Main page arrow Articles arrow Modeling arrow Construction arrow A nápolyi galleass
A nápolyi galleass PDF Print E-mail

By Török András, on 2019. April 17. Wednesday 12:00

Average user rating :    (0 vote)

Views : 1908    

Favoured : None

Published in : Articles, Under Construction

Article Index
A nápolyi galleass
1. rész
2. rész
3. rész
There are no translations available

Az 1588-as Spanyol armada történetét gondolom, sokan ismerik. Ez a cikk az Armada nápolyi flottaegységének 4 hajójáról szól. 
A források, amelyeket felhasználtam a cikk megírásához, a hajó megtervezéséhez, és amelyekre a továbbiakban hivatkozni fogok, a következõek:
1.: David Howard: Az Armada pusztulása, Kossuth Könyvkiadó 1984, ISBN 963 09 2394 7
2.: Roger Whiting: A spanyol armada, Hajja & Fiai Könyvkiadó Kft. 2007, ISBN 978 963 7054 464
3.: Gabriele Hoffmann: Elsüllyedt világok, A tenger alatti régészet regénye, Novotrade Rt., ISBN 963 585 014 4

A készülõ makettet nem nevesítem, mivel a rekonstrukcióhoz felhasznált festmény nem adja meg a rajta szereplõ hajó nevét, és a források alapján sem azonosítható a galleass. Ettõl függetlenül következtetéseket fogok levonni, hogy melyik egység lehet a festményen.
 
