Robert Surcouf

Cselle Miklós, 2014. szeptember 26. Péntek 11:10

Átlagos értékelés :    (0 szavazat)

Megtekintések száma : 4466    

Kedvenc : Nincs

Rovat : Cikkek, Admirálisok, kapitányok


Egy kevésbé ismert francia tengerész a napóleoni időkből: Robert Surcouf

Robert Surcouf (1773. december 12. – 1827. július 8.) francia rabszolgakereskedő és corsaire (privateer) volt, aki az Indiai óceánon tevékenykedett 1789 és 1801, valamint 1807 és 1808 között. Ezen idő alatt több mint 40 hajót zsákmányolt, megalapozva vagyonát, amit hajótulajdonosként és kereskedőként a későbbiekben tovább növelt.
Surcouf matrózként, majd tisztként kezdte a pályafutását az Aurore, a Courrier d’Afrique és a Navigateur rabszolgahajókon. Elérte a hajóskapitányi rangot, és mikor 1793-ban a Nemzeti Konvent betiltotta a rabszolgakereskedelmet, a Créole nevű hajó kapitányaként kezdett dolgozni. Később az Émilie kapitánya lett, ezzel a hajóval kezdte corsaire pályafutását - annak ellenére, hogy akkor még nem rendelkezett megbízólevéllel. Leginkább brit hajókat támadott meg és ejtett zsákmányul, híressé vált a Triton nevű angol-kelet-indiai kereskedőhajó (East Indiaman) elfogása. Ezután visszatért Isle de France-ra (Mauritius), ahol a zsákmányolt hajókat a kormányzó lefoglaltatta. Ekkor visszatért Franciaországba, ahol sikerült kifizettetnie a kormánnyal a zsákmány értékének egy részét.
Visszatérve az Indiai óceánra, Surcouf a Clarisse és a Confiance hajókon parancsnokolt, ezekkel fosztogatta a brit, amerikai és portugál kereskedőket. Ezen időszakából híressé vált a Kent nevű angol-kelet-indiai (East Indiaman) kereskedőhajó elfogása 1800. október 7.-én. Újra visszatért Franciaországba, ahol kitüntették a Becsületrenddel (Legion d’Honneur), ezután letelepedett mint hajótulajdonos.
Surcouf még tett egy rövid „kirándulást” az Indiai óceánra a megrendelésre gyártott Revenant kapitányaként, majd újra visszatért Franciaországba. Itt corsaire hajókat és kereskedőhajókat építtetett és szerelt fel. Ezek a corsaire hajók sikeres „beszerző” körutakat tettek az Indiai óceánon, viszont katasztrofálisan tevékenykedtek az Angol csatornán (La Manche csatorna). Egyetlen kivételt ez alól a Renard képezett, amelyik 1812. szeptember 9.-én legyőzte a HMS Alphea-t. A Bourbon-restauráció után Surcouf halász és kereskedő expedíciókat szervezett Terre-Neuve (Újfoundland) környékére és hatalmas vagyont szerzett. 1827-ben hunyt el, Saint-Malo temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Ifjúsága
Robert Surcouf 1773. december 12.-én született Saint-Malo-ban, hajótulajdonos családban. Apja, Charles-Ange Surcouf de Boisgris annak a Robert Surcouf de Maisonneuve-nek volt az unokája, aki az Aimable corsaire hajó parancsnoka volt XIV. Lajos alatt. Anyai ágon Robert távoli rokona volt René Duguay-Trouin-nek (egy másik, méltatlanul elfeledett nagy francia tengerésznek). Mikor a szülei elküldték a Dinan-i papneveldébe, megszökött és tizenhárom évesen elszegődött a Héron nevű kereskedőhajóra, amelyik Saint-Malo és Cadiz között bonyolított forgalmat.
1789. március 3.-án önkéntesként jelentkezett az Aurore rabszolgahajóra, amelyik Tardivet kapitány parancsnoksága alatt az Indiai óceánra indult. Pondicherry-nél csapatokat hajóztak be Isle de France célállomással. Következő útjukon, rabszolgák után indulva a Jóreménység foka felé, az Aurore elsüllyedt a Mozambiki csatornában, 400 leláncolt fekete rabszolgával a hajófenékben. Tardivet kapitány 1790. októberben kibérelte a portugál San Anoine-t Port-Louis felé, de az időjárás Szumátrába kényszerítette őket, így csak 1790 végén jutottak Port-Louisba, mégpedig Pondicherry francia gyarmaton át. Surcouf-ot tisztként besorozták a Courrier d’Afrique nevű rabszolgahajóra, amely Mozambikba készült indulni Garnier kapitány parancsnoksága alatt, Tardivet kapitány azonban átvette a fiatal tisztet hadnagynak új hajójára, a Revanche-ra. Ezen a hajón Surcouf több utazást tett Madagaszkár környékére.
Ezek után Surcouf-ot besorozták kormányosnak a Francia Királyi Flotta 20 ágyús Bienvenue nevű fluyt-jára (flute, fleute), Haumont tengerész hadnagy parancsnoksága alá. 1792. január 2.-án érkeztek meg Lorient-be, ahol szembesültek a később a Francia Forradalomhoz vezető politikai változásokkal.
Hat hónap után Surcouf hadnagyként szegődött a Navigateur rabszolgahajóra, Lejoliff kapitány alá. 1792. augusztus 27.-én indultak Mozambikba, onnan pedig Isle de France-ra, ahol megérkezésükkor értesültek a Francia Forradalmi háború (1792-1802, az Első Francia Köztársaság háborúja a környező monarchiák szövetségeivel, lezárja az Amiens-i béke, folytatása a Napóleoni háború 1803-1815) kitöréséről. A 40 ágyús Cybéle fregatt fedélzetén zászlósként vett részt a francia flotta 1794. október 22.-i akciójában, mikor sikeresen áttörték Isle de France brit blokádját, elkergették a brit hadihajókat, néhány hétre lehetővé téve a szabad hajózást és ezáltal elkerülve a fenyegető éhínséget. Surcouf ekkor esett át a tűzkeresztségen.
Megszerezvén a kapitányi rangot, Surcouf átvette a 4 ágyús Créole rabszolgakereskedő brigg parancsnokságát. 1794. június 3.-án hagyta el Isle de France kikötőjét Afrika és Madagaszkár irányában, ahol folytatta a rabszolgakereskedést annak ellenére, hogy a Nemzeti Konvent és az Ile Bourbon (Réunion) szigeti Közgyűlés is egyértelműen megtiltotta azt. Visszatérése után a Közbiztonsági Bizottmány ügynökei átvizsgálták a hajót, rabszolgakereskedésre utaló jeleket keresve, de Surcouf idejében eladta a rabszolgákat, így nem találtak semmit.

