Bizonyára sokan értesültetek róla, 2004.09.17-19 között szerveztünk egy hajómakettező találkozót Siófokon. Erről szeretnék rövid élménybeszámolót adni.
Közel két év munkáját szeretném most közreadni. Nagyjából ennyi időbe telt, míg átnéztem a háttéranyagokat, kifestettem sok-sok színmintát és beszéltem pár emberrel. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt mondom, hogy magyarul még nem láttam ilyen jellegű összefoglaló anyagot. Így tehát úgy gondoltam, hogy megteszem ezt az úttörő jellegű lépést.
Ki volt a Horthy Miklós? Egyesek az egekig magasztalták és magasztalják, mások sárral dobálták és dobálják. Egy valamit azonban mindenkinek el kell ismerni; hazánk legkitűnőbb tengerésze volt. Erre viszont érdemes emlékeznünk! Az ő emlékének szentelem ezt az írást, amelyben a tengerész pályafutását követem végig.
A XVIII. század végén, a XIX. század elején a hadihajók és fegyvereik fejlesztése megállt. A tengereken a fából készült vitorlás hadihajók uralkodtak. A legnagyobb ilyen hajókat sorhajónak nevezték.
Az 1942.-ei Amerikai-Japán csata leírása, mely a japánok számára eleve roszzul kezdődött mert az amerikai flotta megroppantotta a japán királyi hajóhad repülőgép-hordozó kötelékének gerincét.