A nápolyi flottaegység hajói, az 1588. május 9-dikei szemle alapján, Hugo de Moncada vezetésével, név szerint:
San Lorenzo     50 ágyú, 386 fõ, 300 gályarab
Zuniga        50 ágyú, 290 fõ, 300 gályarab
Girona        50 ágyú, 289 fõ, 300 gályarab
Napolitana    50 ágyú, 376 fõ, 300 gályarab
A flottaegység egyes hajóinak története a megjelölt források alapján a következõ:
1588. július 23. La Coruna
„A Zuniga háromárbocos hadigálya vitorlafelvonás eltörte kormánycsapjait (a hadigályák mindig sokat bajlódtak a kormánylapátjaikkal),” (1. 114. o.)
1588. augusztus 4. Wight szigeti csata:
„Lord Howard olyannyira csalódott volt csütörtökön reggel, hogy evezõs csónakokkal vontattatta hajóját két spanyol bárka, a lemaradó San Luis hadigálya és a Santa Ana vitorlás után. Hamarosan három hadigálya is felbukkant – az egyik De Leyva hatalmas vitorlását vontatta – és csatlakozott a csetepatéhoz. Lord Howard késõbb azt állította, mindegyik hajóban „jelentõs károkat” okozott. Igazság szerint azonban nem sok sérülés esett: a Girona elvesztette a tatlámpását, a San Lorenzo pedig a hajóorrot díszítõ szobrot. Komolyabban a Zuniga sérült: egy lövés átütötte a hajótestet a vízvonal alatt, aminek következtében erõsen jobbra dõlt.” (2. 92. o.)
1588. augusztus 7. Calais-i kitörés
„A spanyol hajók egymás után szabadultak meg horgonyaiktól, s kötöttek rájuk bóját. Alig öt perccel azt követõen, hogy a gyújtóhajók áttörtek a naszádok vonalán, a vitorlák sorra nyíltak szét, az Armada hajói útnak indultak. Nem egy összeütközés történt azonban, ahogy a sötétben nehézkesen manõverezõ bárkák egymásnak rohantak. A hadigálya-flottilla zászlóshajója, a San Lorenzo súlyosan megrongálódott, amikor kormánylapátja belegabalyodott egy másik hajó horgonykötelébe.” (2. 103 o.)
„Természetesen elõfordultak összeütközések. Elõször is a San Martin nem tudott megfordulni, mert mindkét oldalán torlódtak mellette. De mindössze egyetlen sérült meg súlyosan: a San Lorenzo, a nagy hadigályák zászlóshajója, pedig éppen ennek volt a legkevesebb oka rá, hogy ilyen helyzetbe kerüljön. Az ember azt hihetné, hogy evezõsei szembeszegülhettek volna a dagállyal, hogy ne forduljanak el a széllel; csakhogy a gálya kormánylapátja beleakadt egy másik hajó horgonyláncába, és leszakadt.” (1. 195. o.)
1588. augusztus 8. Gravelines-i csata
„Az elsõ, amit Howard megpillantott, a ronccsá lett San Lorenzo háromárbocos hadigálya volt, amint partközelben evickél Calais felé; sok száz gályarab inaszakadtából húzta az evezõt. Howard nem állhatott ellen ekkora kísértésnek. Akárcsak az elõzõ héten Drake, õ is gazdag zsákmányra szomjazott. Elfordult a fõ iránytól, egész hajóraja a nyomában. 
A tengeri hadviselés erkölcsi szabályai szerint ez igazolhatatlan lépés volt, hiszen életének legdöntõbb csatája várt Howardra, olyan összecsapás, amelytõl Anglia sorsa függött. Õrült döntés is volt, nem csupán bûnös cselekedet, de ha volt is angol parancsnok, aki helytelenítette a fõparancsnok döntését, mindenesetre hallgatott róla. Amikor a nagy hadigályán észlelték, hogy üldözik õket, a spanyolok még közelebb eveztek a parthoz, majd végül felfutottak a fövenyre. Amint a dagály visszahúzódott, a gálya megdõlt a part felé, tengerre irányzott ágyúi pedig tehetetlenül meredtek az égnek. 
Egy háromárbocos hadigálya merülése jóval csekélyebb, mint egy vitorlás hadihajóé, Howard emiatt nem is tudott a San Lorenzo közelébe jutni, a víz ugyanis itt igen sekély, még a parttól egy mérföldnyire is az, így azután az angoloknak eszükbe sem juthatott, hogy apály idején megközelítsék a zsákmányt. Howard tehát egy hosszú dereglyét bocsátott alá, továbbá néhány kisebbet, zsúfolva lelkes önkéntesekkel. Az ellenfelek heves tûzharcot vívtak muskétáikkal, és mindkét oldalon sok tengerészt ért halálos lövés. A fegyverropogás csak akkor szûnt meg, amikor Don Hugo de Moncada hajóraj parancsnok holtan rogyott össze; a szeme között érte a golyó. Ekkor a matrózok, a katonák és a rabok sorsára hagyták a gályát, és kiúsztak vagy kigázoltak a partra. … Most azután sem a spanyolok, sem a franciák, sem pedig Howard nem tudta ismét vízre bocsájtania San Lorenzót. Ott hevert még sokáig Calais elõtt a fövenyen, amíg teljesen el nem korhadt.” (1. 199., 200. o.)
„Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a San Lorenzo sérült kormánylapátjával igen könnyû célpontot jelent. Kapitánya mindent megtett, hogy mielõbb a calais-i helyõrség tüzérsége által lefedett vizekre evezzen, ám Lord Howard teljes hajóraja a nyomába eredt. Sir Drake is megtette, hogy a flottát magára hagyva Recalde hajója után vetette magát, s most Howard viselkedett nagyarányú ütközetre készülõ hajóhad admirálisához méltatlanul.
A spanyol hadigálya, fedélzetén 300 katonával, 450 evezõssel és tengernyi ezüsttel és arannyal azonban olyan sekély vizekre merészkedett, hogy evezõsei már nem tudták mozgatni a súlyos hajótestet. Howard nyomban 15, önkéntesekkel megrakott, hosszúcsónakot küldetett a zátonyra futott hajó kivégzésére. Tûzpárbaj vette kezdetét, melynek során nagyon sokan vesztették életüket. A csetepaténak a hajórajparancsnok, Don Hugo de Moncada halála vetett véget, akinek egy lövedék kiverte mindkét szemét. … A hadigálya a zátonyon ragadva idõvel elkorhadt.” (2. 103., 104. o.)
1588. szeptember 16.
„Boetinus Clancy komolyan aggódott a Zuniga vitorlás (50 ágyú, fedélzetén 290 fõs legénységgel, illetve kalandorokkal, inasokkal, felcserekkel és papokkal) miatt is, melyrõl már szeptember 16-án jelentést készített Bingham számára. „Az említett hajónak két mentõcsónakja van, melyek közül az egyik leszakadt a hajóról és a partra sodródott. Ez nem olyan, mint az angol mentõcsónakok. Legalább 20 embert szállíthatnak, színük vörös, hasonló színû horgonyukat hajóforma díszíti, s aprócska fedélzete is van. Miféle hajó ez, nem tudom.” A Juan de Saavedra parancsnoksága alatt álló vitorlás sérült kormánylapátjával az Orkney- és a Fair-szigetek között hajózott el, hiába próbálva segítséget kérni Medina Sidoniától vagy Recalde-tõl. Szeptember elején a Tralee öböl közelében járt, szeptember 14. és 22. között pedig Liscannor partjainál horgonyzott, s nyilvánvalóan nem volt olyan állapotban, hogy nyomban Spanyolországba induljon. Éppen élelmet és vizet vett fel, amikor Bingham jelentette ottlétét. … A hajó végül mégis hazaindult, de besodródott a La Manche csatornába, egészen a Calais közelében lévõ Havre de Grace kikötõjéig, amelyet október 11-én ért el. Ott a zátonyra futott San Lorenzo gerendáit felhasználva kijavították a sérüléseit, s fedélzetére vette az utóbbi dereglye 56 túlélõjét is. 1589. áprilisában ismét kihajózott, de a viharos tenger miatt kénytelen volt visszahúzódni La Havre kikötõjébe. Lázadás tört ki, amelyet hamar elfojtottak. Noha a hajótest megült a tengerfenék homokjában, végül valószínûleg mégis sikeresen hazatért Spanyolországba.” (2. 156., 157. o.)
1588. október 26.
„A megmaradt hajó a Girona nevû háromárbocos hadigálya volt; legénysége azon fáradozott, hogy a két hajóroncs palánkjaival valamiképpen összefoldozza a hajót, amelynek kormánylapátja ismét eltörött. Az ír falucskában majdnem 1600 ember zsúfolódott össze. A Girona semmiképpen nem szállíthatta el ezt a tömeget. Akadtak azonban közöttük írek, akik hajlandónak mutatkoztak ottmaradni, mások, a betegek, a sebesültek, a haldoklók amúgy sem tudták elszánni magukat az újabb tengeri útra, és úgy döntöttek, inkább vállalják a kockázatot és új életet kezdenek az idegen parton. Legalább 300 embert rostáltak ki ekképpen, s vagy ezerháromszázat zsúfoltak a hadigályára. Október 26-án úgy-ahogy befejezték a javításokat, és a gálya kifutott a tengerre.” (1. 253., 254. o.)
„Valójában a három hajó közül kettõ hajótörést szenvedett, s csupán a Girona gálya (700-800 hajótonna, hossza 45 m, 36 evezõ, legénysége 102/121, 244 evezõs, 186/196 katona, 50 ágyú) maradt a felszínen. Legénysége a másik két hajóról leszedett palánkokkal M’Sweeney Bannagh embereinek és csónakjainak segítségével megpróbálták betömni a hajótesten keletkezett lékeket. Az öt hajó teljes, életben maradt legénysége valamivel több mint 1500 fõt számlált – akkor a legnagyobb spanyol haderõ Írországban -, s a Girona önmagában ennyi embert elszállítani nem tudott. A köztük lévõ írek szívesen maradtak hazájukban, a sebesültek és a betegek pedig nem bírtak volna ki egy hosszú tengeri utazást. Ám még így is 1300 (a különbözõ források szerint 800 és 1800 között) fõ kellett, hogy hajóra szálljon. Október 26-án, a tél közeledtével vitorláztak ki egy immár alapvetõen meggyengült szerkezetû hajó fedélzetén. (2. 139. o.)
1588. október 28.
„Eleve reménytelen vállalkozás volt, hiszen már majdnem a tél derekán jártak, hajójuk pedig iszonyúan túlterhelt és roskatag volt. Ismét Skócia felé evickéltek, hogy délnyugati széllel megkerüljék Írország legészakibb csücskét. Ám az északi part felõl „Isten szele”, amely már oly sokszor sújtott le rájuk, újra csak északi irányba fordult, viharossá vált, és a part felé ûzte a hajót. A hadigálya megroppant, újonnan tákolt kormánylapátja leszakadt, a hullámok pedig olyan hatalmassá duzzadtak, hogy az evezõsök nem használhatták lapátjaikat. Éjféltájban Dunluce Castle közelében zátonyra futottak, és a haj percek alatt alkotóelemeire hullott szét. Kilenc kivételével mind az 1300 ember a vízbe veszett, köztük de Leyva is, valamint a másik három hajó parancsnoka és kapitánya, nemkülönben a legelõkelõbb spanyol családok színe-virága.” (1. 254. o.) 
„Tekintettel a gyenge kormánylapátra, nem mertek minden vitorlát felhúzni, ahogy a veszélyes sziklákkal, kövekkel csipkézett partvonalat követve hajóztak úticéljuk felé. Útjuk második napján a szél északira fordult, ami számukra a lehetõ legrosszabb volt, hiszen így a part felé sodorta õket. A szél hamarosan viharossá fokozódott. Október 28-án hajnalra a Girona mg közelebb került a parthoz, miközben vadul hánykolódott az erõsen hullámzó tengeren. Kora délelõtt, a Lough Foyle bejárata közelében, amikor csupán 54 km-t kellett volna hajózni, hogy Írországot végleg maguk mögött hagyják, a kormánylapát végül megadta magát és eltörött. A tenger túlságosan viharos volt ahhoz, hogy az evezõket használják. Tehetetlenül hánykolódott a hajó egész éjszaka, majd nem sokkal éjfél elõtt az Antrim mentén fekvõ Giant’s Causeway közelében, a Lacada-foknál nekicsapódott egy sziklának, mely felhasította a hajófeneket, és valószínûleg fel is borította a hajót. A hátsó felépítmény letörött és kelet felé sodródott a tengeren, a kapitány kabinja pedig kiszakadt a hajótestbõl. Csupán kilencen élték túl a katasztrófát; Don Alonzo nem volt közöttük.” (2. 140.o.)
 
A fentiekben felsoroltak alapján a négy galleass közül, a San Lorenzó Calais mellett zátonyra futott, és kifosztva elkorhadt; a Zuniga Skócia és Írország megkerülésével Calais és La Havre kikötõinek érintésével valószínûleg hazatért, bár nincs pontos információ errõl; a Girona elsüllyedt az ír partoknál, a Napolitana-ról pedig nincs információ. A Napolitana bizonyos források szerint (internet) hazatért, Laredo-ban kötött ki, Spanyolországban.
 
A Girona roncsait 1967-ben Robert Sténuit belga búvár találta meg. (3. 176. o.) A roncsból kiemelt tárgyak jelenleg az írországi Ulster Múzeumban tekinthetõek meg.
A roncs koordinátái: 55.14.85 észak 06.30.05 nyugat.
A helyszín védettség alatt áll, a merülés 300 méteres körzetben tiltott.
 
A tervezés
 
A hajó megtervezése során az alapot a Greenwich-i Tengerészeti Múzeumban (Greenwich National Maritime Museum) lévõ festmény adta.
A hajótest méreteit a hivatalos roncskutatási internetes oldal (https://www.wrecksite.eu/wreck.aspx?13555) adatai adták, amelyek a hajó vízvonal méreteit adják meg. Ezek alapján készült a hajó rekonstrukciója. A tervezés során Wolfram zu Mondfeld: Historishe Schiffmodelle könyvébõl egészítettem ki azokat a részleteket, amelyeket a festményrõl nem tudtam megállapítani.
Az ágyúk rajzaihoz az Ulster-i Múseumban kiállított ágyúk szolgáltatták az alapot. A legnehezebb feladat a hajó lobogóinak és pajzsdíszeinek azonosítása volt. Ehhez a Nigel Pickford: Elsüllyedt Hajók és Kincsek Atlasza könyvben lévõ ábrázolást használtam, amely azonos a felhasznált festménnyel, de jobb felbontásban van a könyvben, mint az interneten fellelhetõ képeken.
Mint az elõzõekben leírtam, a galleass-t nem nevesítem. A festményre több ponton úgy hivatkoznak, hogy Gravelines-i csatát ábrázolja. Ha ez igaz, akkor a San Lorenzo-t, a Gironát, és a Zunigát ki is zárhatjuk, ugyanis: a Gravelinesi csata augusztus 8-án volt. A San Lorenzo augusztus 7-én, a Calais-i kitörés során eltörte a kormánylapátját, így a csatában nem vett részt. A Girona augusztus 4-én a Wight szigeti csatában elvesztette a tatlámpását. A festményen eléggé míves tatlámpás látható, nem tartom valószínûnek, hogy a hajón tartottak volna egy ilyen szép kidolgozású tartalék lámpást. A Zuniga szintén a Wight- szigeti csatában léket kapott, itt sem valószínû, hogy a tengeren kijavított hajót a csata sûrûjébe vezette volna a kapitánya, valószínûbb, hogy a szárnyakon próbált kimaradni az ütközetbõl. A festményen egyik spanyol hajón sincsenek horgonyok, tehát biztos, hogy a Calais utáni eseményt ábrázolt a mûvész. Tehát ezek alapján, a festményen ábrázolt hajó a Napolitana. Ez mind csak a saját következtetésem, ezért sem mondom ki százszázalékosan, hogy Napolitana, az általam megtervezett-megépített makett. 


   
Idézés a honlapján
Kedvenc
Nyomtatás
Küldés levélben

Last update : 2019. April 17. Wednesday 12:35


Users' Comments  RSS feed comment
 

Average user rating

   (0 vote)

 
Comment language: Magyar (0), English (0)

Add your comment
Only registered users can comment an article. Please login or register.

No comment posted



mXcomment 1.0.5 © 2007-2019 - visualclinic.fr
License Creative Commons - Some rights reserved
 
Next >

www.hajomakett.hu
Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett