Main page arrow Articles arrow Modeling arrow Intermittent arrow Nelson admirális
Nelson admirális PDF Print E-mail

By lakosm, on 2004. October 19. Tuesday 18:34

Average user rating :    (0 vote)

Views : 37621    

Favoured : None

Published in : Articles, Admirals, captains

Article Index
Nelson admirális
Koppenhága
A trafalgari csata

1801. április 2. - Koppenhága

Ennek a harcnak a története merőben eltér a klasszikusnak mondható tengeri csatákétól. Mégpedig azért, mert az ütközet vezérének, Nelsonnak a legnagyobb tekintélyt egy parancsszegés hozta meg, amely végül is sikerhez vezetett. Egy olyan ország hajóhadát győzte le, amely nem is állt hadban Angliával, és arra nézve ez a flotta semmilyen veszélyt nem jelentett. Ez a győzelem fölösleges is volt, mert az angol diplomácia már jelentős sikereket ért el a Dániával való tárgyalásokkal.

Dánia egyféle ,,semlegességi fegyveres szövetség"-ben volt az észak-európai államokkal, élükön Oroszországgal. Anglia nyomást gyakorolt Dániára, hogy lépjen ki ebből a szövetségből. Ezek után a dán partok mentén erőfitogtatás céljából megjelent az angol flotta.

A csoportban 20 sorhajó, 5 fregatt és 28 egyéb hajó volt, Hyde Parker admirális parancsnokságával. Helyettese az abukíri csata után altengernagyi rangba előléptetett Horatio Nelson volt. Az előőrs hajóinak volt a parancsnoka az Elephant hajón. Az angolok támadása a koppenhágai öbölben vette kezdetét a reggeli órákban, amikor az előőrs hajói beúsztak az öbölbe. Az szűk volt és jól védett a sekély víztől. A partok mentén az erődítménysor ágyúi meredeztek a tenger felé, ezenfelül pedig ott horgonyzott a dán flotta 18 egysége az előre kijelölt helyeken. Nelson alig tudta kicsikarni Parker jóváhagyását az akcióra a Nelsonra már nagyon féltékeny törzstisztektől. Parker a flotta fő erőivel pár mérföld távolságból szemlélte a történteket.

Az angol hajók egymás után sorban lehorgonyoztak a dán hajókkal szemben, mintegy 500 méterre. A dánok nyitottak elsőnek tüzet, és veszélyesebbek voltak, mint azt az angolok feltételezték. Nemsokára három brit sorhajó súlyosan sérülten a part menti zátonyokra futott, hogy el ne süllyedjen. Parker nézte zászlóshajójáról, a Londonról a történteket, és arra a megállapításra jutott, hogy nincs értelme folytatni a harcot. Hajóján ki is tűzték a jelzést: ,,A csatát megszakítani!''

Ezt a jelzést látták Nelson tisztjei, és a híradós tiszt közölte is vele. Nelson erre megkérdezte: ,,Milyen jelzés van az ő hajóján?'' A tiszt azt felelte: ,,A csatára föl!'' jelzés. A következő kérdés az volt, hogy milyen jelzés van az admirális hajóján. A válasz szerint a 39-es, vagyis: ,,A csatát megszakítani!'' Erre Nelson felemelte a távcsövet, az admirális hajója felé fordult, a távcsövet a vak szeme elé tartotta, és azt mondta: ,,Én igazán nem látok semmiféle jelzést.''

A harc tehát folytatódott tovább. A dánok emberfeletti erővel védekeztek. Erejük viszont gyorsan kimerült az angolok megújuló támadásaitól. A brit hajók sem voltak különb állapotban, csakhogy a dánok ezt nem tudhatták. Nelson ezért ultimátumot küldött a dán kormánynak az ellenségeskedések azonnali megszüntetésére, vagy ahogyan fogalmazott: ,,különben felgyújtják az összes dán hajót, legénységével együtt.'' Azt csak ő tudta, hogy képtelen lett volna véghezvinni. Négy kínos óra után megjelent a dán megbízott, és aláírta Parkerral a fegyverszüneti megállapodást, egyben pedig meg is bocsátotta Nelsonnak a parancs megszegését. Nelsonnak óriási szerencsével bejött ez a hazárdjáték, a dán parti ütegek ugyanis jó állapotban voltak, a visszavonulás meg nagy veszteségek árán folyhatott volna le a szűk öbölbejáraton át.

