Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett

Az 1719-es Establishmentet alkalmazták az összes új hajóra, valamint az újjáépítetett régi hajókra, az első osztályútól le a hatodik osztályig bezárólag, tehát minden hajón volt 20, vagy annál több ágyú. Az tény, hogy az 1719-es Establishment első 20 éve alatt minden meg lévő hajón történtek műszaki újraépítések, amelyekre azért kényszerült az Admiralitás, mert ebben az időszakban nem építhettek új hajókat. Átépítéskor levették a palánkozást, hogy megkönnyítsék a korhadt gerendák cseréjét és végrehajtsák azokat a kiigazításokat, amelyek szerint azok megfeleltek az előírt méreteknek. A másik eljárás az volt, hogy teljesen szétbontották a hajót és anyagának felhasználásával építettek egy újat, de azt már a megfelelő előírások szerint. Ezek hajók azonban nem számítottak újnak.

Sokkal fontosabb volt, hogy az új Establishment nem korlátozódott csupán a külső méretek meghatározására, most már megadta nagy részletességgel a hajó építésekor betartandó egyéb tényezőket is, mint például a gerendák és a palánkok vastagsága.

Az 1719-ben kiadott Establishmentnek jelentős revíziói voltak 1733-ban és 1741-ben, de egyik alkalom sem okozta a cseréjét. Egy új Establishmentet végül csak 1745-ben fogadtak el.

Mielőtt 1745-ben központosították a tervezési munkákat a Surveyor of the Navy (Haditengerészeti Felügyelőség) hivatalába, minden hajó tervezésének feladata a hajót építő Királyi Hajógyárak Mester Hajóácsaira (Mester Shipwrights) hárult, akik felelősei voltak annak, hogy betartásra kerüljenek az előírt méretek. A tervek azonban minden hajó esetében egyediek voltak és eltértek egymástól, ezért azok nem feleltek meg a hajóosztályok mai, modern értelemben vett követelményeinek. Kivétel ez alól akkor volt, amikor a hajókat szerződés alapján kereskedelmi hajógyárak építették. Ezek közös tervét a Surveyor of the Navy készítette el, a tervek másolatát pedig a hajógyárak megkapták végrehajtásra. Ez azonban csak bizonyos kétfedélzetes és azoknál kisebb hajóknál fordult elő. Három fedélzetest csak az arra kijelölt Királyi Hajógyár építhetett, sőt átépítésüket is csak itt végezhették el. Ezeknek a nagy hajóknak az építésére azonban szinte kizárólag csak háborúk idején került sor.

Háttér

Az 1706-os Establishment bevezetésével a brit haditengerészeti hajóépítésben rendkívüli stagnálás kezdődött meg. Az Establishment célja az volt, hogy létrehozza a szabványosítást az egész flotta tekintetében és ezzel részben csökkentse a költségeket annak érdekében, hogy Britannia képes legyen eltartani hatalmas haditengerészetet. A mellékhatás az volt, hogy szinte teljesen megszűntek a formai újdonságok mindaddig, amíg a 1750-es évek elején. el nem törlik az Establishmentet.

1714-ben György trónra kerültével megkezdődött a hannoveri dinasztia uralkodása Nagy-Britanniában, ami átalakulást hozott a Royal Navy fő intézményeiben. A Board of Admiralty (az Admiralitás Tanácsa) és a Navy Board (a Haditengerészeti Igazgatóság) változása társult a rezsimváltáshoz. Az Admiralitás politikai szervezet lett, míg a Navy Boardhoz kerültek azok az emberek, akik a szakmai tevékenységük éveiben megtanulták az Establishment rendszert. Nagyon jelentős tényező volt az 1719-es Establishment kialakulásában és annak hosszú élettartamában az, hogy az 1714-1739 közötti időszak volt a legbékésebb kor nyugat- Európában a 18. században.

Hozzájárult még az 1719-es Establishment bevezetéséhez egy új ágyú Establishment kiadása 1716-ban. Korábban az ágyú Establishmentek minden egyes hajóra külön mennyiséget adtak meg, mert gyakori volt az eltérés egyes hajóknál a névleges méretektől, ami hatással volt aztán arra is, hogy mennyi fegyverzet tudtak szállítani.

Az 1716-os ágyú Establishment célja az volt, hogy felszámolja ezt a helyzetet és minden hajó egy bizonyos típusnak megfelelően ugyanazzal a fegyverzettel rendelkezzen. A Navy Board azonban rávilágított arra a tényre is, hogy még mindig sok hajó van szolgálatban, amelyek fizikailag képtelenek hordozni az előírt fegyverzet, akár az ágyúablakok száma és elhelyezése, akár a hajó szerkezeti gyengesége miatt. Lényegében a Navy Board elhatározta, hogy vállalja a feladatot, amelynek során valamennyi hajót közös tervek alapján újjáépíttetik, hogy ezzel megkönnyítsék az egységes fegyverzet létrehozását.

1719-es megállapodások

Az új Establishment a méreteket 1719. decemberben véglegesítette lényegesen részletesebben, mint az elődje. Az 1706-os csak az alapvető dimenziókat kérte (ágyúfedélzet hossza, gerinc hossza, szélesség és a hajóűr mélysége), míg az 1719-es Establishment részletesen mindent szabályozott, a gerinc hossztól a fedélzeti deszkák a vastagságáig.

Hatálya kiterjedhet az első osztályúakra is, amelyek méreteinek megállapításához a HMS Royal Sovereign sorhajót kellett alapul venni. A másik iránya az új Establishmentnek a hatodik osztályú (20 ágyús) és a kisebb ötödik osztályú (30 ágyús hajók) építését szabályozta. Az egyéb hajótípusok méreteit az 1706-os Establishment szerint épített hajókkal szerzett tapasztalatok alapján határozták meg.

1733-as javaslatok és módosítások

Ebben az időben a brit hajógyártás fejlődése megállt. Míg Nagy-Britannia külföldi tengeri riválisai, elsősorban Franciaország, folytatta hajóinak a fejlesztését. Így végül a Navy Board kénytelen volt tudomásul venni azt a tényt, hogy a brit hajók a külföldi versenytársaiknál általában kisebbek és tűzerőben gyengébbek. Ez a helyzet több tényező kombinációjának a következtében alakult ki. A fő ok azonban az volt, hogy a kontinentális haditengerészetekkel szemben a briteknek sokkal nagyobb flottára volt szükségük, de az egyre növekvő minőségi követelmények teljesítéséhez már nem voltak elegendők a rendelkezésre álló költségek. Ennek következtében aztán 1729-ben aggályok merültek fel, hogy az 1719 Establishment szerint épülő hajók túl kicsik, ezért amikor sor került egy új hajó, a HMS Centurion építésére, illetve a HMS Rippon éppen esedékes újjáépítésére, kissé megváltozott méreteket alkalmaztak ezeknél.

1732-ben az Admiralitás úgy határozott, hogy felkéri a Királyi hajógyárak hajóépítő mestereit, számoljanak be arról, miként lehetne a hajóépítést az igényekhez igazítani. A megérkezett válaszok azonban nagyon óvatosak voltak, csak kisebb kiigazításokat javasoltak bizonyos méretekben, így további előrelépés nem történt. Végül 1733 májusában Sir Jacob Ackworth a Navy Board-tól, a Surveyor of the Navyval közösen azt javasolta, hogy az Admiralitás létesítsen néhány változtatást az 50 és 60 ágyús hajóknál, főként a szélességet növelve. Az Admiralitás elfogadta ezeket a javaslatokat, és azt is, hogy majd a később dönt az egyéb típusoknál az új méretek kialakításáról és ezzel hatékonyabbá tételükről. Technikailag azonban nem kívántak a 1719-es Establishment helyett új, 1733-ast megalkotni. A jelek szerint az Admiralitás eredetileg nagyobb horderejű reformokat kívánt, mint amit aztán ténylegesen végrehajtottak, ennek oka részben az volt, hogy a Board of Admiralty tagjaiból hiányzott a hajóépítés gyakorlati ismerete és hiányoztak a képességek a problémák megértéséhez.

1741-es javaslatok és módosítások

A brit hajók tervezési hiányosságai akkor váltak nyilvánvalóvá, amikor kirobbant Anglia és Spanyolország között a „Jenkins kapitány füle” háború, ami aztán az Osztrák Örökösödési Háborúval folytatódott (1739-1748). A spanyol 70 ágyús hajót a Princessát, 1740. áprilisban három brit 70 ágyús hajó (HMS Kent, HMS Lennox és HMS Orford) hat órás küzdelemben tudta csak legyőzni azt követően, hogy a Princessa elvesztette az árbocsudarait. A spanyol hajó nagyobb méretű volt (sokkal közelebb állt a brit 90 ágyús hajóhoz, mint a 70 ágyúshoz.) Ennek következtében a stabilitása és a teherbírása jobb volt, mint a brit hajóké. Az ebből származó építési minősége lehetővé tette, hogy hosszú ideig ellenálljon a három brit hajónak. Ezzel nyilvánvaló vált az ellenfél fölénye a rosszabb a brit hajók felett, ami a korábban elhanyagolt tűzerő fejlesztési szükségletekre hívta fel a figyelmet. A nehezebb fegyverek alkalmazásához nagyobb hajók építése vált szükségessé és ezért Sir Jacob tett egy sor új javaslatot a méretek megnövelésére és arra, hogy ne ragaszkodjanak ezután olyan erősen az előírásokhoz. Továbbá a jövőre vonatkozóan egy új ágyú Establishmenttel néhány változtatást hajtott végre a haditengerészet listájában bizonyos típusú hajókra. Eszerint a 70 ágyús hajó 64 ágyús, a 60 ágyús pedig 58 ágyús lenne, de nehezebb fegyverekkel. Az új elképzelések szerint 1741-ben egy első osztályú helyett, egy 74 ágyús és két 66 ágyús hajót építettek új méretekkel.

Egy további mellékhatása volt a háborúnak, hogy összeomlott az újjáépítési rendszer. Amíg a háború kitörése ellőtt az volt a gyakorlat, hogy rendszeresen újjáépítették a hajókat annak érdekében, hogy fenntartsák a flotta méreteit, most riasztó méretekben indultak meg a parlament iránti kérelmek új hajókra. A valóságban nem csak az volt a gond, hogy az anyagi fedezet csak az újraépítésekre volt elég, hanem az is, hogy a rendelkezésre álló faanyag mennyisége nem tette lehetővé újak építését. Egyes esetekben a hajókat évekkel azelőtt le kellett bontani, mielőtt ténylegesen megkezdődött a helyreállítási folyamat, miközben a hajó továbbra is az aktív listában szerepelt egész idő alatt. Egy hajó újjáépítése hosszadalmas folyamat volt. Időigényesebb, mint egy teljesen új építése. A háború során a gondot az jelentette, hogy nagyon hosszú időt vett igénybe az a munka, amelynek során a szétszedett hajó anyagát felmérték és döntöttek arról, hogy mi használható az új hajóhoz, és mi az, amit csak más műhelyekben lehetett felhasználni, illetve mi az, ami csak közönséges fűrészáruként hasznosítható.

Háború során hajókat kellett küldeni Nyugat-Indiában, ahol biztosítani kellett azok részére a Drydock (szárazdokk) szolgáltatásokat a hajótestek burkolatának megfelelő állapotban tartására, hogy fenntartható legyen azok menettulajdonsága és biztonsága, valamint sok más javítási feladat ellátására. A flotta szervízelésének ez a feladata azt jelentette, hogy az újjáépítések alacsony prioritású kaptak. Az lett ebben az időben a brit gyakorlat, hogy a régi hajókat hulknak (szolgálaton kívüli hajó) nyilvánították és azokat a kikötőkben állomásoztak ahelyett, hogy ezeket a még mindig úszóképes régi egységek újraépítésére hajógyári kapacitást hoztak volna létre. Kevés újraépítés indult 1739 után, és 1742-t követően egyáltalán nem folytatódtak ezek, bár mindegyik már közeledett a befejezéséhez.

Hajótípusok
(A bekeretezett részekben az Establisment előírásai találhatók)

Első osztályú 100 ágyúsok
Az 1719 Establishment a rendkívül sikeres Royal Sovereign vette az első osztályú hajók alapjául abban a formában, ahogy azt 1704-ben újjáépítették (a későbbi Royal William és a Britannia átépítésének is ez volt az alapja ugyanazokban a formákban és méretekben). Így mindhárom átépítést az 1719-es Establishmenthez kell tenni annak ellenére, hogy valójában megelőzte a szabványosítást.

Másodosztályú 90 ágyúsok
Az 1719-es Establishment szerint öt másodosztályút építettek az előírásoknak megfelelően a meglévő hajók felhasználásával. Ezek a Prince George 1719-1723, az Unió 1718-1726, a Namur 1723-1729, a Neptune 1725-1730, a Marlborough 1725-1732. Két továbbinál elrendelték az újraépítésüket, de ténylegesen már az átdolgozott 1733-as módosítás szerint készültek el, a Duke 1734-1739, a Saint George 1739-1740 között.

Harmadosztályú 80 ágyúsok
Az 1719 Establishment szerint ebbe az osztály tartoztak a legkisebb háromfedélzetes hadihajók. Hét 80 ágyús hajót építették meg ennek az előírásnak a követelményei szerint az 1733 módosításig. A Lancaster 1719-1722, a Norfolk 1718-1728, a Cornwall 1723-1726, a Princess Caroline 1724-1731, a Humber 1723-1726, a Somerset 1722 -1731, a Russell 1729-1735 közötti időben készült el. A nyolcadik hajó, a Cumberland már az 1733 méretekkel fejeződött be. A Humbert 1727-ben átkeresztelték Princess Ameliára, 1747-1748 között levágták a felső fedélzetét, hogy egy 66 ágyús hajó legyen belőle.

Harmadosztályú 70 (később 64) ágyúsok
Az 1719-es Establishment felülvizsgálta ezeknek a hajók a méreteit is. Az előírásoknak a teljesítésére nyolc 70 ágyúst 1717-1730 között átépítették. Ezek - az Edinburgh, a Northumberland, a Captain, a Stirling Castle, a Lenox, a Kent, a Grafton és az Ipswich - míg négy további újraépítésű készült a Deptfordi hajógyárban – a Burford, a Berwick, a Buckingham, valamint a Prince of Orange (az utolsót eredetileg Bredahnak nevezték).

Harmadosztályú 60 (később 58) ágyúsok
Az 1719 Establisment következményeként az alábbi átépítésekre került sor. Három 60 ágyús hajó, a Plymouth, a Canterbury és a Windsor, amelyek nem feleltek meg a követelményeknek került sorra először a korai 1720-as években. A Dreadnought nagy összegű teljes újjáépítésre ment, majd egy ötödik hajó - a Sunderland - jelentette az új konstrukciót. A késői 1720-as években, hat új 60 ágyús hajót építettek az elavult 50 ágyúsokból- a Deptford, Pembroke, Tilbury, Warwick, Swallow és Centurion (ez utóbbi egy valamivel szélesebb specifikáció) voltak ezek, még a 60 ágyús Dunkerquet is átépítették. A kissé meghosszabbított hajó, a Rippon -1730-1735 között épült.

Negyedosztályú 50 ágyúsok
A 1716-os Guns Establishment a kisebb negyedosztályúak vonatkozásában felváltotta a 12 fontos ágyukat az alsó fedélzeten 18 fontosokkal, a 6 fontosokat a felső fedélzeten 9 fontosokkal, ugyanakkor, eltávolított, négy kisebb 6 fontost a tatfedélzetről így az 54 ágyúsokból 50 ágyúsokat alakítva ki. Az 1719 Establishment alapján tizennégy hajót átépítettek 1718 és 1732 között. Ezek voltak - a Falkland-, Chatham, Colchester, Leopard, Portland, Lichfield, Argyll, Assistance, Romney, Oxford, Greenwich, Falmouth, Salisbury és a Newcastle.

Ötödik osztályú 40 ágyúsok
Az 1716-os Guns Establishment a nagyobb ötödik osztályúaknál már eltávolított négy kisebb ágyút a tatfedélzetről és helyette hozzáadott 1 pár ágyút az alsó fedélzeten, átalakítva ezzel őket 42-ből 40 ágyúsokká. Ugyanakkor az alsó fedélzeti ágyú most már 12 fontos lett a korábbi 9 fontos helyett. Tizenhárom hajó épült át ezen előírás szerint - a Hector, Anglesea, Diamond, Mary Galley, Ludlow Castle, Pearl, Kinsale, Lark, Adventure, Roebuck, Torrington, Princess Louisa és a Southsea Castle.

Ötödik osztályú 30 ágyúsok
Az 1719-es Establishment a 30 ágyús ötödik osztályú hajóknál a gundeck hosszát 34.7 méterben adta meg, a fegyverzete nyolc darab 9 fontos az alsó fedélzeten, 20 db 6 fontos a felső fedélzeten, és 2 db 4 fontos a tatfedélzeten, de 30 ágyús hajókat már nem építettek és az elavult típus hamarosan eltűnik.

Hatodik osztályú 20 ágyúsok
Az 1719-es Establishment a hatodik osztályúaknál alapmodellnek a rendkívül sikeres, 1719-ben épült Dursley Galley-t vette. A rendelet megállapította a méreteket, melyek alapján az 1720-ban elveszett Greyhound és Blandford, valamint a 1727-ben kiselejtezett Rye pótlására három új hajó épült meg. A már meglévő hajókból 17 másikat átépítettek az Establishment szerint: a Lyme Shoreham 1720-ban, a Scarborough 1722-ben, a Lowestoffe 1723-ban, Garland, Seaford és Rose 1724-ben, Deal Castle, Fox, Gibraltár, Bideford, Seahorse, Squirrel, Aldborough, Flamborough és az Experiment 1727-ben, a Phoenix 1728-ban készült el. Két további 20 ágyús hajót a Sheerness-t és a Dolphin-t 1732-ben átépítették Deptfordban egy kissé kibővített formában.

Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/1719_Establishment

Huszár László

Utolsó frissítés : 2013. március 12. Kedd 13:00

Átlagos értékelés

   (0 szavazat)