Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett

Bevezetés

 A Holland Aranykor

A 17. szd második fele a tengeri hadviselés és kereskedelem történetének fontos időszaka Európában. A VIII. Henrik által a XVI. szd közepén alapított, s a spanyolok legyőzését követően a világtengerek egyeduralkodójának számító angol flotta versenytársat kapott egy kicsiny, de erős kontinentális ország, Hollandia személyében. Ebben az időben kezdődtek az angol-holland háborúk, melyek egészen a 18. szd végig tartottak (összesen 4 háború). A háborúk nyomán a hollandok sikerrel vették fel a küzdelmet az angolokkal szemben érdekeik érvényesítéséért a világtengereken, megtörve az angol hegemóniát. Ennek eredményeképpen a Holland Kelet-Indiai Társaság (Vereenigde Oost-Indische Compagnive, rövidítve VOC) 1602-es alapításától közel két évszázadon keresztül 4.700 hajóval mintegy 2.5 milló tonna ázsiai árut mozgatott meg. Legközelebbi vetélytársa, az Angol Kelet-Indiai Társaság 2.700 hajójával mindössze ennek ötödére volt képes. Az eredményes kereskedelem révén a 17. szd. a Holland Aranykor (Golden Eeuw) ideje lett, mely során a holland befolyás és kultúra akadálytalanul terjedhetett a világban.

Michiel Adriaenszon de Ruyter és az Eendracht

Ebben az időszakban, a Második Angol-Holland Háború (1665-1667) alatt játszódott le a vitorlás hajók történetének legnagyobb erőket fölvonultató csatája, a Négynapos csata (1666 június 1.-4.), melyben összesen 140 nagy hajó vett rész (56 angol, és 84 holland részről). A csatában részt vett holland hajók közül választásom az Eendracht (régiesen Eendragt, jelentése: "Egység, harmónia") nevő hajóra esett, mely 1666-ban épült Rotterdamban. Méreteiben (160 láb hosszú, 42.5 láb széles és 16 láb magas) és fegyvezetében (76/80 ágyú) megközelítette a valaha épített leghíresebb holland vitorláshajót, a flotta zászlóshajóját, az 1665-ben épített Zeven Provincient (163 láb hosszú, 43 láb széles és 16.5 láb magas, 80 ágyú), mely a korszak legnagyobb holland hajója volt, s igen sok csatában szerepelt eredményesen. A holland flotta admirálisa a történelem egyik leghíresebb tengernagya, Michiel Adriaenszon de Ruyter volt, akire a magyar protestánsok a mai napig emlékeznek, mivel a németalföldi kormány megbízásából 1676. február 11-én kiszabadította a magyarországi ellenreformáció idején koncepciós perekben elítélt, majd Nápolyba gályarabságra hurcolt 30 protestáns tanítót és prédikátort. Tiszteletére a Debreceni Református Nagytemplom kertjében emeltek emlékoszlopot. Ruyter admirális a holland történelem egyik legnagyobb és legtiszteletreméltóbb alakja, nemcsak zsenialitása és katonai sikerei, de személye, közismerten híres szerénysége, egyszerűsége, valamint példamutató és mértékletes magatartása miatt is (ellentétben a megánéleti botrányairól is híressé vált Lord Nelsonnal). Csatába utoljára az időközben javítás alatt lévő Zeven Provincien helyett az Eendracht fedélzetén indult 1676. április 22-én, a franciák ellen a Földközi-tengeren. Az Aogosta-i csatában az addig egész éltében sértetlen admirális mindkét lábát elvitte egy ágyúgolyó, s egy hét múlva, 1676. április 29-én, az Eendracht fedélzetén, Siracusánál belehalt a seblázba. Kiváló admirális és katona volt, híres volt róla, hogy vesztett helyzetből is a lehető legkevesebb (ember)veszteséggel tudta kihozni a flottát. Halálának hírére a franciák fegyverszünetet hirdettek, s az Eendracht hazaútja során minden franciaországi kikötőben, ami mellett elhaladt a hajó, díszsortüzet lövettek tiszteletére. 1677. március 18-án, az amszerdami Neuwe Kerk-ben helyezték örök nyugalomra.

