Main page arrow Articles arrow Literature arrow World news arrow Gretel
Gretel PDF Print E-mail

By Tóth Gyula, on 2008. January 18. Friday 15:43

Average user rating :    (0 vote)

Views : 44274    

Favoured : 1

Published in : Articles, Under Construction

Article Index
Gretel
2. rész
3. rész
4. rész

No, nézzük a folytatást. Ebben a részben elsősorban a külső palánkozással foglalkoznék. Fényképezni sajnos már csak a kész állapotot fényképeztem, ezért kicsit több lesz a szöveg, de ebben az esetben ez nem baj, mivel elsősorban arról szeretnék írni, hogyan alakult ki, hogy az egyes műveleteket milyen sorrendben végezzem el.

Az előző oldal utolsó két képe mutatja a hajót az első palánkréteg felrakása, csiszolása és a másodikhoz való előkészítése után. A második palánkréteg kétféle anyagú, felül 3x0.5mm dió, alul 4x0.5mm mahagóni. Tudom, hogy a mahagóni nem autentikus anyag, kissé drága lett volna ebből építeni, de dekorációs célra megfelel :-). A dió palánkokat 7.5cm, a mahagónit 8.5 cm hosszúakra vágtam, majd úgy raktam fel, hogy lehetőleg egy szálból származóak ne kerüljenek közel egymáshoz, így a modell nem csíkos, hanem inkább homogénen tarka lesz. A felrakással semmi gond nem volt, mivel kiváló tanácsokat kaptam hajómestertől és Flamenco-tól. A palánkoat szárazon helyükre próbáltam (nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy tökéletesen fel kell feküdniük a testre), majd amikor meglett a helyük, úgy raktam fel őket, hogy raktam egy-egy apró csepp gél pillanatragasztót (UHU) a két végükre, a többit meg gyorsfaragasztóval kentem be (a Palma Fa-ról átálltam a Ceys-re, ez nagyon bejön, gyorsabban ragad és tisztábban lehet vele dolgozni.). Így a palánkokat hajlítgatással együtt egy pillanat alatt fel lehet rakni, nem kell gumigyűrű meg mindenféle trükk, meg 24 óra várakozás minden palánkpár között... Mivel a modell kicsi, nagyon pontosan kell dolgozni. A mahagónit egyébként alulról, a diót felülről kezdtem el. A dióból végül 6 sor lett. Felül lesz a korlát, a 3. sornál a felső, a 6. sornál az alső dörzsfa. Alatta mahagóni. Amire figyelni kell, hogy a palánkokat mindkét oldalon TELJESEN szimmetrikusan kell rakni. A palánkozás "rendje" nálam "random" elvel ment, azaz véletlenszerűen, bár X soronként ismétlődik (nagyjából). Ha meg szeretnétek jegyezni, hogy a palánkok végei nem bordán vannak, meg lehet, de nincs értelme, mert tudom. Egyelőre az volt a cél, hogy ne csíkokban rakjak fel palánkokat, hanem darabokban. Sajna nem rajzoltam meg előre az alsó palánkozásra a rendet, de hát nem lehet mindent egyből. Édesapám szokta mondani: "Nem lőnek evvel nyúlat!". Félúton voltam amúgy, mikor erre rájöttem.

 No, a palánkozás után jött a feketeleves. A modellnek nincs külön gerince, tehát a gerinclemez megfelelő része lesz a gerinc. Ezt már az előző oldalon is írtam, meg azt is, hogy a gerinc határát tollal megrajzoltam és a palánkozást addig csináltam meg. Most az következik, hogy "palánkozom a gerincet". Először hosszára, az aljára került föl egy 3x0.5mm-es dió végig (a hátulját is beleértve), mivel a gerinc is 3mm-es és az oldalsó borítás erre rá fog takarni. Jöjjenek a képek (és a problémák):

 

palankozas1s.jpg  Tüskéshátú dinoszaurusz-teknősbéka... Éppen ragad a gerinc oldalsó palánkja, az alsó már fenn van, sőt, hátul az oldalsó is. Apropó: a modell elveszített hátul a gerinclemezből 3mm-t, mivel rájöttem, hogy nem elég, hogy a kormánylapát rögzítéséhez adott vasalatok rondák és nem fognak illeszkedni a helyükre, a lapát be se fér a helyére, csak ha darálok egy kicsit hátul a gerincből. Ez történt. A vasalatokat nem dobtam ki, előbb lefényképezem, hogy mindenki ámulhasson.
palankozas2s.jpg  Ugyanaz oldalról, mert így is tudok fényképezni :-). Látható a palánkozáson a fogyasztás elöl, meg a felső és az alsó sorok illeszkedése. Az oldaltól feljebb lévő rész (most éppen középen legalul) azért nincs palánkozva, mert azoknak a palánkoknak, amik arra a falra kerülnek, a belső merőleges falra kerülő palánkozásra rá kell takarniuk (ezt talán érthetőbben később, fényképekkel). 
palankozas3s.jpg  Itt meg a gerinc elülső palánkozása. Meghagytam a nagyjából vízszintes követést, kicsi darabokból raktam fel az egészet. Ez tömítve lesz, akárcsak a mahagóni rész alul, illetve a vízvonal alatt a teljes test hófehér lesz. A diót próbáltam úgy felrakni, hogy csak csiszolni kelljen, tömíteni ne. Így talán a gerinc tömítve és a palánkozás tömítetlenül jobb hatást kelt majd, ha ránéz az ember a gerincre, nem lesz az az érzése, hogy az is palánkozva van. Még annyit, hogy mivel a gerinc palánkozását utólag készítettem, ezért jól "egyben van" a palánkok végeivel, kissé rájuk takar, ez olyan, mint az eredeti hajókon, ahol nútokban végződtek a palánkok.
palankozas4s.jpg  Teljes külső borítás. Azért néz ki ilyen kövérnek, mert megdöntöttem a majdani állványán, hogy látható legyen a gerinc mentén a borítás. Még egy kis 0.5mm-es csíkot be kellett illesztenem a mahagóni palánkozás és a gerinc palánkozás közé alul, mert a 3mm-es szélességű dió pont nem volt elég, tömíteni meg nem szeretek, csak ha muszáj, mert nem szép. Ja, az állvány lesz a végső tartója a hajónak. Eredetileg kellemes seszíne volt, nyers, aztán gondoltam, hogy ha fehér lesz a hajótest alja, akkor nem árthat, ha ez első kezembe kerülő diópáccal megtámadom. Pácoláshoz még annyit szeretnék mondani, valaki írta, hogy mindig foltos lesz. Hát én nem tudom, nekem akkor se sikerült volna foltosra, ha akarom. Ez olyan homogén, hogy még! 
palankozas5s.jpg  A gerinc hátulja. Csaknem olyan, mintha tényleg külön elem lenne. Hát, nagyon óvatosan kell majd csiszolni az egész testtel együtt, de elég kicsik, úgyhogy nem fog észvesztően hosszú ideg tartani. Csak oda kell figyelni.

  Palánkozás problémák nagyjából megoldva, ezek a szorítók sokat segítenek, és 10db-os kiszerelésben 250F-be kerül. Mondjuk ez a legkisebb, de nekem hogyhogynem pont ez kellett. A külsőségek után, csiszolás előtt gondoltam, megépítem a belső részt is. Talán nem is olyan sérülékeny az egész, ha egyelőre hagyom rajta azt a kis plusz anyagot. Itt a már korábban elmegetett dolgok következnek, azaz kivégtam a palánkozásnál segítő támasztó bordatúllógásokat és elkezdtem befejezni a fedélzetek padlóját. Nézzünk pár képet a jelenlegi állapotról:

palankozas6s.jpg  Itt tehát már kivágtam az építési bordák támasztó túllógásait. A dupla palánkozássa az oldal már stabil, illetve belül is kap egy dió réteget, az alsó már fel is van rakva. Először azonban befejeztem a padlót. Persze ez nehezebb, mintha eleve a fedélzet lapjára teljesen el lehetne készíteni majd helyére emelni az egészet egyben, ott ugyanis a felesleges túllógó deszkákat levágja az rmber. Itt viszont méretre vágott deszkákat kell beilleszteni, amit lehet előre elkészített sablon alapján (még amikor nem tesszük be a fedélzetet), vagy szemre. Én a másodikra szavazok, pláne, hogy az oldalfal rátakar a padlózat szélére. Ezt csak azért engedtem meg magamnak, mert a méret miatt nem csináltam vízmedergerendát, de a padló és az oldalfal találkozásához jön még egy támasztóderenda körbe, ami további takarást ad. Azért meg kell jegyezzem, hogy ha nem lenne semmi a padló széle fölött, akkor is pontosan illeszkedik, nem olyan nehéz azt megcsinálni.
palankozas7s.jpg  Hátul látható, hogy kivágtam az építőborda-túllógást, ezt a padlót készítem el legközelebb. Itt még lesznek érdekességek a sorrendben. Mindenesetre a padló után mindenhol a hajóoldal belső palánkozása következik, végül a keresztfalak... illetve a leghátsó rész előtti "küszöb". Ennek direkt meghagytam a helyet eredetileg, látható, hogy nem nyúlnak végig a padló deszkái teljesen a hátsó részen.
palankozas8s.jpg  Kicsit nagyítva (persze nem, ez egy totál másik kép, tehát inkább közelebbrő) az első fedélzet. Szeretném megjegyezni, hogy a hajónak a látszat ellenére lesz árboca, csak elfelejtettem kivágni a lyukat neki a fedélzeti nyílás mögött. Még jó, hogy van tervrajz... Az is látszik, hogy van egy szép barna kartonlap a fedélzeti nyílás alatt. Kicsi későn vettem észre, hogy a "drága" gyártó ide elfelejtett adni bármit is, a pucér gerinclemez látszana!!! Az meg nem jó ötlet, tekintetbe véve, hogy ez a nyílás permanensen nyitva lesz, tehát be lehet látni...
palankozas9s.jpg  Itt van a hátulja. A kormánylapát nyílása hátul, illetve it látszik, hogy előrefelé a deszkák nem futnak végig a hátsó placcon, oda kerül majd kereszte egy "küszöb", de csak miután kész a keresztfal palánkozása, hogy rátakarjon.

 

N o, egyelőre ennyi, a következő részben a kithez adott, mérsékelten használható fém alkatrészek (zsanérok, pántok, ajtók, ablakok, galionfigura) javítási lehetőségeiről fogok írni, az ötletek már megszülettek, csak még erőt kell gyűjteni. Meg időt...



   
Idézés a honlapján
Kedvenc
Nyomtatás
Küldés levélben

Last update : 2009. November 07. Saturday 21:39


Users' Comments  RSS feed comment
 

Average user rating

   (0 vote)

 
Comment language: Magyar (7), English (0)

Add your comment
Only registered users can comment an article. Please login or register.

No comment posted



mXcomment 1.0.5 © 2007-2024 - visualclinic.fr
License Creative Commons - Some rights reserved
 
< Prev   Next >

www.hajomakett.hu
Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett