Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett

Hányan voltak orosz kutatók, híres és ismeretlen új földek felfedezői! Egyesek, a szerencsésebbek, a Hazának ajándékozták az általuk felfedezett szigeteket, földrészeket, szorosokat… Mások nyomtalanul eltűntek – ki becsületes küzdelemben a vad határtalan térségekkel, ki a megcsontosodott cári csinovnyikok hibájából, akik nem voltak képesek értékelni az új területek Oroszország számára hatalmas jelentőséggel bíró felfedezését és birtokba vételét. De Habarov, Dezsnyev, Bering, Nyevelszkoj és Kelet és Észak sok-sok más kutatója, örökké fognak élni  a városok, tengerek, szorosok, fokok és félszigetek, folyók és hegycsúcsok neveiben…

Több mint három évszázad választ el minket a Csendes-óceán tengereit kutató első orosz expedícióktól. 1643-ban Jakutszkból keletre a Léna mentén elindult az Amurhoz és mellékfolyóihoz Vaszilij Pojárkov osztaga. A Sztanovoj hegygerincet legyőzve, tovább a Zej és az Amur mentén a csapat kijutott a Szahalini-öbölbe és az Ohotszki-tengerre. Később, ugyanezen az úton elindult az Amurhoz Jepofej Habarov csapata, megalapítva itt az első orosz településeket.

A „nap irányába” indult a híres orosz felfedező, Szemjon Dezsnyev kozák. 1648-ban kiindulva  a Kolima torkolatából, felfedezte a Nagy Kő Orrot, amit ma Dezsnyev-foknak neveznek.

A XVIII. században különleges figyelem övezte a keleti területek birtokba vételét. Így 1713-ban I. Péter külön rendeletet adott ki a Kamcsatkára vezető tengeri útvonal megkeresésére. 1724 végén létrejön az ún. Első Kamcsatkai Expedíció, aminek feladata az Ázsia és Amerika közötti szoros létezésének kiderítése volt. Vezetője Vitus Bering, az orosz flotta tisztje volt. Az expedíciónak sikerült felfedezni a szorost, amit később Bering-szorosnak neveztek el, és leírni Kamcsatka és Csukcsföld partvidékének egyes részeit.

Az Amur felhasználásának ötlete a távolkeleti lakosság ellátására Szibériából történő áruszállításra, a XIX. század végére virágzásnak indult. Az Amur torkolatának  titka, aminek megfejtésével sok ismert utazó kísérletezett – a francia tengeri utazó, La Pérouse, a híres orosz kutató, I. Kruzenstern, a „Konstantin” brig parancsnoka, A. Gavrilov –, megoldatlan maradt, a hajózó utat feltárni az Amur torkolatában csak nem sikerült. És ez a földrajzi „fehér folt” csak a század közepén lett letörölve Oroszország térképéről, G. I. Nyevelszkoj kapitány, a kis vitorlás teherhajó, a „Bajkál” parancsnoka expedíciója által.

***

Genagyij Ivanovics Nyevelszkoj 1813-ban született tengerész családban. Tizenkétéves fiatalemberként elvégezte a moszkvai kadetiskolát, néhány évvel később – a tiszti osztályokat is, ami után megkezdődött tengeri szolgálata – a „Bellona” fregattra került, ami F. P. Litke ellentengernagy hajórajának állományába tartozott. Távoli utak, nem könnyű tengeri szolgálat a gyakorlott orosz tengerészek irányítása alatt, a kötelességeit becsületesen teljesítő tengerésztiszt mindennapos nehézségei és  feladatai – mindez tíz év alatt G. I. Nyevelszkojt igazi „tengeri farkas”-sá nevelte. És amikor 1846-ban elindították Petropavlovsz-Kamcsatkába az Orosz-Amerikai társaság részére az áruszállítást, a szállítás parancsnokának kiválasztása Nyevelszkoj kapitány javára dőlt el.

A hosszútávú tengeri útvonal ezúttal azokon az ismeretlen helyeken vezetett keresztül, amik titka már régóta izgatta  a fiatal kapitányt. Ezekben az időkben az ismeretek erről a távoli tájról igen szűkösek és ellentmondóak voltak. Még az sem volt ismeretes, micsoda tulajdonképpen Szahalin – sziget vagy félsziget? És íme, Nyevelszkoj megpróbál engedélyt kapni a főnökségétől, hogy útközben kutatásokat végezhessen ezeken a távoli földeken.

Nem volt egyszerű dolog audenciát szerezni a Tengerészeti Vezérkar vezetőjénél, A. Sz. Menysikovnál. Nem volt egyszerű eltéríteni a herceget az általa egyszer már jóváhagyott útvonal-tervtől sem. Az még jól emlékezett egy cári megjegyzésre az egyik távolkeleti expedíció megszervezéséről: „Az Amurról, mint haszontalan folyóról, a kérdést befejezni!” Mégis Nyevelszkojnak sikerült engedélyt kapni a kutatásokra és a tudományos munkára – de csak arra az időre, amit a hajók építésén, és azok Kronstadtból Petropavlovszk-Kamcsatkába történő átszállításán spóroltak meg. Menysikov nem utasította el a Nyevelszkoj parancsnoklása alá szánt „Bajkál” vitorlás építését és felszerelését sürgető irat aláírását sem.

Sikerült az utazás Helsingforsba is, ahol a „Borgetrem és Co” hajóépítő műhelyben épült  a hajó. A társaság tulajdonosa beleegyezett a hajó 1848 júniusában történő vízrebocsátásába, habár a szerződés szerint az építés befejezése csak szeptemberre volt előirányozva.

Nyevelszkoj minden, a hajó építésével kapcsolatos kérdésbe beleszólt. Az útmutatásai szerint lényeges változtatások történtek a vitorlás belső tereinek elrendezésében, megnövelték az állékonyságot, megjavították az irányíthatóságot, és megerősítették a hajó külső borítását az esetleges jégben történő hajózáshoz… No, és Nyevelszkoj kénytelen volt magára vállalni rengeteg, tisztán hivatalnoki feladatot, úgymint a személyzet összegyűjtése, a hajózás útvonalának pontosítása …

Végül 1848 július 10-én a „Bajkál”-t ünnepélyesen vízre bocsátották. Ez egy nem nagy, de nagyon helyes négyárbocos vitorlás volt 477 to vízkiszorítással. Szolídak voltak a méretei: hossza a merőlegesek között 28,5 m, szélessége – 7,38 m, max, merülése teljes terheléssel – 3,87 m. De a hajó nagyszerű állékonysággal és kiváló tengerjáró képességekkel rendelkezett. Többek közt a sebessége 8,5 csomó volt.

A „Bajkál” tüzérségi fegyverzetébe hat 3 fontos ágyú tartozott. A személyzet 47 főt számlált – 9 tiszt, 4 altiszt és 34 matróz.

1848 augusztus 21-én az „Izsora” gőzhajó kivontatta a teherhajót a Tolbuhin világítótorony mögött lévő Kronstadti Kis Révből. Ezután a hajó útja Koppenhágába vezetett.

Nem éppen vendégszeretően várta a tenger az utazókat. Vihar vihar után, miközben túlnyomórészt szembeszéllel találkoztak, amik szinte összebeszéltek meghiúsítani a fiatal kapitány terveit és az expedíció szállítási részének csökkentésére irányuló minden törekvését. Egy lehetőség maradt – a minimumig lecsökkenteni a „Bajkál” kikötőben tartózkodásának idejét a Távol-Keletre történő utazáson.

Meg kell mondani, hogy akkor az egyetlen tengeri út Oroszország ázsiai részének csendes-óceáni partjaihoz az volt, ami délen az egész Atlanti-óceánon keresztül vezetett az amerikai kontinens legdélibb végéig – a Horn-fokig, és azután tovább északnak, majdnem az egész Csendes-óceánon keresztül… Pontosan ezen az útvonalon kellett hajózni a „Bajkál”-nak is.

Rövid megálló Koppenhágában – és a hajó Portsmouth-nak veszi az irányt, az utolsó európai kikötőnek. Feltöltve az élelmiszer és édesvíz készletek, megvéve a szükséges felszerelés – most keresztül az egész Atlanti-óceánon, délre!

Az időjárás végül is kedvezőre váltott: állandó hátszelek hajtották a „Bajkál”-t Dél-Amerika partjai felé. Már október 30-án a hajó átszelte az Egyenlítőt, és november 15-én lehorgonyzott Rio de Janeiro kikötőjében. Az expedíció itt félhónap várakozásra kényszerült – az óceánátkelés után a vitorlást dokkba kellett állítani a hajótest vízalatti részének átvizsgálására. Szerencsére semmilyen komoly sérülés nem találtak, így a „Bajkál” december 1-én újra kihajózott a tengerre.

Az első tíz nap nyugodtan telt, de azután erős vihar kerekedett, ami nem múlt el addig, amíg nem kerülték meg a Horn-fokot – 1849. január 10-én. Ezután Honolulu-i megállás következett volna, ugyanakkor a helyzet arra kényszerítette Nyevelszkojt, hogy ezt hamarabb – a chilei Valpariso kikötőjében tegye meg: fel kellett tölteni az édesvíz és élelmiszer készleteket. Honoluluba a „Bajkál” március 31-én érkezett meg. Ebben a kikötőben a hajó személyzetét kellemes meglepetés várta – találkozó az „Irtis” orosz hajóval. Felhasználva a Hawaii-szigetek királyának rendelkezését, a „Bajkál” legénysége gyorsan elvégezhette a hajó javítását, kiegészítette a készleteket, és pihenhetett a az expedíció befejező – legnehezebb – része előtt.

Ez április 10-én kezdődött, és valójában maximálisan bonyolulttá vált. A hajó teljes útját, egészen Kamcsatkáig erős viharok, köd és szakadó eső kísérték. Mindazonáltal a „Bajkál” 1849. május 12-én szerencsésen megérkezett Petropavlovszk-Kamcsatka kikötőjébe, az egész átkelésre 8 hónap és 23 napot fordítva. Az utazás ideje soknak tűnhet, de itt meg kell jegyezni, hogy G. I. Nyevelszkoj expedíciójánál gyorsabban ezt az utat csak V. M. Golovin tette meg a „Kamcsatka” szlúpon – 8 hónap és 8 nap alatt.

Most az expedíció vezetőjének három egész hónap állt rendelkezésére tudományos munkák, felderítések, kutatások elvégzésére. Leadva a hozott árut, G. I. Nyevelszkoj Szahalinnak veszi az irányt, és egy hónap múlva – június 12-én – már annak keleti partjaihoz közelít.

Emlékezve az elődök sikertelenségeire, G. I. Nyevelszkoj a kontinens és Szahalin közötti szoros felderítését csónakokkal szándékozik megtenni. Július 10-én három csónak és kajak tizenöt matrózzal, három  tiszttel és orvossal elindult az Amur torkolatához. Kezdetnek az expedíció a Tebax-foktól az Amur bal partja mentén felhajózott a Kuegda-fokig, tovább – a túlparton elheyezkedő Meo-fokig, aztán visszafelé leereszkedett a folyó jobb partja mentén a déli Pronge-fokig, ahonnan a tulajdonképpeni Amur torkolat kezdődik.

Tovább az útvonal már délre a szárazföldi part mentén vezetett, a torkolat legszűkebb részén, ahol a szélessége kb. két mérföld, a mélység elérte a tíz métert. Így már nem maradt semmi kétség, hogy Szahalin – sziget. Ebben véglegesen meggyőzték Nyevelszkojt a szoros további,  egészen az északi szélesség 54o 40’-ig elvégzett kutatásai. Világossá vált, hogy az Amur torkolata teljes egészében hajózható, és két kijárattal rendelkezik: északra az Ohotszki-tengerbe, a hajózóútban három méternél nagyobb mélységgel, és délre, a Tatár-szorosba, amit korábban öbölnek gondoltak. Mélysége a homokpadnál – a torkolat legkeskenyebb részén –több mint négy méter.

A Nyevelszkoj által kutatásokra fordított idő a vége felé közeledett. Szeptember 6-án a „Bajkál” behajózott az ohtai révbe, azután az Ohta torkolatába. Itt Nyevelszkojnak át kellett adni a hajót, és elbúcsúznia a parancsnoklásától.

Az expedíció által végzett felfedezések hatalmas befolyással voltak az Amur környéki és az Usszuri vidékek birtokba vételére. A Távol-Keleten települések, erődök, városok alakultak. Néhányat – például Nyikolájevszk na Amure, Imperatorszkaja (jelenleg Szovjetszkaja) Gavany (kikötő – a ford . megj.) – Nyevelszkoj alapított, sok más, a távol-keleti partvidék és a Primorje (tengermellék – a ford. megjegyz.) birtokba vételére indított expedíció szervezője és résztvevője.

Nehéz túlértékelni G. I. Nyevelszkoj Oroszországért tett érdemeit. Felfedezéseinek jelentőségét nagyra értékelték kortársai. Egyik munkájában A. I. Herzen megjegyezte, hogy: „Az Amur torkolatának a legyőzése a civilizáció egyik legnagyobb lépése”. És ezt nekünk, az orosz felfedezők utódainak, hazánk gazdag keleti földjeit aktívan birtokba vevőknek a legkönnyebb megérteni.

A. Zsigalszkij, Leningrád

Oroszból fordította:  Kurusa Sándor

Last update : 2005. February 24. Thursday 20:15

Average user rating

   (0 vote)