Az
Émilie útja és a Triton elfogása
1795 tavaszán Surcouf átvette a Malroux és Levaillant által felszerelt 180 tonnás 4 ágyús Modeste corsaire szkúner parancsnokságát, 32 fős legénységgel, amelyet átnevezett Émilie-nek. Malartic ügyvivő megtagadta a corsaire megbízólevél kiállítását és parancsot adott Surcouf-nak, hogy a Seychelle szigetekről hozzon teknősbékákat élelemként Isle de France-ra.
Az Émilie 1795. szeptember 3.-án hagyta el a kikötőt egy „congé de navigation” birtokában, ami felhatalmazta az önvédelemre, de nem engedélyezte a zsákmányejtést. A Sainte Anne szigeteknél két nagyméretű brit hajó vette üldözőbe, de éjjel a zátonyok között áthajózva lerázta őket.
Surcouf ekkor elhatározta, hogy a Mergui szigettengerre (archipelagosz) hajózik egy rakomány rizs behajózására. Útközben, 1795. december 8.-án a Gangesz deltája előtt elfogta corsaire pályafutása első hajóját, a faáruval rakott Penguin-t, amelyet Péru hadnagy parancsnoksága alatt kisszámú legénységgel elküldött Isle de France-ra.
A Gangesz deltájában hajózva, 1796. január 19.-én találkozott a Cartier kalauzhajóval (pilot ship), amelyik két kereskedőhajót, a Russel-t és a Sambolasse-t kísérte a deltán keresztül. Surcouf megtámadta és elfogta mindhárom hajót, majd áthelyezte az Émilie négy ágyúját és a parancsnokságot a Cartier-ra, amelyet átnevezett Hasard-nak. A két elfogott kereskedőhajót, amelyek rizset szállítottak, az Émilie-vel együtt minimális legénységgel Croizet hadnagy parancsnoksága alatt elküldte Isle de France-ra. A Hasard-on alig 22 fős legénysége maradt.
Január 28.-án éjjel elfogta a 12 ágyús Diana-t, amelyen 6 000 zsák rizset találtak. A következő napon találkoztak a Triton indiaman-nel, amelynek 26 darab 12 fontos ágyúja volt és 150 fős legénységgel hajózott. Surcouf nagy távolságból utána indult, majd közelebb érve felismerte a nyomasztó túlerőt, mégis a támadás és megcsáklyázás mellett döntött. Brit lobogó alatt közeledett a Triton-hoz, közben fellelkesítette 26 emberét, majd az utolsó pillanatban felvonta a francia lobogót és heves támadást indított. Az ezt követő 45 perces küzdelem során elesett a Triton parancsnoka, Burnycat kapitány, az első tiszt Picket, valamint 10 matróz, további 5 súlyosan megsérült, a többiek pedig megadták magukat (133-an 27-nek!!). Surcouf a foglyokat átküldte a Diana fedélzetére, amelyet aztán 30 000 rúpia váltságdíj fejében elengedett.
Surcouf a zsákmányolt hajókkal 1796. március 10.-én tért vissza Isle de France-ra. Mivel az Émilie-t eredetileg inkább kereskedőhajónak szerelték fel, semmint corsaire hajónak, a „Zsákmánybíróság” (szó szerinti fordítás, angolban Prize court, a corsaire-ek által elfoglalt hajók elfogása körülményeinek törvényes vagy törvénytelen voltát eldöntő törvényszék vagy akár egyetlen személy, pl. a kormányzó) elkobozta a zsákmányt és eladta az állam hasznára, bár a hajók elfogását törvényesnek ítélte. Surcouf ekkor visszatért Franciaországba, hogy visszaigényelje a zsákmányrészét. Végül 1797. szeptember 3.-án a kormányzat megítélt neki 660 000 frankot, amiből viszont csak 80 000-et kapott kézhez.

A
Clarisse utazása
Miután 14 hónapot töltött Párizsban, 1798 elején Surcouf átvette a Clarisse corsaire brigg parancsnokságát. Ez egy 14 ágyús hajó volt, 4 darab 12 fontos és 10 darab 8 fontos ágyúval, 120 fős legénységgel. 1798. februárban hagyta el a Paimboeuf-i hajóépítőt, ezúttal egy érvényes corsaire megbízólevél birtokában. Az Isle de France felé vezető útján üldözőbe vett egy brit rabszolgahajót, amelyik elmenekült, miután ellőtte a Clarisse előárbocának sudarát (foremast tops). Később, a Jóreménység fokától délre Surcouf elfogott egy brit brigget, amelyik a figyelmeztető lövésre megadta magát. Erre átküldött egy kis létszámú legénységet Dujardin kapitány parancsnoksága alatt, majd december 5.-én megérkeztek La Réunion-ra.
1799 elején Surcouf elvitorlázott Szumátrára, ahol Susoh kikötőjében két 20 ágyús kereskedőhajót talált amint épp borsot rakodtak. A Clarisse a közelükben horgonyzott le és tüzet nyitott, miután Surcouf elküldte öccsét, Nicolas-t 20 emberrel csónakokon, hogy kerülje meg a nagyobbik hajót és támadja meg, míg ő a Clarisse-szal a másik oldalról támadott. A két oldalról egyszerre megtámadott hajó legénysége 30 perces küzdelem után megadta magát. A másik hajó elvágta a horgonyköteleit és menekülni próbált, de a csónakok lerohanták és ellenállás nélkül elfoglalták, mivel a legénységének legnagyobb része a parton volt. Surcouf júniusban tért vissza Isle de France-ra a zsákmánnyal.
A Clarisse augusztus 16.-án futott ki Isle de France-ról La Réunion felé, Malartic ügyvivő jelentéseit vitte a kormányzónak. Innen Jávára hajózott vizért, ahová szeptember 27.-én érkezett meg. Október 1.-én elfogott egy dán kereskedőhajót, amelyet Fonroc hadnagy parancsnoksága alatt elküldött Isle de France-ra; november 4.-én elfogta a portugál Nostra Signora de la Conception-t, amely 116 000 piasztert szállított; 6.-án elfogott egy brit sószállítót; 11.-én pedig a 20 ágyús Auspicious-t, amelynek a fedélzetén 1 032 580 frank értékű rakományt zsákmányoltak.
December 10.-én Mergui felé indult élelemért és hogy a foglyokat szabadon eressze. Útközben találkozott a francia Malartic corsaire hajóval, amelyen Jean Dutertre parancsnokolt. Nem sokkal ezután a két hajó belefutott a 38 ágyús HMS Sybille fregattba, amely üldözőbe vette a franciákat. Surcoufnak úgy sikerült megszöknie, hogy kidobatott a hajóból nyolc ágyút és egyéb felszerelési tárgyakat.
1800. január 1.-én a Clarisse elfogott egy nagy kereskedőhajót, a brit James-t, ami rizzsel volt megrakva. Január 3.-án észleltek két amerikai 16 karronádos hajót, amelyek csatasorban haladtak. Bár a Clarisse-ról nagyon hiányzott az a kidobott nyolc ágyú, Surcouf mégis harcba szállt. Megcsáklyázták a hátul haladó Louisa-t, közben folyamatosan lőtték a másik hajót, a Mercury-t, amelyik megpróbált a Louisa segítségére sietni. Nicolas Surcouf vezetésével a 30 fős támadó csapat átugrált a Louisa fedélzetére, közben a Mercury elmenekült. A Clarisse nem tudta üldözőbe venni, mert az ütközéskor letört az orrárboca. Az elfoglalt Louisa kapitányi tisztét Nicolas Surcouf kapta meg.
A javítások elvégzése után a Clarisse folytatta útját, melynek során még elfogta a Catherine, a Haderbux, az Anna Maria, a Nostra Signora de la Cruz, a Louis, a Janna, a Notre Dame de Bon Succès és az Albion nevű hajókat. 1800. február elején tért vissza Isle de France-ra.

A
Confiance útja és a Kent elfogása
Surcouf 1800. májusában vette át a 18 ágyús gyors brigg, a Bordeaux-i Confiance parancsnokságát. Erre a parancsnoki posztra előzőleg Dutertre kapitánnyal együtt pályáztak, a versengésük már-már párbajig fajult. Malartic ügyvivőnek kellett közbelépnie, ő azzal érvelt, hogy egy ilyen összecsapás „egy angol győzelem” lenne. Ekkor sorozták be matróznak Ambroise Louis Garneray festőt, aki később Surcouf életrajzírója lett (az ő alkotása a lentebb látható „A Confiance elfogja a Kentet” című festmény).
1800. áprilisában a Confiance a Szunda szorosban hajózott, ahol elfogott egy amerikai hajót, ezután elhagyta a szorost, mivel hírek szerint arrafelé járőrözött egy amerikai fregatt. Útban a Seychelle szigetek felé elkerült egy brit sorhajót és egy fregattot, majd a Bengáli öböl felé vette az irányt.
Szeptember 19.-én a Confiance elfogta a Kalkuttai Prize-ot, amely tíz ágyújából nyolcat a rakterében vitt a stabilitás növelése végett. A következő napon a Prize 85 emberrel a fedélzetén elindult Isle de France felé, Surcouf pedig Ganjam felé vette az irányt, ahol elfogott három kisebb hajót.
1800. október 7.-én Kalkutta közelében, Sand Heads előtt a Confiance összefutott a 824 (egyes források szerint 1200) tonnás, 40 ágyús Kent East Indiaman-nel, amelyen Robert Rivington kapitány parancsnokolt. A Kent fedélzetén tartózkodott a korábban hajótűzben elpusztult Queen megmentett legénysége, miáltal összesen 437 fő - ebből 300 tengerész és katona - volt a hajón (egyes források szerint 120 gyalogos sorkatona is). Surcouf megcsáklyázta, a francia corsaire-ek megrohanták a fedélzetet, majd több mint másfél órás csata után ellenőrzésük alá hajtották a hajót.
A britek vesztesége 14 halott, köztük a kapitány, és 44 sebesült volt, míg francia oldalon 5 halott és 10 sebesült volt. Surcouf egy óra szabad rablást engedélyezett az embereinek, ám ez alatt a nőket a kabinjaikban őriztette, így őket nem érte semmilyen zaklatás. A foglyok között volt Frederick St. John tábornok és a felesége, Arabella Craven.
Surcouf a Confiance első tisztjét, Drieux hadnagyot küldte át a Kent-re parancsnoknak 60 főnyi legénységgel, a foglyokat pedig egy pár nappal később megállított kereskedőhajóra szállíttatta át és elengedte. A Confiance és a Kent novemberben érkeztek meg Port-Louis-ba a Rade des Pavillons-hoz. A Kent elfogása óriási szenzációt keltett, a Brit Admiralitás pedig díjat tűzött ki Surcouf fejére.
a_confiance_s_a_kent_harca.jpg
Az Isle de France-ra való visszatérés után a Confiance „en aventurier” felszerelést kapott (a francia tengerészetnél azokat a hajókat nevezték így, amelyeket háborús időkben kereskedelmi hajóként egyedül, kíséret nélküli hajózásra szereltek fel, teljes fegyverzettel és maximális legénységgel, ám áruval megrakodva, és amelyek a honi kikötőbe tartottak), 89 fős legénységgel, gyarmati áruval megrakva indult Franciaország felé. Útközben azért Surcouf még elfogott pár hajót, melyek közül jelentős a portugál Ebre, egy 18 darab 12 fontos karronáddal ellátott, 60 fős legénységgel rendelkező hajó, amelyet 10 000 piaszter váltságdíj ellenében szabadon bocsájtott, miután kicserélte a főárbocát a Confiance-éval.
A francia partok előtt a Confiance belefutott a brit blokádba és üldözőbe vette egy fregatt, amelyet Surcouf-nak úgy sikerült leráznia, hogy egy híján minden ágyúját, a horgonyokat, a csónakokat, sőt az árbocok néhány darabját is a tengerbe dobatta. Valószínűleg 1801. április 13.-án érkezett meg La Rochelle-be.
Franciaországban a tengerészeti miniszter, Truguet megpróbálta Surcouf-ot besorozni altisztnek a flottához, ám ő nem volt hajlandó. Hennequin szerint maga Napóleon ajánlotta fel Surcouf-nak a kapitányi rangot és két fregatt parancsnokságát, ám ő nem akarta elveszíteni a cselekvési szabadságát és nem fogadta el a felajánlott rangot. Napóleon mindazonáltal kitüntette a „Sabre d’honneur”-rel (a „Dicsőség kardja”, az 1799-ben alapított „Dicsőség fegyverei” katonai kitüntetés-sorozat része, amelyekkel kiemelkedő haditettek végrehajtását ismerték el). A „Legion d’Honneur” (Becsületrend, a mai napig a legmagasabb francia kitüntetés) megalapítása után, mint a „Sabre d’Honneur” tulajdonosa, automatikusan megkapta azt 1802. május 19.-én.
Saint-Malo-ban, 1801. május 28.-án feleségül vette Marie Blaize-t, aki már két éve volt a menyasszonya, házasságuk ideje alatt öt gyermekük született. 1805 körül, az apósával közösen, elkezdett corsaire hajókat felszerelni Saint-Malo-ban, ezek közül említésre méltók a Caroline, amely négy hajót fogott el az Indiai óceánon Nicolas Surcouf parancsnoksága alatt, a Marsouin, és a Confiance, amely két hajót zsákmányolt Joseph Potier parancsnoksága alatt.

