A Fekete-tengeri vitorlás hadihajók utolsó sorozatát Oroszországban a XIX. század második felében bocsátották vízre. A „12 Apostol”, a „Párizs”, a „Konstantin nagyherceg” – háromfedélzetes sorhajók – magukon hordozták a világ vitorláshajó építésének legújabb vívmányait. Sztyepán Ivanovics Csernyjávszkij, a tehetséges orosz hajótervező mérnök a Fekete-tengeri Flotta főparancsnoka, M. P. Lazarev ösztönzésére és felügyelete mellett építette meg azokat, sok újdonságot alkalmazva a sorhajók tervezésében. Megújították a test szerkezetét, körvonalait, kerekített farkoszorút vezettek be, megváltozott az orrtőke dőlésszöge, erősebb lett a tűzerő. A hajók tengerállóbbak és jobban manőverezhetőek lettek.

1841-ben a nyikolájevi sólyáról vízre bocsátották a „12 Apostol”-t, 1849-ben a „Párizs”-t, 1852-ben pedig a „Konstantin nagyherceg”-et. Ezek hatalmas, 5500 to vízkiszorítású vitorláshajók voltak, hosszuk 63 m, szélességük 18 m. A nagy méretek lehetővé tették a maximális mennyiségű löveg elhelyezését a hajókon, melyek így az akkori idők klasszifikációja szerinti első osztályú, azaz 120 ágyúsak lettek. Nem csak az ágyúk száma, de azok tűzereje is ezeket a hajókat a világ legerősebbjeivé tették. Speciálisan erre a célra öntötték a nagy ütőerejű lövedéket kilövő 68 fontos ágyúkat. Ezeket az alsó fedélzeten helyezték el, és feladatuk az ellenséges hajók testének megsemmisítése volt. A hajóorrban és a taton elhelyezett hosszúcsövű, 36 fontos ágyúknak kellett a követett ill. a követő hajókra tüzelni. A felső fedélzeten elhelyezett 36, 24 és 18 fontos ágyúknak a nemkívánatos támadókat kellett elsöpörni.

A nagy méretek ellenére a hajók korszerű körvonalakkal, látványos hajótesttel rendelkeztek. A nagy felületű vitorlák, a karcsú vitorlarudazat és árbocok, az erős kötélzet lehetővé tette számukra a 10 csomó sebesség elérését. A hajók nagyon szépek voltak.  Nem véletlenül ábrázolta nyolc festményén a „12 Apostol”-t a híres orosz tengeri festő, I. K. Ajvazovszkij.

A hadi felkészülés során a „12 Apostol” V. A. Kornyilov parancsnoksága alatt a Fekete-tengeri flotta vezető egysége volt. A Kornyilov által a legénység részére bevezetett oktatás és edzésrendszer eredményeképp a hajók az egész orosz flotta példaképévé váltak. Ennek a rendszernek köszönhetően az orosz hajótüzérek nagy tűzgyorsaságot és pontosságot értek el. Például a 68 fontos ágyúk átlagban percenként egy lövést tudtak leadni. Ez abban az időben rekordgyorsaságnak számított. A tisztek és a legénység tengerészeti kiképzése olyan fokot ért el, hogy a hajók még friss szélben is pontosan tartották a menetvonalat.

1853. november 18-án ezek a hajók részt vettek a híres Sinop-i küzdelemben – a vitorlás flották utolsó ütközetében. A háromfedélzetes, 120 ágyús sorhajók képezték az orosz hajóegység magját. Ágyúik tűzerejével húsz perc alatt felégették a török cirkáló-flottát. A törökök kétségbeesetten harcoltak, de az orosz bombák félelmetes pusztítást okoztak hajóikon: a hajók belsejében robbantak, tüzet okozva felrobbantották a lőporos kamrákat.

A Sinop-i ütközet nagy hatással volt a hadihajó építésre. Egyértelművé vált, hogy a tüzérség tűzerejének megnövekedése miatt a fából épült vitorlás hadihajók lehetőségük végére értek. A Sinop-i győzelem a vitorlás hadiflották hattyúdala lett.

Amikor Törökország, Anglia, Franciaország és más velük szövetséges hatalmak egyesített erői 1854-ben ostrom alá vették Szevasztopol-t, ezen csodálatos hajók vezetése a hajók ágyúit a parton létesített ütegállásokba telepítették, hogy megerősítsék a védelmet. Az ütegállások a „12 Apostoli”, a „Párizsi” stb. elnevezést viselték. A szárazföldön védve Szevasztopol-t, az orosz hadiflotta történelmének soha el nem halványuló oldalait írták meg.

I. Ivanov, Moszkva

Modeliszt Konsztruktor 1968-12                                             

oroszból fordította: Kurusa Sándor

Utolsó frissítés : 2005. február 23. Szerda 19:28

Átlagos értékelés

   (0 szavazat)

Megjelenítve 6 a(z) 6 hozzászólásból