Főoldal arrow Cikkek arrow Történelem arrow Hajózástörténet arrow Az orosz flotta története
Az orosz flotta története PDF Nyomtatás E-mail

kaloz, 2005. február 24. Csütörtök 19:39

Átlagos értékelés :    (0 szavazat)

Megtekintések száma : 10603    

Kedvenc : Nincs

Rovat : Cikkek, Hajózástörténet


A világ tengeri hatalmainak története eléggé ismert, az orosz flottáé azonban talán kevésbé. Ezen szeretnék segíteni egy cikk közzétételével, ami a hetvenes években a Szovjetunióban megjelent képeslap sorozat bevezetője volt, ill. mellékelem a képeket, és a hozzájuk fűzött magyarázatot.Remélem, érdekes olvasmány lesz.

Habár az állandó orosz flotta megalapítása évének hivatalosan az 1696. számít, és az első hadihajó építésének az 1669., a Haditengerészeti Flotta eredete a régmúltba, a IV – IX. századokba nyúlik vissza. Azokban az időkben a délen – a Fekete-tenger, nyugaton – a Duna-alsó folyása és keleten – az Északi-Donyec által határolt területet a keleti szláv népek törzsei népesítették be, az antok – akiknek nem egyszer kellett megvédeni saját függetlenségüket, és e célból hosszú tengeri hadjáratokat viselniük. Ők a könnyű, de erős és kellően tengerálló, fából épült hajóikon eljutottak nemcsak Bizánc fővárosáig, Konstantinápolyig, de bátran kihajóztak a Fekete-tenger határain kívül, megjelentek a Földközi-tengeri Kréta szigeténél is.

A IX. század elején a keleti szlávok életében nagy jelentőségűvé vált a „a varjégoktól a görögökig” kereskedelmi útvonal, ami a Balti tengertől a Fekete- és Kaszpi-tengerekig húzódott. Ezektől az időktől kezdve az oroszok tengeri hadjáratai a Fekete- és Kaszpi-tengereken, nemsokkal később a Balti- és a Fehér-tengereken, rendszeresekké váltak. A régi keleti írók tanúsága szerint az orosz kereskedő hajók rendszeres járatokat teljesítettek Itália, Spanyolország és Észak-Afrika partjaihoz. Ezek az utak meggyőzően beszélnek az elődök magasfokú tengeri tudásáról, merészségükről és kitartásukról, az általuk épített hajók – loda-k kitűnő tengerjáró képességeiről.

Rusz északi részén intenzív tengeri kereskedelmet folytattak sok állammal és várossal a novgorodiak és a pomorok (orosz telepesek a Fehér-tenger partján). A szőrmés vadak elejtésével és halászattal foglalkozva évről évre, nem félve a jégtől és viharoktól, mind beljebb és beljebb jutottak az Északi-Jeges-tenger északi és keleti területeire. Most a tudomány és technika viharos fejlődésének évszázadában, az atomenergia és az elektronika korában nem tehetjük meg, hogy ne adózzunk ezen emberek nagyszerűségének és merészségének. Az új folyamatos keresése késztette őket a kis fából épült hajócskáikon – a kocs-okon, távoli utak, expedíciók végrehajtására. 1595-ben elérték az Ob torkolatát, ahol megalapították Obdorszk városát (jelenleg Szalehard), az 1601 – 1602-ben – a Tazovi öblöt, ahol öt év múlva megkezdődött az Észak szőrmekereskedési központjának, Mangazej városának építése. Hajózás közben az oroszok gyorsan elérték Tajmirt és a Léna torkolatát, megfordultak a Ján és az Indigirka torkolatában. 1647-ben Vaszilij Bugri kozák vezér kocs-a áthajózott a Kelet-Szibériai-tengeren, és eljutott a Kolimára. Szemjon Dezsnyev kozák a következő évben Alsó-Kolimszkból induló expedíciója 1648. szeptember 20-án eljutott az ázsiai kontinens legkeletibb pontjáig.

A XVII. század vége az orosz hajósok még egy felfedezésével lett nevezetes: 1697-ben a kozák V. V. Atlaszov, az oroszok közül elsőként, eljutott Kamcsatka és a Kurill-szigetek partjaihoz.

Ezek a hajóutak nemcsak a tengerhajózás fejlődését segítették, az orosz tengerészek hajóvezetésben jártasságát, gyakorlati tapasztalatait növelték, hanem a hajóépítés és a navigációs eszközök fejlesztését is, és lehetővé tették Oroszország számára saját északi és keleti határainak kiszélesítését.

Ugyanakkor mindezek ellenére Oroszország a XVII. század végén a nyugat-európai országokkal folytatott kereskedelemhez a korábbiak időkhöz hasonlóan csak egy kikötővel rendelkezett – Arhangelszkkel, ami ráadásul a Fehér-tengernél, távol az élettel teli nemzetközi kereskedelmi útvonalaktól feküdt. Ilyen feltételek között az egyre erősödő orosz államnak feltétlen szüksége volt a Balti- és a déli tengerekhez vezető kijáratokra. Ezt nem csak az ország gyorsan fejlődő gazdasága, de az orosz állam határainak megvédése is megkövetelte, délen a krími tatárok és törökök, észak-nyugaton a svédek támadásaitól. Az akkori nemzetközi helyzetet elemezve Marx az alábbiakat írta: „Egyetlen nagy nemzet sem létezett és létezhetett a tengertől olyan elszigetelt helyzetben, mint a kezdetekben Nagy Péter országa leledzett, és soha, egyetlen nemzet nem békélt meg azzal, hogy a saját tengerpartja a folyók torkolatánál el van tőle szakítva. Oroszország nem hagyhatta a Néva torkolatát, ezt a természetes kijáratot Észak-Oroszország termékeinek kivitelére, a svédek kezében csakúgy, mint a Don, a Dnyeper, a Bug torkolatait és a Kercsi tengerszorost a nomád-tatárok kezében.”

Már az 1695-ös év első hadjárata bebizonyította I. Péternek, hogy ennek a problémának a sikeres megoldásához elengedhetetlen a flotta létezése. Ezért a haditevékenység időszakos visszafogása mellett Péter nekifogott a Volgán, a Donon és mellékfolyóikon hajóépítő üzemek létrehozásához, azután hadihajók építéséhez is.

Az első időkben saját erőfeszítéseit délnek irányozva, 1696-ban I. Péter elfoglalta a Don Azovi-tengeri torkolatánál fekvő török erődöt, Azovot. Ez a győzelem, aminek köszönhetően az orosz hajók szabad kijárást nyertek az Azovi-tengerre, harcra buzdította I. Pétert a svédek ellen a Baltikumi kijáratért, és 1700. augusztus 19-én meghirdette a harcot Svédország ellen. Ezalatt a sokévi küzdelem alatt, mely a történelembe, mint az északi háború vonult be, Oroszország, háborút vívva a Balti-tengeri kijáratért, 1702-től kezdődően nekilátott a Balti Flotta létrehozásának. Kezdetben a kisebb hajók a szjászi műhelyben (a Szjász folyón) épültek, a 1703-tól – az olonyecki, azután a lugai és a novoladogai műhelyekben, és nemsokára a Néva partján alapított új városban, Szentpéterváron lévő Fő Admiralitásnál. A flotta hajóinak egy része Arhangelszkben épült, ahonnan Skandináviát saját erőből körbehajózva jutottak a Baltikára, egy részüket pedig külföldről vásárolták.

A svéd hadsereg Poltava alatti megsemmisítése 1709-ben lehetőséget biztosított Oroszországnak folytatni a tengeri kijáratért vívott háborút nemcsak a Finn-öbölben, hanem a Balti-tenger más részein is, aminek következtében a flotta szerepe jelentősen megnőtt. A szárazföldi seregekkel váll-váll mellett harcolva a fiatal orosz flotta ezekben az években egész sor csillogó oldalt írt be Oroszország történetébe. A Hangö-i győzelem, az Ösel-sziget melletti csata, Viborg ostroma és elfoglalása, valamint a Hrengam sziget melletti győzelem, hervadhatatlan dicsőséggel övezték az orosz hadsereg és flotta zászlóit. Ezek a győzelmek az orosz állam által folytatott harcok egészére pozitív befolyással voltak: Oroszország visszahódította az idegen betolakodók által elszakított, a Finn-öböl észak-keleti partvidékén elterülő földeket, és megerősítette hatalmát a Balti-tengeren.>

Ezekről a szent eseményekről, ezen idők legjelentősebb hajóiról: a „Szent Péter” jachtról, a „Principium” gályáról, az „Erőd”, a „Poltava”, a „Predesztinácia”, az „Ingermanland” hadihajókról szól az alábbi, a kiadó által ajánlott „Az orosz hadiflotta története” művészi képeslap sorozat.

A Lodja

A lodja a régi szlávok kicsiny vitolás-evezős hajója. A lodja-k kereskedelmi hajózásra és hadjáratokra is használták. Leginkább elterjedt és tengerjárásra alkalmas lodja-k a fedett és fedélzettel ellátottak voltak.

Az ilyen hajók építése nagyon munkaigényes volt és nagy tudást igényelt. A lodja-k építésére kettéégetett vagy kettévágott öreg tölgyfa törzseket használtak, melyekbe mélyedéseket faragtak vagy égettek. Az így kapott előgyártmányt vízbe áztatták, tűz fölött gőzölték, szétfeszítették gerendákkal és ékekkel a szükséges mértékig, azután kiszárították. Ezután a lodja belsejébe bókonyokat (bordákat) helyeztek, amiknek az oldalfal fölé emelkedő végeihez a férőhely növelése végett fakarókkal deszkákat erősítettek. A lodja mozgatására evezőket, vagy az egyetlen árbócra erősített vitorlát használtak.

Eleinte a lodja-k fedélzet nélküliek voltak, de már a XII. század közepére eleinte háncsból szövött, később deszkából készült tetőt építettek, hogy megvédjék a rakományt és a hajó legénységét a rossz időjárástól. Az ilyen lodja-kat nevezték fedélzetesnek.

A Kocs

A kocs, az északi pomorok fából készült, egyárbocos, laposfenekű, egyfedélzetes tengeri hajója. Hossza általában 24 m-ig, szélessége 8 m-ig terjedt, 30 ember és 30 to-nál több rakomány szállítására volt alkalmas. Mozgatása szarvasbőrből varrt vitorlával vagy evezőkkel, kormányzása függesztett kormánylapáttal történt. Az ilyen hajókon, melyek kitűntek erős testükkel és jó tengerjáró képességükkel, aminek köszönhetően vad tengeri viharokat is átvészeltek, az Északi-Jeges-tengeren hajózva az orosz kutatók-felfedezők a XVI–XVII. századokban merész „mangazéjszki utakat” tettek meg, birtokba véve Szibéria hatalmas területeit.

Az "Orjol" vitorláshajó

A hajó építését 1667-ben, a Kolomnától nem messze lévő Oka folyó mentén fekvő Gyegyinovo faluban kezdték el. Feladata a Perzsiával kereskedő tengeri hajók védelme a Kaszpi-tengeren. Az építését 1669-ben fejezték be.

Ez volt Oroszország első hadihajója. Kétfedélzetes, háromárbocos tengeri vitorlás volt, 25 m hosszal, 6,5 m szélességgel, 1,5 m merüléssel. 22 ágyúval, és kézi gránátokkal volt felszerelve.

1669 nyarán az "Orjol" egy kisebb flottila tagjaként előbb Nyizsnyij-Novgorodba ment, onnan a Volgán lehajózott Asztrahányba. 1670-ben elfoglalták Sztyepan Razin felkelő parasztjai. A cári hadak által levert felkelés után a hajó semmilyen hasznos tevékenységet nem végzett. Az akkori idők dokumentumai szerint alapos a feltételezés, hogy a hajó hosszú évek során feladat nélkül a Kutum folyón állt Asztrahány egyik külvárosa közelében, míg teljesen tönkre nem ment.

A „szent péter” jacht

A „Szent Péter” az első orosz hadihajó, amely az orosz lobogót külföldi vizekre elvitte.

Hollandiában építették, 1693-ban, I. Péter megrendelésére, és még abban az évben megérkezett Arhangelszkbe – az akkori idők Oroszországának egyetlen tengeri kikötőjébe.

Ez a nem nagy méretű, kereszt- és hosszvitorlázattal felszerelt egyárbocos vitorlás hajó 12 ágyúval volt felszerelve. Az oldalak mentén balasztsúlyokat erősítettek fel, hogy viharos tengeren jobb legyen az állékonysága.

1693-ban, a Fehér-tenger partvidékének megszemlélésére ezen a hajón hajózott I. Péter. Ő ezután még kétszer tartózkodott a jacht fedélzetén: a Szoloveci kolostor meglátogatásakor, és később – amikor az összes orosz hajó kötelékével idegen kereskedőhajókat kísért a Fehér-tengeren.

Az utolsó éveiben a „Szent Péter” jachtot kereskedelmi hajóvá alakították át.

Azov török erődjének elfoglalása

Hogy kijáratot szerezzenek az Azovi-, azután a Fekete-tengerre, az orosz seregeknek legelőször el kellett foglalniuk a Don torkolatánál fekvő, jól megerősített török erődöt, Azov-ot. Ugyanakkor I. Péter 1695-ben tett első kísérlete az erőd elfoglalására, az orosz flotta hiányában eredménytelenül végződött.

Következő évben I. Péter átirányította ide a tengerről a speciálisan blokádra épített flottáját, amely két 36 ágyús hadihajóból és 22 gályából állt. Május 27-én az Azovi-tengerre hajózva ezek a hajók blokád alá vették a tenger felől Azov-ot, nem adván lehetőséget a török flottának, hogy erősítést szállítson az ostromlott erődnek. A szárazföldi hadak és a flotta közös blokádtevékenységének eredményeképp Azov 1696. július 18-án elesett.

A „Principium” gálya

A gálya 1696 elején, Voronyezsben épült holland minta alapján. Ugyanazon év április 2-án, két azonos típusú hajóval együtt vízre bocsátották.

Hossza – 38 m, szélessége – 6 m, magassága a gerinctől a fedéltzetig – 4 m körüli. Meghajtása 34 pár evezővel történt. A hajószemélyzet létszáma elérte a 170 főt. fegyverzete 6 ágyúból állt. A „Principium” mintájára, mindössze kisebb módosításokkal még 22 hajó épült I. Péter azovi-tengeri hadjáratához.

1696. május 3-án a „Principium” I. Péter parancsnoksága alatt egy nyolc hajóból álló osztály élén elhagyta Voronyezs-t, és tizenkétnapos, vitorlákkal megtett hajóút után megérkezett Cserkasszk-ba. Ezen az úton írta meg I. Péter a „Tengeri Szabályzat” alapjául szolgáló ún. „Gályarendelet”-et, , amiben meg voltak határozva a nappali és az éjszakai jelzések, valamint a tengeri ütközetre vonatkozó utasítások.

Május 27-én ez a hajó a flotta állományából elsőként hajózott ki az Azovi-tengerre, és júniusban részt vett az orosz seregeknek a török erőd, Azov elleni blokádjában a tenger felől, ami végül is védők megadásával végződött.

Az Azov elleni harci tevékenység befejeződésével a gályát leszerelték, és az erődtől nem messze a Donra vitték, ahol tönkremenetele miatt darabokra szedték.

Az akkori idők dokumentumaiban még mint „Őfelsége” és „Kumandera” is említették.

A „Predesztinacia” hadihajó

A hajót 1698. november 19-én, maga I. Péter kezdte el építeni, Voronyezsben. 1700. április 27-én bocsátották vízre, és 1702. áprilisában átvitték Azovba.

Hossza – 36 m, szélessége – 9,5 m, a személyzete – 253 fő. Fegyverzete 58 ágyú.

Ez az orosz mesterek által épített hajó a jó tengerjáró képességei mellett néhány sajátossággal is rendelkezett, nemcsak az orosz, de a külföldi hajókkal szemben is. A hajótest szerkezete úgy lett kialakítva, hogy ha megrongálódott vagy elvesztette a hajógerincét, a hajó folytathatta útját, nem fenyegette elsüllyedés. Péter szavai szerint „a hajó ezért nagyon szép volt, nagyon arányos, nagyon művészi és nagyon jól eltalált méreteiben.”

Építői, Szklájev és Verescsagin mesterségét magasan értékelték az akkori idők legjobb hajóépítői – a holland, dán és angol szakemberek. Ugyanakkor bebizonyítani harci és tengerjáró képességeit a hajó nem tudta, az azovi flotta abban az években kényszerű tétlensége miatt. 1711-ben, Azov feladásakor eladták a török kormánynak.

Az „Erőd” hadihajó

Az „Erőd” az első orosz hadihajó, amely kihajózva a Fekete-tengerre, meglátogatta Konstantinápolyt.

Pansin-ban építették, nem messze a Don torkolatától. Hossza – 37,8 m, szélessége – 7,3 m, személyzete – 106 fő, fegyverzete – 46 ágyú.

1699 nyarán Pamburg kapitány vezénylete alatt az „Erőd” E. M. Ukraincev duma-tanácsos vezette követi missziót szállított Konstantinápolyba. Az orosz hadihajó megjelenése a török főváros falainál és az egész orosz hajóhadé Kercs-nél, a török szultánt Oroszországhoz fűződő viszonya átgondolására késztették. Törökország és Oroszország között békeegyezmény jött létre.

Az „Erőd” ezen útja jelentős azért is, mert az orosz tengerészek először végeztek hidrográfiai méréseket a Kercsi-szorosban és a Balaklava-öbölben, és összeállították a krími partok első térképeit.

A konstantinápolyi állomásozás idején az „Erőd” fedélzetén sok török és külföldi szakember megfordult, magasra értékelve az orosz hajóépítést. A következő, 1700-as évben az „Erőd” 170 orosz hadifogollyal a fedélzetén visszatért Törökországból Azov-ba.

Harc a svéd hajókkal a Néva torkolatában

AZ oroszok Balti-tengerre történő kijutását két svéd erőd – Noteburg a Néva forrásánál, és Niensanc közel annak torkolatához.1702. október 11-én elfoglalva az elsőt, a következő év május 1-vel a másodikat is, I. Péter 1703. május 7-én virradatkor, kihasználva az esős, ködös időt, 30 csónakra ültetve két osztag katonáit, megtámadta a Niensanc-hoz érkezett és ott lehorgonyzott 10 ágyús svéd galliont, a „Hedan”-t és a 8 ágyús „Astrild”-et. A meglepetésszerű rajtaütésre a svédek viharos ágyú- és kézifegyver tüzet nyitottak, de az orosz hajók által körülvéve, azok sikeres csáklyázó harca után kénytelenek voltak leereszteni lobogójukat és megadni magukat.

Ezután a győzelem után a svédek kénytelenek voltak elhagyni a Néva torkolatát. Védelmére a Janni-Szari szigeten 1703-ban létrehoztak egy erődöt (ma a Péter-Pál erőd), és megalapították Szentpétervár városát – az első orosz kikötőt a Balti tenger partján.

Az Admiralitás építése

Felismerve a flotta döntő szerepét Oroszország tengerekhez történő kijutásáért folytatott harcokban, I. Péter mindjárt Szentpétervár 1703-ban történt megalapítása után, az erődítmények és a városi épületek építésével egyidőben hozzálátott az új város közepén agy hajóépítő műhely – az Admiralitás felszereléséhez. Az alapvető munkálatok 1705 végére elkészültek. A hajóépítő műhely építése mellett a városban létrejöttek a hajók építéséhez és felszereléséhez szükséges fémmegmunkáló, kötélverő, mázoló, asztalos és más segédüzemek.

Már 1704 februárjában az Új Admiralitásnál megkezdték az első kisméretű vitorlás és evezős hajók építését, öt év múlva – az első sorhajóét. Néhány év múlva ez az üzem a legnagyobb lett az országban, és a legnagyobb vitorláshajók építésére is képes volt; az északi háború végére itt építették a Balti Flotta alapvető erejét képező összes sorhajó 50 %-át. Míg a kezdetekkor az üzemben 500 fő dolgozott, az 1710. évben már 4720, az 1725. évben – 15 000.

A „Poltava” sorhajó

A „Poltava” az első sorhajó, amit Péterváron építettek. Építését 1709. decmber 15-én kezdték a szentpétervári Admiralitásnál, és 1712. június 15-én bocsátották vízre.

Az 1709. június 27-én Poltava alatt az orosz seregek svédek felett aratott győzelme emlékére elnevezett „Poltava” építését I. Péter irányította. Hossza – 34,6 m, szélessége – 11,7 m, merülésa – 4,6 m, 54 db 18, 12 és 6 fontos ágyúval volt felszerelve.

A Balti Hadihajó Flotta soraiba lépve ez a hajó az északi háború összes hadjáratában részt vett, és 1713 májusában, a gályák Helsingfors elleni tevékenységét fedezve, I. Péter zászlóshajója volt.

1732. után ezt a hajót, alkalmatlanná válva a további tengeri szolgálatra, törölték a flotta állományából, és szétbontották.

A Hangö-i győzelem

Az 1714-es hadjárat során az orosz parancsnokság az evezős flottához tartozó 99 hajó 15 000 fős desszantjával elhatározta, hogy elfoglalja az Aland-szigeteket, és siker esetén Svédország földjére lép. I. Péter elhatározta a Hangö-i földnyelven egy fa csúszda építését, hogy átvigyen néhány hajót Hangö-től nyugatra, és meglepetésszerű támadást indítson az ellenség hátából. Két nap múlva, július 25-én, a helyi halászoktól tudomást szerezve az átjáró építéséről, a svéd hajóraj parancsnoka az építkezéshez Erensild admirális vezénylete alatt 10 hajót küldött, ezzel megosztva saját flottája erejét. Ezt I. Péter habozás nélkül kihasználta. A következő nap reggelén, a szélcsendet és a meglepetés erejét kihasználva, a svéd kötelék szétzúzására irányította az előőrsöt és az őrhajókat. Július 27-én az előretört 35 könnyű gálya mellé felsorakozott az orosz flotta többi hajója is. Ezen a napon az orosz előőörs megtámadta Erensild admirális Hangö-nél álló hajóit, és háromórás elkeseredett harcban elfoglalta azokat. Az orosz flotta győzelme teljes volt, mind a tíz hajó fogságba került.

A Hangö-i győzelem – az orosz reguláris flotta első hatalmas győzelme – lehetővé tette az orosz csapatok számára egész Finnország elfoglalását, és a harci tevékenységek áthelyezését Svédország területére.

Az „Ingermanland” sorhajó

Építését 1712-ben kezdték el az Admiralitásnál Szentpéterváron Kozenc hajóépítő mester vezetésével. 1715. május 1-én vízre bocsátották, és hamarosan besorolták a Balti Hadihajó Flotta állományában.

Háromárbocos, kétfedélzetes, 64 ágyús sorhajó, hossza – 46 m, szélessége – 12,8 m, merülése – kb. 5,6 m. Nevét a Néva torkolatánál elterülő ősi orosz földekről kapta, melyeket 1703-ban foglaltak vissza az idegen bitorlóktól. Hadrendbe állítás után az „Ingermanland” néhány éven keresztül I. Péter zászlóshajója volt a Balti-tengeren. 1716 augusztusában Péter cár vezényelte, hadilobogóját az „Ingermanland” árbocán viselve, a Koppenhágától a Bornholm szigetig és vissza úton a svéd flottára vadászó egyesített orosz-dán-angol-holland flottát, melynek állományába 70 sorhajó és nagyszámú jóval kisebb hajó tartozott.

Ennek emlékére I. Péter megparancsolta, hogy az „Ingermanland”-ot meg kell őrizni az utókor részére, ugyanakkor a hajó a kronstadti végső kikötőhelyén vesztegelve elsüllyedt, és a következő évben, a helyreállítás lehetetlensége miatt, szétbontották.

Harc az Ösel-szigetnél

1709 májusában az orosz hadvezetés tudomására jutott, hogy a svéd hadihajók osztaga kihajózott a Balti-tengerre. Keresésükre Reval-ból (ma Tallin) május 15-én a másodosztályú kapitány Naum Szenjávin parancsnoksága alatt kifutott hat sorhajó és 18 ágyús-hadihajó, amik kilenc nap cirkálás végén az Ösel-szigetnél találkoztak három svéd hajóval. Megközelítve az ellenséget, az orosz osztag intenzív tüzérségi tüzet zúdított az ellenség zászlóshajójára, a „Vachmeister” 52 ágyús sorhajóra, ami a harc közben komoly sérüléseket szenvedett.

A svéd hajó megpróbált futásban menedéket keresni, de háromórás üldözés után két orosz hadihajó elfogta. A másik két svéd hajó – a „Carlson Wappen” fregatt és a „Bjorngardus” brigantin szintén nem bírván elviselni az orosz hajók megsemmisítő tüzét, levonták lobogóikat. Az orosz erők vesztesége ebben az ütközetben mindössze kilenc sebesült volt.

Az Öseel-sziget melletti ütközetben az Oroszországi Flotta megszerezte első, kizárólag tüzérségi tűzzel elért győzelmét, melynek során nem kellett a csáklyázás módszerét alkalmazni.

Csata Hrengam szigeténél

1720 májusában az Aland-szigetek környezetébe behatolt a svéd hajók 1 sorhajóból, 4 fregattból és 9 kisebb hajóból álló osztálya. A Golicin herceg parancsnoksága alatt lévő orosz evezős flotta (61 könnyűgálya és több mint 20 csónak) parancsot kapott a nem kívánt látogatók megtámadására, és az adott körzetből történő elűzésükre. Július 27-én az orosz hajók Lameland szigeténél felfedezték a svéd hajókat, de az élénk szélben a nyílt vízen megtámadni az ellenséget nem vállalták, hanem maguk után csalták az ellenséget a Hrengam-sziget melletti sziklazátonyok közé. A sziklák között a svéd hajók nem tudtak szabadon manőverezni, és végül az orosz könnyűgályák minden irányból jövő kitartó támadása eredményeképp négy fregatt megcsáklyázásra és elfoglalásra került, a többi hajók sietve eltávoztak.

Megnyerve ezt az ütközetet, ami az orosz és a svéd flották utolsó komoly összecsapása volt az északi háborúban, az orosz flotta még jobban megerősítette uralkodó helyzetét az Avo-Aland szigetvilág körzetében. Ez a körülmény is segítette az orosz evezős flotta sikeres partraszállását Svédországban, 1721-ben.

„Az orosz flotta nagypapája”

1688-ban a fiatal I. Péter figyelmét felkeltette dédnagyapja csónakja. Az orosz reguláris flotta leendő megalapítója ezen a hajócskán tette meg első lépéseit a tengeri tudományok alapjainak tanulmányozására, először a Jauzán, később az Izmajlov víztárolón és a Perejaszlav-tavon. A Perejaszlav-tavon hamarosan hasonló hajókból álló egész kis „flottillácskát” alakított ki. Ettől kezdve a tenger és a tengeri hadviselés gondolata egy percre sem hagyta el Pétert.

1723 tavaszán, az orosz flotta által szerzett sok győzelem után I. Péternek eszébe jutott korábbi „kedvenc”-e, és utasítására a csónakot Pétervárra szállították, azután Kronstadtba. 1723. augusztus 11-én „Az orosz flotta nagypapája” I. Péter sajátkezű irányításával, 200 gálya kíséretében, másfélezer ágyú dörgése és hangos „hurrá” kiáltások közepette elhajózott a Balti Flotta zászlódíszben álló hajói előtt.

A következő nap, mint a reguláris orosz flotta születésének emlékműve, a Péter-Pál erődben örök megőrzésre lett kiállítva. A mai időkben a Szent-Pétervári Központi Haditengerészeti Múzeumnak kiemelkedő kiállítási darabja.

szöveg: Szergej Berezsnoj, festmények: Igor Rogyionovoroszból fordította és átdolgozta: Kurusa Sándor


   
Idézés a honlapján
Kedvenc
Nyomtatás
Küldés levélben

Utolsó frissítés : 2005. február 24. Csütörtök 19:39


Olvasók hozzászólása  Hozzászólás RSS küldése
 

Átlagos értékelés

   (0 szavazat)

 
Hozzászólás nyelve: Magyar (0), English (0)

Hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
Belépés vagy regisztráció szükséges.

Még nincs hozzászólás



mXcomment 1.0.5 © 2007-2017 - visualclinic.fr
License Creative Commons - Some rights reserved
 
< Előző   Következő >

www.hajomakett.hu
Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett