Több okom is van, amiért a Victory-t makettjét választottam megépítésre

Nagy múltú, hajó volt, amely Angliának nagy fölemelkedést hozott.. Hajós szemmel nézve: a klasszikus vitorlás hadihajók korszakának a vége felé épült 104 ágyús sorhajó az akkori technikai csúcsot jelentette hajózástechnikában, fegyverzetben, stb..

Van már egy korábban megépített Victory-m (1:98) Constructo készletből, de rá kellett jönnöm, hogy sajnos távol áll az igazi hajótól (pedig elég mutatós darab).

A kitűzött cél

A lehető legtöbbet megmutatni az eredeti hajóból – ehhez az 1:50-es méretarány már jónak és még kezelhetőnek tűnik, ezért ezt választottam. Elhatároztam, hogy megépítem az összes fedélzetet a hajófenéktől kezdve belülről is! (lehetőleg berendezve) Semmiképpen sem akartam kimetszett, vagy lyukas hajót építeni, ezért első körben belső kamerákat képzeltem el, amik segítségével láthatóvá lehet tenni az alsó fedélzetek belsejét. Ehhez természetesen belső világítás is szükséges. A világítás megvalósult, a kamerák nem – túl nagy ár lett volna (egy kép – egy kamera). Maradtak a saját fotóim – illetve orvosi endoszkóppal bármikor körül lehet nézni a fedélzeteken.

Ami még nélkülözhetetlen az építéshez: Gépek és szerszámok.

Egyik barátomtól kaptam egy asztallal rendelkező körfűrészt a nagyobb darabolási munkákhoz. Ennek az 1:10-es „működő makettjét” elkészítettem egy villanymotorból, megy egy 0,8 mm-es, 80mm átmérőjű marótárcsából – a finom darabolásokhoz. Kellett még egy univerzális csiszológép, néhány reszelő, kések, csiszolópapírok, meg a régi kedvencem – kis kézi univerzális vágó, maró, csiszoló masina (Dremmel).

Anyagok

Jó minőségű fenyőgerenda – hulladék (mármint az ácsoknak), válogatott polc-anyag barkács áruházból, némi intarziához alkalmas vékony fa-lemez, réz és vas drótok, gombostű hegyek, és pár km cérna és fonál, kartonpapír, meg a festékek és a pácok. Ha valamit kihagytam, majd később előkerül. ű

Építés - A váz

Mivel a kitűzött célnak a bordás – palánkos építési mód a megfelelő, ezért az első nagy feladat a bordák, a váz elkészítése volt. Készítettem egy sólyát (egy deszkát), kb. 15 csavaros szorítóval, melyekkel a gerincet (később az egész vázat) az összeépítés folyamán stabilan meg lehetett tartani. Erre beméreteztem a bordák helyét. Amíg a váz épült, a hajót ebből soha ki nem mozdítottam.

A képen láthatók az ideiglenes lécek, valamint a gerincet rögzítő szorítók. Ismét egy egyszerűsítés – ezek csak a tervben szereplő szerkezeti bordák – a valóságban kb. 3-szor ennyi van. Én megelégedtem ennyivel.. Az így összeállított váz ezután kapott még hosszanti merevítést is – kb. a vízvonal fölött minden egyes bordát a szomszédjához ragasztottam. A belső gerincet és a mellette lévő vastagabb léceket is beépítettem, hogy a váz merevségét fokozzam. Meglepően merev lett.

Palánkozás

A palánkozás előtt a hajótest ívelésének megfelelően a bordák sarkait jócskán meg kellet csiszolni, hogy a palánk-lécek illendően fölfeküdjenek (első körben kívül – később belül is). A palánkozást a vízvonalnál lévő széles dörzsléctől kezdtem a gerinc felé haladva – egyszerre mindkét oldalon. Nem akartam, hogy esetleg a hajótest ragasztás közben elhúzódjon.

Az elváráshoz híven a palánkozással a test még merevebb lett. Milyen lehetett az igazi?

Az ágyúablakok kialakításához készítettem 3 sablont a fedélzeteknek megfelelően – ugyanis fölfelé haladva egyre kisebbek. Mindig a megfelelő sablont palánkoztam „körbe”. Ebben a stádiumban már szépen látszik, hogy hajó akar lenni.

Adódott néhány probléma: a tervek, a vázlatrajzok és a fotók között figyelmesen szemlélve vannak különbségek (nem is kicsik). Ilyenekre gondolok, hogy az egyes fedélzetekhez futnak az ágyúnyílások, ezektől eltérően a dörzslécek, és a dörzslécek helyzete a tatfelépítményhez képest – szóval az arányokra, a találkozási pontokra nagyon ügyelni kellett. Végső támpontként a fotókat választottam, mert azokból akár több látószögből is ellenőrizhető egy-egy kérdéses pont, míg két egyforma rajzot nemigen találtam.

Miután elkészült a külső palánkozás, alapos csiszolás következett, majd pácolással védtem, nemcsak kívül – belül is. Még egy kenés után szerintem akár úszhatna is. Ezt követően egy kis villamos alapozás következett. A gerincbe süllyesztettem egy csatlakozót, melynek a párja a majdani állványból fog kiállni, így meg lehet táplálni a lámpákat. Mivel a test elég méretes, ezért 3-3 fölszálló ágat alakítottam ki a hajótest hosszában mindkét oldalon. Minden fedélzet síkjában ki réz-fülek állnak ki a belső palánkozásból, ezekhez lehet a lámpák vezetékeit forrasztani.

A hajófenék ezzel elkészült. A belső palánkozás csiszolását természetesen még a belső bordák beépítése előtt végeztem el, sőt le is festettem. Az első durvább csiszolás után fekete pácot használtam. A második csiszolással nagyrészt kicsiszoltam a felületből a feketét, de azért a résekben, mélyedésekben maradt belőle. Ezután következett a valódi színe - dió jellegű sötétbarna. Az eredmény: egy kopottas, koszos jellegű kinézet, valami ilyesmit szerettem volna elérni. Nem „vadi új” hajót szeretnék építeni, inkább olyat, amin látszik, hogy működik, élnek rajta, koptatják.

2009.11.09., Bubu

Az ablakok elkészítése:

Elsőként 0,5mm-es anyagból minden ablak kapott egy belső keretet. Víztiszta műanyag lapból igyekeztem pontosan kivágni az adott ablak formáját, úgy hogy a belső kereten fölfeküdjön. Ha sikerült, kívülre fölragasztottam a külső keretet, ezzel az „üvegezés” megvolt. Kicsit macerásabb az ablak rácsozatának kialakítása, mivel a rácsozat fölülről lefelé legyezőszerűen tágul. Emiatt a függőleges részekkel kezdtem- ügyelve, hogy szépen fussanak egymáshoz. Ezután ablakonként 6-6 kis vízszintes „lécecske” beragasztásával kialakult a klasszikus rácsos ablak. Mindig csak a lécek végeit mártottam ragasztóba, az „üveghez” sosem ragasztottam. A díszlécek és szegélyek formáját szintén fotók segítségével próbáltam utánozni. Jó lett volna profilmarással csinálni, de olyat nem tudok, ezért némelyik díszléc több részből lett összeállítva.

