A „Peregrine Galley” befejezése után valami egyszerűbb, rövidebb idő alatt elkészíthető makettre gondoltam. A választás egy kis egyárbocos vitorlás a bermuda szlúpra esett.
Már rég óta fontolgattam egy ilyen kisebb hajó megépítését, tetszett a formája és érdekesnek
találtam a történelmét is.

A hajó születése a Bermudákon élő kolóniákhoz köthető, ahol a hajóépítés a XVII században fontos iparágnak számított. Az itt gyártott hajók először főleg az amerikai partokon megtalálható angol gyarmatokkal folytattak intenzív kereskedést, de később eljutottak Nyugat-Indiába és végül Európába is. A fő kereskedelmi cikkek közé tartozott a só, pálinka, bor, kakaó és gabona. A kereskedelemmel járó jólét még jobban ráirányította a figyelmet a hajógyártás fontosságára és így a XVIII. században az itt gyártott hajók mennyisége már elérte az 1000 db-ot! A gyártás alapjául a szigeteken található bermuda cédrus (Juniperus bermudiana) szolgált. Ez a különleges fa alacsony sűrűségű, könnyű, de nagy szilárdságú és ugyan akkor nagyon jól ellenáll a tengervíz korhasztó hatásának. A hajótest öblös kiképzése és a sekély állandó ballaszt miatt ezek a hajók méretükhöz képest viszonylag sok terhet tudtak elvinni, ami igen gazdaságossá tette a felhasználásukat. Jól „állták” a tengert akár part menti, akár nyíltvízi hajózásnál is. A hatalmas hosszanti vitorlák nagyon manőverképessé és gyors járásúvá tették a viszonylag könnyű hajókat. Erre a jó tulajdonságára felfigyelve hamar népszerűvé vált a kalózok körében és így előszeretettel használták portyázásaik során. Ilyen hajója volt többek közt a hírhedt kalóznak Fekete Szakáll-nak (Edward Teach) is. A hajótípus az 1700-as évek végére érte el fénykorát, mikor is előszeretettel használták 8-12 ágyúval felszerelve könnyű partvédelmi célokra.

Az 1800-as évek elejére a kalóztanyákat lassan felszámolták és a típus gyártása is lassan hanyatlani kezdet, és idővel átadta helyét más újabb hajófajtáknak.

	A makett készítéséről: Kiindulási alapnak Fredrik Henrik af Chapman könyve az Architectura Navalis Mercatoria szolgált. Az ebben található rajzot nagyítottam fel 1:48 méretarányúra és nyomtattam ki. Szerencsémre a rajz tartalmazza az árbocokat és a vitorlarudakat is. Így azok viszonylag könnyen méretezhetővé váltak
	A gerinc és a bordázat 5mm-es rétegelt lemezből készült, a látható részeken diófát használtam.
	A kész gerinc a ráragasztott dió résszel.
	Két borda a hajóorr részéről és a kormánylapát.
	A gerincbe beragasztottam a bordákat, és vékony rétegelt lemezből felragasztottam a fedélzetet.
	A hajóorr részénél a bordák közé balsa fából betéteket ragasztottam, hogy könnyebben felragasztható legyen a palánkozás.
	A hajótat ablakait elkészítettem majd fehérre festés után beépítettem a helyükre.
	Mivel a kettős palánkozás híve vagyok, így a belső „vakpalánkot” balsa-ból elkészítettem és felraktam. A balsa palánk viszonylag nehezen alakítható, viszont puhasága miatt könnyen és hamar felcsiszolható.
	A hézagokat folyékony fával kijavítottam, majd a felcsiszolás után bejelöltem az ágyúnyílásokat.
	Ezután következet a fedélzeti hajópadló felrakása. A faanyag „lime” fa, míg a rögzítő csapok bambuszból lettek húzva. A csaphelyek bejelölése után átfúrtam 0,7 mm-es fúróval és beragasztottam a csapokat. a ragasztó száradása után a felesleget fogóval lecsipkedtem, majd az egészet felcsiszoltam. A deszka közi tömítőanyag imitálása végett a deszkák éleit puha grafitceruzával befeketítettem.
	Fotó egy másik nézetből.
	A külső palánkozás félig felrakva. A rögzítő csapok itt is a már jó bevált bambuszból készültek.
	Belülre is felkerült a diófaborítás, majd különféle durvaságú csiszolópapírral felcsiszoltam az egészet.
	Felkerültek a dörzsfák és a korlátfák.
	Egy felvétel hátsó nézetből, ahol jó látható a tattükör is.
	Lassan felkerült a többi rész is, mint a terpesztő párkányok, a horgonydaru, a kézi ágyúk tartó oszlopai és a kötél rögzítő bakok. A fedélzetre felkerült a vízmeder gerenda (a víz levezető nyílásokkal) illetve a kötélfogó szegek párkányai.
	Egy másik nézetből.

	Nagy híve vagyok a mindenféle praktikus segédeszközök készítésének. Ezekkel sokszor könnyebbé, egyszerűbbé tehetjük a munkánkat. Egyszer kell csak legyártani és utána sokszor használhatóak. Ezzel a rögzítő szerkezettel a fedélzeti rácsok keretének összeragasztását könnyíthetjük meg. A szorító jól tartja a kis fadarabokat, amíg megköt a ragasztó.
	Utána összeillesztve a két felet készre ragaszthatjuk a keretet is.
	A keretekbe bekerültek a rácsok is.
	Az összeragasztott rácsok széleit maróval körbemartam, a felső síkját enyhén domborúra csiszoltam, majd az egészet erősen higított dió páccal átkentem. (Szeszes pácot használok, mert ez nagyon gyorsan párolog és így nincs ideje annyira megdagadni a szépen felcsiszolt fa rostjainak.)
	Közben elkészültek a fedélzeti ajtók is.
	Készítettem két vízpumpát is.
	Valamint egy kompasz szekrényt (szép fényes réz gombokkal) és egy fel és oldalra nyitható fedélzeti lejárót is.
	A horgonykötél fel csörlőzéséhez vízszintes kötélcsörlőt használtak. Ennek az elkészítéséhez meglepően komoly gépekre volt szükség. (Eszterga, és marógép osztófejjel.) De aztán végül elkészült ez is.
	Az árboc előtt elhelyezkedő kötélfogó pad, a kötélfogó szegekkel.
	A kormánylapát a zsanérokkal.
	Az árbocot és a sudár szárt is természetesen diófából esztergáltam.
	A gaffrúd és a bummfa is dióból készült, csak az elkészítés után ében páccal feketére színeztem.
	A vitorlarudak, a kitolható szárnyvitorla rudakkal.
	A főárboc után az orrárboc elkészítése következett. Itt még nyers lecsiszolt állapotban látható.
	Ezután egy nagyon aprólékos munka következett. Az ágyúk lafettáinak oldalait kimartam, majd fűrészgéppel felszeleteltem. A tengelyvégek és a kocsi kerekek esztergálva lettek.
	Az ágyú kocsik összeállításához újabb segédeszközt csináltam. Ezzel könnyen be lehetett állítani az oldalak összetartását.
	Beragasztva a tengelyek.
	Egy ágyú kocsi készen.
	Ennyi minden részből áll össze egy ágyú.
	Nyolc darab négy fontos ágyú 1:48-as méretarányban.

	Közben természetesen készült a hajótest (Hull) is. A vízvonal alatti rész egy világosszürke védő festést kapott. A vízvonal felett a hajótest feketére és vörösre lett színezve. Maga a makett átkerült egy másik praktikusabb állványba.
	Egy másik nézetből.
	Felkerültek a fedélzetre az ágyúk, felszerelve a fék és visszahúzó kötelekkel, illetve felkerült a kormányállás is.
	Ezután az állókötélzet felszerelése következett. Kötélverő gép készítéséig még nem jutottam el, így ehhez a jól bevált „Oszkár féle” kötélzetet használtam. Há’l isten ő készíttet bal illetve jobb sodrású kötelet is! A kötélblokkok (csigák) készítéséhez almafát használtam. Egyrészt azért mert az volt, másrészt azért mert a gyümölcsfák fája sűrű, kemény és tömör, így jól megmunkálható. A nagyolást gépekkel végeztem (körfűrész és maró) a végső alakításhoz finom csiszoló papírt használtam, amit felragasztottam egy vékony falapocskára.
	Egy közelebbi kép.
	Ugyan ez hátulról.
	Következett a vitorla rudak felszerelése és a hozzá tartozó kötélzet felkötése. Ez úttal úgy döntöttem, hogy nem teszek erre vitorlát. Ezt később látni fogjátok, hogy miért.
	Egy közelebbi kép hátulról és felülről.
	Egy közeli kép a tattükör kiképzéséről, ahol jól láthatóak az „ólomüveg ablakok”.
	Mivel egy viszonylag kisméretű hajóról van szó, így az elmaradhatatlan kiegészítők között szerepeltek az evezők is. Ezeket „üzemen kívül” általában a hajó tat részének az oldalán felkötve tárolták.
	Egy másik nézetből.
	A kormánylapát biztosítása kötéllel.
	Egy közeli kép az egyik ” Swivel gun”-ról.
	Egy belső nézet a fedélzetről.
	Az evezők elkészítése sokkal több munkafolyamatot rejt magában, mint az ember az első látásra gondolná. Érdekessége miatt röviden leírom az elkészítését. Először is diófából körfűrésszel négyzet keresztmetszetű rudacskákat vágtam. Ezeket esztergába fogva, óvatosan kialakítottam az evezők rúdjait. Utána kivéve az esztergából körfűrésszel két oldalt lelapoltam az evezők tollait. Visszafogva a gépbe, kialakítottam a rudak végén a vékonyabb átmérőjű fogó részeket. Ismét kivéve a gépből csiszoló géppel és tűreszelővel kinagyoltam a végleges formáját az evezők tollának. Ezt csiszoló papírral tovább finomítva gondosan kialakítottam a tollak madárnyelv keresztmetszetét és felpolíroztam a kész evezőt. Következett a pácolás, az evezővég maszkolása és pácolása feketére, valamint az evezőtoll maszkolása és festése fehérre. A megszáradt festést vizes polirpapírral felcsiszoltam, majd újra festettem. A legvégén az egészet átkentem viaszos narancsolajjal. Ilyenek lettek.
	Természetesen horgony nélkül nincs hajó.

	Hát igen. Szerettem volna egy kicsit másmilyen megjelenést adni a kész makettnek, ezért a hajótestet nem a szokványos tartókra helyeztem, hanem építettem egy sólyát. Szerettem volna egy olyan képet kialakítani, ahol a hajó éppen egy karbantartás után a sólyán állva várja a vízrebocsátását. Nos ezért (is) hiányoznak a vitorlák. A sólya anyagát gőzölt bükk lécek adják, amelyeket ragasztás és csapolás után pácoltam, majd megcsiszoltam. Befejezésül természetesen ez is megkapta az olajos kezelést.
	Az elkészült sólya egy másik nézetből.
	És így mutat a sólyán álló hajó.
	Egy közelebbi kép.
	Elől nézetből.
	Úgy látom a festést még nem fejezték be, mert ott lóg még egy vödör.
	Aha. Megjött a festő, mert előkerült egy létra is.
	Látom, hogy kifényesítették a hajóharangot is.
	A tatfedélzet még eléggé néptelen.
	Elől sem jobb a helyzet.
	Szép igényes mahagóni díszítése van a fedélzeti lejáró első oldalának.
	A bummfa „koral gyöngyei” is egyenként lettek esztergálva, Pedig igen aprók…
	Egy közeli kép a fedélzetről.
	És újra a hátsó rész.
	A horgonycsörlő.
	A tat tükör.
	Hátulról, felülről.
	Fókuszban az ágyú.
	A kompasz szekrényt is jól kikötötték, hogy fel ne boruljon.
	Képek a kész hajóról.

Utolsó frissítés : 2013. augusztus 23. Péntek 13:37

Átlagos értékelés

   (0 szavazat)

Megjelenítve 3 a(z) 3 hozzászólásból