tomcat,
2004. október 17. Vasárnap 16:29
|
Átlagos értékelés : (0 szavazat) |
Megtekintések száma : 23418 |
Kedvenc : Nincs |
Rovat : Cikkek, Hajózástörténet |
Mindig is nagy vállalkozás volt egy hajó felépítése. Sok pénz, sok szaktudás, és jó szakembereket régen sem volt könnyű találni. Még a nagy hajós nemzetek is rengeteg áldozatot hoztak az ügy érdekében, és nagyon megbecsülték a messziről jött mestereket.
1. részA pl. skóciából hívott hajóácsok mint a királyok uralkodtak a helyi mesterek, a fafaragók, a bronz- és ólomöntők, vitorlakészítők, kovácsok, szurokfőzők, árbóckosár fonók, festők, bognárok, kádárok, ágyútalpkészítők, kötélverők és munkások hadán. Szintén a kiváltságosak közé tartoztak a faanyagok felvásárlói, akiknek a birodalom teljes területén elővételi joguk volt minden faanyagra, és az ő feladatuk volt a helyben nem található, drágább faanyagok külföldről való behozatala is. A régi Promenáriából (ma Lengyelországban) hozták a keményfát a dörzsfákhoz, és a felszerelés speciális részeihez, mint pl. a belső fedélzetek. Szintén ezek a kereskedők gondoskodtak a többi anyag beszerzéséről, hiszen egy közepes hadihajóhoz elfogyott négyszáz font vas és ólom, háromszázhatvan hordó kátrány, százhúsz hordó gyanta és száznyolcvan ezer szög. És sok-sok bronz. de erről később. Az iránytűkészítők (csupán egy-két mester) rendkívül megbecsült munkáját és munkafeltételeit külön királyi rendelet írta elő és védte, hiszen ezeknek a műszereknek a pontosságán és jó minőségén emberek és dénárok százainak a sorsa múlott. Szintén rendelet írta elő az iránytűk mágnesen elhajlás korrekciójának a számítását: "a tájoló beosztása pontos legyen, a rózsa fölött forgó tűt szépen kihegyezzék, és a doboz légmentesen zárjon. A mágneses elhajlás mértéke pedig pontosan számíttassék ki. Ha Herman Lygtemager mester az általa elkészített iránytűknél az eltérést hollandi módra háromnegyed vonással keletre számolja, a legkegyelmesebben figyelmeztetnünk kell arra, hogy az elhajlás a koppenhágai délkörön jelenleg másfél fok a valódi északtól keletre. IV. Keresztély, Dánia stb. királya, stb. stb." A hajó mindig más iránytűt kapott, attól függően, hogy hová indult. Az iránytű készítő mester keze munkája volt a hajó összes homokórája is, az egypercesektől a hatórásokig. A rönktéren kívül, ahol a faanyagot tárolták mégis a legnagyobb épület a kötélverő műhely volt, itt fonták a hajók teljes kötélzetét. A munkamódszerre jellemző volt, hogy a kötelek természetesen egy darabból álltak, és ezeknek a hosszú és fontos kellékeknek egy kb. ötszáz rőf (kb. háromszázötven[!] méter) hosszú épületet kellett emelni. Ennek a meglehetősen nagy műhelynek a felső szintjén voltak a kész javak és "kincsek" (Pl. navigációs műszerek mint a jákob-botok, asztrolábiumok, planétagömbök, jelzőlámpák és térképek, fegyverek, zászlók. Esetleg egy-egy igazi ritkaság, a kor abszolút újdonsága: a messzelátó.) raktára. Itt tartották a kész vitorlákat, itt ültek össze a bírák minden második hétfőn, és itt kapta meg a bérét a hajósnép Szent Márton napján és Gyertyszentelőkor. Itt volt a legénységi toborzó és összeíró iroda. Itt dolgotott a szélírnok is, akinek a feladata a mindenkori széljárás és időjárás feljegyzése volt, az érkező és kifutó hajók nyilvántartása mellett. A vitorlaműhely egy új hajó vitorlázatához négyszáz vég lenvásznat, ötven vég szitavásznat és kb. kétszáz vég vitorlavásznat használt fel (egy vég kb. 30 méter). Nem volt ritka, hogy a köztörvényes bűnözőket a hajóépítő műhelyekben letöltendő büntetésre ítéltek, így is biztosítva a munkaerőt. A itteni elítéltek végezték a nagyon nehéz és alantas munkákat, mint pl. a ballasztot képező hatalmas kövek mozgatását, a ki- és berakodásokat. Az elítéltek láncainak csörgése gyakran még az éjszaka csendjében is hallatszott, sőt, a szökést elkerülendő a rabokra erős öveket is erősítettek ha kellett és lehetett. Az övről rúdon egy kolomp nyúlt az elítélt feje fölé, ami mindig jelezte ha akár csak megmozdult a marcona tekintetű fogoly. Ha az elítéltnek sikerült a kötélverőktől egy kis kócot szereznie, ezt gyorsan beletömte a kolompba, és így némi nyugalomhoz juthatott. Ezeknek a drága élő és holt anyagból lévő készleteknek és a hajóépítésnek külön elkerített részt tartottak fenn a kikötőben, külön hadsereggel és őrparancsnokkal. Állam az államban, város a városban saját törvényekkel és bírákkal, saját gyülekezettel és pappal, saját kórházzal és börtönnel. Ennek a szép társaságnak az ellátása szintén nem kevés pénzt emésztett fel, hiszen egy évben a pl. három ezer tengerész és nyolcszáz mesterember elfogyasztott négyszáznyolcvan hordó sós heringet, ezer kocsirakomány sózott tőkehalat, háromezer tonna kenyeret és hét- nyolcezer hordó sört. |
|
|