Eddig csak darabolni, meg csiszolni kellett a fát – ez már megy, a lépcsőkorlát szerű díszítő elemek kicsit megijesztettek: itt már faragni is kellett. Kezdésként a sima rudakat a helyükre ragasztottam, ügyelve itt is a legyezőszerű kinézetre. Néhány vízszintes segédvonallal bejelöltem bizonyos részek méreteit, aztán nekiláttam a faragásnak…  Az első teljes sor volt a legnehezebb (kb. 8 óra).  A második megvolt fele idő alatt. Később még jobban ment, úgyhogy a tat korlát-elemei aránylag hamar elkészültek.

Jól is jött ez a kis gyakorlatozás faragásból, mert a tat hátsó részén szép kanyargós díszítések vannak kétoldalt, plusz egy-egy egész alakos figura. Több kis részből kifaragtam ezeket is. Általában nagyolás után a helyére ragasztottam, majd véglegesen ott faragtam ki – így az arányokra jobban tudtam vigyázni, meg nem is volt olyan sérülékeny a készülő darab.

Általában ami elkészült, igyekeztem befesteni. Eléggé higított festéket használtam, hogy a fába jól bele tudjon ivódni. Festettem egy kicsit magam miatt is, hogy lássam „igaziban”, ami eddig elkészült. Lényegesebb oka azonban a festésnek, hogy ezután finomabban lehet a fát csiszolni, mivel a felületén a szálacskákat, szőröket az első festés megköti.

A tat után a hajó orra következett. A jellegzetes orr rácsozat kialakítása második nekifutásra sikerült. A léc profilok itt is vegyes technikával készültek: csiszolás + karton csíkok.
Az orrdísz is hasonlóan készült, itt a koronához kellett némi papír tuning.  Ezt igyekeztem szépen kifesteni.
A címer két oldalán álló figurák később készültek el, mert a gyurmás és a viaszos próbálkozásaim nem sikerültek. A viaszmintázás egyébként bevált fogtechnikai művelet – csak kell hozzá a spéci anyag, meg a labor negyede.

Néha a hajó építését félbeszakítva, valamilyen segédeszközt kellett fabrikálnom, hogy bizonyos elemeket könnyebben és pontosabban tudjak legyártani. Előreláthatólag igen sok szellőző rácsot kell majd elkészíteni. Ezek fésű-szerűen kimart lécekből egyszerűen összeállíthatók, tehát szükségem volt egy kis gépre, amivel nagy sorozatban tudom gyártani a rács darabjait. Akkumulátoros mini csiszológép dupla csiszoló tárcsával méretre éppen jó hornyot tudott marni (reszelni). Egy fa alvázra fogattam a kisgépet, a munkadarabnak pedig egy kis asztalt fabrikáltam, amelyen egy ütközővel (gyufaszál) meg lett adva az osztás. A lényege, hogy az elkészült hornyot beakasztjuk az ütközőbe és jöhet a következő. Miután a gép tengelyének hosszirányú ugrálását megjavítottam, egész jó kis rácsokat tudok vele készíteni.

Hajófenék (hold) kialakítása:

Alapvető rendeltetése: tároló hely mindent beleértve: élelmiszer, víz, muníció, stb.. Mivel ez a hely a hajó legmélyebben fekvő része, itt van a vitorlás stabilitásának lényeges eleme: a tőkesúly. Ekkora hajónál (mármint az igazinál) ez igen tetemes: 160-200 tonna. Az érdekessége, hogy egy része ólom, de jelentős része kőzúzalék. Ha rakodtak be hasznos terhet, dobtak ki a kőből. Ha meg fogyatkozott az ellátmány, akkor kiegészítették a súlyt kővel. A kővel borított hajófenék más okból is hasznos: a legfontosabb tároló eszközök – a hordók – igen stabilan megálltak a kőzúzalékba ágyazva.

Az első lámpás is látható a lenti képen. Elnézést a kép minőségért, ez egy kis USB kamerával készült.

 



 

Ezeken a képen jobban látszik a kőzúzalék, meg elöl lent néhány „ólom” súly.


A nagy belső bordákból is kilátszik valami.

Már csak a világítás volt hátra, hogy a „hold” elkészüljön. A fedélzet tartó gerendáiba fölül hornyot martam a vezetékeknek, az izzó vezetékeit pedig az árfúrt gerendába  alulról bedugva, összeforrasztottam az áramkört. Ezzel úgy fest, mintha a gerendán lógna a lámpa. 3V-os rizsszem izzót alkalmaztam (ez a legkisebb méretű). Hogy jobb formája legyen, átlátszó zsugorcsövet melegítettem rá, majd alul-fölül kapott egy csepp műgyantát. Száradás után alul simára, fölül kúposra csiszoltam, ezzel kialakult a lámpa formája.  A rácsozatát festéssel imitáltam.  Áramkörönként 4 izzót kötöttem sorba – ez 12V-os táplálást feltételez – igazából 9-10V feszültség lesz a végleges két okból is: vigyázni kell az izzókra – így nagyobb az élettartamuk, a másik ok, hogy egy korabeli hajólámpa sem világított vakító fényesen, így mérsékelt fényerővel eredetibbnek hat a megvilágítás. A galériában van egy sötétben készített lámpás fotó, mag lehet tekinteni.

A képen a tat rész látható, számos kabinnal, ajtóval. A rácsok aránylag könnyen elkészíthetők: mielőtt az alsó és fölső vízszintes keretet beragasztottam, a ragasztóba csipesz segítségével kis drótokat helyeztem, csak aztán jött a keret. A drótokat még így is lehet egy darabig igazgatni. A kilincsek, zsanérok reszelt gombostűfejből vannak.

A képen az „orlop” fedélzet látható annak is a fő és előárboc közötti része. A két nagy piros terület a horgonykötél tárolására szolgál. Gondolom, azért piros, mert ha megindul a horgony lefelé, és húzza magával a nagy vaskos kötelet (kb. 25cm-es átmérőjű) – ott tartózkodni igen veszélyes lehet. Kissé hátrébb látható a főárbocot és a szivattyúcsöveket körülvevő zárt felépítmény. A kép alján balra a hajóács, jobbra a kötélverő műhelye és kabinja látható.
Miközben fölépült ez a fedélzet, gyártottam néhány berendezési tárgyat is, hogy életszerűbbek legyenek a különböző helyek. A kötélverő pár guriga kötelet és egy-két csigát kapott. A hajóács satupadot, állványt, és faanyag-tárolót.  Van néhány hajósláda is ezen a fedélzeten. Természetesen mindkét horgonykötél tárolóba került szépen lefektetett kötél. A tat felé pedig padot és egy-két asztalt helyeztem el.
Miután az „orlop” fedélzet elkészült, következő lépés a keresztgerendázat és világítás beépítése volt, majd a fedélzet befedése.
Elérkeztem az alsó ágyúfedélzethez. Miután túljutottam a fedélzetdeszkák csiszolásán, festésén, az oldalfalak mentén sorakozó könyökfákat készítettem el – ezek tartják majd a következő fedélzetet. Ezek itt még igen masszív álló és ferde könyökfák (ferde igazából ott van, ahol az ágyúablak miatt nem lehetett állót alkalmazni). Ezután az oldalfalakat és a könyököket is végleges színre – fehérre – festettem.

A képen a fő csörlő alsó darabja látható. Azért csak a darabja, mert a másik folytatása a következő fedélzeten lesz. Szerintem egész jól sikerült. Lent jól látható a visszaforgást gátló szerkezet is.

A hajó nagy fenékszivattyúi is ezen a fedélzeten vannak a főárboc körül. Ezek a 40-60 ember által hajtott láncos, dugattyús szerkezetek óránként 100-120 tonna vizet tudtak kiemelni. A trafalgari csata viszontagságai után a hajót az állandó folyamatos szivattyúzás tartotta a felszínen. Két-két szivattyúnak közös tengelye van, melyek mindkét oldalon hosszú, kb. 8-10 m-es kurbli-vasban folytatódnak majd. A vasak kb. fele hosszban levehetők ill. fölrakhatók, aszerint, hogy mennyire kellett hajtani a szivattyúkat.

A következő képen a kormányrúd és a megvezetésére szolgáló ív látható. A kötelet majd a három szinttel följebb lévő kormánykerék dobja fogja mozgatni és remélhetőleg fordul a kormánylapát…

Ágyúfedélzet készül, és még egy szó sem volt ágyúkról. Most ezek következnek. Egyformán precíz és szép csöveket szándékoztam beépíteni, ezért egy viszonylag drága megoldást választottam. Megterveztem az elérhető korabeli dokumentumok alapján , majd beméreteztem és CNC esztergával legyártattam az első 30 darabot. Ezek 36 fontos hosszú csövű ágyúnak felelnek meg. Mivel az ágyúk fedélzetenként fölfelé egyre kisebbek, ezt még 3-szor kell megismételnem. Spórolni az anyagon tudok, ugyanis réz helyett az alumínium is megfelel, mert a matt fekete festés után már nem lehet tudni miből van. A lafetták összeállításához sablont készítettem, hogy egyformák legyenek. A csöveket műgyantával ragasztottam a helyükre. Érdekesség, hogy a csövek csapját utólag ragasztottam a lafettába, majd következett egy kis vasalás (alumínium lemezből), pár kötélszem és lent látható a végeredmény. Nemsokára mind a 30 a helyére kerül.

Időközben a csigák elkészítésére –főleg a kifúrásukhoz- ki kellett találnom valami készüléket, mert egy dupla csigában lévő két egymás melletti párhuzamos furatot igen nehéz jól kifúrni ekkora méretben és még kell belőle pár 100 darab.
Hozzáértő szemek bizonyára észrevették, hogy az ágyúkat hátrahúzó csigasor hiányzik. Két dologgal indokolnám a hiányukat:
Az ágyút csak az első töltéshez kell hátrahúzni, mert a másodikhoz a lövést követően magától hátralökődik – tehát szerintem ez a csigasor csak akkor szükséges. Másodsorban ha a csigasor a helyén lenne, a lövés erejétől hátra guruló ágyú legázolná és belegabalyodna ebbe a csigasorba és a köteleibe, arról nem is beszélve hogy az ágyúk körül ténykedő személyzetből hányan botlanának el ezekben a kötelekben.

Időnként átváltok a hajótest külső részeinek készítésére, hogy az is haladjon. Oldalkötél párkányok és oldalkötél rögzítés a hajótest oldalán. A Victory esetében ezek lánc-szerű vas szerelvények. A lényeg az, hogy a párkányban lévő hornyokban lazán vannak, ha majd a kötélzet megfeszíti, csak akkor állnak be a terhelésnek megfelelően – ezzel a párkányt jóformán nem is terhelik, inkább csak az alsó bekötési pontokat. Nálam a „vasalatok” 0,8mm-es réz drótból vannak, melyeket forrasztással erősítettem össze. A macskafejeket viszonylag könnyű volt kiesztergálni, megcsiszolni, ám szép szabályosan háromszögben kifúrni a három lyukat annál nehezebb.

Az alsó ágyúfedélzetnek a főárboc és az előárboc közötti része így fest félig berendezve. A lövegek tartozékait igyekeztem a célszerűségnek megfelelően elhelyezni: a vizes és a homokos vödrök jóval az ágyúk mögött vannak, és ugyancsak itt lesznek majd a piros színű lőszeres ládák. Az ágyúk szerszámai a fölöttük lévő gerendázatba épített tartókban vannak. Ezeknek a nyelét hengeres fogpiszkálóból készítettem - csak az volt a bökkenő- hogy a fogpiszkáló átmérője túl vastag volt. Kellet egy jó ötlet! A dremmel kisgép köszörűkorongjai középen lyukasak, így lehet őket fölszerelni. Kifordítottam a dolgot: egy korongot befogtam az eszterga tokmányába, és megforgattam. Fogóval megfogtam a kiszemelt fogpiszkálót, és szép egyenletesen belenyomtam a forgó köszörű lyukába. Mivel a kis kő belül is köszörül, ezért szépen elvékonyítja a fogpiszkálót. A módszer nagyon gyors és eredményes, általában csak az anyaghibás darabok törtek el. Érdekesség: ágyú tisztító és töltő szerszám van fanyél nélkül is – egy vaskos kötél két végén. Ezt csukott ágyúnyílások esetében tudták használni.

Ágyúgolyók: Mivel legalább négy féle golyóbisra lesz szükség, kerestem vadász ismerősöket. A sörétek aránylag gömbölyűek és 1,5 mm átmérőtől fölfelé szinte tized milliméterenként lehet találni megfelelő méretűt. Van ugyan némi méret-szórás, de 20-50 megfelelő darabot nem olyan vészes kiválogatni. Gyorsan száradó matt fekete spray-vel párszor halványan le kell fújni és máris szép feketék lesznek.
Következik néhány web-kamerás kép a majdnem elkészült alsó ágyúfedélzetről…

Látkép jobb oldalon az orr közelében hátrafelé. Csaknem mind a 15 jobb oldali 36 fontos löveg látható tüzelési pozícióban. Fölöttük a töltő és tisztító szerszámok, mögöttük (a kép jobb szélén) a víz, homok és lőszer – tárolók.
A látszólag nagy sugárútnak az a magyarázata, hogy az ágyúk ki vannak tolva – sortűz után erre a helyre lökődnek vissza a lövegek.

Főárboc a négy fenékszivattyúval. A vaskos kötél a hátsó csörlőn pár menet után visszafordul az orr felé. Tulajdonképpen ez egy végtelenített kötél, melynek közvetítésével csörlőzték fel a horgonyokat.
A két elöl lévő oszlop között van (lesz majd) a hajó adattáblája: főbb méretek, fegyverzet, stb..  Ezt egy fotóról kicsinyítem, a nyomtatást laminálom, és ezután fogom a helyére ragasztani.

Ez a kép jól adja vissza a 36 fontos  ágyú zömökségét. Az előtérben a rács mellett sorakoznak az ágyúgolyók. A rács sarkánál megy le a horgonykötél az orlop fedélzeti tárolóba. Ez a kötél a valóságban kb. 30 cm ámérőjű!

Bekukkantva az egyik ágyúablakon, most még jól látható minden belső tárgy, hiszen nincs még meg a fölötte lévő fedélzet. Később jóval kevesebb fény lesz, mert csak az ágyúablakokon jut be valami kintről, meg majd a 16-20 hajólámpa fog pislákolni.

 Következő szint: középső ágyúfedélzet építése…

Nem álltam le, de idő kellett az építéshez. A középső ágyúfedélzet a Victory-n a változatosság kedvéért ismét csak ágyúkat hordoz, szám szerint 30 db-ot. Ezek a lövegek 24 fontosak. Áttértem az alumínium alapanyagra, de ember legyen a talpán, aki megmondja a fekete csőről, hogy miből készült. A lafetta egyenlőre még nyers, itt egyenlőre csak a méretek a lényegesek. Egyébként zárójelben megjegyzem, hogy a CNC-s kapcsolatom is elnagyolta a csövek végét - a tulipán részt.

