6 of 8 Page
Az ágyúk
A washingtoni flottaegyezmény nem csak a különböző egységek számát, de vízkiszorítását is korlátozta: így pl. a cirkálók vízkiszorítása elvileg tízezer tonnában lett maximálva. Persze a császári haditengerészet ebből a legtöbbet igyekezett kipréselni: eleve öt lövegtoronyban gondolkodtak és tíz nehézlövegben. Ezenkívül a nagy sebesség kapott elsőbbséget. A hajótestet a legkevesebb páncélzattal és szerkezeti egységgel látták el, mert itt akartak spórolni a súllyal, hogy az előírásoknak megfeleljenek. Ráadásul kezdetben a nehézcirkálók jó részét könnyűcirkálóként működtették és 155mm-es lövegtornyokkal látták el; és ezzel a fegyverzettel nem volt probléma. Az előírások felrúgása után ezeket a tornyokat gyorsan kicserélték a hőn óhajtott 203mm-esekre. Az első próbák aztán elkeserítették az illetékeseket: a nagyobb lövegek oldalsortűz esetén nagy fokban elcsavarták a gyenge hajótestet és a nehézlövedékek viszonylag nagy területen szóródva csapódtak be.
Vagyis nem volt elég hatékony a sortűz. Ezt végül is úgy oldották meg, hogy az egyik elülső tornyot általában nem működtették, így kisebb lett a csavarodás és vele a szóródás is. Tehát az ötből így csak négy lövegtornyot tudtak igazán érdemben kihasználni a nehézcirkálók. A Tone tervezésénél ezt a szomorú tapasztalatot figyelembe vették, és ezért döntöttek úgy, hogy egy toronyról eleve lemondanak és a többi négyet pedig az előfedélzetre helyezik, a barbettákat kellően meg is erősítik szerkezetileg, ráadásul a súlyt is lehetett tartani. Az eredmény nem maradt el: a csavarodás megszűnt, és a tüzelés is jóval pontosabbá vált. Bizonyság rá ez a felvétel is, ami a Tone testvérhajóját, a Chikumát ábrázolja (a fehér körben), amint a leyte-i csatában a Gambier Bay-t lövi. Megfigyelhetjük, hogy a lövedékek viszonylag kis területen csapódnak be, vagyis a tüzet milyen pontosan lehetett irányítani a Tonéról és a Chikumáról. A Tone háromféle löveggel rendelkezett 1942-ben: 8 db 203 mm-es nehézlöveg négy db lövegtoronyba építve az előfedélzeten (ez a főfegyverzet); 8 db 127 mm-es légvédelmi löveg a hajó középső részén (két löveg egybe építve); és hat db 25 mm-es iker légvédelmi ágyú szintén a hajó középső részén.( Később ezen annyit változtattak, hogy a 25 mm-es gépágyúk számát jelentősen megnövelték a támadó repülőgépek leküzdésére.) Sajnos itt is minden drasztikus átalakításra szorult. Vagyis a készletben található dolgok fabatkát sem értek: a legnagyobb baj az alakhűséggel van; pl a 127mm-es légvédelmi lövegek pajzsa szinte nem is hasonlít az eredetire. A fő lövegtornyok se sokkal jobbak. De most aztán tényleg mit csináljak!?!?!? A megoldás végül is az lett, hogy megvettem a Tamiya új, 1/700-as Mogami készletét. Az itt adott lövegtornyok elméletileg pont olyanok, mint amiket a Tone is hordott (meg a többi korabeli japán nehézcirkáló) és szinte teljesen hitelesek. Gondoltam egy nagyot, és kivettem ebből a készletből a fő lövegtornyokat ill. lövegeket (már csak azért is, mert a hajóhoz összesen 6 db lövegtornyot mellékelnek, de csak három kell), ugyanígy a 127 mm-es lövegeket és azok pajzsait. A legkisebb légvédelmi lövegeket pedig a White Ensign Models fotomaratásából szándékoztam megépíteni.
|
|
|