A
Revenant útja
Ötévnyi visszavonult élet után, 1807 elején Surcouf megrendelt egy 18 ágyús corsaire hajót, amihez ő maga adta meg a specifikációkat. A hajó a Revenant nevet kapta. Március 2.-án futott ki Saint-Malo-ból 192 fős legénységgel Bengália felé. Útközben, március 9.-én elfogta a Liverpool-ból nemrég indult, 16 darab 12 fontos ágyúval ellátott Aun brit rabszolgahajót, amelyről tengerbe dobatta az ágyúkat, eláztatta a puskaport, tönkretette néhány vitorláját, majd váltságdíj fejében elengedte.
Júniusban érkezett meg Isle de France-ra, áttörve a brit blokádot, miután útközben még elfogott néhány hajót. Az ezután következő útja során, amely az utolsó volt, Surcouf elfogott 16 brit hajót, részben azért, mert a brit hajók hajlamosak voltak bevonni a lobogót, amikor rájöttek, hogy ki az ellenfelük.
Surcouf megérkezése Isle de France-ra nem maradt észrevétlen: a hivatalos szervek és a lakosság nagy lelkesedéssel fogadták, a kalkuttai brit biztosító társaságok pedig megduplázták a fejére kitűzött vérdíjat, ami így elérte az egy lak rúpiát (lak vagy lakh: délázsiai mértékegység, 100 000-et jelent), azaz a 250 000 frankot. Szeptember 3.-án kihajózott Bengália felé. Ezen az útján az alábbi hajókat fogta el:
-    szeptember 25: brit 12 ágyús Trafalgar, 10 000 zsák rizzsel, 14 ágyús Mangles, 11 000 zsák rizzsel
-    szeptember 27: 12 ágyús Admiral Applin, 9 500 zsák rizzsel
-    október 1: 1 ágyús Suzannah, 5 500 zsák rizzsel
-    október 19: Success, faáruval rakott, leégett
-    október 30: 12 ágyús Fortune, rakomány nélkül, elsüllyedt
-    november 15: az indiai Macauly
-    december 18: brit 10 ágyús Sir William Borrough
-    december 30: portugál Oriente
-    1808 január 6: arab Jem lab Dim
A zsákmányolt hajókat Surcouf Isle de France-ra küldte, majd január 31.-én ő maga is visszatért.
Surcouf átadta a Revenant parancsnokságát az első tisztjének, Joseph Potier-nek, aki egy rövid út után a Portugál Kelt-Indiai Társaság 34 ágyús Conceçáo de San Antonio nevű hajójával tért vissza, amelyet egyórás harc árán foglalt el.
1808. július 4.-én Isle de France kormányzója, Decaen tábornok elrekvirálta a Revenant-ot, átnevezte Iéna-nak és kinevezte parancsnoknak Morice hadnagyot, az első tiszt pedig Albin Roussin tengerész hadnagy lett. Surcouf kemény vitába keveredett Decaen-nel, de végül kénytelen volt lemondani a hajóról. Valószínűleg megvásárolta a Sémillante-ot, amelyet átnevezett Charles-ra és ezen tért vissza Saint-Malo-ba 1809. február 4.-én.

Késői évei
1809-től Surcouf üzletemberként működött tovább mint hajótulajdonos, és számos corsaire hajót szerelt fel: Auguste, Dorade, Biscayenne, Édouard, Espadon, Ville-de-Caen, Adolphe, és utolsóként a Renard. A britek elfogták az összes, a La Manche csatornára küldött corsaire hajóját, kivéve a 14 ágyús Renard kuttert, ez 1813. szeptember 9.-én legyőzte a HMS Alphea-t, egy 10 darab 18 fontos karronáddal rendelkező szkúnert, amelyik a csata során felrobbant.
1814. januárjában Surcouf-ot ezredesnek nevezték ki a Saint-Malo-i Nemzeti Gárdába. A „Száz Nap” (Bonaparte visszatérése Elba szigetéről) alatt Surcouf a Légió vezéreként szolgált és fenntartotta a rendet. A Waterloo-i csata után lemondott és kereskedő lett, felszerelt 19 kereskedőhajót és Terre-Neuve-vel (Újfoundland) kereskedett.

Robert Surcouf 1827. július 8.-án hunyt el életének 54. évében, katonai tiszteletadással temették el Saint-Malo temetőjében. A síremlékén egy földgömb található az Indiai óceán térségével és egy horgony, sírfelirata (nyersfordításban):

„Egy híres tengerész bevégezte pályafutását,
Örökre nyugszik sírjában
A tengerészeket megfosztották apjuktól
A szerencsétlenek elvesztették barátjukat” 


A francia Haditengerészetnél eddig öt hajót hívtak Surcouf-nak eme nagy tengerész emlékére: egy futárgőzöst (steam aviso), egy páncélozott cirkálót, egy tengeralattjáró cirkálót (a maga idejében a legnagyobb tengeralattjáró volt), egy konvojkísérő rombolót, jelenleg pedig egy lopakodó fregatt (vagy cirkáló?) viseli a Surcouf nevet.

 

Források:
Marjai Imre: Nagy kalózkönyv

Horia Matei: Évezredek kalózkrónikája
http://www.merriam-webster.com/dictionary
http://en.wikipedia.org/wiki/Robert_Surcouf


   
Idézés a honlapján
Kedvenc
Nyomtatás
Küldés levélben

Utolsó frissítés : 2014. szeptember 26. Péntek 20:57


Olvasók hozzászólása  Hozzászólás RSS küldése
 

Átlagos értékelés

   (0 szavazat)

 
Hozzászólás nyelve: Magyar (0), English (0)

Hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
Belépés vagy regisztráció szükséges.

Még nincs hozzászólás



mXcomment 1.0.5 © 2007-2017 - visualclinic.fr
License Creative Commons - Some rights reserved