2005 novemberében kezdtem el egy algíri sebek építését F. Chapman terve alapján. A terv itt látható, az internetről töltöttem le, és egy digitális másoló üzemnél nyomtatattam ki 1: 50 méretarányban. A rajzon az eredeti lépték meg van adva svéd, angol és francia lábban, ebből kell átszámolni metrikus mértékre.

Röviden a hajótípus történetéből: barbareszk kalózok fejlesztették ki a XVII szd. elején a földközi tengerei gályából a tűzerő fokozása érdekében, megtartva az evező használat lehetőségét, és használták a XIX szd. közepéig. A típust átvette a spanyol és a francia haditengerészet is. Nem csak hadi, de kereskedelmi forgalomban is előfordult.Az építés a szokásos lamellás összerakós módszerrel indult, a terv alapján megrajzoltam a gerinc és borda sablonokat ezeket papírból kivágtam és az alaplemezre tapétaragasztóval ráragasztottam, ez a módszer sokkal pontosabb kivágást biztosit, mint a szokásos karbon papíros átmásolás. Érdekességkép elmondom, hogy a bordasablonok kidolgozásánál számítógépet használtam, a rajzokat scenneltem, kettévágtam, tükröztem, majd újra illesztettem, ez így sokkal pontosabb eljárás mind a féloldal karbon papiros átmásolása. Persze ez egy türelemjáték, mert ahhoz hogy pontosan illeszkedjen, szükség van a scennelés után egy-két fokos forgatásra, és a scennelésnél is el kell találni a megfelelő felbontást ahhoz, hogy a méret ne változzon. Mivel a bordarajz a palánkozott méreteket adja meg ebből a palánk vastagságát - nálam 1mm - le kellett venni. A lamellák kivágása után a papírt lemosással eltávolítottam, a hajó vázát összeállítottam, és a görbületeknek megfelelően lecsiszoltam. Vigyázni kell arra is, hogy a hajó elején és végén, ahol a vízvonal hajlása nagy, a bővülő oldalon megfelelő ráhagyással dolgozzunk, különben a palánknak nem lesz megfelelő a felfekvése.

Az építés korai fázisáról nincs kép, mert akkor még nem volt digitális gépem, ezért csak szóbeli beszámolót adhatok. A gerinclemez kiszabásánál a gerincet figyelmen kívül hagytam, az csak később került felragasztásra. Ezután következett a fedélzet palánkozása, majd a mellvédet tartó bordák elkészítése, ehhez egy tartókeretre volt szükség, ami a sólya hosszára csavarozott két függőleges, a felső részén a mellvéd ívének megfelelően ledolgozott réteglemezből és az erre szögezett vízszintes tartólemezből állt, aminek közepét a mellvéd felső vonala szerint kivágtam, a bordák helyén kis bevágásokat alkalmaztam. A bordákat ezekbe illesztve a fedélzethez ragasztottam. Ezután a kétoldali ágyú fedélzet következett. Hasonlóan oldottam meg az orr és a tat építését is.

Mivel a hajó nem kittből épül a megfelelő nyersanyag előteremtéséről magamnak kellett gondoskodni, a bordákat és a gerinclemezt kísérletképpen - sokaknak talán megdöbbentő módon -5 mm-es laminált padlóból készítettem, tökéletesen bevált, kissé nehéz fűrészelni, de csiszolni annál könnyebb és a palánkozás után semmi nem látszik belőle. A többi anyag vörös bükk, ami régi kiselejtezett irodabútorokból származik, valamikor még fából gyártották azokat. Marjai is ezt ajánlotta. Sajnos a készlet lassan kimerül. A feldolgozáshoz kell néhány alapgép, amit már bemutattam egy korábbi cikkben. A bordázatra egy réteg palánk került, 1mm vastagságú, 4mm széles, 120 mm hosszú csíkokból, de a végeken természetesen elkeskenyednek, szélesednek és rövidülnek a szükség szerint. A felrakás a következő, a méretre vágott palánkot vízbe áztattam, így nagyon könnyen hajlik. Az élét és a közbülső bordákat faipari ragasztóval bekentem, a két végét pedig pillanat ragasztóval ragasztottam, majd megfelelő hőmérsékletre beállított vasalóval a helyén szárítottam, így tökéletesen idomul a felületre, a ragasztó kötését nem zavarja, sőt elősegíti, hogy az anyag nedves. Arra kell nagyon vigyázni, hogy a bordák közt a vasalót ne nyomjuk erősen, mert a palánk akkor belapulhat. A szögezés ennél a méretaránynál megvalósíthatatlan, képzeljük el, egy 2 cm-es szögfej a maketten 50- szer kisebb, 0,4 mm lenne.

