Főoldal arrow Cikkek arrow Történelem arrow Tengeralattjárók arrow II. Hajómakettező Találkozó - élménybeszámoló
II. Hajómakettező Találkozó - élménybeszámoló PDF Nyomtatás E-mail

GyuSea, 2004. október 23. Szombat 11:11

Átlagos értékelés :    (0 szavazat)

Megtekintések száma : 25492    

Kedvenc : Nincs

Rovat : Cikkek, Hírek, Információk


Bizonyára sokan értesültetek róla, 2004.09.17-19 között szerveztünk egy hajómakettező találkozót Siófokon. Erről szeretnék rövid élménybeszámolót adni.

Események

A találkozó péntek délután indult, amikor is a Viola által rendelkezésünkre bocsátott házban gyülekeztünk. Mi egy páran (Shadowrunner, Tyrman, Lakosm, Dodi, és én) már Bp-en találkoztunk, és onnan egy kisebb autókaravánnal érkeztünk. A jó hangulat rögtön adott volt, mikor Shadowrunner aki egy ütött-kopott Warburggal érkezett, megkérdezte a másik sofőrt Dodit, hogy van-e vontatókötele. Siófokon tovább fokozódott a jókedv, amihez jelentősen hozzájárult a Viola által sörrel telezsúfolt hűtő. Érkezésünkkor már egy jó páran ott voltak, köztük Petrofszky Zoltán profi hajómodell építő, akit meghívtunk a találkozóra. Később még érkeztek egy jópáran. Ismerkedéssel, beszélgetéssel telt az este. Petrofszy Zoli hozott általa készített blokkokból, kötelekből, szerszámokból mintákat. A tanult technikákat később külön ismertetem.

tn-tali_2004_siofok_01.jpg Vacsorázni a Kalóztanyára mentünk, itt Petrofszky Zoli megkérdezte, "Akkor stílszerűen rumot mindenkinek?" Így kértünk rumot, hozzá sört, meg ki mit ivott még. A rum után megkérdezte, a pincérnő hogy akkor mit hozhat. Ugye hogy választottunk-e az étlapról. Erre az egyik ember, - akit nem akarok megnevezni, de a találkozós fórumon mikor sörről esett szó, mindenkit lealkoholistázott, és amúgy ő van a legmagasabb rangban az oldalon - ezt válaszolta: Igen, sört! A rum, és a közel kétórás várakozás meg is hozta az étvágyat, így jóízűen falatoztunk. Dodi filézett halászleve sikerült túl szálkásra, egyébként minden más jó volt. Vacsora vége felé, előkerült egy macska is, ami Tyrman, és Maszatomy ölében pihent felváltva.Vacsi után ismét vissza Violáék házába, és beszélgettünk hajnalig. A beszélgetést nehéz lenne még fő vonalakban is ismertetni, így meg se próbálom. Természetesen sok szó esett, hajókról, modellekről, de volt viccmesélés, sok egyéb más, a témához egyáltalán nem kapcsolódó dologról is beszélgettünk. Végül hajnalban tértünk nyugovóra. Kicsit furcsa volt a gondolat, hogy a franciaágyat egy másik férfival kell megosztani, de megúsztuk globális felmelegedés nélkül. Azért első éjszaka hason nem mertem aludni! :)

Szombat reggel Wercome kávéja segített a magunkhoz térésben. Reggeli után lassacskán kezdtek szállingózni további részvevők. A délelőtt alapjában a makettekkel telt. Mindenki kirakta a magával hozott makettjét, amit a többiek megvizsgáltak, és megbeszéltük a látottakat. Igen érdekes színfolt volt a modern hajós csapat munkája, ami számomra új értelmet adott a műanyag-hajómakettnek. Az itt felvonultatott hajók készítése a nanotechnológia határát súrolja. Valami egészen elképesztő miniatűr alkatrészek, hihetetlen aprólékossággal kidolgozva. A fahajók közül Viola Victory-ja kapta a legnagyobb figyelmet, legalábbis a fotósok ott keringtek, mint megtört sivatagi vándor körül a keselyűk.Ebédelni ismét a kalóztanyára mentünk, a chef már rutinosabb volt, és valamivel hamarabb sikerült összeütnie az ételt. Délután átmentünk Viola műhelyébe, ahol megnéztük a készülő makettjét, valamint a műhelyben a házigazda, és PZ. bemutatott jó pár hasznos technikát, anyagot. A műhelyből "haza" érkezvén tovább folyt a kötetlen beszélgetés, sörözés, vodkázás, így hajnalban az előző naphoz képest is később tértünk nyugovóra. Közben voltak néhányan akik csak egy napra érkeztek és azok ki-mikor leléptek. A vacsora érdeklődés hiányában elmaradt, Dodi nagy bánatára.

Vasárnap reggeli után szintén hazaindultak egy jó páran, így vitorlázni nem sokan mentünk. Ha jól emlékszem 26 láb hosszú vitorlással szeltük a habokat, amit Viola sógora bocsátott rendelkezésünkre. Az idő kellemes volt, de azért volt megfelelő szél is. A profik lehet hogy enyhének neveznék, de nekem tökéletesen elég volt. Főleg mikor a hajó annyira oldalára dőlt a szélben, hogy nekem a szemközti oldalon lévő ülőhelyre kellett taposnom, hogy előre ne bukjak. Viola közben néhány alapvető dologban kiokosított minket, ami a vitorla beállítást, iránytartást illeti, sőt néhányunknak a kormányzást is átengedte. Ez, és bizonyos hajó részek emlegetésekor tapasztalt értelem nélküli tekintet vezette arra, hogy Viola néhány magas rangú tiszt lefokozását kérte Tomitól. (Persze nyílván nem rám gondolt! :)) Kb. 3/4 utat tettünk meg a túlpart felé, majd vissza, Siófok közelében egy kis keleti kitérővel. A kitérő végén Viola csinált egy fordulót (talán azt, bár nem emlékszem, hogy széllel szembe, vagy hátszéllel volt), ami olyan sebességgel történt mintha csak kézifékes fordulást csináltunk volna télen egy személyautóban. A vitorlázás után még ebédeltünk, majd búcsúzkodás, és szedtük a sátorfánkat...

Tanultak

Mindenre pontosan nem emlékszem, így megkérném a többieket, hogy ami nekik megmaradt, azt írják meg ők is. Amire én emlékszem:

tn-tali_2004_siofok_07.jpg tn-tali_2004_siofok_08.jpg


 

  • Blokk gyártás

    tn-blokk.jpg Petrofszky Zoli magával hozott néhány kötélblokk mintát. Ezeket több darabból állítja össze. Az alsó lécre (a) egymástól megfelelő távolságra keresztbe lécdarabokat (b)rak, úgy hogy ezek végei kicsit lelógjanak oldalra. A lécek közé kell behelyezni a csiga kerekeket (c), kis fém csapra (d). Erre megy rá a másik léc (e) felülről. Természetesen a fa alkatrészek ragasztva vannak egymáshoz. Ezt követően, kell először az oldalt kiálló részeket összecsiszolni (hosszanti szaggatott vonal mentén), majd lehet darabolni, a középső léceket kettévágva, (kereszt irányú szaggatott vonal) csiszolni, kerekíteni méretnek megfelelően.Az ábráért bocsi, de ennyire futotta...


  • Marokvéső
    tn-tali_2004_siofok_11.jpgItt végül is nincs különösebb információ, csak az, hogy PZ. ezüstacél-rudat választott alapanyagul, ehhez a szerszámhoz. Ezen képezte ki a megfelelő éleket.





  • Palánk rögzítő
    tn-rogzito.jpg Házilag, egyszerűen elkészíthető, szintén PZ-től tanultuk. Egy szeg (1) fejét el kell lapítani, majd fémtöltető-műgyantából kis nyelet (2) csinálni neki. A lapítás azért kell, hogy később a szeg, ne tudjon elfordulni a nyélben. Ha a műgyanta megkötött, a szegre menetet kell vágni. Ez után fából készítünk leszorító elemeket. (3) A bemarás a palánkléc (4) szélességének megfelelő. A bordába (5) elő kell fúrni a szegnek, ezt követően lehet felragasztani a bordát, amit ezzel a kis eszközzel a megfelelő helyre lehet rögzíteni.

  • Palánk hajlító "készülék"
    tn-tali_2004_siofok_68.jpg Olcsó, egyszerű, és igen ötletes megoldás. Egy konzerv dobozt befogott a satuba, és azt elkezdte melegíteni egy kis gázégővel. A felhevült konzervdobozra ez után könnyedén ráhajlítható a palánk. Kisebb hőmérsékletű dobozon lassan lehet hajtani, ha melegebb akkor kicsit megfeketedik a palánk. Nagy hirtelen ötletelés után, kipróbáltuk elektromos forrasztópákán is a hajlítás, tökéletesen működött.

     


    tn-tali_2004_siofok_69.jpg





  • Csónak készítés
    tn-tali_2004_siofok_14.jpg A kép alján látható a készülék. Gyakorlatilag a csónak belsejének negatívja. Az építés erre történik, úgy hogy először erre kell ráhelyezni a gerincet. A ragasztószalag azért van, hogy a kész csónakot könnyen le lehessen venni a készülékről. Ennek híján, összeragadna, a sablonnal. Az alul körbe bevert szögek, és befőttgumi segítségével lehet a gerincet a megfelelő helyre rögzíteni. Ez után a megfelelően kialakított palánklécet kell, aládugni a gumiknak, és a palánk élén összeragasztani a gerinccel. Ehhez a palánkhoz szintén az élén ragasztva lehet illeszteni a következőt, és így tovább, felváltva a két oldalon. Ha megvan a palánkozás, a csónak leemelhető a készülékről, és ez után lehet a belső részeit kialakítani.

  • Bandázsolás
    tn-tali_2004_siofok_111.jpg Viola a bandázsolást úgy csinálja, hogy a bandázsolni szánt kötél végét befogja a satuba. A másik végét a satu felett elhelyezett dróton lelógó csipesszel fogja meg. A huncutság abban rejlik, hogy a drótok közé betoldott egy gumidarabot, így a kötél feszes, és könnyen körbetekerhető. Petrofszky Zolinak ehhez volt egy olyan ötlete, hogy ha kis szabadon forgókat is beiktatna a rendszerbe (fentre is lentre is) akkor nem kellene körbe-körbe tekerni a bandázsoló kötelet, hanem az eredeti kötél pörgetésével gyorsabban lehetne bandázsolni a, megfogásb, szabadon forgó (kell a másik végére is)c, bandázsolandó kötéld, bandázsoló kötél.


    tn-bandazs.jpg




Élmények

Alapvetően két dolog van, ami miatt megérte résztvenni ezen a találkozón. Az első, és nekem a legfontosabb, hogy megismerkedtem néhány taggal a legénységből. Az Internetes ismeretségek túl személytelenek, a nick nevek önmagukban keveset árulnak el a másiktól. Most ezek a nevek tartalmat kaptak, van egy arc, van egy ember (ahogy Dodi írta) aki eszembe jut, akit valamelyest ismerek. Sokkal közvetlenebb, személyesebb lett a kapcsolat ezután, még ha jó ideig megint csak a neten találkozunk is. A másik fontos dolog, hogy a találkozón voltak tapasztalt modell-makett építők, akiktől sokat tanulhattunk. Ezeken túl persze az sem elhanyagolható, hogy egy kellemes hétvégét töltöttem, egy vígkedéjű, közvetlen társaságban. Külön köszönet ezért Violának, aki vendégül látott minket!

I. Hajomakett.hu Találkozó  


   
Idézés a honlapján
Kedvenc
Nyomtatás
Küldés levélben

Utolsó frissítés : 2007. szeptember 05. Szerda 14:05


Olvasók hozzászólása  Hozzászólás RSS küldése
 

Átlagos értékelés

   (0 szavazat)

 

Megjelenítve 10 a(z) 10 hozzászólásból

Hozzászólás nyelve: Magyar (10), English (0)

Írta: GyuSea () 2004. október 26. Kedd 09:03

Írta: GyuSea 2004. október 26. Kedd 09:03

Tegnap kísérleteztem kölönböző otthon található hőforrásokon való palánkhajlítással. Végül az asszony hajsütője vált be leginkább. :)Elég gyenge a hatásfoka, és csak vékony palánkok hajlíthatóak rajta sikerrel. megpróbáltam, úgy is hogy a hajlítandó rész bevizeztem, úgy valamivel jobban ment. Ami miatt viszont jó, hogy általában ugye a palánk végét kell hajlítani, és a hajsütővel meglehet fogni a legvégét a lécnek...

 

» Válasz erre a hozzászólásra...

Írta: bozsi () 2004. október 24. Vasárnap 17:57

Írta: bozsi 2004. október 24. Vasárnap 17:57

Szerintem is jó cikk.(főleg a rajzok)

 

» Válasz erre a hozzászólásra...

Írta: Vendég () 2004. október 02. Szombat 11:03

Írta: Vendég 2004. október 02. Szombat 11:03

Üdvözlök mindenkit, legföbképpen a siófoki találkozon résztvevőket.- Mindjárt az elején: GyuSeanak igaza van a palánkrögzitö csavarral kapcsolatban. A szegre vágtam menetet.- A facsavar ( föleg az én esetemben ) nem igazán lenne jó mivel nem roncsolásmentesen dolgozik.!! De egy vékony bordában sem igazán álna meg a nem kellő "vékonysága" miatt.!! - A bordába a szeg tartóssága, függ, egyrészt: a fa anyagátol ( keményebb fában erösebben tart), másrészt: az előfurt furat nagyságátol ( max. 2-3 tizedel kiseb átmérőjü furat kell mint a menet átmérő), harmadrészt: a furat mélységétől, stb.!!!- Nem utolsosorban a furatban, ( ha a palánkon történt az átfurás és a rögzités ) igy már akár a palánk rögzitő szegeket is belehet utólag, rakni!!!- "Meg kell csinálni" a próba mindent igazol!!!A TALÁLKOZÓ: - Én úgy érzem hogy a találkozon résztvevők, mindegyikőtök, jól érezte magát és remélem illetve hiszem hogy "sokat" tanultatok, egymástol is. - Gondolom hogy az ott szerzett ujj tapasztalatok épitőleg hatnak rátok, akár a modellek épitésében akár a kreavititás élörelépésében!!- Tettetek valamit hogy a MAGYAR hajómodellezők egy kis tábora, ismerkedjen és TANULJON egymástol!!- Nem igen hallottam még hasonló kedvezményezésről hazánkban. Ezért is érdemel dicséretet: Maszatomy, mint összetartó, GyuSea. mint szervező és Viola, mint házigazda. De a többiek is büszkék lehetnek hisz ott voltak és tettek valamit a hajómodellezésért.További sikeres épitést, jó munkát kivánok, nem csak a találkozon részt vett, történelmi hajózás kedvelőinek is!!JÓ SZELET A VITORLÁBAN : Petrofszky Zoltán hajóács

 

» Válasz erre a hozzászólásra...

Írta: shadowrunner () 2004. szeptember 30. Csütörtök 09:24

Írta: shadowrunner 2004. szeptember 30. Csütörtök 09:24

Gratula a cikkhez GyuSea! Nagyon kreatívan és szellemesen írtál. Nem akarsz szamát váltani? :) Amúgy hazafelé a kocsi majdnem megadta magát, hirtelen elfogytak a sebességi fokozatok. Még szerencse, hogy Dodi jött velünk és a segítségével hazajutottunk.Tényleg jó lenne legalább évente egy találkozó. Amúgy dodi felvetette azt az ötlete, hogy többször is összejöhetnénk. Ezzel csak az a baj, hogy nem mindenki tud ennyit utazni :(Violának külön köszönet az érdekes történetekért és a vitorlázásért.

 

» Válasz erre a hozzászólásra...

Írta: GyuSea () 2004. szeptember 30. Csütörtök 07:33

Írta: GyuSea 2004. szeptember 30. Csütörtök 07:33

A logika szerint igazad is lehet, de az emlékeid megcsalnak. PZ. szegre vágott menetet. Valakit még meg is kért, hogy próbálja kihúzni, és viszonylag nehezen de kijött. A facsavar sokkal erősebben kapaszkodik, azt nem lehet kihúzni. Pont ezért mondhatnád, hogy sokkal jobb palánkrögzítőnek, de talán egy vékony gerincet szétroncsolna, mivel a menet magassága sokkal nagyobb. Persze ki kell próbálni, és kiderül...

 

» Válasz erre a hozzászólásra...

Írta: viola () 2004. szeptember 29. Szerda 18:53

Írta: viola 2004. szeptember 29. Szerda 18:53

A palánkrögzítőnél nem szeg , hanem kismérető facsavar szükségeltetik. ( emlékeim és a logika szerint )

 

» Válasz erre a hozzászólásra...

Írta: Dodi () 2004. szeptember 29. Szerda 17:03

Írta: Dodi 2004. szeptember 29. Szerda 17:03

Még,hogy nem tudsz írni. Most ahogy olvasom jut eszembe sok olyan élmény ami csak halvány de mégis megtörtént.Mégegyszer KÖSZÖNÖM mindenkinek,hogy részt vehettem a találkozón, és megismerhettelek benneteket.

 

» Válasz erre a hozzászólásra...

Írta: wercome () 2004. szeptember 29. Szerda 14:54

Írta: wercome 2004. szeptember 29. Szerda 14:54

Nagyon jó lett a cikk, sikerült valamit átadnod abból, amit nem igazán lehet leírni!

 

» Válasz erre a hozzászólásra...

Írta: Tyrman () 2004. szeptember 29. Szerda 08:40

Írta: Tyrman 2004. szeptember 29. Szerda 08:40

Nagyon jó kis cikket írtál. A rajz meg nagyon jó, és ne szerénykedj!

 

» Válasz erre a hozzászólásra...

Írta: Imi () 2004. szeptember 28. Kedd 20:47

Írta: Imi 2004. szeptember 28. Kedd 20:47

Szerintem is nagyon jó kis találka volt, bár én csak szombaton tudtam benne résztvenni néhány óra erejéig. Úgy gondolom, érdemes ilyet szervezni legalább évente egyszer. Jó látni mások munkáját is, sok jó ötlettel is gazdagodik az ember, mindez lökést ad a további munkához. És az is nagyon jó volt, hogy végre személyesen is találkozhattunk!

 

» Válasz erre a hozzászólásra...

Megjelenítve 10 a(z) 10 hozzászólásból



Hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
Belépés vagy regisztráció szükséges.


mXcomment 1.0.5 © 2007-2024 - visualclinic.fr
License Creative Commons - Some rights reserved
 
< Előző   Következő >

www.hajomakett.hu
Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett