat : Cikkek, Admirálisok, kapitányok


Az 1943. április 18-ai összecsapás, ha pusztán a harcba vetett erők nagyságát nézzük, nem mondható rendkívülinek: az amerikai hadsereg egyik Guadalcanal szigetén állomásozó repülőszázada megtámadott két japán bombázót és hat vadászgépet. A 16 Lockheed P-38G Lightning légi harcban a kísérő Zero-k közül egyet sem, de - egy saját gép elvesztése mellett - mindkét bombavetőt lelőtte. A világháború légi csatái közül még az sem emeli ki, ha hozzávesszük azt a további két megsemmisített japán vadászgépet, melyek az ellenség közeli repteréről szálltak fel. A nyilvánvaló túlerőben lévő amerikaiak haditettére nem is a lelőtt gépek darabszáma okán emlékszik az utókor, hanem egyrészt azért kitörölhetetlen, mert ez volt a világháború legnagyobb távolságból végrehajtott elfogó-vadász bevetése. Másrészt meg amiatt, mert a bombázók egyikében lelte halálát Isoroku Yamamoto tengernagy, a japán flotta rettegett főparancsnoka.

Egy játékos, aki veszít

A nevezetes elfogás, mondhatni évekkel korábban kezdődött, az amerikai flotta kódfejtőinek pearl harbori barlangjában. Ahol a hírszerzés specialistáinak szívós munkával sikerült rájönniük az ellenség által alkalmazott rejtjelek és megváltoztatásuk rendszerének nyitjára. Mindezek segítségével szereztek tudomást a japánok szándékairól és a hajókötelékeiknek kiadott parancsokról. Ezen ismereteik folyományának tekinthető többek közt Midway-nél aratott, döntő győzelmük. Kevéssé köztudott, de magától értetődő, hogy a hírszerzésnél vaskos dossziékat állítottak össze japán katonai vezetőiről. Különös tekintettel a valaha Amerikában tanulmányokat folytatott személyekre, illetve külügyi szolgálatot teljesítettekre. Yamamoto, aki a Harvardon végzett, és később a washingtoni japán követség tengerészeti attaséja volt, duplán is képbe került. Így tudhatták róla, hogy megrögzött szerencsejátékos, szigorú parancsnok, és bár kissé babonás, de katonai kérdésekben realista. Aki, miután felismerte a repülőgépek fontosságát a haditengerészetben, még repülőleckéket is vett. A császári flotta fejlesztését abba az irányba igyekezett befolyásolni. Hogy milyen sikerrel, arra a pearl harbori események adtak csattanós választ. Jellemvonásai közül kiemelkedett a már-már mániákus pontosság. Mindig ragaszkodott a munka-, ütem- és útitervek percnyi pontosságú betartásához. Beosztottjaitól nem tűrte el a legkisebb késést sem. Az amerikaiak ismerték útiterveit, így összevethették azokat az indulások és érkezések időpontjaival. Arra a megállapításra jutottak, hogy a tengernagy programja szinte sosem tért el az előzetesen megadottól. Ezzel olyan ütőkártya került a kezükbe, melyet alkalomadtán ki lehetett játszani a pókerezésben verhetetlen admirális ellen.

A végzetes útiterv

1943. április 14-én hajnalban a lehallgatók elcsípték a Yamamoto ellenőrző körútjának útitervét tartalmazó, rejtjelezett üzenetet. A tengernagy a Salamon-szigeteki Bougainville környékének előretolt helyőrségét szándékozott meglátogatni. A Bismarck-szigeti Rabaulból április 18-án, tokiói idő szerint reggel 6-kor startoló gép célállomása a Bougainville-szigeti Ballale, melynek repterére a terv szerint 8.00-kor érkezik a "közepes bombázógép" és hat vadászból álló kísérete. Ahonnan Yamamoto egyből a közeli Buin szigetén lévő helyőrségre indul, egy "tengeralattjáró-elhárító hajó" fedélzetén. Visszatértét és a ballalei bázis megtekintését követően az indulást Rabaulba 15.40-re tűzték ki. A megfejtett rádiótávirat rögtön Nimitz tengernagy, csendes-óceáni flotta-főparancsnok kezébe került. Aki azon nyomban megkereste, hogy melyik is a Yamamoto útvonalához legközelebb eső támaszpontjuk. A térkép elárulta, hogy elméletileg a Guadalcanal szigetén állomásozó vadászoknak van esélyük az ellenséges fővezér gépének elfogására. Utasította hát Halsey tengernagyot, a térség parancsnokát, aki Kapjátok el a fattyút! végezetű üzenetével azonnal le is passzolta a feladatot Mitscher tengernagynak. A Guadalcanalon állomásozó repülőerők főnöke törzsével haladéktalanul nekilátott kisütni valami épkézláb haditervet.

