A cikksorozat megpróbálja bemutatni, hogyan alakult át a vitorlás gőhajóvá. Ebben a cikkben a gazdasági oldalát ismerhetitek meg.
1. rész
A vágy, hogy a nehéz testi munkát valamilyen önműködő gép végezze, már régóta hajtotta az embert. A géphajtás már akkor izgatta a hajótervezők képzeletét, mikor még a szél vagy az evezősök erején kívül nem volt más meghajtási mód. Noha a hajtószerkezetet és mechanizmusát, vagyis a lapátkereket, már közel 1000 évvel ezelőtt is ismerték, a géphajtású hajók alig 200 éves múltra tekinthetnek vissza.
Thomas Newcomen volt az első, aki 1693-ban üzembe helyezte az első, gőzgépnek nevezhető szerkezetet. Ekkor azonban még a gőzgépeket méretük és súlyuk, na meg persze kezdetlegességük miatt, még nem lehetett hajókba építeni. Éppen ezért a 18. század gyakorlatilag magának a gőzgépnek a tökéletesítésével telt el és csak a század utolsó negyedében kezdődtek a kísérletek a hajóba történő beépítésre. Igazi eredmények azonban már csak a 19. század elején születtek.Itt egy nevet kell megemlítenem: Robert Fulton ( 1765 – 1815 ).A közvélemény általában őt tartja a gőzhajó feltalálójának, ám ez nem egészen így van. Fulton volt az, aki a korábbi feltalálók eredményeit felhasználva, a gyakorlatban is használható gőzhajót épített. ő volt az, aki szinte elsőként ismerte fel a gőzgéppel hajtott hajó gazdasági előnyeit és az ő szervezőmunkássága indította el a gőzhajót végleges diadalútjára. Nem csoda tehát, hogy a gőzhajózás és általában a géppel hajtott hajók korszakát Fulton ’Clermont’ nevű hajójának 1807-es vízrebocsátásától számítjuk.Itt, a cikk első részében, a vitorlás és gőzhajók közti átmenet kereskedelmi, gazdasági vonatkozásáról szeretnék irni röviden.Nos, Fulton a ’Clermont’ után még vagy kéttucat gőzhajót épített és példáját mások is követték (érdekességképp megemlíteném Bernhard Antal nevét, aki – noha nem egészen Fulton munkássága nyomán – 1817-ben megépítette az első magyar gőzhajót a ’Carolina’-t). A gőzhajók azonban ekkor, az 1810-es években, még elég kezdetleges hajók voltak. Kis méretük és alacsony sebességük miatt, partmenti vagy rövidtávú kompszolgálatot láttak el, utasokat és postát szállítva. Sokan nem jósoltak nagy jövőt nekik és az erőfeszítéseket inkább a vitorláshajók fejlesztésére fordították. Ezért keltett nagy feltűnést az Atlanti-óceán áthajózása 1819-ben.A ’Savannah’ eredetileg vitorláshajónak épült és utólag szerelték fel gőzgéppel és lapátkerékkel. A hajó 24 nap alatt hajózott át Amerikából Európába, és noha az út nagyrészét vitorla segítségével tette meg ( mivel egyszerűen nem fért fel az út teljes hosszára elég szén a hajóra ), az utazás úgy került be a történelembe, mint az első géppel hajtott hajó átkelése az óceánon. A vitorláshajó híveinek rá kellett döbbeniük, hogy komoly ellenfél jelent meg a színen.A gőzhajó megjelenése ugyanis gazdasági változást kezdett okozni. A vitorlások fából készültek, a gőzhajók viszont egyre többször vasból. A hajóépítéshez eddig fát exportáló országok vagy területek fokozatosan háttérbe szorultak és előtérbe kerültek a vasérc és szénlelőhelyek, a vitorla és kötélzetgyártó cégek helyett pedig a gépi berendezéseket gyártók. A kikötőket pedig, melyeket addig az uralkodó szélirány szerint jelöltek ki, most bárhol lehetett alapítani, hisz a gőzhajó ellenszélben is tudott haladni.Maga a változás folyamata persze nem volt gyors. Közel 20 év telt el a ’Savannah’ útja után, míg a gőzhajók rendszeres átkelőutakat kezdtek lebonyolítani Európa és Amerika között. Az első menetrendszerű posta és utasforgalmat Samuel Cunard (akinek cégéből alakult ki a későbbi nagy brit hajóstársaság, a Cunard Line) indította el ’Britannia’ nevű gőzösével, 1840-ben.Kíméletlen, sokszor a biztonság rovására menő, versengés vette kezdetét. Az újonnan alakuló európai és amerikai hajóstársaságok egyre gyorsabb és jobban felszerelt hajókat állítottak szolgálatba, hogy a növekvő forgalmat kiszolgálják. Ebben segítségükre volt többek között az olyan műszaki újítás megjelenése, mint a hajócsavar ( mely hatékonyabbnak bizonyult a lapátkeréknél ). Ekkor alakult ki az a szokás is, hogy az Atlanti-óceánon leggyorsabban átkelő hajó az előárbócán kék szalagot viselt ( ugye a 20. század történelméből mindenki ismeri annak a hajónak a nevét, mely megpróbálta elhódítani ezt a szalagot, de sajnálatos módon egy jéghegynek ütközött ?). Nem túlzás azt állítani, hogy az 1860-as évekre úgy tűnt a vitorláshajóknak befellegzett.Vagy mégsem ?1845-ben építették meg először azt a hajótípust, mely a 19. század végéig méltó vetélytársa volt a gőzépnek. Ezek voltak a klipperek.Szülőhazájuk az észak-amerikai Baltimore volt. Általában háromárbócos, kezdetben kutter vagy szkúnervitorlázattal készült hajók voltak, igen éles formájú, mindkét oldalán homorú hajóorral. Általában nem sürgős és nem különösebben romló áru (érc, gyapjú, fa) szállítására használták őket, noha említésre méltó még az ún. teaklipperek versenye, mely Kína és Anglia között zajlott és a kínai teaterméssel elsőként beérkező hajót nagyösszegű jutalommal díjazták. Az áruszállítás mellett természetesen ha adódott fizető utas, azt is elvitték. Sajnos azonban a klipperek sem tudták a gőzhajók térhódítását megakadályozni.A 19. század utolsó negyedében a vitorlások ’uralma’ megtört. A vitorla szerelmesei még egy-két utolsó próbálkozást tettek. Hatalmas, ötárbócos hajók épültek, mint a ’France-II’, ’Maria Rickmers’ és a ’Potozi’, mely 1901-ig a világ legnagyobb vitroláshajójának számított. Ezek a hajók valóban a vitorláshajóépítés csúcsát jelentették (fém hajótest, egyes árbócok már fémből készültek, a kötélzet acélsodronyból).Mindez azonban nem volt más, mint az alkony előtti utolsó fellobanás.A cikk következő részében az átmenet katonai vonatkozásáról lesz szó.
|
|
|