Az enyhén kúpos csövet ráhúzott plusz műanyag csővel rendes tokmányba is be tudtam fogni, és mivel alumíniumból készült, faesztergályos megoldással is tudtam esztergálni az alumíniumot. Az esztergályosok ugyan kinevettek, de esetleg ha valakinek mester darab kell öntőformához – ez az infó jól jöhet. A válogatott festett sörétekből vannak az ágyúgolyók.
A képen látható hátsó részen a tiszti kabinok is láthatók. Az érdekesség az, hogy ezekben a kabinokban nemcsak ágy, meg egyebek voltak, hanem egy-egy ágyú is. Harc esetén a válaszfalakat fölhúzták a fedélzeti gerendákhoz, minden mást eltüntettek, így az ágyúknak elég hely jutott.
Ennél a résznél megint csak kompromisszumot kötök: ezek az ágyúk bent lesznek a hajóban, de parkolnak a fal mellett.  Indokolnám ezt azzal, hogy elég mutatós ez a tat rész, és hátha nem kell valamennyi ágyú az ellenség elriasztásához..

Ezen a képen jól látható, hogy a csörlő milyen részekből tevődik össze. Itt már csak egy körbecsiszolás van hátra, és lehet festeni az árut.
A Victory-n a hátulsó csörlő piros-fekete színű volt, míg az elülső natúr fa – biztos így könnyebb volt megkülönböztetni.
A képen látható a hajó konyhájának legfontosabb tartozéka: a tűzhely. Igen robosztus darab, igaziban kb. 1,5m x 1,5m helyet foglal. Érdekessége, hogy a kéménye felőli oldalon nyitott tűztérnél grillezni is lehet, de a grill-nyársat forgatva egy láncos áttétellel a kéményben lévő ventillátort is tudták hajtani. A tűzhely alatt természetesen kőlapok vannak, nehogy a szakács okozzon tüzet főzés közben.
Másik érdekesség: a kipufogó-szerű toldat nem más, mint vízlepárló – vagyis a konyha főzés közben képes volt ivóvizet készíteni!
A konyha egyébként az előárboc mögött kapott helyet, a hajó középvonalában.
A hasábos részek fából, az összetartó vasalások, a lábak kartonpapírból vannak. A csavarfejek gombostűből, a fülek és a grill- tengely drótból készültek.
Itt a grill felőli oldalon hátrafelé lesz még egy kis konyha fülke, de teljesen a tűzhely mögött, ahol serénykedhettek a szakácsok.
850 embert etetni azért nem kis teljesítmény lehetett…


Konyha a helyén, első csörlő a helyén, némi muníció is van a rácsok mentén. Most változtattam az építési sorrenden: először beépítek egy fedélzet-tartó gerendát, majd legyártom az ezt tartó könyököket – így pontosabb lesz a könyök kialakítása, és kevesebbet kell utólag csiszolni. Az ágyúkat így is aránylag könnyen be lehet majd építeni. Ami nehezebb lesz, az az oldalfalak és a könyökök meg a gerendák fehérre festése. Azt hiszem, kell csinálnom egy hajlított végű ecsetet, meg szükség lesz egy kis tükörre is.
Kissé hátrébb, ez már a főárboc környezete. Itt kötélbakok vannak, az egyik két szintes, a másik három szintes – azaz már a fölső fedélzeten (kívül) végződik. A majdani kötelek rögzítésére használt rudakat fogpiszkálóból esztergáltam, de nem esztergával, hanem inkább a nagy fordulatú barkács gépben (Dremmel) reszelő segítségével alakítottam ki őket.
A képen a tat-rész látható (wardroom). Belülről a tiszti kabinok ajtaja, ablaka látszik. Sajnos a finom por mindent jótékonyan betakar, de most nem zavar, mert két megoldásom is van az eltávolítására: van egy erre alkalmas porszívóm kb. 1cm-es gumi szívócsővel, ezzel majdnem mindenhova elérek. A másik megoldás az ellenkező művelet: kompresszor - sűrített levegővel, ez messzebb is hatásos, de biztos hogy mindent jól leragasztottam??
A sűrített levegő majd megmutatja….
Ezek itt a az általam „utókezelt” 24 fontos ágyúcsövek. Egy rövid furatba hátulra kis drótot ragasztottam, majd másnap a drótból maghajlítottam a kötélszemet a visszafutást gátló vastag kötél számára (a sorban jobbról az ötödik). Ha mind elkészült, mennek a festésre..
A hajó terveit nézegetve megakadt a szemem a főárboc legnagyobb vitorlarúdján. Szép, összetett szerkezet, valóságban több mint 30 méter hosszú! Kedvem támadt esztergálni…

Három napnyi „ácsolás” után az itt látható végeredmény született. Az igazi vitorlarúd két félből van, melyeket a középső vastagabb 8 szögletű részen látható vasalások fognak össze.

Nálam a vasalások kartonból, ill. réz-drótból vannak – a fekete festés után már szépen mutatnak összeépítve. Ha a vitorlarúd kész, valahogy föl is kellene illeszteni az árbócra – ezért elkészítettem az első tartókötelét. Ez tulajdonképpen egy fix hurok, az árbóc-fejen átvetve.

[2010.05.07]

Középső ágyúfedélzet – 28 darab 24 fontos ágyú. Ez már elég rutinosan megy:
-lafetták legyártása sablonok segítségével
-kerekek esztergálása
-festés, összeállítás
-blokkok elkészítése
-ágyúk végső elhelyezése
-kötelek, csigasorok beépítése
Az előző ágyúfedélzethez képest úgy érzem, fele annyi idő alatt elkészültem ezzel a résszel.

Egy kis mutatós fejlesztés: az ágyúk kerekeit 6-6 szög vagy csavar tartja össze. Ezt még a kerék festése előtt 6 tűszúrással lehet imitálni. Mivel a kerekek natúr színűek, a festéshez használt pác  a  kicsi lyukakba gyűlik, ahol sötét pöttyök formájában szárad, ezáltal olyan hatást ad, mintha szögek lennének körben a keréken.

Ismét egy kis kitérő következik: horgony-öntés.
A mester darabot fából készítettem el. Mivel műgyantákkal korábban is dolgoztam, ezért a gyantás öntőforma előállítását céloztam meg. T-SILOX nevezetű hófehér szilikonos anyagot használtam  – ez némileg rugalmas, könnyen leválasztható, és akár ólom vagy ón öntésére is alkalmas formát ad. Utólag könnyű a levegőző és beöntő nyílásokat belevágni.
A horgony anyaga: két komponensű műgyanta FM20 – T16 páros. Összekeverve kb. méz állagú, úgyhogy elég lassan tölti meg a formát. Egy-két órán keresztül még folyékony, ezért a maradék levegő kis buborékok formájában kijön belőle. Kikeményedés 1 nap  - ráérek.
Mivel az  öntőforma nagyon jól sikerült, ezért a kész darabokon csak minimális igazítani való van.