Dilemmák

Míg ők a bevetés kivitelezhetőségén rágódtak, Nimitz azon emésztődött, hogy megéri-e Yamamoto elpusztításával kockára tenni kódfejtői minden sikerét. Mivel tengernagyuk lelövéséből a japánok egyből rájöhetnek, hogy az ellenség képes üzeneteik olvasására, és gyökeresen megváltoztatják kódolási rendszerüket. Ezért egyik távmondatában azt javasolta Halseynek, sugalmazzák a bevetésre küldött pilótáknak azt, hogy az információ az ausztrál-parti megfigyelőktől származik, akik "egy meg nem nevezett tábornok vagy admirális közelgő térségbe érkezéséről" adtak jelentéseket. Miután minden oldalról körüljárta a kérdést, úgy találta, hogy a japán vezérkar - legragyogóbb koponyájának pusztulásával - összehasonlíthatatlanul többet veszít az amerikainál, melynek legrosszabb esetben is csak hírszerzése átmeneti "megsüketülésével" kellett számolnia. Ezért, mikor Mitscherék megvalósítható tervvel álltak elő, elrendelte annak végrehajtását. A Yamamoto halálos ítéletének bizonyult üzenethez befejezésül hozzátette: Jó szerencsét és jó vadászatot!

Néhány forrás tudni véli, hogy Nimitz a legmagasabb helyekről kért felhatalmazást a támadásra. Megnevezik King tengernagy - flotta-főparancsnokot, Knox tengerészeti minisztert, sőt Roosevelt elnököt is. Továbbá azt, hogy a felsoroltak beleegyezésük megadása előtt még az egyház véleményét is kikérték az ügyben, nehogy később egyesek, közönséges gyilkosságnak bélyegezzék az akciót. Mivel ilyen feljegyzéseket nem találtak, a "szakértők" úgy sejtik, hogy ezek szándékosan lettek kihagyva az archívumokból. Mások viszont azt mondják, hogy Nimitz, mint a térség felelős parancsnoka, ennél sokkalta nagyobb szabású hadműveletekről is saját hatáskörében dönthetett, nemhogy egy ekkorka volumenű akcióról. Éppen ezért szüksége sem volt semminemű felsőbb szintű jóváhagyásra.

Milyen típusú vadászgépeket küldjenek?

A terv kidolgozása előtt számos kérdést kellett Mitscheréknek megvitatni. Melyik típus alkalmas rá, hogy Bougainville-ig elrepüljön, ott légiharcot vívjon, majd visszatérjen Guadalcanalra? Hány gép kell hozzá? Milyen típussal érkezik Yamamoto? A japánok számításba jöhető kétmotorosai közül a flotta újabb Mitsubishi G4M "Betty"-jével, vagy a hadsereg régebbi - hasonló gyártmányú - Ki-21 "Sally"-jével? Mi a helyzet a közeli Kahili-ben állomásozó, legalább 75 japán vadászgéppel? Vajon ez az alakulat küld-e díszkíséretet a Yamamoto-féle kötelék fogadására? És ha igen, akkor mekkorát? Az első kérdéscsoportra lelték meg leghamarabb a választ. A Guadalcanalon állomásozó típusok közül a flotta F4F Wildcat-jei, vagy a tengerészgyalogság F4U Corsair-jei, még póttartályokkal felszerelve sem rendelkeztek a kellő hatósugárral. Ezért csakis a hadsereg légierejének P-38 Lightningjei hajthatták végre a küldetést. De az USAAF 339. repülőszázadának gépei is csak úgy, hogy két 624 literes póttankjuk legalább egyikének helyébe 1172 litereset függesztenek.

A kupaktanács

John Mitchell, a 339-esek századparancsnoka éppen tábori ágyán szundikált, mikor parancsnoka, Vicellio alezredes, a 357-es vadászezred első embere bedugta fejét sátrába. Mitch, azt akarják, hogy azonnal jelentkezzünk a Henderson reptéri parancsnokságon. Van valami különleges feladat a számodra. A rovarokkal, hőséggel és hasmenéssel küszködő őrnagy kelletlenül tápászkodott fel. Amikor beléptek a parancsnoki fedezékbe, látták, hogy dugig van tengerész és tengerészgyalogsági tisztekkel, akik mind egyszerre beszéltek. A lármától hátrahőköltek, de nem értek rá igazán elámulni a zsibvásáron. Condon őrnagy, a hadműveleti tervezéstől ugyanis, egy Halsey tengernagytól származó rádióüzenetet dugott Mitchell orra alá. A papíron az állt, hogy 18-án Yamamoto 500 km-es repülőútra indul Rabaul-ból Bouganville-be, és megadta még ballale-i leszállásának pontos idejét is. A benti heves vita tehát arról folyt, hogy' kapják el Yamamoto-t. Hamar rájöttem, hogy csakis azért vagyok itt, mert az ő gépeik hatósugara ehhez az akcióhoz kevés. Különben a közelébe se engedtek volna! Egy szót se szóltam, csak hallgattam, ahogy azon civakodnak, én miként hajtsam végre majd a feladatot. Kétféle elképzelés csapott össze. Az egyik szerint még a leszállás előtt kell lelőni a Yamamoto-t szállító bombavetőt. A másik tábor viszont úgy vélte, hogy később útközben a tengeren kéne lecsapni, és bombákkal, fedélzeti fegyverekkel tengernagyostól elsüllyeszteni a hajót. Rögvest felrémlett bennem, hogy lévén a hadsereg pilótája, nemhogy egy tengeralattjáró-elhárítót nem tudok megkülönböztetni egy másik hadihajótól, de még egy tengeralattjárót se nagyon, egy rendes hajótól. Mikor végre szót kaptam, hangot adtam a második elképzelést illető, többi kételyemnek is. Ha netán el is süllyesztjük Yamamoto "bárkáját", azt túlélheti mentőcsónakba szállva vagy partraúszva. Ráadásul a keresgélés és a támadás túl sok időt venne igénybe egy olyan térségben, ahol alig 40 km-re, közel 100 ellenséges vadászgép áll készültségben. Riadóztatásuk esetén pedig, alacsonyan akciózó kötelékünk a lehető legrosszabb helyzetből kényszerülne harcba szállni velük. A vita, jó ég tudja meddig folytatódott volna, ha Mitscher tengernagy bele nem un a szócséplésbe, és el nem hallgattatja beosztottjait. "Mivel Mitchell őrnagyé a feladat, úgy gondolom, hagyjuk, hogy úgy csinálja, ahogyan ő akarja!"- mondta ki a tárgyalást berekesztő szentenciát.

A haditerv

Miután az őrnagy megtudta, hogy a minimálisan szükséges póttartálymennyiség még az éjjel megérkezik Port Moresby-ből, azokon kívül már csak 1 db-ot kért gépébe a flottánál rendszeresített - a hadseregénél százszorta megbízhatóbb - iránytűkből. Aztán a felderítőktől összeszedte az adatokat a célterület légvédelméről, és megtudakolta a várható időjárást. A kellő információk birtokában tért vissza sátrába, ahol az első változatot figyelembe véve, nagy kedvvel látott munkához. A Condon őrnagytól kapott útvonaltervet felhasználva dolgozta ki a bevetés tervét. Yamamoto startjának és érkezésének idejéből úgy számította, hogy a japán gép 290 km/h sebességgel fog repülni. Mivel a P-38 leggazdaságosabb utazósebessége kis magasságon 320 km/h volt, a 8 km/h-s ellenszéllel számolva a startot 7.20-ra, a kötelék - gyülekezés utáni - indulását 7.35-re tűzte ki. Az elfogás tervezett időpontját 9.35-re tette. Az útvonalat 5 szakaszra osztotta, mely végig - százada észlelésének megelőzésére - a közbeeső szigetektől legalább 80 km-re vezetett. Ez persze azt jelentette, hogy úgy kell megtenniük 15-30 m-es magasságban repülve a közel 650 km-t, hogy tájékozódási pontot sehol sem látva, egész úton hozzávetőleges számításokra lesznek utalva. Ilyen körülmények között, ekkora távolságból az elfogás esélye 1000 volt az 1-hez. 18 bevethető gépéhez nehéz volt a pilótákat kiválasztani, mert századából mindegyik jelentkezett. Az elfogást úgy tervezte, hogy Bougainville és a japán formáció megpillantásakor a kötelékből egy négy gépes raj kiválik, mely elintézi a leszálláshoz készülődő bombázót és megvív hat kísérőjével. A többi 14 Lightning pedig rögtön 6000 m-re emelkedik, és szembeszállva a Kahiliből várható vadászokkal, biztosítja a légteret. Odafelé természetesen szigorú rádiózási tilalom volt érvényben, így Mitchell csak jelekkel utasíthatta gépeit szétszóródásra, illetve összezárkózásra.

A 17-én este tartott eligazításon a kiválasztottakat beosztottam a kötelék négy rajába. Kijelöltem a bombázóra támadó kötelék négy pilótáját. Mivel legalább 50 ellenséges vadász megjelenésére számítottam, a régen várt, parázs küzdelemre való tekintettel, magamra vállaltam a három fentről biztosító raj vezetését. Nem volt nehéz döntés, mivel jobb mulatságnak ígérkezett, mint a kétmotoros leszedése. Semmiképp sem szerettem volna elszalasztani a várható "nagy zsákmányt".

Az ítélet napja

18-án hajnalhasadáskor a szerelők felfüggesztették a póttartályokat. A nagyokból gépenként csak 1 db jutott, ezért a pilótáknak a hosszú úton az aszimmetrikus terhelés kellemetlenségeivel is meg kellett birkózni. Természetesen a Mitchell által igényelt iránytű is a helyére került. A vezér 7.10-kor gurult ki a startra. A kötelék a tervek szerint gyülekezett a reptér légterében. Az utolsóként induló "gyilkos raj" egyik Lightningje azonban felszállás közben defektet kapott, így nem tarthatott velük. Ebből a rajból csakhamar még egy gép kiesett, mivel üzemanyag-ellátó rendszerét nem lehetett átkapcsolni póttankból történő fogyasztásra. Mitchell rögtön jelzett Holmes és Hine főhadnagyoknak, hogy foglalják el Tom Lanphier százados és kísérője Rex Barber főhadnagy mellett a rajban megürült két helyet. A nyugat felé forduló század a tervnek megfelelően, néhány méterrel a tenger hullámai felett repült. A horizonton se hajó, se repülőgép nem látszott. A fülkékben pokoli meleg volt. Még a vezér is elbóbiskolt néhányszor. Nem volt meglepő, mivel a bevetést megelőző napok izgalmában sem enni, sem aludni nem tudtam rendesen. Szerencsére csak másodpercekre ragadt le a szemem. Egyik pilótámnak viszont hosszabban. Arra eszmélt fel, légcsavarja a hullámokat érve telifröcsköli szélvédőjét. A vérfagyasztó ébresztés aznapra holtbiztos, hogy kitörölte az álmot a szemeiből! Az utolsó fordulópontot, az Auguszta császárnő-öblöt 4 perces késéssel értük el. A párás időben a nap éppen szembe sütött. Semmit sem láttam. Nemhogy repülőgépeket, de még a szárazföldet sem! Rém ideges lettem. Jeleztem, hogy zárkózzanak fel. Rajomban bal kísérőként repült a század legélesebb szemű pilótája, Canning főhadnagy. 9.40-kor, a kétórás süket csendet megtörve kiáltott bele az éterbe:

"Ellenség! 11 óránál, fent!"

Jómagam is megpillantottam köteléküket. A háttérből felsejlő hegy felett nem is egy, hanem két bombázót úgy 1500 m-en, és 300-400 m-rel magasabban a hat kísérőt. De a várt, nagy létszámú díszkíséret egyelőre nem mutatkozott. A kétmotorosok siklásban voltak. Ballalet megcélozva készülődtek a leszállásra. Hogy biztosak legyünk Yamamoto elpusztításában, mind a kettőt le kellett szedni. "Látom őket!" - nyugtáztam, majd kiadtam a parancsot: "póttartályokat ledobni!" A megbeszéltek szerint ezután 11 gép rögtön, engem követve, teljes gázzal emelkedni kezdett. Újabb, rövid utasításom a "gyilkos rajnak" szólt: "Tom, tegyétek mindkettőt hidegre!"

