By lakosm,
on 2004. October 19. Tuesday 18:59
|
Average user rating : (0 vote) |
Views : 26495 |
Favoured : None |
Published in : Articles, Sea battles |
There are no translations available Midőn az 1870-iki francia vereségek után Thiers, a nagy államférfiú és történetíró, Németországba ment békét szerezni és kérdezte: hát ki ellen viselnek háborút, miután a császárság megbukott, Ranke azt válaszolta: XIV. Lajos ellen.
Az ő erőszakos politikája mérgezte meg annyira a két nagy nemzet viszonyát, hogy századok sem feledtethették el az akkor szenvedett igazságtalanságot. És minthogy a réuniók első sorban a német területet érték, ott keletkezett ellenük az első erős visszahatás. Vége volt annak az uralkodó helyzetnek, melyet Franciaország mint a westfaliai béke biztosítója ott elfoglalt és melyet az 1658-iki augsburgi liga szentesített. Mert ugyancsak Augsburgban 1686 julius 17-én újabb szövetség jő létre, melyben a császár, Spanyolország, Svédország, Hollandia a birodalom sváb, frank és bajor kerületeivel együtt szerződtek az 1648-iki béke fentartására. Németország területi épsége már általános európai érdek gyanánt tűnik fel. Lajos még mindig érezhette, mennyivel erősebb az ő egységes állama annyi széthúzó szövetségesnek hatalmánál. A török háború még tartott, pénze és befolyása még Németországban is szerzett neki párthíveket és különösen a brandenburgi nagy választó közeledett akkor hozzá. Alkalmat a háború megkezdésére a kölni érsekválasztás szolgáltatott. Az ottani káptalannak francia zsoldban levő többsége megválasztotta érseknek és birodalmi választónak Fürstenberg bíbornokot, kinek nagy szerep jutott Strassburg átadásában. XI. Innocentius pápa, azonban nem őt erősíté meg, hanem császárpárti ellenjelöltjét. Louvois ezt használta fel arra, hogy urát, kit a «trianoni ablak» ellene izgatott, hadüzenetre bírja. De komolyabb ok is alkalmasnak mutatta ezen időpont felhasználását. Angliában biztosnak látszott a katholikus II. Jakab uralma, a császári sereg pedig Belgrád körül csatázott. A sereg, melynek élére a király fiát, a «nagy dauphint» helyezte, mindjárt 1688 őszén szinte ellenállás nélkül elfoglalta a rajnai palotagrófságot. A tehetetlen birodalmi gyűlés csak 1689 februárban viszonozta a hadüzenetet. Ezt az időt a franciák arra használták föl, hogy teljesen kifoszszák azt a virágzó tartományt és felgyújtsák annak régi, hires városait. Louvois ezen pokoli terv végrehajtása által akarta lehetetlenné tenni, hogy idegen sereg azon vidéken át támadhassa meg Franciaországot. Heidelberga gyönyörű vára azóta rom, Worms és Mannheim városok sok más kisebb helységgel elpusztultak, Speierben még a régi császárok csontjait is kivetették koporsójukból. Ennek a vandalismusnak mai napig sem szünt meg az emléke és a németek kutyáiknak szokták adni az akkor szereplő francia vezéreknek nevét (Mélac, Duras, Lorges). Mainzot átadta érseke s a Rajna egész bal partja francia uralom alá jutott. De csakhamar érezhető volt a visszahatás is. A Stuartok megbuktak, Orániai Vilmos lett Anglia királya. A császár már 1689 elején szövetségre lépett Hollandiával és a nyár folyamán Anglia, Spanyolország, Dánia és Savoya is e szövetséghez állottak. Az alkudozások szálait ismét Hollandia fűzte össze. Fagel halála után Heinsius volt ott a pensionarius, kinek annál nagyobb szerep jutott, mivel Vilmost egészen elfoglalva tarták az angol ügyek és a háború. A mint a szövetséges hadak megérkeztek a háború szinhelyére, még 1689-ben sikerült legnagyobb részét visszavenni a francia hódításoknak. Minthogy Spanyolország is a szövetséghez tartozott és Hollandia legyőzése volt Lajosnak egyik főcélja, azontúl Belgiumot választotta a had teréül, melyen keresztül nyilt az út a köztársaságba. Valóban bámulatos a francia erőkifejtés, mely ismét megmutatta, mennyivel hatalmasabb egy egységes állam számos hatalom laza szövetségénél. Az 1690-iki év folyamában a franciák győztek vizen és szárazon. Tourville admiralisuk, ki hivatva volt segíteni Jakab irországi vállalatát, nem messze az angol parttól legyőzte a hollandus flottát. Az angol hajóhad vezére, ki titkon Jakab párthive volt, nem akart harcolni Jakab szövetségesei ellen és inkább országa szövetségeseit hagyta cserben.Ugyanazon időben Luxembourg herceg Fleurus mellett Belgiumban legyőzte a szövetségesek seregét (1690 jul. 1.). Csak Vilmos irországi diadala állította helyre az egyensúlyt. A következő évben Lajos maga megjelent Mons ostrománál, mely nem tudott ellenállni a Vauban által intézett bombázásnak. Határozott eredmény a szárazföldi háború által nem volt elérhető, mely legföljebb egyes városokat és várakat juttatott a franciák kezébe. Ezért mindinkább a tengerre fordította Lajos figyelmét és eszközeit. Kedvező kimenetelű tengeri csata, mely lehetővé teszi francia csapatoknak kiszállását Angliában, nemcsak közvetlenül szerez nagy hasznot Franciaországnak gyarmatai és kereskedése védelme által, hanem egy csapással véget vet az egész coalitiónak. Ehhez járult, hogy Louvois, a nagy hadügyminister, 1691-ben meghalt és most több gondot fordítottak az általa elhanyagolt haditengerészetre. Tourville kitünő hajóvezér hirében állott. A támadás veszélytelennek látszott. Az angol admiralist Russelt, a whig-párt vezérét, sérté Vilmosnak tory politikája és felajánlá szolgálatát Jakabnak. Hasonlóan járt el Churchill lord, az angol fővezér, kinek elpártolása döntött egykor Jakab sorsa fölött. Joggal mondja Michelet, hogy nincs teljesebb képtára a gazembereknek, annál, melyet Macaulay története fest le. Minthogy annyi volt az áruló, remélni lehetett, hogy Jakab partraszállása egy jelentékenyebb francia sereg élén, egyszerre véget vet Vilmos uralmának. A francia tengerparton erős készület folyt, 30,000 katona állott készen, a sereg zömét a száműzött irek csapata alkotta. Vilmos egy elfogott levél által értesült a tervről. Londonban börtönbe vetették a főcinkosokat, köztük Churchillt és minden eszközt felhasználtak a védelemre. A francia hajóhad a Szajna torkolata körül gyülekezett, de kedvezőtlen szelek visszatartották, úgy hogy az angoloknak elég idejök maradt Wight szigete körül összegyülekezni. Az egyesült angol és hollandus hajóhad erőre nézve messze felülmúlta a franciát, mely még lőporral sem volt eléggé ellátva. Russel lord a legkülönösebb helyzetben volt. Megigérte, hogy nem akadályozza Jakab partra szállását, de másrészt nyiltan kijelenté, hogy ha csatára kerül a dolog, nem kimélhet senkit, magát a királyt sem. Ily módon egyeztette össze Vilmos elleni gyülöletével hazája és állása iránti kötelességeit. A szövetséges hajóhad elhatározta, hogy a La Hogue fokánál, Normandia nyugoti csúcsánál gyülekező szállító hajókat támadja meg. Ezek védelmére ugyanakkor megjelent a Brestből kiinduló Tourville és elkerülhetetlenné vált a csata. Hadihajók a XVII. század második feléből.Ludolf Bakhuizen (1631–1708) két rézkarcának hasonmása.A francia hajóhad csak 44 sorhajóból állott, de Tourville-nak meg volt hagyva, hogy minden áron kisértse meg az átszállást és ne kerülje ki a csatát. A lovagias vezér gyávaságnak tartotta volna a visszavonulást, annál is inkább, mert remélhette, hogy az angolok csak szinleg fognak harcolni ellene. Május 29-én reggel a francia hajóhad megtámadta a szövetségesek hadi rendjét. Tourville párbajszerűen folytatta a harcot, vezérhajójával a «Soleil royal»-lal, melyet a világ legszebb hajójának tartottak, szembe szállott Russel vezérhajójával, a Britanniával. A hajóhad többi része a szélcsend miatt alig vett részt e küzdelemben. Csakhamar meg kellett győződnie, hogy az angol admiralis és legénysége nem áruló. A francia hajóknak vissza kellett vitorlázniok. Ez alatt szél támadt, az angol és hollandus hajók kifejthették túlnyomó erejöket és a franciák visszavonulása meneküléssé vált. Maga a vezérhajó tönkre ment, több a parti erődök védelme alá menekült hajót is sikerült az angoloknak tönkre tenni. A la hoguei csatában, melyben a hollandusok alig vehettek részt, az angolok teljes diadalt arattak. Egyike ez a legfontosabb tengeri csatáknak; megmutatta, hogy Colbert minden erőlködése ellenére sem a francia hajóhad van hivatva uralkodni a tenger fölött, hanem az angol. A britt hajóhad újra bebizonyítá felsőségét a többi nagy hatalomé fölött, úgy mint előbb az armada ellenében. Egyházi tekintetben Jakab és Lajos vállalata úgyis csak folytatása volt II. Fülöp vállalatának. A kocka fordulását leginkább az jelöli, hogy most az angolok gondoltak partra szállásra Franciaországban a hugenották érdekében. Szárazföldön ellenben a franciák részén maradt a túlsúly. Lajos ismét elkisérte seregét Belgiumba és épen a la hoguei csata idejében foglalta el Namur fontos várát. Vilmos, ki e vállalat meghiúsítására személyesen vezetett oda sereget, későn érkezett és később, midőn a franciákat Steenkerkenél ( 1692 aug. 3-án) megtámadta, minden vitézsége mellett nagy vereséget szenvedett és teljesen elvesztette katonái bizalmát. Csak ő nem mondott le a reményről és 1693 jul. 29-én Neerwindennél újra csatába bocsátkozott Luxembourg marsallal, de ismét vereséget szenvedett. Hanem azért nagyobb eredményt a franciák sem birtak elérni, Lüttich ostromához nem foghattak, bár maga XIV. Lajos megindúlt az abból következő dicsőség megszerzésére. Másrészt tengeren sem kedvezett a szövetségeseknek annyira a hadi szerencse, mint azt a la hoguei csata után várni lehetett volna. Azon bámulatos gyorsasággal és készséggel, mely csak nemzetöknek sajátja, állították vissza a franciák hajóhadukat az előbbi erőre. Az angolok pedig egész biztosnak tartották már a tengert és Portsmouthból igen nagy kereskedőflotta indult meg a Földközi-tenger kikötőibe, csak csekély hajóhad által kisérve. Cadiz közelében akadtak Tourville armadájára. Az angol hajósvezér nem ütközött meg, az egész gazdag zsákmány a franciák kezébe jutott. Míg a főhaditéren ily változó szerencsével folyt a harc, bonyodalmai Európa mind több vidékét vonták körébe. A savoyai herceg 1690-ben megtámadta Franciaország délkeleti tartományait, most viszont a franciák igyekeztek elfoglalni országát és birtokukba ejteni az Alpesek átjáróit. E harcokban egy új jeles hadvezér tünik fel francia részen: Catinat. Polgári családból származott, de már 16 éves korában belépett a hadseregbe. Lassan emelkedett és a réuniók korában mint Casale kormányzója és az Alpesek völgyeibe menekült szerencsétlen valdensesek üldözője szerepelt. A derék férfiú nem szívesen vitte a harcot XIV. Lajos türelmetlenségének áldozatai ellen és nagy örömmel fogadta a rendes háború kitörését. A király akkor állította először sereg élére, ötvenhárom éves korában. Méltónak mutatta magát a bizalomra és több csatában legyőzte a savoyai herceget és a vele szövetséges osztrákokat. Staffardánál (1690 aug. 18.) a később oly hiressé vált savoyai Eugent kényszerítette visszavonulásra, Marsagliánál (1693 okt. 4.) ismételt szuronytámadások által győzte le az ellenséget. Mondják, hogy este a vezér fáradtan nyugalomra dőlt le a csatatéren és a mint felébredt, körülvéve látta magát az ellenséges zászlókkal, melyekkel hálás katonái diszítették nyughelyét. Spanyolország felé is elkeseredetten és a franciákra nézve diadalmasan harcoltak. Ott Catalonia volt a háború szinhelye. A franciák több várat elfoglaltak és végre 1697-ben magát Barcelonát is bevették. Ekkor történt, hogy az angol flotta a spanyolok segítségére először jelent meg a Földközi tengeren. Nagyobb eredményt azonban nem ért el és egyes francia tengerészek, kik közt különösen a vitéz Jean Bart tünt ki, igen nagy kárt tettek a szövetségesek kereskedésében. XIV. Lajos mindenfelé teljes erőfeszítéssel és nagy dicsőséggel viselte a háborút, hanem a kivívott diadalok már nem rejthették el országa kimerülését. Az adók elviselhetetlen teherré váltak, az ország már alig birta fiait a sereghez küldeni. Fénélon leirása szerint «a földmívelés pang, lakosság apad, az ipar már nem táplálja a munkásokat, a kereskedés semmivé van téve. Adószedés helyett inkább alamizsnát és élelmet kellene adni a szegény népnek. Egész Franciaország csak egy nagy, nyomorult, el nem látott kórház.» Valóban csudálatos, hogy ily belső állapotok mellett még oly nagy erőt tudott kifejteni az ország. Nemcsak Franciaország segédforrásai magyarázzák meg az addigi hadjáratok szerencsés kimenetelét, hanem még inkább a szövetséges államok gyengesége. Spanyolország már alig jött számba, a császárt a törökök tartották vissza. Vilmost a jakobiták és saját parlamentje. Hanem mihelyt Angliában rendes kormány alakúlt meg, a whigek uralomra jutottak és a bank megalapítása bő eszközöket szolgáltatott a hadviselésnek, meg kellett változnia a hatalmi viszonyoknak. Vilmos előtt nem volt titok Franciaország kimerülése: bízott abban, hogy országa tovább fogja bírni a háborút, mint az oly virágzónak és hatalmasnak látszó Franciaország. Már 1695-ben visszafoglalta Namur-t és ez által Belgiumban helyreállította az egyensúlyt. Csak délen volt még túlnyomó a francia hatalom, mely a savoyai herceget elpártolásra bírta a szövetségesektől. Kitünt, hogy Vilmos és az általa vezetett Anglia korlátot bírnak vonni XIV. Lajos terjeszkedési vágya elé. Az angol király elérte célját: az egyensúly megtartását és a francia flotta legyőzését, kész volt a békére, ha Franciaország méltányos feltételeket szab. Lajos viszont kész volt a nymwegeni béke alapján megkötni a békét és Vilmost elismerni angol királynak. Mindegyik fél céltalannak tartá a további erőfecsérlést és nyugalmat óhajtott, hogy pihent erővel foghasson a spanyol örökösödés már égetővé váló kérdésének elintézéséhez. Közbenjáróul a svéd király ajánlkozott. Ismét Hollandiában gyültek össze az alkudozók, Ryswijk kastélyban, Hága közelében. Csak a császári udvar ellenezte a békét, mint egykor a nymwegenit, hanem ez által a franciáknak csak újabb diadalokra szolgáltatott alkalmat, Barcelonának ekkor történt elfoglalása a franciák kezébe adta a túlsúlyt. Előbb Strassburgért valami kárpótlást igértek a franciák a birodalomnak, most minden feltétel nélkül le kellett Németországnak e városról mondani. Lajos ellenben kénytelen volt visszaadni többi hódításait. Hollandia kedvező kereskedelmi szerződésre lépett Franciaországgal. Így jött létre a ryswijki béke (1697 szept. 20.) mely megmutatta, hogy van már hatalom Európában, mely eredménynyel bír ellenállani Franciaország kíméletlen, hódító politikájának. Egyszerre béke váltotta fel az Európa minden részében dúló háborút. Épen a ryswijki alku idejében vívta ki savoyai Eugén azt a diadalt a törökök fölött, mely békére kényszeríté a szultánt. A század határán megállapodottnak látszik a főhatalmaknak egymáshoz való viszonya. Nyugaton Franciaország bírja a szárazföldi, Anglia és a vele szövetséges Hollandia a tengeri hegemoniát, keleten a császár emelkedik túlsúlyra. Helyre van állítva az egyensúly és mindegyik rész készül a maga hasznára fordítani a már-már bekövetkező újabb bonyodalmat: a spanyol dynastia kihalását. Forrás: http://mek.oszk.hu/01200/01267/html/09kotet/09r01f03.htm |
|
|