Gyermekkortól a gimnázium végéig

Horthy Miklós 1868, július 18- án született Kenderesen. Édesapja, nagybányai Horthy István minden vonatkozásban a magyar középnemesség képviselője. Édesanyja, dévaványai Halasy Paula a magyar nagyasszony típusnak a megtestesítője.

Nyolc testvére volt hat fiú és két lány. ő a család ötödik gyermeke volt. 6 éves korától a helyi iskolában tanult két évig. 8 évesen szakadt el a szülői háztól, amikor a Debreceni református Kollégium diákja lett, majd 10 éves korától gimnáziumi tanulmányait Sopronban végezte.

A korban harmadik fiú testvére, Béla tengerész növendék volt a fiumei akadémián. Tizennyolc éves korában szerencsétlen baleset áldozata lett, egy gyakorlat sérülésébe halt bele. A szülők alig heverték ki a szörnyű fájdalmat, amikor a tizenkét éves Miklós azzal a váratlan kéréssel állt elő, hogy halott bátyja helyébe lépve, be akar állni a tengerészetbe. Dacára annak, hogy a mindenkihez szigorú apa feléje néha engedékeny, a válasz elutasító volt. A szülők keményen állást foglaltak a gyerek kívánsága ellen. Ám a kis Miklós nem engedett. Újra és újra előállt kérésével.

Makacs kitartása végül győzelmet aratott. Szülei beleegyezésével elküldte felvételi kérvényét, amely nagy feltűnést okoz a tengerészeti hatóságoknál. Maga Ferenc József is felfigyelt az ügyre. Horthy 14 évesen bekerült a Fiúméból Valoska felé vezető út mellett épült császári és királyi Tengerészeti Akadémia hallgatói közé. Amelynek falain a következő felirat volt olvasható: “A KÖTELESSÉG AZ ÉLETNÉL IS FONTOSABB” Ez a jelmondat elkísérte élete végéig.

A Fiumei Tenderészeti Akadémián

Az intézetben vasfegyelem uralkodott, a legkisebb mulasztást is ugyanazzal a könyörtelen szigorral büntették, mint a szárazföldi katonai nevelő intézetekben, amelyet a császár honosított meg személyes példamutatással is erősítve azt.

A Monarchia fegyveres erőinél a fegyelem a császár következő meghatározására épült fel:

-a feladatok teljesítése kötelesség-azok túlteljesítése dicséretet,-a nem teljesítése büntetést érdemel

Amikor az ifjú Horthy Miklós 1882-ben belépett a fiumei tengerészeti akadémiára, akkor nem csak az osztrák-magyar, de más tengerészeteknél is vitorlásokon képezték ki a növendékeket. A vitorlások romantikája hatott az ifjúra, rajongója lett a vitorlás hajóknak, vitorlás sportnak, amelyet később lelkes odaadással és eredményesen űzött.

A tengerészeti akadémián már az első évfolyamban is sokkal inkább a gyakorlati kiképzés érdekelte, mint az elméleti. Úszás, evezés, lövészet a voltak legkedvesebb tantárgyai. Valamennyiben, kivétel nélkül kitűnt. A tisztán elméleti tárgyakat már kevésbé kedvelte, éppen csak annyit foglalkozott velük, mint amennyi az ismeretek kellő megalapozása és az előmenetel szempontjából szükséges volt.

Az előzékeny, vidám egyéniségnek szinte csak barátai voltak, ellensége alig akadt. Viszont ettől függetlenül koránt sincs híján a komolyságnak, vagy éppen a határozottságnak, amely a haditengerészeti pályán nélkülözhetetlen. Ez már akadémikus korában a nyári behajózásokon bebizonyosodott, mert a legnagyobb örömmel és a legteljesebb odaadással végezte a vasfegyelmet követelő nehéz szolgálatot, amellyel a növendékek ízelítőt kaptak a későbbi életükből. Könnyedén teljesített minden feladatot a legzordabb időjárás mellett, a legerősebb hullámzásban vadul táncoló hajó sem tudta kedvét szegni. Ha szakadó esőben kellett négyórás fedélzeti őrséget állnia, ha a hullámzó tengeren neki kellett vasárnap este csónakkal a hajóra hozni a szárazföldre szabadságolt legénységet, amikor nem is csak egy meglehetősen "becsípett" matróz veszélytelen berakásáért volt felelős, hanem a fegyelem betartásáért is, mindig nyugodtan, néha mosolyogva végzte munkáját.

Boldog békeidők

Szolgálata első éveiben mind másod, majd első osztályú tengerész hadapród korában, a mindenkori "felszerelt" hajóraj egyes hajóin volt beosztva. Az 1800- as évek utolsó évtizedeiben a császári és királyi haditengerészetnél az volt a szokás, hogy a nyári hónapokban, májustól szeptemberig az úgynevezett "Sommer-Eskadre" (a Monarchia modern egységeiből alakult) volt felszerelve. A téli hónapokban pedig a "Winter- Eskadre" (régi vitorlásokból állt). Az előbbieken a tisztek és a legénység a legmodernebb technika használatával, még vitorlásokon a lassan, lassan letűnő, de a tengerész kiképzés elsajátítása szempontjából, nagy fontosságú vitorlás szolgálattal ismerkedett.

Hadapród korában a három év alatt, kilenc különféle hajóra hajózott be, amelyeken külföldi utakra is sor került. 1988 nyarán a barcelonai világkiállítás alkalmából egy császári és királyi hajóraj látogatta meg Spanyolországot. A hajóraj a "Tegethoff" nagy páncélosból - mint vezérhajóból - a Kaiser Max, a Prinz Eugen és a Don Juan d'Austria (a formájuk miatt vasalóknak csúfolt) kisebb páncélosokból tevődött össze. Ez utóbbin szolgált Horthy Miklóst.

 Don Juan d'Austria páncélos fregatt

Erről az útról származik az alábbi anekdota, amely közismert volt a császári és királyi haditengerészetnél:

Barcelonában az admirális megengedte, hogy bizonyos időben spanyol vendégek is meglátogathassák a hadihajókat. A fiatal kadétnak is akadtak ismerősei, akik közül egy fiatal lány különösen nagy érdeklődést tanúsítva a hajó iránt, tovább maradt a fedélzeten, mint azt a szigorú hajórend lehetővé tette. Ennek eredményképpen a fiatal vendéglátó a másnapi parancsnoki kihallgatáson 14 napi hajófogságot könyvelhetett el a számlájára. Barcelona azonban sokkal szebb és csábítóbb annál, semhogy a hajóról lehessen csak csodálni, különösen nem ilyen fiatalon. Bajtársaival megtárgyalva az engedély kijátszását a bezárt kadét este, egy bérelt csónakkal utána szökött a társaságnak. Szerencsésen partot ért civil ruhájában és tökéletes biztonságban érezve magát, elindult társai után Barcelona főútján. A civil ruha keltette biztosnak hitt inkognitó egy pillanat alatt vált semmivé, amikor egyszer csak szembe találta magát tulajdon hajóparancsnokával, Vostri sorhajókapitánnyal. A helyzetet mentendő azonnal sarkon fordult és mellékutcákon át, rohant vissza a kikötőbe, ahová tudomása szerint a parancsnoki csónak volt rendelve. Szerencséje volt, megtalálta a várakozó csónakot, annak legénysége elrejtette őt és megindultak a horgonyon álló hajó felé, hátul az ülésen a parancsnokkal, elől pedig a pad alatt a kiszökött kadéttal. Megérkeztek a hajó oldalához, ahol a menekülőt az evezősök a hajó oldalán lévő ágyúnyíláson át betuszkolták a tüzér fedélzetre, amíg a parancsnok felsétált a tisztek részére leengedett hágcsón. A fedélzetre érkező parancsnok első szava az őt fogadó őrzászlóshoz a következő volt: "Azonnal kéretem a fedélzetre Horthy Miklós tengerész kadétot. Az őrzászlós rémületénél csak a csodálkozása volt nagyobb, amikor meglátja, hogy kiszökött bajtársa éppen az egyenruháját kapkodja magára a szálláshelyén. Nála nagyobbat csak a hajóparancsnok nézett, amikor egy perc múlva Horthy Miklós az előírásoknak megfelelően jelentkezett nála. Nem is volt sok mondanivalója részére, csak ennyi:"Na jól van, menjen csak aludni. Jó éjszakát."

Az évek múltak. A tengerész kadétból sorhajó zászlós, a sorhajókapitányból pedig tengernagy lett, amikor a pólai hadikikötő parancsnokának az estélyén megint találkoztak, és az öregúr félrehívta a fiatalabb tisztet, feltéve neki a kérdést:

- Mondja csak, ugye maga volt ott "akkor" Barcelonában?

- Akkor, tengernagy úr, a Ramleh-on? Bevallom, én voltam.

- De hát miféle úton került ön vissza a hajóra, mire hivattam?

-Ön, tengernagy úr volt szíves visszavinni a saját parancsnoki csónakján - felelt a sorhajózászlós.

1889-ben tette le a tiszti vizsgát, első osztályú hadapróddá lépve elő, félévvel később már sorhajó zászlós volt, amely főhadnagyi rendfokozatnak felel meg. Előléptetése után Törökországban a konstantinápolyi állomáshajóra kerül beosztott tisztként.

Ez a beosztás tovább tágította látókörét tekintve, hogy a XIX. Század végén az Európa "beteg emberének" tartott Törökország fővárosa a diplomácia boszorkány konyhájaként működött. A nagyköveti szalonokban szakadatlanul élénk, pezsgő élet folyt, amely egyaránt alkalmas volt szerelmi kalandok kezdeményezésére és az ilyenek leple alatt fontos, kényes politikai helyzetek kiaknázására. Miután a fiatal tisztben meg volt az ösztönös érdeklődés a lényeg iránt, és állandóan nyitott szemmel járt, át tudott látni a lepleken, lehámozva a körítést fel tudta ismerni a történések igazi okait.

Nyolc hónapos konstanttinápolyi tartózkodása után 1892 őszén a Saida nevű korvettre osztották be, amely másfél évig tartó tengerentúli útra indult. Az akadémiáról kikerült legfiatalabb másodosztályú kadétokkal. A Saida útja a Szuezi csatornán és a Vörös tengeren át Ceylon szigetére, majd Indiába, Bombaybe, Kalkuttába, ezek után Szingapúrba, Bankokba, a Borneó és a Jáva szigeteken át Ausztráliába vezetett. Itt három kikötőt látogatott meg. Innen Újzéland, Új Kaledónia, az Új Hebridák és a Salamon szigetek sokasága következett, majd a hajó megfordult és Szingapúr érintésével az Indiai óceánon és a Vörös, majd a Földközi tengeren át bejutva az Adriára tért haza.

 S.M.S. Saida gőz korvett, melynek fedélzetén Hotrthy Miklós világkörüli utazásban vett részt 1892-ben.

A világkörüli út után a Tengerészeti Műszaki Bizottság főnöke, Hermann von Spaun altengernagy mellé nevezték ki. A bizottság feladata az volt, hogy figyelje és értékelje a technika fejlődését a haditengerészet sajátosságainak figyelembe vételével.

1896 ban a Schinau gyárban épített Magnet torpedónaszád átvételében és haza hozataléban vett részt. A hajó a Keleti tengerről, Európa megkerülésével hajózott Pólába minden említésre méltó esemény nélkül.

1896-ben torpedótiszti tanfolyamra vezényelték, ezzel egy olyan csapatba került, amelyet ebben a korban, mint a haditengerészet huszárságát emlegettek.

A torpedó akkor még aránylag új fegyvernem volt, hiszen azt az 1870- es években találta fel a magyar származású Luppis János. A szolgálat a kicsi, minden kényelmet nélkülöző torpedóvető naszádokon nagyon kemény volt, különösen a másodosztályú típuson, ahol például menet közben a kormányos a tiszti étkező asztalán állt és már közepes hullámverésnél is nyakig elázott. Téli viharok idején rendkívüli fizikai megpróbáltatást jelentett a szolgálat úgy a tiszteknek, mint a legénységnek ezeken a veszettül száguldó és a hullámok tetején ugráló hajókon. Csak olyanok kerülhetnek ehhez a fegyvernemhez, akik rendelkeznek az úgynevezett "Kommandobrücken-Nerven-el", azaz a parancsnoki hídi idegekkel. Ugyanis kétszeresen fontos a jó idegrendszer a nagy sebességgel mozgó kis hajókon, mert a torpedónaszádok harci rendeltetése az volt, hogy a csatahajókat, cirkálókat a lehető legjobban megközelítve lőjék ki halálos fegyverüket, a torpedót, miközben az előbbiek az összes létező fegyverükből tüzeltek rájuk. Mindehhez nem volt elég csak tengerésznek lenni. A hajót szinte a saját testének érző, és azt így irányító, manőverező képesség kellett, tökéletesen kezelve a kormányokat és a gépeket.

A torpedótiszti tanfolyam elvégzése után 1897, május 1-én II. osztályú sorhajó hadnaggyá nevezték ki.

1898 nyarán Angliába vezényelték, ahol a Yarrov műveknél épült a Boa és a Cobra nevű torpedónaszád hazahozatalában vett részt, mint a Boa első tisztje. A két torpedónaszád próbaútján a Boa kondenzátor csövei csöpögni kezdenek, ebből kiderült, hogy konstrukciós hiba miatt mindkét hajón ezeket ki kell cserélni. Így még néhány kellemes hetet töltöttek Angliában. Ez volt az első zavaró körülmény. A második pedig az, hogy a végleges kifutás után a Boa parancsnoka megbetegedett és Horthynak kellett átvennie a hajó parancsnokságát. Így aztán ő vezette haza a naszádot az Atlanti óceánon, Földközi tengeren át Pólába. Igen zord időjárási körülmények között, sértetlenül érkeztek meg.

Horthy sorhajózászlóst hazatérte után átvezényelték a pólai tengerészkaszárnyába kiképzőnek. 1899 tavaszán az Artemisia kiképző vitorlás parancsnokává nevezték ki.

1901 nyarán megnősült, feleségül vette jószáshelyi Purgly Magdolnát.

1905-ben, az akkori teljesen új Sankt Georg páncélos cirkálóra került torpedó tiszti beosztásban, és mint ilyennek, az ő feladata volt a hajólegénység tengerészeti szakmai képzése, azaz a hajó csónakjainak kezelése, evezés, vitorlázás.

Ebben az időben külpolitikai bonyodalmak következtében nemzetközi csapatoknak kellett megszállniuk a Mytilene és a Lemnos szigeteket az Égei tengeren. Egy osztrák-magyar hajóraj is elindul a két sziget felé. A hajóraj vezérhajója a Sankt Georg cirkáló, amelynek parancsnoka Ripper admirális volt, aki egyben a nemzetközi hajóosztagok főparancsnoka is. A Mytilene szigetre kitelepült nemzetközi tengerész legénység parancsnoka pedig Horthy Miklós volt.

A küldetés befejezése után elvégzett egy felsőszintű tüzérségi tanfolyamot, majd a haditengerészeti parancsnok jachtjának a Lacromának az első tisztje lett.

Itt gróf Montecucculi tengernaggyal került közelebbi kapcsolatba, akit közismert szigorúsága miatt vas-grófnak is hívtak. Kiváló és kitartó haditengerész parancsnok, aki a magyar és osztrák parlamenti tiltakozások ellenére elérte, hogy a monarchia négy új csatahajó építését szavazza meg. (Ezek a Viribus Unitis, a Tegethoff, a Prinz Eugen és a Szent István.) A vasgróf felismerte Horthy kiváló tulajdonságait és megkedvelte őt. Rövidesen kinevezte a Konstantinápolyban állomásozó Taurus parancsnokává. Ez a beosztás egy évig tartott.

1908-ban az ő parancsnoksága idején játszódnak le Törökország történetében azok a politikai események, amelyek előidézik a későbbi birodalmi eseményeket, azaz Bosznia-Hercegovina bekebelezését az osztrák-magyar birodalomba. Horthy a veszedelmes és kényes politikai helyzetekben józan ítéletű, a dolgok mélyére látó, mérsékelt, de szükség esetén azonnal tettre kész katonának bizonyult. Nem csak kitűnő tengerésztiszt és hajóparancsnok, de éles eszű, finom szimatú politikus és diplomata is volt. Jelentései nagy feltűnést keltettek Bécsben, a hadügyminisztérium haditengerészeti osztályán, olyannyira, hogy azokat kivétel nélkül eljuttatták a császár katonai irodájához, ahonnan egyenesen I. Ferenc József kezébe kerültek. Az uralkodó nem csak felfigyelt Horthyra, de meg is jegyezte magának, méltányolva tehetségét. A későbbiek során ennek köszönhette szárnysegédi kinevezését.

A Tauruson betöltött parancsnoki beosztása 1909 augusztusában lejárt. Utána néhány hónapos szolgálat következett a Kaiser Karl VI. páncélos cirkálón, amely után Bécsben és ő lett I. Ferenc József szárnysegéde. Az agg király a "világ első gavallérja", a kérlelhetetlen kötelességteljesítés, a puritán gondolkodás megtestesítője. Ezernyi gondja és munkája mellett figyelme a legcsekélyebb dologra is kiterjedt. Nem volt könnyű dolog mellette szolgálni. A legkisebb hiba esetén is azonnal "intézkedett", de ilyen intézkedésre Horthy esetében soha nem került sor. Pedig nem volt könnyű a helyzete a tengerész szárnysegédnek, már csak azért sem, mert a kék haditengerész egyenruha ritkább valami az uralkodó környezetében, és mert Ferenc Józsefnek egyáltalán nem szívügye a haditengerészet.

Horthy Miklós minden tekintetben megfelelt a vele szemben támasztott követelményeknek, úgy az uralkodóval való érintkezésben, mint az udvari események idején. Rövid idő eltelte után már nem volt titok az udvarnál, hogy a császár nagyon kedvelte Horthy Miklóst, amit mi sem bizonyított jobban, mint hogy a hivatalos négy év letelte után ő még egy fél évig a császár mellett maradt, annak kifejezett utasítására. Közben 1914 január 20-án Horthyt sorhajó kapitánnyá nevezték ki.

Ekkor még Európában látszólag boldog békeidők honoltak. Ezt törték meg, mint egy villámcsapás a szarajevói lövések, amelyek megölték a trónörökös párt. Ezek lövések előbb lángba borították Európát, majd az egész világot. Melynek hatásai a mai napig is érezhetők.

A háború

A háború kitörése után Horthyt a Habsburg csatahajó parancsnokává nevezik ki. A hajó tétlenségre volt kárhoztatva állomás helyén, amit parancsnoka nehezen viselt el.

1915. január 10-én állították szolgálatba a Novara gyorscirkálót, amelynek parancsnokának őt nevezték ki. A parancsok választásáról fenn maradt történet szerint egy vacsora alkalmával Anton Haus tengernagy így szólt törzséhez: “Horthy rátermett, ügyes és alkalmas tiszt és mindig szerencsés; adjuk hát neki a Novarát.”

A háború már egy éve tartott. Az antant a Dardanellákat ostromolta, nehéz helyzetbe hozta Törökországot. A német vezetés Pólába küldött 3 UB típusú tengeralattjárót vasúton. Ezekkel az egységekkel próbálta meglepni az antant erőket és megsegíteni a törököket. A tengeralattjárók hatósugara nem tette lehetővé, hogy a Törökországig vezető utat saját erejükből tegyék meg. A német hadvezetés kérésére a cs. és kir. flotta egységei vontatták el kb. fél útig. Az összerakott tengeralattjárók közül elsőként UB 8 futott ki a Novara vontatásában 1915. május 4-én. A gyorscirkáló kéményei közé Horthy parancsára vitorlavásznat feszítettek és fölé sodronyból kéményt készítettek, így álcázva a hajót, hogy messziről tehergőzös sziluettjét mutassa. Rövid út után egy német matróz beleesett a vízbe és eltűnt, majd a tengeralattjáróról hibát jelentettek, így visszafordultak. Május 4-én újra kifutottak. Az út során minden probléma nélkül áthaladtak az Ortantói-szoroson. 6-án 8 óra után francia rombolóraj közeledett feléjük. Az UB 8 köteleit eloldották és az lemerülve tovább indult. A gyorscirkáló álcázását eltüntették, és teljes gőzzel megindult hazafelé. A franciák riadóztatták cirkálóikat, hogy a szorosban vágják el a Novara útját. Horthy azonban jól számolt a cirkálók nem voltak gőzkészek és mielőtt elvághatták volna a hazafelé vezető utat betört az Adriára és 7-én horgonyt vetett Pólában.

 Az S. M. S. Novara

1915 május 23-án Olaszország hadat üzent a Monarchiának. Aznap este a flotta hatalmas támadást hajtott végre az olasz partok ellen. A Novarának a Scharfschütze romboló és 4 torpedónaszád kíséretében Porto Corsinit kellet lőnie. A keskeny csatorna partján telepített laktanyák elpusztítása miatt a romboló farral előre hatolt be a csatornába, és két oldalra tüzelt. Ez alatt a Novara előbb 2000, majd 1000 méterre is megközelítve a partot megkezdte a tüzelést a tengerparti erődítmények ellen. Ezzel tehermentesítette a szűk csatornában, meglehetősen korlátozott körülmények között harcoló rombolót. Novarát találatok érték, von Persich sorhajóhadnagy, torpedótiszt öt emberével együtt életét vesztette, többen súlyosan megsebesültek. Horthy ekkor cikkcakkban kezdte vezetni a Novarát, és nem tágított a part közeléből, amíg a romboló ki nem jött a csatornából, feladatának befejezése után.

Június 17-én Kifutottak Pólából a Novara és az Admiral Spaun gyorscirkálók, a Wildfang, az Ulan, a Scharsschütze, az Uskoke rombolók, valamint négy torpedónaszád kíséretében. Először a Trieszti-öblöt fésülték át, majd este az olasz partok felé vették az irányt. Rimini magasságában találkoztak a Sankt Georg vezette csoporttal, melyet a Szigetvár cirkáló és négy torpedónaszád alkotott. A Sankt Georg a Rimini kikötőcsatornát és annak hídját lőtte, a Szigetvár a Novara támogatásával Fano és Pesaro katonai célpontjait vette tűz alá. A Novara csoport visszatérőben szétrombolta Tagliamento jelzőállomását, majd Póla felé indultak.

Július 27-én a Horthy Miklós sorhajókapitány vezette kötelék Ancona előtt 20 mérföldre megállt. A Novara két csónakot bocsátott vízre bombával és benzinnel megrakva az Anconát bombázó vízirepülőgépek ellátására. A csónakok őrzésére egy torpedónaszádot hagytak hátra. A kötelék tovább indult Ancona felé, ahol lőtték a vasúti hidat, viaduktot és a raktárakat. Ezután tovább hajóztak Senigaglia felé és hasonló célpontokat pusztítottak el. Fanónál találkoztak az Admiral Spaun csoportal és visszaindultak a csónakokhoz. A csónakok felvétele után Póla felé vették az irányt, ahova minden különösebb esemény nélkül megérkeztek.

1915 őszén a központi hatalmak döntő offenzívát indítottak Szerbia ellen, Anton Haus tengernagy a Novarát a Cattarói öbölbe vezényelte. December 5-én, hajnali három órakor a Novara négy romboló és három torpedónaszád kíséretében kifutott a Cattarói öbölből, hogy San Giovanni di Medua Montenegró élelmezési és utánpótlási kikötőjét,- ahol a felderítés szerint több teherhajó áll lőszerrel és élelemmel megrakva- elpusztítsák. Virradatkor érték el a kikötő bejáratát, azonnal tüzet nyitottak, először szétlőtték a parti ütegek kezelőinek a laktanyáját, és mire a tüzéreket pótolni tudták az osztrák-magyar hajók benyomultak a kikötőbe, mindent leromboltak, elsüllyesztettek nyolc teherhajót és tizenegy másikat felgyújtottak. A teljes utánpótlás, amely a Szerb hadseregé volt, elpusztult. Sikerült súlyos csapást mérni az ellenségre. Montenegró ereje megtört, és 1916, január 13-án békét kért.

1916. január 27-én a Horthy vezette Novara az Orjen és a Csepel rombolókkal kifutott, hogy zavarja az ellenség hajóforgalmát. Rövidesen a két romboló géphiba miatt visszafordult, így a gyorscirkáló egyedül hajózott tovább. Este 5 óra lőtt három cirkáló és több rombolóból álló ellenséges egységekkel találkozott. A túlerő elől visszafordult és visszatért bázisára.

Az Antant, az egyre jobban élénkülő osztrák-magyar-német tengeralattjáró tevékenység miatt úgy döntött, hogy elzárja a meglehetősen keskeny Otrantói szorost az Adria bejáratánál. Ezt felfegyverzett halászhajók végezték, amelyek acélsodrony hálókat vontattak a víz alatt, amelyekre aknák voltak erősítve, azok a tengeralattjárók, amelyek beleakadtak a hálóba, csak súlyos sérülések árán tudtak kiszabadulni, vagy elpusztultak a személyzetükkel együtt. A felszínen rombolók biztosították a halászgőzösöket.

Horthy 1916. július 8-án este felderítő útra indul az Otrantói-szorosba. Ott négy felfegyverzett halászgőzössel találkozott, amelyeket rövid tűzharc után elsüllyesztett. Másnap a hazafelé hajózó cirkálót ellenséges egységek támadták meg, és igyekeztek az útját elvágni. A hajó sebességi fölénye és a segítségére érkező csónak repülők azonban keresztül húzzák az ellenség számítását, és sikerült gond nélkül befutnia Cattaróba. Az év folyamán a cirkáló többször próbált hasonló támadást végrehajtani, de látványos sikereket nem ért el.

1916-végén a hadi helyzet kiváló volt, a szárazföldön az olasz front kivételével mindenhol ellenséges területeken álltak a birodalom katonái, Oroszország lengyelek által lakott részei, az egész Szerbia és Montenegró, Belgium, az észak-keleti Franciaország a központi hatalmak birtokában volt. Kivertük a románokat Erdélyből, és elfoglaltuk Románia felét Bukaresttel együtt. Várható volt, hogy Románia és Oroszország különbékét fog kérni. A tengeren a császári és királyi flotta szilárdan tartotta nem csak a hazai partokat, de az utánpótlások számára nagyon fontos montenegrói partokat is. Biztosítva volt a tengeralattjáróink kijutása a Földközi tengerre, hadikikötőinket nem fenyegette veszedelem. Póla, Szebenico, a Cattarói öböl a flotta szilárd, áthatolhatatlan védelmében áll. A francia Leon Gambetta és az olasz Garibaldi páncélos cirkálók elsüllyesztése óta a nagy antant hajók nem merészkedtek az Adria vizeire. A német és osztrák-magyar tengeralattjárók szilárdan tartották a Dardanellák és a Boszporusz bejáratát. Az angol támadásokat ezen a harctéren is visszaverték a központi hatalmak. Mindezek ellenére azonban az antant sokkal jobb helyzetben volt, mivel földrajzi helyzetének és az amerikai segítségnek köszönhetően a gyarmatokhoz, a nyersanyagforrásokhoz vezető utakat a kezében tartotta. A központi hatalmak viszont körül voltak zárva, és győzelmeik ellenére is el voltak zárva a világ nyersanyag bázisaitól, amelyek kincseit nem csak az ellenség, de még a semleges államok teherhajói is az antant részére szállították. A német hadvezetőség úgy látta, hogy az idő ellenük dolgozik, így a háború végének minél hamarabbi befejezését szerették volna elérni. 1917 január 31-én bevezették a korlátlan tengeralattjáró háborút. Február 1-étől, olyan hadműveleti területnek tekintette Anglia, Franciaország és Olaszország partjai körüli vizeket, valamint a Földközi-tenger keleti és középső medencéjét, amelyben minden hajót ellenségeset és semlegeset egyaránt figyelmeztetés nélkül elsüllyeszt. 1917 nyarára kezdett fokozottan meglátszani e hadviselési mód eredménye. Az angol csapatok akadozva kapták az utánpótlást, Anglia növekvő élelmiszerhiánnyal küzdött. Válaszként ők fokozták a tengeralattjárók elleni küzdelmet. Így az Otrantói szorosban az eddig lazább hálóövet áttörhetetlenné kezdték kiépíteni. Rengeteg halászgőzöst, számtalan rombolót, kis cirkálót csoportosítottak ide, tökéletesítették a riasztórendszert, Otrantóban repülőteret építettek. Az Adria kezdett bezáródni a tengeralattjárók, és a felszíni hajók számára.

Ezért vált létszükséggé az otrantói zár szétrombolása, mely akcióra 1917. május 14-én este kezdődött. Novara, Saida, Helgoland cirkálók hátsó antenna rúdját meg kurtították, így a sziluettjük az olasz Indomito romboló osztályéhoz hasonlított. A cirkálók észrevétlenül érkeztek meg a hajnali órákban a hálóövhöz, három különböző pozícióban és szinte ugyanabban a pillanatban szólaltak meg ágyúik tüzet zúdítva az övet vontató és védő hajókra, azonnal elsüllyesztettek 12 hajót, 9 hajót harc és mozgásképtelenné tettek, ugyanakkor az elsüllyedt hajók személyzetéből 72 embert mentettek ki a tengerből. A Novarára ebből 6 hajó elsüllyesztése, 5 megrongálása és 35 ember kimentése jutott. Az ütközet végeredményeként a három hajó rövid, gyors akciója a hálóöv több mint egy ötödének a megsemmisülését okozta. Ugyanekkor a külön úton hajózó Csepel és a Balaton rombolók is harcba kerültek és a Csepel az olasz Borea rombolót elsüllyesutette. A Balaton pedig a romboló által kísért három szállító hajó közül süllyesztett el egyet, a másik kettő égve elmenekült el. Rombolóink visszafordulva minden zavaró esemény nélkül visszatértek Cattaróba.

Ezeket az eredményeket a saját egységeink veszteség nélkül érék el, feladatuk elvégzése után hazaindultak. Hamarosan a császári és királyi egységeknél tüzérségileg négyszer erősebb Antant hajó csoport zárta el az utat, és hatalmas tűzharc kezdődött. A Novarát - felismerve - fokozott tűz alá vették az ellenséges hajók. 15 centiméteres ágyúikból leadott lövésekkel már akkor többször eltalálták, amikor az még lövéshez sem jutott a nagy távolság miatt, Horthy ekkor - a tengeri háborúk történetében először - mesterséges ködöt fejlesztetett, amelynek leple alatt 7-8000 méterre közelítette meg az ellenséget, majd a ködből hirtelen kitörve össztüzet zúdított rá. Ekkor azonban a Novara súlyos találatokat kapott. Az első tiszt, Szuborits József és több katonája meghalt, majd az egyik löveg repült a tengerbe teljes kezelőszemélyzetével. Nem sokkal ezután a parancsnoki hidat teljesen romba döntötte, egy 15 cm-es gránát repeszei megsebesítették Horthy Miklóst is. Végezetül, amikor egy következő 15 cm-es gránát átütötte a kazánházat és összerombolta a gőzcsöveket, a hajó néhány perces lassuló futás után mozdulatlan célpontjává vált az ellenségnek. Az pedig pergőtüzet zúdított a cirkálóra. A Helgoland teljes erőre kapcsolt, és az ellenség felé rohant, ezzel magára vonta a tüzet. A Saida közben a mozdulatlan Novarát többszöri próbálkozás után vontatókötélre vette és elindult vele a hazai kikötő irányába, közben tovább. Az ellenség azonban előre tört, majd ritkulni kezdtek a lövések, és az Antant hajók előbb lemaradtak, majd megfordulnak, és az ellenkező irányban eltűntek a harctérről, mivel Budapest (az SMS Budapest legénysége ) csatahajó és a Sankt Georg páncélos cirkáló tűnt fel a látóhatáron hét romboló kíséretében Cattaró felől. Ezek biztosítása mellett az út további része Cattaróig biztonságban telt el.

 A Novara fedélzete. Jól láthatóak a 10 cm-es ágyúk és a torpedóvető csövek. A látóhatárt vizsgáló tiszt Horthy Miklós.

A harcok után a sebesült Horthyt előléptették. A Novara parancsnokságát herceg Lichtenstein fregattkapitány vette át, és maradt az a háború végéig. Még ebben az évben a hajót kijavították, de jelentősebb harci eseményekben már nem vett részt.

A tengerész pályafutás csúcsa, a Császári és Királyi flotta alkonya

Az otrantói zár szétrombolása, hónapokig éreztette hatását. A német és az osztrák-magyar tengeralattjárók könnyedén hatoltak át a szoroson. Az uralkodó "az ellenség előtt tanúsított kiválóan vitéz és különösen eredményes magatartás" elismeréseként a hadiékítményes 2. osztályú katonai érdemkeresztet adományozta Horthy Miklósnak.

Felgyógyulása után a Prinz Eugen csatahajó parancsnokává nevezték ki. Ez a hajó a négy legmodernebb, legújabb, legnagyobb csatahajók egyike. (Viribus Unitis, Tegetthoff, Prinz Eugen, Szent István).

 S. M. S. Prinz Eugen

1917 őszén központi hatalmak katonailag nagyon jól álltak, hiszen a caparettai áttörés után minden ponton megerősítik pozíciójukat, amelyet az orosz román különbéke még tovább erősített. A tengeren ugyanez a helyzet a fokozódó nélkülözések ellenére is.

A hadihajókon a legénység meglehetősen spártai módon, összezsúfolva élt, és az évek óta tartó lélekölően egyforma szolgálat is éreztette hatását. Először a német flottánál mutatkoztak zendülések, majd az osztrák-magyar hadihajókon is.

1918. február 1-én a Cattaró öbölben néhány hajón lázadás tört ki, amelynek kiinduló pontja a Sankt Georg páncélos cirkálón volt. Ezt követve több hajón is letartóztatták a tiszteket, vörös lobogót vontak fel. A köztudatba beleivódott az a téveszme, hogy Horthy Miklós mint különleges megbízott utazott Cattaróba. Ez azonban téves! Mint említettem ő ekkor már a Prinz Eugen parancsnoka volt, amelyet módjában sem állt elhagyni.

A lázadás arra késztette az uralkodót, hogy felül vizsgálja a flotta parancsnokának és az egész flottaparancsnokságnak az alkalmasságát. A tanácskozások során arra az elhatározásra jutottak, hogy Njegevan tengernagynak távoznia kell. Utódjául Horthyt nevezték ki. Ezzel eltértek a régi rendszertől két szempontból is. Először is különválasztották a flottaparancsnoki állást a haditengerészet parancsnoki állásától. Ez azt jelentette, hogy külön feje lett a haditengerészetnek és a minisztériumnak. Második lépésként, ismét szakítva a hagyományokkal, Horthy Miklós sorhajókapitányt, soron kívül -11 rangidős tiszt átugrásával- ellentengernaggyá és a flotta parancsnokává nevezte ki az uralkodó az összes tanácsadója egyetértésével.

Amikor Reinhard Scheer admirális a német flotta parancsnoka értesült a döntésről így kiáltott fel: “Most végre mag van az a férfiú, akire szükségünk van!” Később erről így nyilatkozott: “Hogy mennyire minden irigységtől mentesen ismerték el Horthy idősebb kartársai is vezéri talentumát, azt saját szájukból hallottam, amikor Horthy tettének méltó megjutalmazásaként az osztrák- magyar flotta élére állíttatott.”

Ugyan erre a következtetésre jutott Helmut Pemsel, az 1985- ben, a németországi Koblenzben kiadott haditengerészeti életrajzi lexikon szerzője, amikor Horthyról ezt írta: “… legalább tíz esztendővel előbb lett volna szükség a cs. és kir. flotta élén ilyen férfiúra…”

Horthy első dolga az volt, hogy javított a matrózok élelmezésén, és felszerelésén. Majd legfontosabb feladatnak az újra kiépített ortantói zár szétrombolását tekintette. Ennek előkészítéseként rajta ütöttek az anconai torpedó csónak támaszponton. A rajtaütés célja ezeknek a rendkívül gyors és veszélyes kishajóknak az elpusztítása volt.

Ebben az évben az osztrák-magyar hadvezetés júniusban egy offenzívát tervezett a Pianénél álló két Isonzó hadsereg részvételével. Ennek támogatására tervezte meg Horthy tengernagy az otrantói zár újabb megtámadását és lehetőleg végleges megsemmisítését.

A flotta csatahajóinak bevetését is elhatározta, hiszen tudta, hogy most már a vékony páncélzatú, gyors cirkálók nem lennének elegendőek az ellenség nagy hadihajóival szemben.

A flottaparancsnokság mindent elkövetett, hogy a terv titokban maradjon. Kezdetben csak a fregatt parancsnok, a törzsfőnök és a hadműveleti tiszt tudott a tervről, majd fokozatosan bevonták a törzskari.

A haditerv a következő volt:

A gyorscirkálók és a modern, új rombolók két csoportja a Június 10-ről - 11-re virradó hajnalban megtámadja az otrantói övet, a védő és felderítő egységeket, illetve az otrantói tengerparti repülőteret. A négy új csatahajó és a három régebbi, kisebb csatahajó, mindegyik 1-2 romboló és 4-5 torpedónaszád kíséretében, hét hátvéd csoportként a Dél-Adria hét meghatározott pontján cirkál. Egyrészt azért, hogy a két támadó csoport elvágását megakadályozza, azaz fedezze őket, másrészt azért, hogy a beavatkozó antant nagy hajókkal a harcot felvegye távol tartva őket a támadó csoportjainktól. A tengeralattjárók feladata minél több ellenséget elsüllyeszteni. A repülő és rádió egységek feladata a hajók parancsnokainak tájékoztatása az ellenség hollétéről, mozgásáról.

A flotta parancsnoksága minden eshetőséget megfontolt és a kémjelentésekből ismert ellenséges egységek harcértékével kalkulálva, szinte 100%-osnak tűnt a nagy akció sikere. Erre a reményre, az akció rajtaütésszerű jellegén kívül okot adott, a hajótüzérség kiváló képzése, eredményessége, az új hajók harminc és feles ágyúinak az átütőképessége és fölénye, a torpedó egységek gyakorlottsága, a gyorscirkálók eddigi eredményei, amelyekben csak tengeralattjárók vetélkednek velük. A tisztek és a legénység a februári lázongás elhalása után, az új flottaparancsnok fiatal, temperamentumos, tetterős irányítása mellett újra élénk és aktív, valamint fegyelmezett lett. Megszűnt a tespedés, amely a nagy hajók legénységén évek óta erőt vett.

A négy Viribus Unitis osztályú csatahajó két csoportban indult el a terv szerint a Dél-Adria felé egy napos különbséggel. Első nap Horthy irányítása alatt a Viribus Unitis és a Prinz Eugen A második főcsoport vezérhajója a Szent István csatahajó a Tegetthoffal, Június 9-én, este futott ki Pólából kilenc kisebb egység kíséretében. A csoport Premuda szigettől 11 mérföldnyi távolságban hajózott dél felé másnap hajnalban, amikor a rossz láthatóságot ügyesen kihasználva a Rizzó, olasz fregattkapitány által vezetett két MAS (torpedócsónak) behatolt a rombolók között, és két-két torpedót lőttek ki a két nagy hajó irányába. A Tegetthoffot elvétették, de a Szent István halálos sebet kapott. Dacára annak, hogy a legénység mindent megtett a megmentésére, a hajóóriás három órával később felborult és elsüllyedt.

  A süllyedő Szent István

A Szent István elvesztése nem csak önmagában volt veszteség, hanem azért is mert a terv összeomlását jelentette az ellenségnek tudomására jutott a készülődő akció. Nem lehetett többé a meglepetésszerűen erejére számítani. Horthy hosszas mérlegelés után lefújta az akciót. A flotta parancsnoka és törzskari főnöke egyöntetűen árulásra gondolt.

A szárazföldön ugyanakkor meghiúsult a Június 15-i Piave offenzíva, valamint megjelentek az amerikai csapatok is a nyugati frontokon. Mindez újraéleszti a lehangoltságot és csüggedést. A Horthy mindent megtett a flotta hasznosításának érdekében. Megszervezte a búvárnaszád akciókat. Tagadhatatlan, hogy a flotta tevékenysége a Szent István pusztulása után sem lanyhult és mindez parancsnokának köszönhető. Még akkor is erős kézzel tartotta a “a flotta kormánykerekét”, amikor október 30-án megjött a legfelsőbb parancs: A hadiflottát minden felszerelésével együtt át kellett adni a Szerbek, Horvátok és Szlovének Nemzeti Tanácsának a monarchia többi népe tulajdonjogának a fenntartásával!

Az átadás formaságai október 31-én délelőtt zajlottak le a Viribus Unitis vezérhajón, Horthy lakosztályában. Koch Meted fragattkapitány, egy laibachi születésű szlovén tengerésztiszt, az, aki a jegyzőkönyv aláírása után azonnali lobogó váltást követelt. Horthy ekkor kijelentette, hogy erről szó sem lehet, amíg ő a hajón van, addig az osztrák-magyar lobogó a Viribus Unitis és a többi hajó árbocán marad. ő pedig csak délután fog távozni, tehát a lobogó váltás csak azután történhet meg. A bizottság minden tagja elfogadta Horthy véleményét, Koch Meted megszégyenülve magára maradt.

Délután 16 órakor, minden hajón felsorakozott a legénység, még egyszer utoljára fegyelmezetten és megtörtént a piros - fehér - piros hadilobogók utolsó levonása.

A hajó legénységének egyhangú kívánságára tőlük is elbúcsúzott az admirális, majd 16 óra 30 perckor elhagyta a flottaparancsnoki hajót. Magával vitte a hajó selyem díszlobogóját, a parancsnoki lobogóját, valamint Ferenc József arcképét.

Horthy Pólából Badenbe utazik és jelenti IV. Károlynak a flotta átadását. Ekkor az uralkodó végső gesztusként előlépteti altengernaggyá “a legválságosabb időben is kimagasló, kiváló szolgálatai és az ellenség előtt mindenkor tanúsított bátor magatartásának elismeréseképpen.”

Ezzel véget ért Horthy Miklós tengerészeti pályafutása, valamint végérvényesen megszűnt létezni a Császári és Királyi Haditengerészet is.

Horthy Miklós a politikus

Horthy Miklós politikai tevékenységét a mai napig nem tudjuk reálisan, tárgyilagosan értékelni. Tény, hogy 1918, október 31-én, amikor lelépett hajójáról és romhalmazt talált maga körül szeretett hazánkban. ő volt az, aki a romokból egy megcsonkított, de mégis működő országot tudott építeni. Majd jött a II. világháború, és mindennek vége lett. Földi Pál könyvének végén keményen állást foglalt Horthy ország építő munkássága mellett:

“A nemzet hajójának parancsnoki hídja, 1944. október 15-e fekete vasárnapja óta üres.Minden magyarnak a hídon a helye!”

Ezen eredmények ellenére Horthy Miklós minden reményét elveszítve, hogy viszont láthatja szeretett hazáját 1957. február 9-én emigránsként hunyt el Portugáliában.

-Emlékét mindörökre megőrizzük ellentengernagy úr! Nyugodjon békében kormányzó úr!

Kiss “olaf” Csaba

Felhasznált irodalom:

• Bencsik Gábor: Horthy Miklós Magyar Mercurius kiadó 2003
• Csonkaréti Károly: Horthy, a tengerész; Zrínyi kiadó 1993
• Csonkaréti Károly: Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete
• Földi Pál: Az osztrák- magyar haditengerészet története Anno kiadó
• Kiss Csaba: A Császári és Királyi flotta kézirat
• Kiss Csaba: Az S.M.S. Novara gyorscirkáló
• Nagy Miklós Mihály: Boldog békeidők haditengerészei Kornétás kiadó 2003
• Szimon Miklós: Hogyan lett egy kenderesi kisnemesi gazdálkodó fiából az Osztrák - Magyar Haditengerészet főparancsnoka? Csaták az Adrián Horthy Miklós irányításával.A Szent István csatahajó elsüllyedése.

Utolsó frissítés : 2004. október 23. Szombat 11:10

Átlagos értékelés

   (0 szavazat)

Megjelenítve 2 a(z) 2 hozzászólásból