Lanphier és Barber, megszabadulva póttankjaiktól emelkedőfordulóval a bombázók felé vették az irányt. Holmes azonban képtelen volt ledobni, ezért a tenger felé kormányozva gépét, a hullámokat súrolva igyekezett valahogy megszabadulni tőlük. Hine árnyékként követte. A vezér és kísérője kettesben maradva emelkedett tovább. Ahogy közeledtek a bombázókhoz, látták, hogy azok "Betty" típusúak. A százados hirtelen három, bal felől rájuk csapó Zero-t fedezett fel. 90 fokos bedöntéssel fordultam feléjük. Közben az élen haladó már tüzet is nyitott. Szárnyaiban elhelyezett két gépágyúja szürke füstcsíkot húzott az égre. Pocsék érzés volt arra gondolni, hogy lövedékei kikészíthetnek, mielőtt legalább rálőnék. Egy másodperc és már egymással szemben voltunk. Én jobban céloztam. Sorozatom valósággal lefűrészelte bal szárnyát. A Zero füstöt és lángot okádva cigánykerekezett lefelé. A mögötte repülők szétrebbenve kezdtek meredek emelkedésbe. Sorozatom nyomjelzői éppen közöttük száguldottak át. Nem vesztegettem több időt és lőszert rájuk, hanem leborítva inkább a szárazföld felé iszkoló bombázókat kerestem. A parttól keletre, Zero-k gyűrűjében egy Lightning küzdött. Egy röpke másodpercig egyszerre láttam még jobbra Rex-et, elöl magasan az elszelelő Zero-kat és balra, a fatetőkön, egy villámgyorsan mozgó árnyékot. "Az lesz Yamamoto gépe!" - villant fel bennem. Teljes gázzal, rányomva eredtem a Kahili vadászreptér felé menekülő "Betty" után. A zuhanásban túlságosan is felgyorsultam. "Hé! Még utóbb leelőzöd!" Visszavettem a gázból, miközben kissé felhúztam az orrot és ellenkezőleg csűrve, mint lépve megcsúsztattam a Lightninget. A sebesség kellően lecsökkent. Ekkor bukkant fel ismét a lerázottnak hitt két Zero. Jobbfelől zuhanva igyekeztek elvágni Yamamoto gépétől. A halálos versenyfutás következő 8-10 másodpercének tétje maga a bombázó volt. Nem törődve a vadászokkal csak a "Betty"-re koncentráltam. A jobb hátsó negyedből közelítettem hozzá. Lőtávolba került. Sorozatom első lövedékei törzsébe csapódtak. A következők előbb a jobb motort, majd az egész szárnyat lángba borították. A háta mögé fordultam, alig 50 m-re lövészének gépágyújától. De nem jutott hozzá, hogy kihasználja a remek lövőhelyzetet. Igaz én sem, mert sérült szárnya abban a minutumban leszakadt, és a bombázó a dzsungelbe vágódva felrobbant. Így végezte Pearl Harbor mészárosa! Ki sem fújhattam magam, mert a bosszúállók már rajtam voltak. Segítséget kértem, de senki sem jelentkezett. A Zero-k keményen szorongattak, mégsem találtak el. Végül a tenger felé sikerült egérutat nyernem. Ahogy visszanéztem, három, a sűrűből felszálló fekete füstoszlopot láttam.

A másik verzió

Rex Barber abszolúte máshogy adta elő a történteket: Félpercnyire lehettünk attól, hogy hátuk mögé behelyezkedve, célba vegyük a bombázókat, mikor Lanphier hirtelen balra kifordult, és szembetámadta a ránk rontó Zero-kat. Okos manőver volt, mert ezzel eltérítette őket. Nekem meg nem kellett azon aggódnom, hogy esetleg mögém jutva megzavarják a vadászatot. Élesen jobbra döntve igyekeztem a bombázók hátába kerülni. Emiatt bal motorom néhány másodpercre eltakarta mindkettőt. Mikor egyenesbe hoztam, már csak egy "Betty" billegett előttem. Hogy az első, vagy a hátsó, arról fogalmam sem volt. Ekkor már alig 300 m-nyivel lehettünk a terep felett. A menekülő pilóta még jobban rányomva igyekezett meglépni előlem. De elkésett vele. A forduló ugyan kissé balra vitt, de már alig 30 m-re jártam tőle. Törzse fölött átlőve előbb a jobb motort találtam telibe. Burkolatáról, jól láthatóan lemezdarabok váltak le. Helyesbítettem az irányon, és mikor pont a farkánál voltam, ismét tüzet nyitottam. A lövedékek cafatokra tépték az oldalkormányát és átlyuggatták függőleges vezérsíkját. Enyhén jobbra helyesbítve, ismét a sérült motort soroztam meg. Vastag, fekete füst árasztásával jelezte, hogy jó helyre mentek a golyók. Aztán finoman balra lépve végiglőttem ezt a szárnyat, aztán a törzset, végül a bal motort is. A hajsza közben lepillantva láttam, hogy a dzsungel fái jó, ha 30 m-re suhantak el alattunk. A kétmotoros hirtelen balra perdült. Mivel fordulás közben kissé le is lassult, csaknem belerohantam az előttem felmeredő jobb szárnyába. A motorból ömlő füst teljesen elvakított. Kétségbeesetten húztam bele. Gyertyában emelkedve sajnos nem láthattam, mikor lezuhant, csak kicsit később egy füstoszlopot a fák felett. A tenger felé fordultam. Rögtön észrevettem, hogy a hullámok közelében Holmes és Hine a másik bombázót sorozza. Előbbi lövedékei telibe is kapták jobb motorját, melyből fehér füst kezdett dőlni. Aztán mindkét Lightning - ki tudja miért - dél felé fordulva, megszakította a harcot. Nem hagyhattam futni a még repülőképes kétmotorost. Rányomva gyorsítottam. Ahogy mögötte felhúztam, máris tüzet nyitottam. A "Betty"-t egy iszonyatos robbanás ízekre tépte. A füst és törmelékfelhőn átszáguldva éreztem, hogy több darabja is eltalálta gépem. Egy nagyobb a jobb oldalon leszakította a kompresszorhűtőt. Egy másik meg csúnyán behorpasztotta a törzset, a pilótafülke alatti részen. Ismét felhúztam és körülnézve megértettem, hogy Holmes és Hine miért nem üldözte tovább a megrongált bombázót. Addigra már mindketten a Kahili-ből felszállt vadászokkal csatáztak. Úgy láttam, Holmes egyet le is szedett közülük. Közben viszont Hine, erősen füstölgő jobb motorral, hazafelé igyekezett. Nem tudom mi lett vele, mert hirtelen egy Zero rontott rám felülről. Jó néhány lyuk árán sikerült csak leráznom. Sőt, a forgolódás közben az egyik, előbb még Holmes-ékkal csatázó Zero, valahogy elém került. Hamarosan már csobbant is. Szétnéztem, de nem találtam újabb ellenfelet. Sajnos két társamat sem. Leginkább Hine-ért aggódva, olajfoltokat kerestem a vízen. Hármat is felfedeztem. Egy a "Betty"-re, a másik kettő az imént lepuffantott Zero-kra emlékeztetett. Tovább mégsem kutathattam, mert a benzinóra arra figyelmeztetett, hogy üzemanyagom éppen csak elég hazáig.

Mit láttak az egészből a többiek?

Azt kell mondani, hogy a felső légtérbiztosító századtársak semmit. Viszont többen is hallották Lanphier segélykérését, ezért Mitchell az 1. raj élén a szorongatott százados felé indult. A zuhanásban egy-kettőre elért csúcssebességgel pillanatok alatt az egyik Zero mögött termett. Tüzet nyitott, de úgy látta, hogy nem ért el találatot. Elszáguldva halálra rémített ellenfele mellett felhúzott, hogy újból célkeresztbe kapja. De mire megfordult, a japán köddé vált. Egyik kísérője szintén rálőtt egy menekülő Zero-ra, de neki sem volt szerencséje. Ezzel a légi harc véget is ért. A 16-ból 15 Lightning - kisebb, laza kötelékekben vagy egyesével - Guadalcanal felé húzott. A formáció végéről Mitchell őrnagy büszkén jelentette parancsnokságának: a feladat végrehajtva! Holmes kilyukasztott tankja miatt a Russell-szigetek egyikén hajtott végre kényszerleszállást. Ray Hine főhadnagy azonban örökre eltűnt. Bázisukra, a "Fighter 2" reptérre Lanphier az elsők között szállt le. Már besoroláskor telekürtölte az étert. Elkaptam Yamamoto-t! Elkaptam Yamamoto-t! - kurjongatta lelkesen. A sorban utána leszállók megrökönyödésére a százados egy dzsippel őrültként száguldozott fel-alá a gépek között, miközben azt üvöltözte, hogy ő lőtte le a legjobb japán tengernagyot. Barber 104 lyukkal a gépén a sereghajtók között ért földet. Kikecmeregve a pilótafülkéből megdöbbenve hallotta, hogy a rajból elsőként visszatért Lanphier közben már szépen kisajátította magának az admirális lelövésének dicsőségét. Az önző százados örömét csak növelte, hogy - ez utóbbi kettővel együtt - már 7 győzelme volt. Barber jelentésében egy vadászgép és két bombázó lelövéséről számolt be. A másodikat, már mint korábban megrongáltat jelezte. A mindenkinél később visszatérő Holmes viszont csak egy "Betty" megsemmisítését jelentette.

A szigorúan titkos bevetésről Mitscher a következő távmondatot küldte. Pápa a menyétnek. A P-38-asok Mitchell őrnagy vezetésével meglátogatták Bougainville térségét. Helyi idő szerinti 9.30 után lelőttek két bombázót, melyeket hat Zero kísért. Megsemmisítettek még egy további - vélhetően berepülést végző - bombavetőt és három Zero-t. Légi győzelmeik száma így összesen 6. A bevetésből egy P-38-as nem tért vissza. Úgy tűnik, április 18. a mi szerencsenapunk!

A bátrak jutalma

Mivel - elsősorban Mitchell hibájából - a bevetést nem követte hivatalos értékelés, végső soron Lanphier arathatott le minden babért. Az őrnagyot viszont csak az érdekelte, hogy sikeresen végrehajtották a parancsot. Fütyültem rá, hogy kit illet valójában a dicsőség. Kizárólag az számított, hogy minimális veszteséggel megúsztuk, és a leszedett gépek egyikében ott pusztult Yamamoto! Csak később derült ki, hogy vele együtt törzsfőnöke, Ugaki tengernagy is odaveszett. A hivatalos jelentés ugyan három "Betty" és három Zero lelövésről szólt, de a pilóták - akkor még nem lévén gépeikben fotógéppuska - egyike sem tudta sem megerősíteni, sem megcáfolni az előadottakat. A század más tagjai ráadásul csak egyetlen füstoszlopot láttak a dzsungel felett. A vezérkarban közben előkészítették a javaslatot Mitchell és a "gyilkos raj" pilótáinak kitüntetésére. Míg ez zajlott, valamennyiüket azonnal előléptették. Az akciót azonban mindenképpen titokban akarták tartani, ezért arról semmiféle hivatalos közleményt nem adtak ki. Ám a sajtó, a Guadalcanalról hazatérők elejtett megjegyzései nyomán, szagot fogott. Egyik riporterük sürgősen Új-Zélandra utazott, hogy találkozzon a szabadságra küldött Barberrel és Lanphierrel. Elkészült írásában célzott rá, hogy kettőjüket hamarosan Kongresszusi Becsület Érdeméremmel fogják kitüntetni Yamamoto admirális gépének lelövéséért. Az engedélyeztetésre leadott cikk nyomban Halsey asztalára került. A feldühödött tengernagy rögtön magához rendelte a "bűnösöket". Miután rájuk zúdította nem éppen szegényes káromkodáskészletéből a legcifrább szidalmakat, szemük láttára vágta bele a papírkosárba a felterjesztéseket, mely ötjüket a legmagasabb amerikai katonai kitüntetésre javasolta. Végül "retorzióként" ők is ugyanazt a Haditengerészeti Érdemkeresztet kapták meg, amit az akcióban résztvevő másik 11 pilóta. Ráadásul a két "fecsegőt" sietve hazarendelték az USA-ba, és a háború alatt már nem is kerültek vissza a csendes-óceáni frontra. A japánok az 59 esztendős, nagy tiszteletnek örvendő Yamamoto hősi halálának tényét csak május vége felé tették közzé. Amerikában kizárólag ezt követően, május 31-én jelenhetett meg az első rövidke cikk a technikailag bravúrosan kivitelezett támadásról. Hiszen addig "hivatalosan" senki sem tudhatta, hogy kit is szállított a megsemmisített bombavető. Mivel a bevetésről az első részletes írás és a hadügyminisztérium első hivatalos közleménye egyaránt 1945 szeptemberében látott napvilágot, az ellenség nem fogott gyanút és nem változtatott a kódokon. Az amerikai felderítés tehát a háború hátralévő éveire is biztosítani tudta fegyveres erői számára a lépéselőnyt.

De kié is valójában a légi győzelem?

A vita lényegében a bevetés napja óta tart. Barber hiába ütötte a vasat, miután ténykedésüket nem látta sem parancsnokuk, sem századtársaik közül senki. Ezért nem is támaszthatták alá egyikük verzióját sem. Barber így magára maradt vetélytársa állításaival szemben. Mivel a sajtó a háború végén a Lanphier-féle verziót közölte le, melyet ráadásul a hivatalos közlemény is megerősített, a köztudatba végül az ő győzelmeként vonult be Yamamoto lelövése. A vezérkarnál különben sem szívesen bolygatták volna a dolgot, hiszen Lanphier apja a Pentagon egyik tanácsadója volt. Noha Mitchell őrnagy már 1943-ban javasolta, hogy a lelövést - és a dicsőséget - osszák meg kettőjük között, arra csupán 1973-ban történtek meg az első lépések. A döntés végül 1983-ban született meg, amibe Lanphier "belesápadt". A 339-es század 1985-ös bajtársi találkozóján aztán különös dolog derült ki egy 10 évvel korábban forgatott dokumentumfilmből. A kísérő Zero-k egyik pilótája, bizonyos Yanagiya őrmester túlélte a háborút, és elmondta, hogy az amerikaiak igazából nem három, hanem két "Betty"-t lőttek le, melyekben mindenki elpusztult. Viszont a kíséret hat Zero-jából egyet sem. Azt is hozzátette, hogy jól látta, amint az egyik üldöző P-38 hátulról lőtte a Yamamoto-t szállító vezérbombázót, ami a találatoktól lángba borult és a dzsungelbe vágódott. Ez újabb lendületet adott a kutatásnak. A lelövés helyén azonban zavargások törtek ki és a tervezett expedíciót lefújták. A roncsot azonban 1945-től - felvételek százait készítve a maradványokról - már éppen elegendő amerikai, ausztrál és japán szakértő vizsgálta meg. A fotókból és az elsüllyesztett jegyzőkönyvekből világosan kiderült, hogy a roncson kizárólag a farok irányából becsapódott lövedékek nyomait lehetett felfedezni. Ez egyértelműen ellentmondott Lanphier jelentésének, a jobb oldalról intézett támadásról. Mivel azonban 1988-ban meghalt, az USAF illetékes bizottsága - kegyeletből - azóta sem fosztotta meg ettől a győzelemtől.

Forrás: www.hadakutjan.hu


   
Idézés a honlapján
Kedvenc
Nyomtatás
Küldés levélben

Utolsó frissítés : 2007. augusztus 22. Szerda 10:01


Olvasók hozzászólása  Hozzászólás RSS küldése
 

Átlagos értékelés

   (0 szavazat)

 

Megjelenítve 4 a(z) 4 hozzászólásból

Hozzászólás nyelve: Magyar (4), English (0)

Írta: kaloz () 2004. október 24. Vasárnap 10:45

Írta: kaloz 2004. október 24. Vasárnap 10:45

Egy szerző eladhatja a cikkét akárhány helyre, hacsak nincs kizárólagos szerződése a közlésre egy kiadóval. Így a forrásnak szerintem nincs jelentősége, annál inkább, hogy nagyon jó cikkről van szó. Inkább erről kellene csevegni.

 

» Válasz erre a hozzászólásra...

Írta: lucky () 2004. szeptember 24. Péntek 11:57

Írta: lucky 2004. szeptember 24. Péntek 11:57

Az is lehet, hogy Top Gun volt.(az előd)

 

» Válasz erre a hozzászólásra...

Írta: lucky () 2004. szeptember 24. Péntek 11:57

Írta: lucky 2004. szeptember 24. Péntek 11:57

Az is lehet, hogy Top Gun volt.(az előd)

 

» Válasz erre a hozzászólásra...

Írta: Imi () 2004. szeptember 07. Kedd 23:33

Írta: Imi 2004. szeptember 07. Kedd 23:33

Ugyanezt a cikket az Aranysas újság egyik számában olvastam. Nagyon élvezetes volt a képillusztrációja is!

 

» Válasz erre a hozzászólásra...

Megjelenítve 4 a(z) 4 hozzászólásból



Hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
Belépés vagy regisztráció szükséges.


mXcomment 1.0.5 © 2007-2017 - visualclinic.fr
License Creative Commons - Some rights reserved
 
< Előző   Következő >

www.hajomakett.hu
Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett