| By shadowrunner,
on 2004. October 20. Wednesday 19:28
|
Average user rating :  (0 vote) |
Views : 24726  |
Favoured : None |
Published in : Articles, Submarines |
There are no translations available
Jelentős és nagyrészt láthatatlan tengeri forradalom megy végbe, melynek során a tengeralattjáró a tengeri hadviselés legfontosabb elemévé válik. Évről évre nő a tengeralattjárók és azon haditengerészetek száma, amelyek tengeralattjárókkal is rendelkeznek. A műszaki fejlődés mind több nemzet számára teszi lehetővé e bonyolult hadi szerkezetek gyártását. 1987-ig csak öt ország ( Egyesült Királyság, Franciaország, Egyesült Államok, Szovjetunió, és a Kínai Népköztársaság) haditengerészete üzemeltetett atommeghajtású tengeralattjárókat,1988-ban azonban már India is csatlakozott hozzájuk. Rajtuk kívül Kanad, Brazilia és Argentina tervezi még, hogy a közeljövőben atommeghajtású tengeralattjárót allít rendszerbe. Ráadásul olyan műszaki áttörés jelei is mutatkoznak, amely nem atommeghajtású tengeralattjárók számára is lehetővé teszi, hogy leküzdjék e típusok legnagyobb hátrányát, és huzamossabb ideig üzemeltethessék őket a víz alatt.
Az 1960-as évek közepéig a tengeralattjárók elsődleges feladata az ellenséges hadihajók és kereskedelmi hajók támadása volt. Ez a feladat még napjainkban is létezik, a tengeralattjáróról indított ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megjelenésével azonban megnőtt hadászati jelentőségük, mert már az ellenség hátországában lévő célok megsemmisítését is feladatul kapták. Harmadik feladatuk az ellenséges tengeralattjárók elleni harc. Ezt a feladatot leghatékonyabban az atommeghajtású tengeralattjárók képesek elvégezni, de erre a célra a dízel-elektromotoros meghajtású hajók is jól alkalmazhatók, annál is inkább, hogy még több száz ilyen eszköz szolgál Földünk 39 haditengerészetében. ezeket támadó feladatokra, általános járőröző tevékenységekre és "speciális feladatok" végrehajtására használják. Tengeralattjárók Az 1850-es években a kereskedelmi és hadifoltták a vitorláshajók helyett a gőzhajókat kezdték alkalmazni. A fatestű hajókat acéllemezes építésű hajótestek váltották fel. Ez a váltás a hadihajóknál gyökeres változásokat okozott. A páncélos hajók elleni harc pedig új eszközöket követelt. A gyors technikai fejlődés által fellendített acélipar megnövekedett lehetőségei és az új fegyver iránti igény tette lehetővé a tengeralattjáró kidolgozását, amelynek elmélete már jóval korábban kialakult, de a technikai adottságok nem voltak megfelelőek a megvalósításhoz. Az első tengeralattjáró megépítése Wilhelm Bauer mérnök nevéhez fűződik. 1851-ben Kielben készítette el tengeralattjáróját, amely már rendelkezett azokkal a jellemzőkkel, amelyek az új hajótípust meghatározták. Azonban 1851 február 1-én végzett próbaútján a hajó elsüllyedt, 3 főnyi legénysége csak nagy szerencsével menekült meg. (1887-ben kiemelték és múzeumba kerül, így maradt fenn az elsőnek megépült tengeralattjáró-hajó és részletes leírása. Az 18855 és 1880 közötti időszakban számos prototípust és kísérleti példányt építettek Franciaországban, Hollandiában, az Egyesül Államokban, amelyekben különböző felépítési és kormányrendszereket próbáltak ki. Új fegyvernem születik Az 1888-as év egy új fegyvernem hivatalos születési dátuma: ugyanis a francia haditengerészet ekkor rendelte meg az első tengeralattjárót és illesztette be az új hajótípust a hadiflottájába. Az ország nagy kiterjedésú tengerpartja és nyílt kikötői védelmére alkalmas eszköznek tekintették és a nagy erővel megkezdett kísérletek miatt egy ideig az addig elsődleges sorhajó-építési program is háttérbe került. Ekkor még egyetlen haditengerészet sem rendszeresítette ezt a hajótípust. 1890-1900 között a tengeralattjárók két fő típusát alakították ki: a tengeralattjáró-naszádot, amely célpontvédelmi és kikötővédelmi fegyver, de csak rövid utakra alkalmzható, külső felépítménye pedig minimális. A másik típus a tengerbe merülő hajó, amelyet külső hajótesttel is elláttak és hosszú óceáni utakra is alkalmassá tettek. A tengerbe merülő hajó a felszínen hajózott és csak a támadás során merült le. 1902 után kapcsolódott be a tengeralattjárók építésébe Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Olaszország, Hollandia és Japán. A tervezők elképzelései megvalósítását akadályozták a korszak technológiai lehetőségei és a rendelkezésükre álló erőgépek. Például ekkor a fő rögzítési elem a lemezek illesztésénél a szegecs volt. A hengerelés és lemezmegmunkálálsi technológia korlátokat szabott a hajók Szilárdságának, ezért a tengeralattjárók nagysága 100-300 tonna vízkiszorítás között mozgott, a merülőképességük pedig 40 méter volt. Az orosz-japán háború után a tervezők különböző variációkat próbáltak ki a tengerbe merülő típus jobb megoldására. 1904-05-ben egyszerre indult meg a tengeralattjárók fejlesztése Oroszországban, Németországban és az Osztrák-Magyar monarchiában. A tengeralattjárók építését fokozott ütemben csak akkor kezdték meg, amikor a mélytengeri típus hosszú várakozás után üzembiztos vízi eszközzé vált. A hajó technikailag már alkalmas volt a hadműveleti követelmányek teljesítésére, de a kivitelezéséről még folytak a viták. Mindhárom állam egyszerre rendelt tengeralattjárókat, de 1910 után mindegyik állam a saját útját járta. Ebben az időszakban a tengeralattjáró alkotóelemei között megjelent a gőzgépen kívül a petroleummotor, a segédkémény, a szikratávíró árboc és az akkumulátorok különböző típusai. A háború előestéjén Az 1900-14 között eltelt három év világszerte a tengeralattjárók tökéletesítésének és flottába állításának az időszaka vot aszerint, hogy az admiralitások mennyire ismerték fel az új fegyver jelentőségét. 1914-ig megszüntették a gőzgép alkalmazását és egyéb vegyes tüzelésű erőgép alkalmazását. A tengeralattjárók a felszínen petroleum- vagy benzinmotorral, víz alatt pedig akkumulátorokról táplált elktromotorokkal hajóztak. Kialakult az egységes tengeralattjáró-naszád fogalma, amelly a háború évei alatt Uboot néven ment át a köztudatba és a szakirodalomba is. A legfontosabb fegyverzetük a 45 cm átmérőjű torpedó lett, löveget csak ritkán és akkor is kiegészítő fegyverzetként vittek magukkal. 1913-ban a Siemens AEG-művek megoldotta a jobbaakkumulátor és villanymotor problémáját. Osztrák-Magyar megrendelésre a Krupp-hajógyárban ekkor dolgozták ki annak az 5 modern tengeralattjárónak a terveit, amelyek a korszak legfejlettebb hajói voltak. Tervezésükben az osztrák-magyar haditengerészet mérnökei is részt vettek. Ezek a tengeralattjárók 1914 végén készültek el, de a háború miatt nem szállították le őket, így ezt a típust használták fel a németek az új tengeralattjárók mintapéldányként és U-66-71 jellel vettek részt az első világháborúban. Háborús évek 1914-re a hadviselő felek tengeralattjáró erői a következőképpen alakultak: 1916 elején: olaszország: 9 db Egyesült Államok: 26 db
Már a hadműveletek kezdetén kitűnt, hogy apetroleummotor alkalmatlan, mert messziről elárulja a tengeralattjárót. A német haditengerészet 4 hónap alatt 5 hajót veszített, ugyanis a fehér petroóleumfüst már 37 km-ről látható volt. A tengeralattjárók tovább korszerűsödtek. 1915-16-ban páncélozott parancsnoki tornyot, fedélzeti lövegeket és géppuskákat helyeztek el rajtuk, tartályban szállított tartalék torpedó és üzemanyag problémája is megoldódott. Ugrásszerűen nőtt a hajók sebessége, nagysága, hatótávolsága, merülési mélysége és csökkent a merülési idő. 1914 szeptember 22-én egy régi típusú u-9 tengeralattjáró három torpedóval három 12300 tonnás angol páncélos cirkálót süllyesztett el. Erre már az összes admiralitás felfigyelt, íme itt van egy új fegyver, melynek segítségével ki lehet vívni a tengeri uralmat. Néemetország kényszerűségből lép a tengeralattjáró-építés útjára, mivel gazdasági lehetőségei miatt nem remélhette, hogy felszíni flottájával fölénybe kerül. A német flottafejlesztés 1914 végén a háborús anyaghiány következtében csökkent, és csak a könnyű hajók építését folytatták, köztük viszont jelentősen növelték a tengeralattjárók és torpedónaszádok gyártását. A háborús időszak alatt csak 2 csatahajót és 2 csatacirkálót fejeztek be. Nem állt jobban az osztrák-magyar haditengerészet sem. Az 1914-ben éppen hogy megkezdett flottafejlesztést már az év végén leállították, egyetlen új nagy hajóegység sem épült meg. Az egész háborús időszak alatt a meglévő 7 tengeralattjáró mellé 12 db-ot építettek, egyet zsákmányoltak, 7 db-ot pedig a német haditengerészet adott át. 1918-ban 20 modern tengeralattjárót kezdtek építeni, de már nem fejezték be őket. Németországban az első világháború alatt összesen 419 tengeralattjárót készítettek , ebből 391-et vetettek harcba és 178 süllyedt el harci cselekmény közben. A német tengeralattjárók nagy veszteségeket okoztak az antant hadigépezetének, de nem voltak képesek a háború sorsát sem megváltoztatni, sem eldönteni. Ebben a háborúban elpusztult tengeralattjárók száma: Német: 199 db Osztrák-Magyar: 9 db Angol: 51 db Francia: 14 db Olasz: 10 db Amerikai: 3 db Orosz: 28 db Japán: 1 db Ausztrál: 2 db Dán: 1 db
A békeszerződések értelmében a megmaradt német és volt osztrák-magyar hajókat az antant államoknak kellett átadni, ahol lebontották őket. |
|
|