 Ez megint nem ágyúfedélzet.
Ezt a képet Hajós Joe-nak ajánlom, ugyanis az ő tanácsára (és segítségével) nekiláttam a hajófenék rézzel való beborításának. Igazából már a jobb oldal kész, majd a galériába teszek föl két fotót.
Az eredmény szerintem  igazán „dögös” lett. Az íveket, hajlatokat jobban kiemeli. Most arra várok, hogy öregedjen (oxidálódjon).
A ragasztástól kicsit féltem, de találtam egy ragasztót, ami minden elképzelésemet felülmúlta.
A neve igen bonyolult: építési ragasztó. Víz bázisú, úgyhogy kívül nedves ruhával letörölhető a mű.

Idő közben elkészültem a rezezéssel mindkét oldalon. Most még roppant fényes, de majd alakul. Addig úgysem lakkozom le, amíg nem patinásodik.

Némi külső munkálat: ágyúnyílások fedeleinek az elkészítése. Most éppen száradnak.  A hátulsó négy majdnem megtréfált, ugyanis a szabály szerint a fedelek pontosan illeszkednek a külső kontúrokhoz, dörzslécekhez, én pedig legyártottam őket simára.
Nosza csináljunk négy illeszkedőt – a maradék jó
lesz a hajó bal oldalára.

Mivel a hajó – belsőt is szeretném megmutatni, ezért számos fölszerelési tárgyat el kell készítenem. Ezek nagy többsége az ágyúk tartozéka: töltő, tisztító, kaparó és egyéb eszközök..  A szerszámok nyele a szokásos módon elvékonyított fogpiszkálóból készült. Megfigyelhető, hogy nem egyen – színre pácoltam őket. Úgy gondoltam, van újabb és régebbi, tisztább és koszosabb, ettől kicsit életszerűbb lesz a hajóbelső. Hasonlót követtem el az ágyúk kerekeivel is, meg a csigákkal. is.

Lesznek még lőpor, és homok tárolók, valamint vizes vödrök és tűzoltó vödrök is. Ezek az ágyúk mögött, illetve fölöttük lesznek elhelyezve. Pár belső oszlopot is le kellene még gyártanom, ami a következő fedélzet gerendáit tartja – itt most egy kis szünet következett – ugyanis nekiláttam a hobby CNC esztergámnak, aminek a segítségével majd előállíthatom az összes forgástest jellegű tárgyat, ami a fedélzetre szükséges. Kb. 2 hét alatt elkészült a mű (az eredmény a Hobby CNC cikkben olvasható). A tesztek olyan jól sikerültek, hogy 2 nap alatt az összes hiányzó oszlop, vödör, és egyéb dolog leesztergálódott minimális közreműködéssel. Annyira ment az esztergálás, hogy most már csak a kiadagolt lőport tároló piros dobozokat kell megcsinálnom..

Az oszlopok, vödrök és egyebek már a helyükre kerültek.
A lenti nagy képen pedig már a középső ágyúfedélzet nyílásainak fedelei is föl  vannak szerelve – igaz egyenlőre csak kívülről. A sok kilógó kötél még belül is eldolgozásra vár. Azt hiszem, előbb ugyanezt megcsinálom a bal oldalon is, aztán jönnek a belső munkálatok..
Gyarapodnak az ágyúk – ez a hajó egyre veszélyesebb!!!

Más sorrendet követtem: a fönti köteleket belül   eldolgoztam, így közben a jobb oldal belső része is elkészült.  A lövegek fölött már bent vannak a megfelelő ágyú-szerszámok. Hamarosan készíthetek a középső ágyúfedélzetről belső képeket.

Íme a belső képek a középső ágyúfedélzetről..
Ezek sajnos usb-kamerás képek, de azért remélem, hogy elég mutatósak.
Ez itt az orrárboc bekötési pontja. Közvetlenül mögötte áll az előárboc.

Az előárboc mögött található a hajó konyhája.

A konyha után egy lépcsőfeljáró, majd az első csörlő következik.

A következő képet meghagytam eredetiben, mert jól érzékelhető rajta az ágyúfedélzet lényege: utca hosszban ágyúk sorakoznak, közvetlenül mögöttük aránylag nagy szabad tér, ezután sorban a muníció, meg a vizes és homokos dézsák sorakoznak. Az egyéb dolgok, mint például a rácsok, a csörlők, a lépcsők, és egyéb fölszerelési tárgyak mind a hajó középvonalában kaptak helyet.

Ez pedig már a hajótat. A „wardroom” látható a képen. Jó néhány tiszti kabin van körben.
Az ablak előtt látható emelvény szerű valami a kormány lapát csúcsát burkolja.

 [2010.08.18.]

Hol is tartottam? Megvan!       Középső ágyúfedélzet már majdnem kész…  Kell még néhány ágyú tartozék, jöhet a világítás, egy utolsó festés és be lehet burkolni  a következő fedélzet deszkáival. Már rég elkészült volna, ha nem másnak állok neki…

Elkészítettem mindhárom terebet.Ez itt a legnagyobb: a főárboc -tereb.  A rajzokból ítélve elég összetett szerkezet. Valóságban is elég jelentős darab – szélessége a főborda szélesség fele, azaz kb. 7.5 méter! Mivel a tartó gerendáim már a végleges helyükön voltak, az építést már ezek figyelembe-vételével kellett megoldanom. Körbeépítettem a lyukat..  A tereb padlózata érdekes mintát ad: elöl és hátul keresztbe futnak a lécek, oldalt pedig előre. Ezt az eredeti kialakításban lépcsős, átlapolt deszkázással oldották meg. Egyszerűbbnek találtam, ha kissé vékonyabb lécekből két rétegben állítom össze – a végső látvány ugyanolyan. A tereb egyik fontos rendeltetése a további oldalkötelek terpesztése (innen a tereb szó) és tartása. A széleken látható 6-6 lyuk szolgál majd ezek rögzítésére. Az íves perem kialakításához muszáj volt rendes hajlítást csinálni – benedvesítettem a lécet, majd egy forrasztópáka oldalán hajlítgattam bele a kívánt ívet. A majdnem sugár irányban futó sok kis léc mind merevítő – kívül valameddig nem változik a magasságuk, később befelé haladva csökken. Ezt ha tisztességesen tudjuk kialakítani, akkor igazán szép és mutatós az eredmény..   Végezetül egy hátulsó korlát készült, hiszen ha jól saccolom, a tereb a 3. vagy 4. emelet magasságában terpeszkedik. Az egész szerkezet fekete színű, egyedül a korlát natúr fa. A korlátra majd egy hálót kell felkötni, hogy jobban védjen a véletlen leesés ellen. A főárboc tereben a Victory esetében hátul a korláton lesz még egy lámpa, jelezve hogy az admirális hajója. Hogy fog az világítani – még nem tudom, de azon leszek hogy világítson..
Kedvem támadt a vitorlarudak elkészítéséhez…

Összességében ez nem volt túl nehéz feladat. A fő és elő árboc megfelelő keresztrúdjai hasonlítanak egymáshoz, ezért nem volt érdemes félúton abbahagyni a gyártást. Ha már ezek elkészültek, nem hagyhattam ki a hátsó árboc pár keresztrúdját, meg a bumm és gaff rudakat sem.

A képen jól megfigyelhető a tekintélyes merevítés a nagyobb keresztrudak kb. középső harmadában, amit eredetiben vasalás tart össze (nálam karton csíkok). Időközben rájöttem: mivel minden keresztrúd elég sok további alkatrészt hordoz (lábaló kötelek tartóit, blokkokat szép számmal) – célszerű lesz előre mindet legyártani és fölszerelni addig, amíg a vitorlarudak kézbe foghatók. Természetesen beleértve ebbe a tevékenységbe a majdani vitorlákat is..

Következő nagy feladat: az irodalom és a fotók átnézése, ugyanis ki kell derítenem, hogy melyik rúdon milyen fajta és milyen méretű csiga (blokk) van – mellesleg akkor már azt is tudnom kellene, hogy az illető blokk mi célt szolgál, és hogy a kötele honnan-hová tart. Ezzel el leszek egy ideig. Azt hiszem, gyártok valami adatbázist erre a célra. Azért a blokkokból az első darabok (a legnagyobbak) már megvannak. Ekkorában sikerült még a tárcsákat is kialakítanom.
Lassan egyre több feladat lesz, ami a kötelekhez, a kötélzet kialakításához kapcsolódik. Kettővel kapásból találkoztam: 1. A nagyobb igénybevételű, de tartósan beépített köteleket védelmi céllal bepólyálták, majd egy vékony kötéllel bebandázsolták. Mivel a pólyázás belül van, nem látszik – arról letettem. A bandázsolás viszont annál inkább látványos eleme a kötélzetnek, ezért hamarjában építettem egy bandázsoló ketyerét. Nem gyors, de működik – majd esetleg tovább fejlesztem egy automata előtolás rendszerrel. A barkács rovatban a bandázsoló készülékről többet is meg lehet tudni..   2. Vasból készült kötél szemek – ebből is elég sok kell. A fönti képen láthatóan ezek még fából vannak, de már megvan a jobb tippem: gondoltam a cipészek, vagy akik bőrökkel foglalkoznak, használnak csőszegecset. Hát éppenséggel használnak, de nem ilyen kis méretben, úgyhogy itt nem jártam szerencsével. Következő ötlet: vékony falú kis átmérőjű cső (mondjuk rézből). Megfelelő darabolás után két kúpos pofával tölcsér szerűen tágítható lenne, és máris kész a kötél szem. Villamos szaküzletben érvég hüvely néven lehet találni ilyen kis csövecskéket. Esztergában forgatva akár késsel is vágható, a tölcséresítéshez kellene valami kis precíz célszerszám…

Sok makett építő végső dilemmája: legyen-e vitorla a hajón, vagy ne legyen. Nem könnyű megcsinálni, mert kis lépték esetén a vékony vászon is esetleg durvának hat. Nem lóg rendesen,  csúnya, merev a varrás – nem vitorlához, inkább valami fóliához hasonlít. Arról nem is beszélve, hogy ismét egy új szakma kerül elő: a varrás. Én vitorla párti vagyok, főképpen mert gyönyörűek ezek a hajók az óriási vitorla felülettel, és mert ugye vitorlást építünk.

Néhány dolgot a vitorlázat eltakar, de ugyanakkor néhány más dolgot megmutat (magát a hajó motorját). A látvány érdekében persze lehet variálni is a vitorlázatot : egyik kibontva, másik bevonva és mindjárt látszik a fedélzet..  Könnyen beszélek: 1:50-es léptékben ezt valóban elég szépen meg lehet csinálni. Bátorítani szeretném a tisztelt publikumot, hogy 1:100-ig van remény lásd a galériában a kis Victory-t.   Varrógép akad itthon szerencsére és vitorla anyagom is volt már jó pár éve.

A főárboc  két legnagyobb vitorláját készítettem el. Szép nagyok, kb. 50 cm szélesek. A kialakítás menete a következő: szabásminta elkészítése a hajó már meglévő méretei alapján, vagyis elővettem a megfelelő vitorla rudakat, megnéztem hogy passzol hozzá a vitorla szélességben. A magassági mérethez az árbochoz illesztett vitorlarudat vettem alapul (itt bele kell kalkulálni a keresztrudakat tartó blokkokat is), majd a mért maradék érték lett a vászon magassága. A vásznat körben be kell szegni, nehogy bomlani kezdjen – természetesen a szegés szélességét a szabásmintához hozzá kell körben rajzolni. Az üzembiztos szegéshez kétszer hajtjuk be az anyag szélét, és ezt varrjuk meg – ez alul-fölül nem is egyszerű, mivel itt a lehető legkeskenyebb szegést kell kialakítani. Módszerem a következő: az első behajtás még úgy-ahogy megáll, a második már nem fog..  Segítségül 3-5 cm-enként haladva egyszerű szigetelőszalaggal le lehet ragasztani (az sem baj, ha közben a széle az asztalhoz is odaragadt). A szig.szalag jótékonyan összefogja, csak a varrás közben kell az éppen következő pár centiről lehúzni. A két oldal könnyebb, mert itt erősítő csíkok vannak, ezért egy ilyen csík jóval szélesebb. A szigetelő szalag használata itt is javasolt. Mivel az igazi vitorla sok csíkból van összeállítva, ezeket szimpla végigvarrással lehet imitálni. Nem kell megijedni – a varrás így vagy úgy, de valamerre elhúzza az anyagot – ez később valamennyit magától is simul, mert még úgyis sokat babráljuk a vásznat. Én még szeretném kicsit szürkéssé, fakóvá tenni valami halvány festéssel – de csak ha mindegyik kész lesz.  A végső megoldás a vasalás, esetleg óvatos gőzölés..

A vitorla további erősítését szolgálja a körben rávarrt kötél. Ebből alakítottak ki megfelelő helyeken szemeket a további szerelvények (blokkok, kötelek) csatlakoztatására. A kötél fölvarrásához csak tű, cérna és türelem kell, no meg fény. Teljesítményem kb. 5 óra/méter, de bele lehet jönni..  itt visszaüt az 1:50-es lépték, mert kétszer annyit kell varrni mint 1:100-ban.
A rendezetlenül lógó szálacskák a fogásoló kötelek, ezekkel lehet a vitorlák hatásos felületét nagy szélben csökkenteni – egyszerűen felkötik a rúdhoz  a vásznat. Majd a festés és vasalás után vágom őket méretre, addig sem szöszölődnek.

 [2011.01.10.] 

Szép lassan, de haladok fölfelé.  A felső  ágyúfedélzet építése van soron..
  Érdekessége, hogy a főárboc előtti részen nyitott, valamint ennek belső oldalfalai ugyanolyan okker színűek, mint a hajó oldala. A képen látható keresztgerendák a nyitott résznél feketék..


Ezen a fedélzeten hosszú csövű 12 fontos ágyúk lesznek hamarosan. Ezeknek kissé más a lafettája, mint a korábbi nagyobb lövegeknek, és szemlátomást alacsonyabbak is. Egyenlőre csak egy mintadarabom van a szóban forgó ágyúkból, ez a lafetták elkészítéséhez most éppen elég.




Ezen a fedélzeten található az admirális kabinja.  Egyenlőre ebből az ablakok környéke és az oldalfalak díszítései készültek el. Az ablakoknál két fajta fából, intarziához hasonló technikával oldottam meg a berakásokat, majd csiszolás után kivételesen több réteg fényes lakkal emeltem ki a kétféle faanyag különböző színét. A minták egy részét a saját helyén állítottam össze, a legalsó sort (ami egy kiugró padozat) pedig külön készítettem el, és utólag  került a helyére.

Terveim szerint be is bútorozom majd..

Időközben elkezdtem a hajó külsejét egy kicsit „fölturbózni” – finomabb átcsiszolással, kis egyenetlenségek eltüntetésével, újabb részletek kifaragásával, és precízebb immár végleges festéssel. Csiszolgatás közben két érdekes részletet kellett megoldanom..

A Victory alsó lövegállásainak az ajtaján van egy-egy kis kémlelőnyílás. Gondolom az esetleges hullámzás végett az ajtókat így elég volt közvetlenül a lövés előtt felhúzni. Villamos ember lévén 0,5-ös forrasztóónból készítettem el a kémlelők vasalatát. Ovális formában egy lapos fogó segítségével meglapítottam az ónt. Előzőleg a fogó egyik belső pofájába vékony hornyot reszeltem – ez lett a zsanér helye..  Később készítettem néhány ajtót nyitott kémlelőnyílással is – az ón zsanér ezt is megtartja.







A másik érdekes rész: a hajó mindkét oldalán található oldalbejárat. Ezek igen díszes faragványok, kívül-belül domborművekkel és aranyozással. Az íves féltetőt tartó konzolokat a fotók alapján aránylag könnyen ki tudtam alakítani, de ezután jött csak a neheze: hogyan lesz ezeken dombormű?

Faragás kizárva, ahhoz nekem túl kicsi – más módszer kell! Ragasszuk föl a domborművet! Többféle dolgot kipróbáltam – most csak a végeredményről számolok be. A dombormű fonalból készült. Lehet hajlítani, fához jól ragasztható faragasztóval, gyorsan lehet vele dolgozni.  Fölrajzoltam a mintát, majd tűvel fölvittem pár csepp ragasztót és rányomtam a fonalat. Aztán megint pár csepp ragasztó, és így tovább. Ha egy pici levél szerű alakzatot akartam, fölvágtam a fölragasztott fonal egy elemi szálát és beigazítottam a kívánt helyre. Legvégül vékonyan bekentem a már fölragasztott fonalat is ragasztóval. Mikor mindez elkészült, matt fekete festés következett, majd végezetül az aranyozás. Az aranyozás festéséhez egy mottó: midig van vékonyabb ecset!!
 Lássuk az eredményt:
A bejárat fölötti korona és egyéb ágas-bogas minta fa és karton hibrid. A festés jól álcázza a különböző anyagokat. Az íves féltető bából készült – kifesteni nehezebb volt, mint kifaragni.. 

Mivel ez a bejárat a hajó bal oldalán készült el, még adós vagyok a jobb oldallal. Egyenlőre a konzolokat fölmásoltam egy alkalmas faanyagra, így a méretük és az alakjuk már adott, a többi meg már megy.. 

















Megint egy kicsit előre dolgoztam : ha már ágyú – legyen kövér (legyen a legnagyobb).  Sokadik tervmódosítás után sikerült végre megfelelően arányos 68 fontos Carronade csövet esztergálnom keményfából. A nem esztergálható kiegészítéseket szintén fából ragasztottam a csőhöz (gyújtólyuk, célzó, az ék  csúszó felülete, plusz a nagy zsanér, amin billenthető a cső). Matt fekete festés kétszer, és már csak a súlyáról lehet gyanítani, hogy nem fémből készült. Kielégítőnek találom a keményfa megoldást, mert a festés után is megmaradt egy  nagyon  kevés formai egyenetlenség – ami talán egy öntvény ágyúcsőhöz jobban hasonlatossá teszi.





  A löveg érdekessége, hogy a hátrasiklást a lövegtalp lehetővé teszi. Egyébként a fekete talp rész mereven rögzítve van a fedélzethez, a löveg ezen csak elfordítható. A fordítás végett hátul alul két kisméretű kerék lett fölszerelve – segítségükkel lehet az ágyú végét jobbra-balra elforgatni. A mozgatására szolgáló kötélzetről egyenlőre nincs infóm – majd keresek, vagy kitalálom.










No itt az első darab a harmincból…  12 fontos hosszú csövű. CNC-s segítséggel elkészült az összes, sőt a fedélzeten lévő rövidebb 12 fontos csövek is megvannak. Megpróbáltam ezt az ágyút a valóságnak legmegfelelőbben összeállítani – a tengelyekbe csapszeg is került, egyedül a királyi címer nem jött össze a lövegcsőre.
Akkor már csak 29 darabot kell fabrikálni…








Következő fejezet: fölszerelési tárgyak elkészítése. Ez egy-két nap alatt megvan, de rá kellett jönnöm, hogy keveset gyártottam, így ismét nekifogok. A nagy többség esztergályos munka, ezután pácolás, majd abroncsozás következett. Az abroncsok 1mm-es öntapadós matt fekete anyagból vannak – ilyet minden dekorációs cég vagy ismerős tud nekünk produkálni. Ha a már bepácolt peremekre, vagy hornyokba kis feketét kenünk, majd letöröljük, a bent maradó festéktől élet hűbbek a kis tárgyak..  A homok tartóban vastagon ragasztó, majd fűrészpor van – amit befestettem – de a struktúrája igen jó.

  Már korábban tettem egy ígéretet, hogy leírom: hogy készült el a Victory oldalán lévő díszes bejárat.. Addig kellett várnom, míg a második sorra nem került, hogy jó fotókat tudjak készíteni a folyamatról.

Itt fönt látható a második „ kész termék”.

Mikor az elsővel – azaz a bal oldalival – elkészültem, úgy döntöttem, hogy lett annyira jó, hogy kiérdemelje a végleges jelzőt. Ezért még akkoriban félretettem az erre szánt faanyagot, gondosan rárajzolva a két oldal-konzol mintáját. Lombfűrésszel kivágtam, majd reszeléssel, csiszolással finomítottam a konzolokat.

Ezt követően fölrajzoltam a domború, cirádás minta főbb tekervényeit. Tű segítségével a vonalakra faragasztót vittem föl, majd ebbe a ragasztóba fokozatosan beleragasztottam egy alkalmas vastagságú hímzőfonalat. Ez körülbelül úgy megy, hogy 5 mm ragasztó fölvitele után jön a fonal, majd ismét ragasztó.. és így tovább. Nem olyan lassú a dolog, amilyennek látszik..

Nekem kb. 30perc/oldal idő jött ki eredményül. A továbbiakban a mintát lehet ragasztó-cseppekkel finomítani..

Még egy fontos momentum: a fonal ugyebár szőrös, szöszös. Hogy ezt megkössem, az egész elkészült mintát vékonyan bekentem még egy réteg faragasztóval.

Száradás után festés matt feketére, mert ez az alapszín.

A munkadarab nagyságára lehet következtetni a beleszúrt gombostű méretéből..

Kétoldalt már kész a fekete mintázat, de ezek a konzolok elöl is díszesek. Szép levélmintázat borítja mindkettőt, valamint van rajtuk egy-egy tekert díszítőelem is. A levélmintázat nagyját belefaragtam, a tekert valamit kis karton-darabból készítettem el.

Mivel itt is matt fekete az alap, ezért újabb festés következett.

Közben a konzolok által tartott ívelt féltetőt is kireszeltem puhafából. Ebben a csalás csak a legbelső, legvékonyabb lépcsős díszítés, ez kartonból van.

Ennek a tetőnek a színe is matt fekete.. A képen éppen száradnak az alkatrészek.

Arany festéshez spray-t használok, csak belefújom egy kisebb műanyag kupakba és egy kis arany pigmenttel megbolondítom – aztán jöhet a „3 szálból álló ecset”. Szóval az ecset igen vékony, hogy a vékony vonalakat meg tudjam festeni.

Egy megjegyzés a festéshez: jobb az eredmény, ha inkább hűvösebb, esős, párás, és nem túl meleg időben festünk, mert az ecsetben lévő festék sokkal jobban kenhető. Melegben gyorsabb a száradás..

Erre a féltetőre is több pöttyöt kellet volna festenem, de a festék egyszerűen nem fogadott szót. A körbe futó arany csík a karton-betét élére van pingálva..

Azért más fejlemények is történtek a hajón. Külső glettelés, finom csiszolás és kétszeri vékony festés. Ezt a festést már véglegesnek szánom. A képen a tat jobb oldala látszik az első festés után. A második réteget majd hűvösebb időben viszem föl. Egy komplett hajóoldal kb. egy hétvége – azaz kétszer fél nap.

Közben már a fölső ágyúfedélzet kb. 90%-ával elkészültem. Rövidesen fölérek a fölső fedélzetre..

Időközben volt egy hagyományosan nagyszerűen sikerült hajós találkozó Hajós Joe-nál. Ezúton is szeretném megköszönni a vendéglátást és magát az alkalmat.
Ezek a találkozók mindig nagyon ösztönzőleg hatnak szerintem mindenkire – belőlem is kihozott ezt-azt. Lássuk csak mi is készült…

A felső ágyúfedélzet kb. 70%-ával már megvagyok. A képen látható rész fölülről nyitott (ahol a gerendák feketék). Igyekeztem ide sok használati tárgyat, eszközt készíteni, mert az életszerűbbé teszi a makettet. Vannak itt vizes dézsák, homokos vödrök, lőporos ládák és egyéb idevágó használati eszközök…

Elkészítettem az előfedélzet burkolását, majd következhettek a rajta lévő tárgyak. Itt található a hajókonyha kéménye és a hajó harangja is. A harangláb tetőrésze volt, ami kicsit föladta a leckét: Elsőként két réteg 0,5-ös furnérból egy sablon és ragasztás segítségével előállítottam az íves résznek megfelelő U formát. Miután szilárd lett, négy részre vágtam és mindegyik darabot 45 fokban lecsiszoltam – itt találkozik a négy rész. Hosszas illesztgetés után összeállt a felülnézetből kereszt alakú képződmény, már csak a sarkokba kellett egy-egy négyzet alakú darabot illeszteni, és kialakult az érdekes formájú tetőszerkezet. Közelebbről megfigyelve a tető körben lépcsős szélekkel rendelkezik – ezt alulról beragasztott, megnedvesített furnérból alakítottam ki. (Megnedvesítve jobban hajlik a faanyag – nem akartam, hogy elhúzza a már kész tetőt.)

Már korábban elkészítettem a Victory két nagyágyúját a 68 fontos carronad -okat. Eljött az ideje a beépítésüknek. Az ágyúk kötélzete hasonlít a hosszú csövű ágyúkéhoz, de van két oldalt egy-egy csigasor, amivel a löveget elfordítani lehet. A carronad érdekessége, hogy a lövegtalp elöl rögzített, de az ágyú ezen el tud fordulni. Magát a csövet egy külön talp hordozza, amely hátrasiklik lövés után.

Most hogy eddig eljutottam, már csak kis lépés választott el az előárboc oldalköteleinek fölrakásához – ez pedig a hajó oldalán lévő tartóháló elkészítése volt. A hálót tartó U alakú „vasakat” 0.8 x 0.8 – as négyzetes rézdrótból hajlítottam, a fölső végükre kötélszemeket forrasztottam. Ezek a tartók adják a háló vázát – maga a háló a szemeken átfűzött kötélhez van hozzákötve..

Végre jöhet az első oldalkötél! Hogy is néz ki? Sok fotó van róla, tehát nem lesz nehéz jól megcsinálni – gondoltam én. Valóban a kötelek alsó része a macskafejekkel sok-sok fotón megfigyelhető. És mi a helyzet az árboctörzs csúcsán, mert ugyebár oda vannak hurkolva. A hurkolás sorrendje jó pár könyvben megtalálható. Vajon lazák ezek a hurkok, vagy szorosak? Hajós Joe – tól kölcsönbe kapott könyvben leltem egy megfelelő fotót. Még egy fontos dolog: a bandázsolás. Az első oldalkötél teljes hosszában, az összes többi csak a fölső huroknál vannak bandázsolva!

Az árboccsúcson áthurkolt sok kötél jellegzetes, érdekes formát mutat. Annyival igazítottam még az összképen, hogy matt feketével átfestettem a bandázsolt részeket, mert ez a cérnám egy kissé fényes volt. A festéstől szerencsére nem szőrösödött ki, mert valami szintetikus „bőrvarró” cérnával dolgoztam.
Ami még fontos, mindkét oldalon az első két pár kötél közrefog egy-egy „sister” blokkot.

A kötelek alsó része a macskafejek köré van hurkolva – számomra kissé furcsán. A kötél két szára nem egymás mellé van fogva, hanem folytatva a hurkot, elmennek egymás mellett. Elsőként a macskafej fölött így vannak összekötve. Ez a hurok nem szoros, így a macskafej később ki-, illetve be-gombolható a hurokba… Ezután a kötél vége vissza van hajtva a párja mellé – itt is képződik egy kisebb hurok. Innentől még kétszer egymáshoz vannak kötve. Figyelem! Itt nincs bandázsolás.

A macskafejeket összehúzó feszítő kötél maradéka a macskafej fölött van viszonylag lazán föltekerve. Ami az oldalkötelek esetében a legnehezebb – a fölső macskafejek egy sorban tartása. Megnéztem a fotókat – az eredeti sem makulátlan (kb. 90%-os), azt én is megközelítettem. Az is reális, hogy a feszítés során a fölső macskafejek némelyike kifordul a kötelek síkjából, tehát sikeresnek mondható az elvégzett munka.

Az oldalkötelek megfeszítése előtt az árboctörzs fölső részét a rugalmassága folytán pár mm-el lehetett hajlítgatni, pedig nem vékony. A feszítést követően mintha megmerevedett volna – már csak a hajóval együtt mozog.

Ez a felvétel az előfedélzet jobb oldalát mutatja majdnem emberi látószögből. A carronad előtt lesz még egy 12 fontos rövid csövű ágyú. Számos oldalkötélen kötélszarvak lesznek további mozgó kötelek rögzítésére.

Ha az oldalkötelek fönt vannak, jöhet a tarcskötél – ez feszíti előre az árbocot. Érdekessége a kialakítása: az erős pászmák közé vékonyabb kötél van tekerve, fölső része bandázsolva van, és egy nagy hurokban végződik, amely az árboctörzs csúcsát fogja körbe.

Van egy tartalék tarcskötél is kissé vékonyabb ennél. A két kötél hosszában egymáshoz cikk-cakkban össze van kötve – ha ellövik az egyiket, ne tarolja le a fedélzetet.

Végezetül egy látkép elölről..

Folyt. köv...

Utolsó frissítés : 2013. január 15. Kedd 15:18

Átlagos értékelés

   (1 szavazat)

Megjelenítve 10 a(z) 11 hozzászólásból