Források, a rekonstrukció lehetőségei

A Négynapos csatát, de általában a kor híres hajóit neves művészek számtalan rajzon és festményen megörökítették. E művészek közül legismertebbek id. és ifj. Willem van de Velde, akik amellett, hogy tehetséges művészeknek számítottak, nagyon pontos megfigyelők is voltak. A hajókról készült rajzaik százai mérnöki szemmel is igen értékesek, s ma akár már az interneten is szerezhető belőlük másolat a greenwich-i National Maritime Museum-ból. A festmények, rajzok keletkezése után valamivel jöttek létre az első holland hajóépítési leírások is, melyek a legfontosabb (de korántsem tejesmértékben hiteles!) elsődleges forrásnak tekinthetőek. Az észak-holland hajóépítést először Nicolaes Witsen 1671-ben írott "Aeloude en hedendaegsche scheepsbouw en bestier" című műve, míg a déli (Maaskant) építésmódot Cornelis van Yk 1697-ban kiadott műve, a "De Nederlansche scheepsbouw-konst open gestelt" ismerteti. A holland hajóépítés ezek alapján jelentősen eltért a kor más, elterjedtebb hajóépítési módjaitól. Míg a francia és angol hajóépítés meglehetősen hasonló volt, addig a holland hajók más koncepció alapján készültek. Tervrajzot nem használtak, a hajókat egyetlen epítőmester építette, képletek alapján. A korabeli hajók mérteinek kiderítésében, tervrajzok hiányában a legfontosabb forrás a két, fentiekben említett hajóépítési szakkönyv, valamint ezek mellett a hajók megrendelési szerződése, melyekben a megrendelők minden méretre kiterjedően, több 10 oldalban rögzítették a megrendelt hajó adatait, szinte a legpróbb részletekig. Ezekből szerencsére jónéhány fennmaradt, többek között a legnagyobb tászlóshajó, a Zeven Provincien szerződése is, mely mintegy 23 oldalon taglalja a megrendelt hajó pontos méreteit. Ezek mellett ránk maradtak továbbá korabeli modellek is, mint pl. a II. Világháborúban feltehetően elpusztult, de előtte részletesen felmért Hohenzollern-modell (Heinrich Winter: Der Hollandische Zweidecker, Hinstorff-Verlag sorozat), a VOC egyik híres hajójának, a Prins Willemnek a modellje (Herman Ketting: Prins Willem, Ein Ostindienfahrer, Hinstorff-Verlag sorozat), vagy akár a század végének hajóépítését reprezentáló, háromütegsoros William Rex is (Ab Hoving: William Rex, model of a 17th century warship). Mindezeket egybevéve megállapíthatjuk, hogy rendkívül gazdag szöveges és képi anyag áll rendelkezésünkre, ha egy klasszikus, 17. szd-i kétütegsoros holland hajót szeretnénk rekonstruálni.

Említést érdemel még, hogy az írásos források nyelve óholland, ami gyakran megnehezíti a rekonstruktőr dolgát, mivel a nehézkes, régies szöveg könnyen félreérthető. Mindezek mellé társul, hogy az írásos források és a ránk maradt modellek számos esetben ellentmondani látszanak egymásnak. A Hohenzollern-modell, a korszakot leginkább jellemző hajótípus modelljének méreteinek arányait is egyre gyakrabban éri kritika, nem beszélve a hozzá mellékelt, több helyen súlyosan hibás tervrajzról. El kell dönteni tehát, hogy mi az, amihez ragaszkodunk, amit hitelesnek fogadhatunk el. Ami segítségünkre lehet, hogy az írásos forrásokból kiderül, hogy a korabeli hajók elkészítésénél elég sok volt a "tűrés", ami egyrészt a hajóépítő mester saját belátásán, másrészt - és főleg - a rendekezésre álló nyersanyag minőségén és mennyiségén múlott, így a hajóépítés írott arányszabályaitól és a szerződésekben foglaltaktól gyakran számottevően eltértek, ha azt a szükség úgy hozta. Ezt az állítást megerősítik a jelenleg aktuális kutatási eredmények is (Ab Hoving). Ez a fajta tűrés egy átlagos hajó építésénél előnyt jelenthet, de egy konkrét hajó rekonstrukcióját a fentiek tükrében csaknem reménytelenné teszi.

Holland hajóépítés a 17. szd-ban

A 17. szd-i holland hajók építésének 2 különböző módja ismeretes: az északi (amsterdamse) és a déli (rotterdamse v közkeletűbb nevén masskant) stílus. A két mód között a különbségek a méretek felvételének módjában, az arányok eltérésében, és az építés kivitelezésében nyilvánultak meg. Az északi hajók egyenes gerinccel készültek az ún. "schell-first" eljárással, azaz a gerinc és a tőkék felállítása után a palánkok következtek. A hajó magasságának csaknem harmadáig, a palánkokat különféle szerkezetekkel egymáshoz szorítva és azokat belülről ácskapcsokkal és hasonló szerszámokkal összetartva, elkészítették a hajó héját, s csak ezután került be az első borda! Ezzel szemben, a déli hajóépítési mód esetén (mely feltehetőleg az északiból fejlődött ki), a gerinc felállítása után csupán a két alsó, speciális palánk került föl, majd a bordák meghatározott sorrendben történő beállítása következezett. A déli hajók további ismérve, hogy nem egyenes, hanem hátrafelé lejtő, ferde gerinccel készültek (Stuurlast), mely nagyban növelte kormányozhatóságukat és manőverezőképességüket.

A hajók méreteit, felépítésüket, valamint építésük módját mind Witsen, mind Yk munkája tartalmazza. A Witsen műben találhatunk egy 30 oldalas leírást egy kisebb, együtegsoros hajóról, korának kedvenc típusáról, a 134 láb hosszú pinasse-ról. A pinasse átmenetet képez a galeonok és a fregattok között. A galleonoktól modernebb alakja van, de szintén meglehetősen kicsi, és alapvetően kereskedelmi és katonai célokat is szolgált. Witsen művétől eltérően - mely meglehetősen csapongó stílusú, nehéz olvasmány - Cornelis Yk műve jóval mérnökibb felfogású, olvasható mű. Könyve 300 oldalon keresztül pontról pontra végigköveti a 17. szd-i holland hajóépítés lépéseit, a szabályok ismertetésével, valamint számos példa táblázatos felsorolásával. Műve hivatkozik Witsen művére is. Ez alapján megcsillan a remény, hogy lehetséges egy korabeli hajó rekonstrukciója, azonban rögtön meg kell említenünk, hogy az 1665-1667-es széria hajói a korábbiaktól jóval nagyobb hajók voltak, ahol az addigi szabályok alkalmazása már nem volt releváns többé, a méretnővekedés és a fegyverzet súlyának növekedése miatt másképp kellett megtervezni a testet, hogy azonos merülés esetén is eléggé stabil lehessen (Ab Hoving). A holland flotta legnagyobb hajója, az 1665-ben épült Zeven Provincien replikája napjainkban is készül, s szerencsére rekonstruktőrei komoly munkát fektettek a fizikai törvények ellenőrzésére, így egy hidrosztatikai teszteken is ellenőrzött, a jelenlegi tudásunknak legjobban megfelelő bordarajz is rendelkezésünkre áll (Cor Emke).

A holland hajóépítéssel megismerkedni szándékozók dolgát tovább nehezíthei a korabeli holland mértékegységrendszer, mely időről időre, és bizonyos időkben akár városról városra is képes volt változni. A hosszmérték alapja a 11-es számrendszer, tehát 11 holland inch (duim) tett ki 1 holland lábat (voet), nem pedig 12, mint az angolszász területeken. Egyetlen kivétel a rijnlandsche voet volt, ami 12 inchet tett ki, ezzel a mértékegységgel a század első felében a rotterdami hajóépítésben találkozhatunk. A 17. szd közepéig tehát igen nagy kavalkád uralkodott a hosszmértékek között, mígnem a 17. szd második felétől a VOC nyomására az addig csak amszerbamban használt amsterdamer láb lett a hivatalos mérték. Az tehát tudható, hogy ha másképpen nem jelölik, akkor század második feléből származó szerződésekben a méretek amszterdami inch-ben és lábban vannak megadva. 1 amszerdami láb metrikus mértékkel kb. 28.3133 cm = 11 amszterdami inch.

E bevezetőből is látható talán, hogy izgalmas dolgok elé nézünk. A cikket a következő részben a hajó fő méreteinek ismertetésével folytatom.

Utolsó frissítés : 2013. április 05. Péntek 14:16

Átlagos értékelés

   (0 szavazat)

Megjelenítve 3 a(z) 3 hozzászólásból