Ebben a cikkben első fahajóm, az amerikai Independence szkúner építéséről olvashattok. A makett az Artesania Latina kitjéből készül, 1:35 méretarányban. Olyan cikket próbálok létrehozni, amelyben arra koncentrálok, hogyan lehet egyszerű módszerekkel és eszközökkel fa hajómakettet építeni, mert úgy gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akinek nincs lehetősége műhely fenntartására, s esetleg csak néhány négyzetméter vagy egy asztal áll rendelkezésére egy kicsi lakásban, viszont a makettezés iránti vágya olthatatlan. Remélem, hogy az építés folyamatának szöveges és képes nyomon követése, s a tapasztalataim megosztása hasznosnak bizonyul, elsősorban mindazok számára, akiket eddig környezetük szűkössége tartott vissza attól, hogy fa hajómakett építésébe fogjanak.
Mikor eldöntöttem, hogy építeni fogok egy hajómakettet, sokat vajudtam, hogy melyiket építsem. Sok ötletem volt (leginkább nagy hajók lebegtek a szemem előtt –a kezdő az csak ilyen :)), de aztán több tapasztalt kolléga tanácsa alapján egy kisebb hajó mellett döntöttem. Ekkorra már hosszas előkészítési fázist tudtam magam mögött, szerszámokat vásároltam, infókat gyűjtögettem. A hajó egy nagyon jól megépített makettjéről sikerült találni pár (sajnos kis méretű) képet. Ezek is nagyon sokat segítettek.
A nemrég beígért cikkeim már készen vannak ugyan, de amíg nem tudok innen közvetlen cikket küldeni, addig csak a Maszatomy-n keresztül megy. Addig is a palánkozásról egy-két szót írnék.
Nekem ez lesz a második hajó makettem, amit fából építek.Azért esett a La-Bellére a választásom, mert nagyon jó
minőségű rajzot tudtam beszerezni és rengeteg fényképet. Természetesen ez azt
is jelenti, hogy nem egy ritkán épített makett.
Na nézzük tovább, mire jutunk. Az idegen sebek „alkotója”, mondhatnám barkácsolója, a slampos munkáját úgy próbálta “ tuningolni “, hogy az összes elképzelhető, - és el nem képzelhető - felületet szabályosan telezsúfolta mit tudom én honnan vett idegen cikornyákkal s díszítményekkel, amik a párizsi rajzon sehol sem láthatók!
Utolsó frissítés: 2007. szeptember 19. Szerda 14:28