Újabb képek az építésről:

A továbbiakban kevesebb szöveg lesz, az építés folyamatát inkább képekben szeretném bemutatni.

A cikk első részét azzal zártam, hogy az építés további folyamatáról is beszámoló cikket fogok megjelentetni a lap hasábjain. Nos elérkezett az a pillanat, amikor azt hiszem, ezt érdemes megtennem.

Következzen először néhány távlati kép:

		A hajóépítés famunkálataiban semmi olyan nem volt, amit mások már ne írtak volna meg, úgyhogy azzal nem foglalkozom. A festéshez nincs valami nagy érzékem, és félek is tőle, mert ha ekkor az ember elront valamit, azt már nem lehet kijavítani. Úgy érzem most se nagyon remekeltem, először azt gondoltam, hogy csak pácolok és lakkozok, de a pácolás után olyan foltos volt a hajóoldal, hogy visszatértem a festéshez. Nem tudom, mások hogyan csinálják, nekem ez a pácolás sose jön be. A festés után, a festett és natúr részeket egyaránt matt fényű, higított lakkal ecseteltem. Az aranyozás volt a legkellemetlenebb, mert a festék olaj bázisú volt, beszivárgott a maszkolás alá, és ráadásul napokat kellett várni mire megszáradt.

És néhány közeli kép:

Valószínű a vaku a fő bűnös, és természetes fényben biztosan jobb lenne, de hát egy panelban hol van természetes fény.

Ebben az állapotában a hajótest már csaknem teljesen kész, még a tatsátor vázát kell elkészíteni, és a tatfelépítmény oldalára, az ágyú lőrések alá jön még mindként oldalon 6db díszítő tábla, ami sajnos a tervrajzon nincs kidolgozva, arra nekem kell valamiféle arabeszket kiötlenem. De ezeket majd csak később fogom megcsinálni, kell valami változatosság a munkában.

Épp ezért most áttérek az ágyuk elkészítésére. Kell 4db előrenéző 12 fontos, 16 db oldalra néző 6 fontos, és 10 db 3 fontos a tatfelépítményre, úgyhogy lesz mivel foglalkozni az elkövetkezendő téli estéken. Azt, hogy miképp gyártom le még nem döntöttem el, valamikor kísérleteztem ólomöntéssel, nos akkor nem valami jól sikerült, most újra megpróbálom, ha nem jön be, akkor esztergályozom fából, mert fémesztergám nincs.

Tehát valószínűleg január is lesz már, mire a következő rész sorra kerülhet, addig is mindenkinek jó építést.

hajómester

Jócskán megkésve, aminek okairól nem akarok írni, folytatom a sebek építésének bemutatását, ami az ágyuk elkészítéséről szól. Ez annak is komoly munka, aki ehhez megfelelő gépekkel rendelkezik, hát még az olyannak, akinek ehhez semmi sincs. Mit  tehet? Elkészítettei, ha van hozzá egy alkalmas ismerőse, vagy készen megvásárolja, vagy valahogy megküzd vele.
Én ezt csináltam. Először próbálkoztam az ólomöntéssel. Két probléma adódott, az ólom felülete túl durva lett, ezt még talán le lehetetett volna csiszolni, de az öntecsbe nem tudtam megfelelően központos furatot készíteni. Furat nélkül az ágyúcső meg semmilyen.
Esztergálni fából, csak ez maradt, mert ehhez egy eszközt otthon is össze lehet barkácsolni. Mint ezt itt.

Az alapja egy falapra rögzített múltifunkciós kisgép, aminek fejébe egy levágott fejű facsavart fogtam, vele szemben a tartócsúcs egy L alakúra összeállított fa lapba süllyesztett játék villanymotor tengelye. Egy késtámasztó lemez és kész. Túl sokat nem akartam vele bajlódni, ezért csak ideiglenesen lett rögzítve az egész pillanatszorítókkal. Megfelelő vastagságú fa rúdból levágtam az alapanyagot, a két végébe szükséges vastagságú fúróval befúrtam, az egyik felét behajtottam a facsavarba, a másikat a villanymotor tengelyére húztam és már indult is az esztergályozás. Így a furat központos lett. A két csúcs egybeesésének a pontossága nem olyan fontos, mert a kést úgyis kézzel kell vezetni. Az elkészült ágyúcső oldalát átfúrtam és egy vékony rúdból levágott csapot vertem bele. Most már csak bronz színű akríll festékkel kellett lefesteni és kész. Persze nem olyan látványos mint a fém, de ha jól megnézzük, a fémből esztergályozott ágyú sem éppen tökéletes másolata a korabeli lövegeknek. Itt mindenféleképp a preciziós öntés lenne a jó, de házilag kivitelezhetetlen.

Az ágyútalpak elkészítéséhez az itt látható fém sablont készítettem. Ezt egy megfelelő vastagságúra elkészítetett fa lécre, egy krokodil csipesszel rögzítettem, a szabad végénél satuba szorítottam, a hozzáférhető részeken lombfűrésszel körbe vágtam, aztán tű reszelővel kiigazítottam, majd kivéve a satuból a másik oldalánál befogtam, és így megmunkálva befejeztem. A kerekeket a csövekhez hasonló módon esztergályoztam, az összeragasztás meg különösebb nehézséget nem okozott, ahogy a tengelyek elkészítése sem. Aztán pácolás, és a csövek felhelyezése a lafettára.. Itt a szögnek elő kell fúrni, mert különben beverhetetlen, vagy mindent szétrepeszt. Hogy miért nem festettem pírosra az ágyútalpakat? Mert úgy gondoltam, ez egy kalózhajó, ráadásul berber, és nem valószínű, hogy mindenben követték az európai szokásokat.

Az ágyuk felrakása a fedélzetre nem jelentetett igazán nagy munkát, mert a tervből teljesen nyilvánvaló, hogy fixre voltak kötve és nem rendelkeztek vontató kötelekkel, azaz nem lehetetett előre hátra mozgatni őket. Akkor hogyan töltötték? Nos a korláton áthajolva, ami nem lehetett valami kellemes elfoglaltság egy ütközet hevében. Azért volt mindez így, mert a mozgatáshoz nem volt elég hely. Ezért nincs ágyúablak sem.

Végül néhány kép a hajóról, melyen már rajta van a tatsátor váza, és a tatfelépítmény oldaldísze is. Ez fából kifaraghatatlan volt. Ezt az egyszerű díszt vékony rézdrótból hajlítgattam és aranyfestéssel ellátva, az oldallapokra ragasztottam, nem éppen a legjobban sikerült.

 Ezek a képek kissé jobbak mint az előzőek, mert természetes fényben készültek, és megtanultam azt is, hogy nagy felbontással nem szabad dolgozni, mert ez olyan hatást kelt, mintha nagyító alá helyzenénk a hajót, ami így a részletekben már nem valami szép képet mutat. A képélesség még mindig nem a legtökéletesebb.

Az építésben már jóval előbbre tartok, a vitorlákat megvarrtam, most készülnek a vitorla rudak. A befejező cikkem erről fog szólni.

Üdvözlettel: hajómester

Ebben a részben a vitorlázat elkészítéséről, a kötélfonásról, a hajóra való felszerelésről tájékoztatom az olvasókat.
Megfigyeltem, a hajóépítésről szóló cikkek nem sokat foglalkoznak ezzel a témával, ezért a bemutatást most bővebbre veszem az előző részekhez képest.

A hajó vitorlázata az alábbi tervrajz szerint készült 

Ez egy spanyol sebek vitorla tervezete, de mivel a hajó 80 %-ban megegyezik az algíri sebekkel, a vitorlázat is bizonyára hasonló volt.

A vitorlázat színéhez a rozsdavörös színt választottam, ami Mediterráneumban eléggé elterjedt volt, ahogy az több korabeli festményen is látható. A kalózok fölöttébb kedvelték ezt a baljós szint, ami már a látványával félelmet keltett. Készítéshez legjobb a sokat használt, agyonmosott pamutvászon. Ebben a színben nem volt, ezért újat kellett vásárolnom, de a felhasználás előtt jó forró vízben alaposan kifőztem, ami csökkentette a merevségét. Az alábbiakban tatvitorla elkészítését láthatjuk

A vitorla kiszabásához a tervrajzról másolatot készítettem egy papírlapra. Erre rárajzoltam a beszegésre szánt kétszeri felhajtáshoz 10 mm-t. Ez az anyag vastagságától függ, a vastagabb anyagnál többet, a vékonyabbnál kevesebbet kell. A vitorlacsíkok varrási vonalait is ábrázoltam, ami megkönnyíti majd a további munkát. Ez a szabásminta.
 vásznat keményítős vízbe áztattam, majd finoman kivasaltam. Ettől a vászon merev lesz, ami megkönnyíti és pontosabbá teszi a szabást. A szabásmintát a vászonra helyezve, néhány ponton ragasztó szalaggal a vászonhoz rögzítve, puha, 2B-s, tompa hegyű ceruzával és egy vonalzóval elvégeztem a körberajzolást. A szabásmintát az anyagról levéve, a hiányzó részeket kiegészítettem Arra is figyelni kell, hogy az anyag szövési vonalai megfelelően essenek. Ezt különösen a háromszög alakú vitorláknál lehet elszúrni.
A következő lépésben varrógéppel végigvarrtam a vitorlacsíkokat imitáló vonalat, majd jó éles ollóval körbevágtam a rajzot. A vitorla hosszabb oldalánál pontosan a szabási vonal mentén, a többi részen kb. olyan 2 cm ráhagyással. Ez azért kell, nehogy a későbbiek során kellemetlen meglepetésben legyen részünk azáltal, hogy nem lesz elegendő az anyag. A felhajtás, a varrás során az anyag húzódik. Az utolsó oldal beszegésénél nem biztos, hogy az eredetileg rajzolt vonalon adja ki a megfelelő alakot, ezért minden beszegés után a szabásmintával ellenőrizzük, és ha kell, a rajzot módosítjuk. A sablonról természetesen a már beszegett oldal ráhajtási fülét levágjuk.

A hosszabbik oldal mentén megkezdtem a beszegést. Ennek első lépéseként a vitorla szegélyét bevizeztem, aztán a felhajtási vonalra fektetve egy 15 cm hosszú fémlemezt, forró vasaló élével feltereltem rá a kívül eső részt és szárazra vasaltam. Lépésenként ilyen módon végigmentem a vitorla oldalán. Ezt megismételtem újra a második felhajtással is. Ekkor már nem vizeztem, mert a víztől az első felhajtás visszaegyenesedik. Ha ügyesek voltunk, a vitorla szegélye tökéletes egyenest fog adni.

Aztán varrógéppel végigvarrtam, majd a többi szegélynél megismételtem ezeket a lépéseket. Előtte persze a felesleget a vonal mentén levágtam. Az elővitorla kivételével minden szegés pontosan a vonalra került, ott kissé igazítani kellett. Ilyen okok miatt, ezért mindig a hosszanti varrási csíkokra merőleges oldalt hagyjuk utolsónak, mert nem mutat valami jól, ha az oldal nem párhuzamos a csíkokkal. Ez a leírás természetesen csak a latin vitorlára igaz, más alakoknál más a szabály.
Lehet másképp is. A behajtandó fülre egy maszkoló csíkot ragasztunk. Ilyenkor a vásznat nem vizezzük. A felhajtás ugyanúgy történik, mint az előző esetben, vasalóval és lemezzel. Végül a ragasztó csíkot lefejtjük és a behajtást véglegesre vasaljuk. A csík leszedése meglehetősen macerás, ha ugyanis nem vagyunk óvatosak, a szélső szálakat magával viszi és az anyag rojtos lesz. Ezért nem szoktam alkalmazni, annak ellenére, hogy sokkal pontosabb eredmény érhető el vele, mint az előzőben leírt módszerrel. Ha valaki kissé merev vitorlaszélet akar, a papírt akár a szegésben is hagyhatja,
A vitorlákra még egy erősítő csíkot is kellett varrni a fogásoló kötelek számára. Ez úgy készült, hogy egy 10 mm-es vászon csík két oldalából 3-3 mm-t felhajtottam középig, a vitorlára rajzolva a felvarrás helyét, 5 cm-ként technokollal odaragasztottam, majd levarrtam. Ez volt a legnehezebb.
Aztán a kész vitorlát újra jól kimostam, és óvatosan kivasaltam. Ez az óvatos azt jelenti, hogy a vasalót csak ráhelyezzük, nem húzogatjuk, mert ekkor a vitorla olyan mértékben deformálódik, hogy  kezdhetjük előröl a munkát.

A vitorlát kötélzettel is el kell látni. Ezek a szegélykötél és a fogásoló kötelek. A fogásoló köteleknél jelentkezik egy gyakori probléma, a kötelek össze-vissza állnak, gyakran természetes ellenes pozíciót vesznek fel. Ezen Én úgy segítettem, hogy a végüket egy csepp ragasztóval rögzítettem a vitolához.. A többi munkát nem akarom részletezni, mert az egy szakkönyvet is megtöltene.
Miután elkészültek a vitorlák nekikezdtem a vitorla rudaknak. Ezt a sorrendet mindenkinek ajánlom, mert a vitorlát a legnagyobb igyekezettel sem sikerül mindig pontos mértre varrni, és ha a kész vitorlarúd rövidnek bizonyul az nagy bosszúság. Az OBI-ban vásárolt bükkfa rudakból faragtam ki ezeket megfelelő alakra és méretre. Az elő és fővitorla rúdja két darabból készült. A rudakat erősen hígított barna festékkel sötétítettem.
A kötélszerelési munkákat nem akarom részletezni, mert erről is rengeteg az irodalom. A kötélzet a tervrajz és a hajóról közölt képek alapján követhető.
A köteleket így fontam. Primitív, mint minden magam készítette gép, de jól működik.

 
A kötelek anyaga Anchor nevű horgolócérna. Kapható 10, 20, 40, 60, 80 –as vastagságban. Az ettől vastagabb köteleket persze sodorni kell. Ezek kombinációjából viszont rengeteg sok méret hozható ki, olyan sok, amennyire nincs is szükség. Mivel csak fehér színben kapható a festés kikerülhetetlen volt. Ez a használati utasítást követve egyszerű dolog. Az állókötélzethez barna ruhafestéket használtam. Mivel a gombolyag egyben nem festhető, motringot készítettem belőle úgy, hogy a dohányzó asztal szélére tekertem, hogy össze ne gabalyodjon több helyen cérnával lazán átkötöttem, aztán festettem, szárítottam, majd egy papírhengerre csavartam. A futó kötélzet festéséhez az alábbi keveréket használtam. Egy dl vízben megfőzök 2 db teafiltert, 2 kávéskanál kávét és egy csipetnyi sárga ruhafestéket teszek bele, ezzel egy tejeskávé színű összetételt kapok. A fonalat egyszerűen áthúzom az oldaton, papírhengerre csavarom és szárítom, úgy ahogy a képen látható.
Egy jó tanács. A köteleket mindig a sodrás előtt fessük meg.
Képek a hajó kötélzetéről és vitorlázatáról.

Eredetileg úgy terveztem, hogy ez lesz a befejező rész, de nagyon sok munka van még hátra.  Olyanok, mint a csónak, a horgony, evezők stb, ezért ez a rész nagyon hosszú lenne. Úgy gondoltam, hogy az eddigi építést most ismertetem, a további munkáról pedig egy ötödik cikket írok majd.

Huszár László

Utolsó frissítés : 2009. november 14. Szombat 10:27

Átlagos értékelés

   (0 szavazat)

Megjelenítve 10 a(z) 25 hozzászólásból