Ez a fölösleges összecsapás nagy veszteségekkel járt. Dán részről majd 6000 ember halt meg, megsebesült vagy fogságba került, míg az angolok vesztesége 900 halott és sebesült volt.

Parker admirális visszatért hazájába, új beosztásba, az angol flotta hajói pedig tovább szelték a Balti-tenger vizeit, az új főparancsnokkal, Horatio Nelson altengernaggyal.

A trafalgari ütközet előzményei

Az újabb háborúra nem kellett sokat várni. Franciaországban becsapták a forradalmat, Napóleon Bonaparte megerősítette hatalmát, majd 1804. december 2-án császárrá koronáztatta magát. Anglia szövetségesei Oroszország, Ausztria, Svédország és a Nápolyi Királyság voltak. Poroszország semleges maradt, Spanyolország pedig Franciaország szövetségese lett.

Napóleon előtt világos volt, hogy az erős brit flottát nem képes legyőzni, Angliát csak invázió útján, szárazföldi háborúban tudja meghódítani. A terv szerint 120 000 katona vett volna részt a hadjáratban. Ez abban az időben nagy hadierőnek számított. A terv a Boulognei expedició nevet kapta. 2000 szállítóhajóra volt szükség, a hajógyárak meg csak úgy ontották ezeket a speciális úszó járműveket. Idővel a szárazföldi erők és a szállítójárművek száma is gyarapodott. Hasonló esetek a világtörténelemben a II. világháborúban voltak.

Az angolok ellenlépéseket tettek. Conuwalis admirális 17 sorhajóval és 8 fregattal lezárta Brest kikötőjét, Nelson pedig 14 sorhajóval és 11 fregattal a Földközi-tengeren blokád alá vette Toulon kikötőjét.

Napóleon új tervet szőtt, mely szerint a francia flotta egy részének váratlanul ki kell törnie a zárlatból, és elcsalnia az angol flotta fő részét bizonyos gyarmatok irányába, támadást színlelve ellenük, a másik résznek pedig a legyöngített angol flotta fölött legalább huszonnégy órás erőfölényt kell kiharcolnia, hogy legyen idő a partraszállásra.

Napóleon, aki egyébként remek hadvezér volt, két dologban tévedett a tervezés alapszabályainak figyelmen kívül hagyásával:

- hogy egy terv annál hatékonyabb, minél egyszerűbb, és nem függ a véletlenektől,

- hogy nem lehet olyan erőkre feladatot bízni, amelyek azt objektíven szemlélve nem képesek végrehajtani.

A terv szerint a francia földközi-tengeri hajóhadnak 1805 tavaszán sikerült kihajóznia Toulonból Villeneuve admirális parancsnokságával. Ez a 36 éves ellentengernagy ugyanaz a parancsnok volt, akinek négy hajóval sikerült megszöknie az abukíri kelepcéből, mivel nem tudott segítségére lenni a flotta szétesőben lévő fő egységeinek. Ezt a kitörést Toulonból észlelték az őrködő brit fregattok, és egy részük kísérni kezdte a franciákat, hogy jelezzék hollétüket, más részük pedig Nelsonnak vitte a híreket. A francia hajóknak sikerült eltűnniük az angolok szeme elől. Amíg Nelson Egyiptom felé kereste őket, áthajózva a Gibraltári-szoroson, az Atlanti-óceánon Villeneuve csoportja egyesült egy hét hajóból álló csapattal Gravina admirális vezetésével, és a 18 francia sorhajó Közép-Amerika felé vette az irányt, most már Nelsontól üldözve. A Karib-tenger térségében zsákmányul ejtettek egy tizennégy teherhajóból álló konvojt. Amikor tudomást szereztek az angolok közeledtéről, rögtön Spanyolország felé fordultak, Ferrol kikötője felé, nyomukban az angolokkal, akik viszont azt hitték, hogy Cadizba tartanak, és délebbre haladtak. Így zajlott ez a furcsa hajsza oda-vissza az óceánon. Ferrol előtt egy rövid csatára került sor Villeneuve hajói és Calder altengernagy hajói között, amely ütközetben a franciák két hajót és 500 embert vesztettek, a britek vesztesége pedig 200 halott, illetve sebesült volt. Villeneuve a kikötőben töltött egy hónap után 29 francia és spanyol hajóval végül is Cadiz elé ért, ahol további 42 hajó várta.

Nagyon büszke volt minderre. ,,29 hajóval indulva innen - írta 1805. augusztus 7-én - úgy számítom, hogy képes vagyok megütközni hasonló erejű ellenséggel. Megjegyzem, hogy dühös leszek, ha csak 20-szal találkozom.'' Corbet admirális nem kis megvetéssel ehhez azt a kommentárt fűzte, hogy abból a 29 hadihajóból legalább 10 csak úszó kaszárnya. Mivel a hajók kedvezőtlen irányú szelekkel találták magukat szemben, megfordultak, és visszatértek Cadizba.

Napóleon Boulogne-ban várta az inváziós erőkkel, hogy Villeneuve kiharcolja a 24 órás erőfölényt a La Manche-on, és a francia erők délre fordulása súlyos csapásként érintette. Meghiúsult az alkalom az invázióra. Nem maradt más hátra, mint szélnek bocsátani az inváziós erőket. A császár újabb szárazföldi hadjáratokat forgatott a fejében. Hamarosan elkészültek az auszterlitzi csata tervei.

,,Milyen tengerészet... milyen admirális!'' Nem ismeretes egészében, hogy a császáron mekkora dühkitörés tombolt a hír hallatára. Ami Villenueve-öt illette, a császár szemében örökre le lett írva. Egy pillanatában még hadbíróság elé is akarta állítani. Végül megelégedett azzal, hogy helyettest keres neki. Addig is a flotta induljon a Földközi-tenger irányába, használja ki az első kedvező alkalmat, és a Gibraltári-szorost elhagyva Nápoly felé folytassa útját. Útközben habozás nélkül támadjon meg minden olyan ellenséges hajóhadat, mely vele azonos erejű vagy gyengébb. őfelsége döntő csatát kíván, nem érdekli a veszteség, ha hajóit hősi harcban veszíti el. Villeneuve, megsejtve, hogy kegyvesztett lett, fegyelmezetten kijelenti: ,,Ha őfelsége úgy tartja, hogy a flotta sikeréhez elégséges, hogy annak bátorsága és karaktere legyen, mindent megteszek, hogy elégedett legyen.''

A sorsdöntő és tragikus események a tengeren pedig még csak alig voltak sejthetők. A francia és spanyol flotta Cadiz kikötőjében horgonyzott, a tengeren angol felderítő hajók cirkáltak, Nelson pedig a látóhatár mögött várt, hátha sikerül az ellenséget a nyílt tengerre csalogatni. Közben alaposan felkészült az elkövetkező csatára. Amikor átvette az angol flotta ezen részének parancsnokságát, gyakran összehívta hajóinak parancsnokait hosszú beszélgetésekre, amelyekben kifejtette nézeteit az előttük álló harccal kapcsolatban. Irányelveit ezenkívül írásba foglalta híres, a tengeri hadviselés elméletének történetében remekműnek számító Memorandumában.

Villeneuve admirális Cadizban ugyancsak összehívta parancsnokait, hogy kiossza a harcra vonatkozó utasításokat. A fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint eltalálta Nelsonnak a Memorandumba foglalt taktikája nagy részét. Egy sor nagyon helyes utasítást adott annak megbénítására. Mindez azonban hiábavaló volt. A szerencsétlen admirális képtelen volt bármit is elérni olyan tisztekkel, akik az ő értékelése szerint is nehézkesek, passzívak és tehetetlenek voltak, ráadásul hajóik is rosszul voltak felszerelve. Egy ilyen had élén futott ki Villeneuve admirális 1805. október 21-én reggel Cadizból.

Helyettese, Rosily még úton volt a császár sokkal mértékletesebb megbízásaival. Napóleon ezeket nem juttatta el Villeneuve-nek. Lehet, hogy azt gondolta, úgysem indul el, ezért fölöslegesnek tartotta elküldeni őket.

Ebben az esetben ez végzetes hiba volt. Ezért a császár nemsokára flottájával fizet, 10 évvel később pedig a trónnal.


   
Idézés a honlapján
Kedvenc
Nyomtatás
Küldés levélben

Last update : 2007. August 22. Wednesday 10:40


Users' Comments  RSS feed comment
 

Average user rating

   (0 vote)

 
Comment language: Magyar (0), English (0)

Add your comment
Only registered users can comment an article. Please login or register.

No comment posted



mXcomment 1.0.5 © 2007-2024 - visualclinic.fr
License Creative Commons - Some rights reserved
 
< Prev   Next >

www.hajomakett.hu
Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett