Hajózás és az időjárásA tengereken a 19. század közepéig nagyrészt vitorlás hajókkal közlekedtek. A gőzhajózás az 1840-es évektől kezdett elterjedni. A vitorlázás során több nehézséggel is szembe kellett néznie a hajósoknak: például a partok közelében húzódó zátonyokkal, a nyílt tengeren a kedvezőtlen széljárással, a tomboló tengeri szélviharokkal, a magasabb szélességekben úszó jéghegyekkel, de az élelem és ivóvíz utánpótlása is nehézségekbe ütközött. A hajózás szempontjából tehát elsőrendű feladat volt a széljárások, esetleg a tengeráramlások megismerése.A Ráktérítő közelében vitorlázó hajóknak gyakran hetekig vesztegelni kellett a szélcsend miatt. Eközben fogyott az élelem és az ivóvíz. A hajók gyakran szállítottak lovakat az Újvilágba. Amikor a hajón elfogyott az abrak és fogytán volt az ivóvíz, a lovakat kénytelenek voltak a hajóról a tengerbe lökni. Ezért nevezték el az angolok ezt a zónát Horse-latitudesnak (Ló-szélességi köröknek).A tengerészek tapasztalatainak felhasználásával Edmund Halley 1686-ban térképet készített a szél földi eloszlásáról. 1735-ben John Hadley már kísérletet tett az általános földi légkörzés sematikus leírására, nevéhez fűződik a mai napig elismert Hadley-, vagy passzát-cirkuláció sémája is. A széljárások és tengeráramlások föltérképezése nagy segítséget jelentett a vitorlás hajóknak, az Angliából Ausztráliába való oda-vissza utazás 250 napról 150 napra rövidült.Aligha véletlen, hogy a hajós nemzetek körében fejlődött ki a modern időjárástan. Anglia, Franciaország, Hollandia, Németország, Norvégia, Svédország, Finnország, Oroszország, Egyesült Államok adta a legtöbb meteorológust, ők vetették meg a korszerű meteorológiai kutatások és az operatív időjárás-előrejelzés alapjait.
|