Könyvajánló
Írta: Bicskei János   
2009. április 30. Csütörtök 13:29

Minden Hajóimádónak!

A hazai könyvkiadásban izgalmas és mindig várt esemény egy-egy új, magyar nyelven kiadott hajózási, hajózástörténeti könyv, szakmunka, vagy éppen album megjelenése. Annak ellenére, hogy az elmúlt években újra megjelentek ezek a magyar nyelvű könyvek a könyvesboltok polcain, mégis csak kevés könyv szól igazán a magyar közönséghez. A kötetekben feldolgozott témák ugyanis a magyar hajózásról jellemzően csak keveset vagy egyáltalán nem szólnak.

 

Ezen a helyzeten változtat a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Hajózástörténeti és Hajómodellező Klub a „Hajózástörténeti füzetek” c. sorozatával, amely a klubtagok előadásait, illetve kutatásaik eredményét dolgozza fel terveink szerint látványos és olvasmányos, ezzel együtt szakmailag pontos, helyes és részletes formában. A sorozat első hat kötete az osztrák-magyar haditengerészet egyes hajóival foglalkozik. Történetüket gazdag képanyag, szerkezeti rajzok, térképek és a hajókon szolgált egykori magyar tengerészek visszaemlékezései teszik szemléletessé.

A hat kötet kiadás előtt áll. A speciális igényű, érdeklődésű olvasóközönség számára hagyományosan magas minőségű kötetekkel jelentkező Schöck Bt. vállalta a munkát (http://www.schockdtp.hu/). A kiadó azonban – tekintve, hogy kis vállalkozásról van szó, ezért elemi érdeke a veszteség elkerülése – a lehető legpontosabban szeretné tudni, hogy mekkora példányszámban állítsa elő a könyveket. Ezért előzetes igényfelmérésre van szükség.

Erre tekintettel kérjük, ha az alábbi kötetek felkeltették az érdeklődését, jelezze nekünk. Kíváncsiságát az elkészült kéziratok néhány oldalának bemutatásával igyekszünk kielégíteni, de természetesen további érdeklődésre is rendelkezésre állunk az alábbi elérhetőségeken: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. , Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. , vagy személyesen a rendszeres klubfoglalkozások alkalmával (minden hónap harmadik hétfőjén, Budapesten a Stefánia Palotában, a Stefánia út 39 szám alatt).

A „Kasier Franz Josef” I. cirkáló kalandjai békében és háborúban
A „piros-fehér-piros” a Sárga-tengeren – A „Kaiserin Elisabeth” cirkáló története
Az otrantói ütközet
Hadihajóval a világ körül – A „Kaiserin und Königin Maria Theresia”
A „Drache”-tól a „Tegetthoff”-ig – A Monarchia első páncélos hajói
Sorhajóból páncélos – A „Kaiser”hadihajó története

 

Budapest, 2009. április 29.

Tisztelettel:

Dr. Balogh Tamás
szerző
a TIT HTK elnöke

Utolsó frissités ( 2009. majus 01. Péntek 23:10 )