Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett

East Cowes-ból Szentpétervárra

(avagy az angol hajóépítő mester, Joseph Noy története Nagy Péter cár szolgálatában)

1753-ban London Deptford temetőjében síremléket állítottak Joseph Noy-nak. A síremlék felirata: „Nagy Péter cár hajóépítő mestere”. Mi módon történhetett, hogy az addig senki által nem ismert hajóépítő az egyik legfontosabb helyet foglalta el azon korabeli mesterek között, akik letették a maguk névjegyét Nagy Péter híres Balti Flottájának létrehozásában?

Joseph Noy (Angliában a nevének kiejtése Nej vagy Noj) minden valószínűség szerint az angliai Hampshire-ben született. Vélhetően a portsmouth-i Királyi Haditengerészeti Flotta dokkjaiban tanult, ahonnan 1692-ben távozott. 1695-ben szerződést köt a Haditengerészeti Flotta Minisztériumával, és hadihajók építéséért felel, többek között a „Pool” ötödosztályú hajóéért. Megalapítja saját hajóépítő műhelyét East Cowes-ben – egy kisvároskában a White-szigeten – Anglia déli tengerpartjánál, nem messze Portsmouth-tól.

Cowes látképe a tengerről. Tomkins festménye a XVII. századból. 

A „Pool” építésének befejezése után 1696-ban a haditengerészet vezetése szerződést köt vele a negyedik osztályú „Jersey” megépítésére. Ennek a hajónak a megépítése kapcsán Joseph-nek egy sor problémája keletkezik. Néhány munkását erőszakkal besorozzák a Cowes-ban állomásozó hadi- és kereskedelmi hajókra. Ezen kívül a faanyagot, ami a hajó építéséhez szükséges, kisebb partmenti hajókkal szállítják (angolul „hoy”) a Sussex grófságbeli Erandel-ből és Shoreham-ból. Ezen hajók legénységét, ami általában kapitányból, matrózból és hajósinasból állt, nem csak erőszakkal besorozták tengeri szolgálatra, hanem a La-Manche csatornában cirkáló kalózoknak is többször áldozatul estek.

Ily módon 1698-ra Noy pénzügyi nehézségekkel küzdött, és egy héttel Nagy Péter Londonba érkezése előtt elhagyja East Cowes-t, és Londonba utazik. Véletlen egybeesés, vagy tudott a cár terveiről, aki hajóépítőket toborozna a saját szolgálatára, nem ismeretes. Ismert az, hogy elhagyva Cowes-t, tartozásban maradt a saját hajóépítőivel szemben, akik félbehagyták a munkát, és szintén Londonba utaztak Noy után, azzal az elhatározással, hogy kiverik belőle ezt a tartozást. Az elhatározásuk olyan erős volt, hogy a csődbizottsághoz akartak fordulni. Noy partnere, George Moore és a portsmouth-i kereskedő, Thomas Barton Cowes-ben maradtak. Átszervezték a hajóépítőket, és a „Jersey” építése hamarosan tovább folytatódott, de az csak jelentős késéssel –1698 novemberében –, majdnem másfél évvel később fejeződött be.

Cowes térképe. John Andrews, 1769.

Közben a Londonban tartózkodó Noy megtalálja az útját Péterhez. Péter elszámolásaiban Noy neve kétszer található meg: amikor meglehetősen magas összeget, 100 fontsterlinget fizetnek ki neki. Ő volt az egyetlen a hajóépítők közül, akinek a neve ezekben az elszámolásokban megjelenik, ami később arra adott okot, hogy felmerüljenek bizonyos spekulációk, miszerint Noy feltárta Péternek az angol hajóépítés titkait.

1698 júniusában Noy Arhangelszkbe hajózik, és csatlakozik az ebben az időben orosz szolgálatban lévő egyetlen másik hajóépítőhöz, John Dean-hoz. Dean az ismert angol hajóépítő mester, sir Anthony Dean fia, és úgy látszik, hogy a két hajóépítőt – a fiatalabb Dean-t és Noy-t az a lord Carmarten ajánlotta Péternek, aki a „Royal Transport” jachtot tervezte, amit 1697-ben Péternek ajándékoztak. Lord Carmarten monopóliumot kapott dohány szállítására Oroszországba magától Pétertől, annak londoni utazása idején.

Mind a két fiatal hajóépítő munkához lát Voronyezsben, ahol angol stílusban egy sorhajót építenek Péter részére. Péter már korábban meggyőződött arról, hogy az angol hajóépítési módszer felülmúlja a hollandot, és mindenféleképp támogatta ezt a rendszert. 1698-ban Voronyezsben írt levelében Oszip Naj (így nevezték őt Oroszországban) tudósít az angol rendszer cár általi támogatásáról: „Én az angol fazon szerint építem az 54 ágyúsat, ami Őfelségét fellelkesíti, és mindig felmagasztalja a flottánkat”.

A holland hajóépítők a saját hajóik építésénél azt az irányzatot követik, hogy felhasználják tapasztalatukat, titkolt személyes tudásukat, az „ujj szabálya” szerinti tradicionális méréstechnológiát. Az angol rendszer inkább a tudományos, matematikai elvekre és a papírra vetett hajótervre alapozott. Hagyatkozva a részletesen kidolgozott tervrajzra, az arra felvitt pontos méretekre, bármelyik hajóépítő el tudott készíteni egy hajót ezeket az utasításokat követve. Ily módon nem volt szükség hatalmas személyes tapasztalat birtoklására, vagy a hajóépítő személyének a jelenlétére. Péter számára a legfontosabb az volt, hogy az orosz hajóépítők lényegesen könnyebben tudtak tanulni és dolgozni a rajzok alapján. Maga Péter is ily módon tanult, és nemcsak kiváló hajókat épített, de le is tudta rajzolni a hajó tervét papírra. Élénk érdeklődését az angol rendszer után illusztrálni lehet azokkal a fizetésekkel, amit kifizetett a hajóépítőknek. Akkor, amikor Noy és Kozenc (szintén angol hajóépítő) 100 rubel körül kaptak, a legjobban megfizetett holland hajóépítő, John Terpley nem kapott többet, mint a legalacsonyabban fizetett angol hajóépítő. Péter tisztelete az angol hajóépítők iránt kifejeződött a velük való kapcsolatában is. Mindig szívesen töltötte velük az idejét, együtt ittak, és esetenként, főleg a hajók vízretételekor, megosztotta velük az asztalát, amit senki mással. Péter ragaszkodását a saját hajóépítőjéhez leírta a szentpétervári brit követ a jelentésében: „A tisztelet, amit kinyilvánít velük szemben több, mint amire ők számíthatnának bármely más idegen országban, mivel ők különleges embereknek számítanak, amiért is ők a legdrágábbak a cárnak, következésképpen a birodalom legfontosabb emberei; részt vesznek a szórakozásaiban, az ünnepnapokon a személyes asztalánál ülnek, amíg a birodalom más legfontosabb emberei állni és várni kényszerülnek; röviden, a cár semmit nem mulaszt el, hogy kimutassa szeretetét, és meggyőzze őket, folytassák szolgálatukat életük végéig. Még egy jelentés a brit kormánynak, ami összecseng a követ szavaival: „ezeket az embereket a cár kényezteti, ahogy csak lehet: a fizetésük hatalmas, és pontosan kifizetésre kerül, együtt esznek vele, az asztalánál ülnek a legnagyobb eseményeken, és akárhová megy vagy szórakozik, nincs olyan, hogy valamelyikük ne társulna hozzá; ilyen gondoskodással a cár igyekszik megszerezni a lojalitásukat, és ily módon elérni, hogy ne hagyják el őt;…” Egy másik kortárs és szemtanú azt mondta, hogy Péter „mindig nagy tiszteletben tartotta a hajóépítőit; a nyilvános helyzetekben közöttük foglalt helyet, és a barátainak nevezte őket.” Noy-hoz írt leveleiben maga Péter általában kérte „átadni bókjait minden hajóépítő barátunknak.” Nem meglepő ezért, hogy az angol hajóépítők boldogan maradtak a cár szolgálatában.

Noy Voronyezsben a sorhajók építésével volt elfoglalva, ahol a hampshire-i Richard Kozenc mester csatlakozott hozzá, azután, hogy John Dean az orosz tél áldozata lett, és 1699-ben, Moszkvában meghalt. A két mester hajók egész sorának építésében működik együtt, amiknek nagyobb része feleslegessé vált a Törökországgal délen folytatott harc befejezése miatt. 1711-ben Noy a munka folytatására átköltözik Szentpétervárra, ahol Péter sietve készíti a flottát a svédek visszaszorítására, és a Balti-tenger feletti uralom megszerzésére.

Kezdetben Noy minden bizonnyal az Admiralitás mellett lakott. 1714-ben egy skót utazó, aki megszállt Noy-nál emlékezetébe véste a cárt, aki : „kiment az üzembe egy órával a munkakezdés előtt ilyen hideg reggelen is” Péter elküldte az udvaroncát Noy-hoz, aki gyorsan kijött, és: „bevezette Őfelségét a házba, ahol az másfél óráig maradt”  Ez az eset is mutatja nemcsak a közeli társadalmi kapcsolatot, ami Péter és Noy között kialakult, hanem azt, hogy Péter különös figyelmet fordított minden hajója építésére.  Péter eljött megnézni a hajót, amit Noy épített, mert „akart néhány útmutatást adni hozzá”. Péter ilyenfajta részvétele a hajós ügyekben a cár jellemző vonása volt, ami megnyilvánult a flottája iránti érdeklődésében és szeretetében. Amikor egyéb dolgai elvonták a Voronyezsbe utazástól, ő a korábbiakhoz hasonlóan, levélen keresztül tartotta fenn a kapcsolatot Noy-jal.

Szentpéterváron Noy alapvetően a sorhajók építésével foglalkozik, függetlenül attól, hogy 20 barkentin építésével kezdte, amikkel ő korábban nem foglalkozott. Épít még néhány bombázóhajót és fregattot, valamint egy jachtot is. Noy emellett foglalkozik az orosz hajóépítők megtanításával a hajóépítés művészetének angol módszerére. Barátja, az angol John Dean leírja, hogy az orosz hajóépítő ott kezdte építeni a hajóját, ahol az angol mester a sajátját. Ily módon az orosz másolni tudta a méreteket, és elsajátítani az angoltól a munkavégzés technikáját. „Azért, hogy az oroszok jobban meg tudják érteni a dolgok lényegét, megszokott volt, hogy amikor az angol mester elkezdte építeni a hajót, elrendelte az orosz mesternek új hajó elkezdését a közelben, ugyanolyan méretekkel, és akinek szabadon figyelnie és mérnie kellett az angol munkáját”. Természetesen ez meghozta a maga gyümölcsét, mivel éppen ebben az időszakban jelent meg néhány ismert orosz hajóépítő mester, mint Szklájev és Verescsagin.

1719-re a brit kormány érzékelte, hogy az angol hajóépítők hatásosan segítenek a cárnak létrehozni a hatalmas haditengerészeti flottát olyan hajókból, amik képesek vetélkedni az angol hajókkal, és ez a flotta a jövőben potenciális fenyegetést jelenthet Anglia számára. 1715-ben az angol sir John Norris admirális erre a fölényre rámutatva írta: „Ostobaság, hogy Önök azt kell higgyék, hogy az ő (a cár) népe néhány angol építő segítségével olyan javításokat tudott létrehozni, amiket mi találtunk ki. Van neki három új, Szentpéterváron általuk épített hatvanágyús hajója, amik mindenben egyenlőek az azonos osztályú hajókkal a mi országunkban.” James Jeffrey, a szentpétervári brit követ rámutatott, hogy a magas helyzetüknek és nagy fizetésüknek köszönhetően, amit az angol hajóépítő mesterek Nagy Pétertől kapnak, meglehetősen nehéz lenne őket meggyőzni, hogy térjenek vissza Angliába. „… de könyörgöm Méltóságaitok, vegyék figyelembe a nehézségeket, melyekkel én a hajóépítők részéről találkoztam. Ezek az emberek, akik mindent elhoztak ebbe az országba, akiknek nincsen földjük, vagy bérveadható házuk, akiknek így nincs vesztenivalójuk Nagy-Britanniában, akik ideutaztak ebbe az országba a családjukkal együtt Fortunát keresni, és bizonyos értelemben meg is találták, mivel a fizetésük jelentős, ketten közülük évente és fejenként 2000 rubelt keresnek, a másik három fejenként 800-at, ezen kívül esetenként ajándékokat is kapnak és egyéb privilégiumokat élveznek”.

A hajók, melyeket Noy és más külföldi mesterek építenek, „annyira jók és jól megépítettek voltak, amiket Európa is kívánhatott magának”. Ami az erők egyensúlyát illette a Balti-tengeren, a brit kormány egyre jobban aggódott korábbi protezsáltja, Nagy Péter miatt, de legjobban nyugtalanította a kormányt az egyre jobban növekvő orosz haditengerészeti flotta minősége és növekedésének sebessége. 1719-ben a brit Parlament, áthatva ettől a nyugtalanságtól, törvénytervezetet fogadott el, amely azon angolok ellen irányult, akik külföldi haderőknél dolgoztak, és kiadta a parlamenti határozatot „a kellemetlenségek megelőzésére, Nagy-Britannia kézműves manufaktúráinak idegen államokban történő megnövekedésével kapcsolatban”  Rögtön ezután a brit követ, Jeffrey megrovást kapott, az angolokat hazatérésre felszólító proklamáció engedély nélküli kiadásáért. Saripov báró megmagyarázta mennyire eredménytelenek voltak ezek a kísérletek, mivel „ez a lépés jelenleg haszontalan, és a cár már maga is képes hajókat építeni, és idővel alkalmassá tenni azokat a tengeri használatra”. Valóban, hála Noy-nak és a többi külföldi hajóépítő mesternek, igen sok orosz hajóépítő tanulta ki a hajóépítés mesterségét az angol módszer szerint, és ezzel lefektették a független nemzeti hajóépítő ipar alapjait. Nagyon késő volt már kísérletezni a „bekerítéssel” Valóságban a helyzet 1719-re annyira kritikussá vált, hogy Noy, Kozenc és Davenport, szimpatizálva az angol aggodalmakkal, beleegyeztek, hogy visszatérnek Angliába, annak ellenére, hogy ott csak a felét ígérték nekik annak a fizetésnek, amit Oroszországban kaptak. Braun (az orosz irodalomban – Broun) és Ramsey azonban elzárkóztak az ilyen ajánlattól addig, amíg nem fizetnek nekik ugyanolyan munkabért, mint amilyet Szentpéterváron kaptak. Úgy látszik azonban, egyikük sem tért vissza, mert az 1720-as évek végéig folytatták a hajók építését Oroszországban.

Joseph Noy aláírása

1723. június 10-én Péter Noy-t, Kozenc-et és Braun-t kapitány-parancsnoknak léptette elő, munkájuk elismeréseképp és az irántuk érzett nagy tisztelete kifejezésére. Valóban, a Péter által bevezetett rang-táblázat szerint a kapitány-parancsnok rang egyenlővé tette őket azokkal az ismert személyiségekkel, akik ugyanezt a titulust viselték. Ezt megerősítette Katalin cárnő is 1725 novemberében, ahol utalt arra hogy „Mi természetesen várjuk további hű szolgálatukat, mint becsületes tisztekét”. Katalin reménykedett abban, hogy Noy mégiscsak folytatja szolgálatát, amikor az Péter halála után Angliába hazatérni készülődött. Péter magas véleménye Noy-ról világosan látható volt 1725-ben, a temetési szertartáson. Noy-t annyira magasra értékelték, hogy kiemelt helyet biztosítottak számára a temetési szertartáson, ahol az egyik kulcsfigura volt Péter koporsója mellett. Noy tartotta a baldachin egyik zsinórját, miközben a többiek megérintették a koporsó drapériáját. Mindannyian Katalint és Mensikovot követték.

Minden valószínűség szerint, Oroszországban tartózkodva Noy nem élt feltűnő életformát, a saját hajóépítő dolgával foglalkozott, és soha nem veszítette el Nagy Péterbizalmát, amit nem lehet elmondani más külföldiekről. Ennek ellenére, egyszer, nem szándékosan, Noy vitába szállt. Péter halála után belevonták egy vitába arról, ki fogja befejezni az „I. és II. Péter” hajót, amit Nagy Péter 1723-ban kezdett építeni. A kérdés az volt, hogy orosz mesterek, vagy Noy és Braun fogják-e befejezni ezt a presztízs-hajót. Ugyancsak vitába szált Noy a norvég származású holland admirálissal Krues-szel is. Nem fogadta el annak rendelkezéseit, ugyanakkor Péter személyesen megrendszabályozta ezt a vitát.

Noy Oroszországban maradt legalább az 1730-as évek végéig, amikor Katalin cárnő kitüntette hajóépítőként 40 évig tartó „hosszú és hű szolgálatáért”, és évi 500 rubel nyugdíjat adományozott neki. Ekkor Noy 68 éves volt, és már nem tudott a szükséges módon dolgozni hajlott életkora és betegsége miatt. Katalinhoz fordult engedélyért, hogy visszatérhessen Angliába, és ezt az engedélyt meg is kapta. Élete utosó éveit Depthford-ban töltötte, ahol először találkozott munkaadójával – Nagy Péterrel. Joseph Noy 1753-ban halt meg, és Depthfordban, a Szent Miklós temetőben lett eltemetve.

Noy az első angol hajóépítő volt, akit Nagy Péter felfogadott, és Oroszországban negyven évig dolgozott. Munkájának sok évét annak az embernek a társaságában töltötte, aki időnként rendkívül goromba és önhatalmú volt, időnként találkozni lehetett vele a hajóépítők körében halálosan részegen, félredobva minden ceremóniát, rangot és önbecsülést. Noy mesterként és oktatóként szolgált, tanácsadója és barátja volt Nagy Péternek. Kozenc és Braun mellett nagy tiszteletnek örvendett, mint az egyik legfontosabb külföldi hajóépítő.

A történészek helyes következtetésre jutottak, hogy „Péter törekvő volt a haditengerészeti erők létrehozásában”. És ha arról beszélünk, hogy Nagy Péter alapította meg az orosz hajóépítő ipart, és fektette le az alapjait a korszerű orosz haditengerészeti erőknek, ez részben e kiemelkedő hajóépítő-cár tengeri előrelátásának, energikus hajóépítő tevékenységének eredménye. És nem kevésbé az angol hajóépítő mestereknek, amilyen Joseph Noy is volt, és az angolok által épített angol típusú hajóknak köszönhető, hogy most Péter ilyen reputációval rendelkezik a történészek között.

Rob Martin és Ken Kozenc

Bármilyen információt Joseph Noy-ról vagy Richard Kozenc-ről, különösen orosz archívumokból, hálával megköszönünk.

Kérjük üzenetüket a következő címre küldjék:  Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.

Oroszból fordította:  Kurusa Sándor

Utolsó frissítés : 2005. február 24. Csütörtök 20:11

Átlagos értékelés

   (0 szavazat)