8 of 8 Page
Csónakok
A Tone fedélzetén összesen 8 db csónak kapott helyet. Ezek közül 4 motorcsónak volt, amelyekből kettő parancsnoki (egy a tengernagy számára, egy pedig a kapitánynak fenntartva), kettő pedig standard, legénységi. Négy csónak hagyományos evezős kivitelű volt. Archív fotókon láttam, hogy az erős hullámzás és a mostoha időjárási körülmények miatt a hagyományos evezősöket leponyvázták, hogy a csónak ne teljen fel állandóan vízzel. Így ezeknek az elkészítése viszonylag egyszerű feladatot jelentett: lecsiszoltam a sorjákat a csónaktestekről, befestettem őket, aztán fehérre festett alufóliát ragasztottam rájuk, ezzel imitálva a ponyvát. Egy kicsit zavart, hogy nincs kormánylapátjuk, úgyhogy ezt is pótoltam. A nagyobb kihívást a motorcsónakok jelentették. A négy motorcsónakot a hátsó felépítmény mellett helyezték el kétoldalt, úgy, hogy a két standard motorcsónakra helyezték a két parancsnoki járgányt, így ezek voltak felül. Ebből adódóan a két parancsnoki motorcsónakot kellet a legjobban kidolgozni. Pótolni kellett a kormánylapátot, a csavart, szellőző kürtőket, kapaszkodókat, a lobogótartót és egy nagy mentőövet. Ez utóbbi úgy készült, hogy 0.3-as drótot felcsavartam egy 0.6-os fúrószárra, aztán a kapott spirált alul elvágtam szikével, s végül az egyik kis karikát kisimítottam egy üveglapon egy másik lapos tárgy rányomásával. Az utaskabinon egy rácsos valami volt, ezt is imitáltam rézdrót segítségével. A parancsnoki motorcsónakoknak volt egy árboca is, de ez valószínűleg leszerelhető volt, hogy ne akadályozza pl. a vízrebocsátást és a hajón se hiszem, hogy helye lett volna egy felesleges póznának. Így ezt nem készítettem el. Hogy a különböző beavatkozásokat könnyebben elvégezhessem, a csónakokba alulról belefúrtam és egy 0. 5-ös drótszálat ragasztottam bele. Ennél fogva a kezelése jóval könnyebb lett; a festés után pedig egyszerűen csak lecsíptem a drótot, helye természetesen alulra került és így nem látható. Más hasonló apróságoknál is érdemes - ha lehet - ilyen nyelet készíteni; nagyon megkönnyíti a munkát.
Repülők
Azt már korábban leírtam, hogy nem volt külön hangár, így a repülők a hátsó fedélzeten voltak elhelyezve. Nagy talány volt számomra, hogy a Tone hány repülőgépet is tudott üzemeltetni a fedélzeten. Volt, ahol azt írták, 6; volt, ahol 5-ről beszéltek; volt, ahol pedig 4-ről. Ráadásul az évek alatt a típusok is változtak: kezdetben Nakajima E8N2 es duplafedelű volt rendszeresítve, később pedig a Mitsubishi F1M (szintén biplán) és az Aichi E13A monoplán szolgáltak a fedélzeten. De mi volt a helyzet 1942. júniusában??? Gergely Ákos barátom segített a megoldásban: egy angol nyelvű internetes hajós fórumon kérdezett rá a dologra és egy szaktekintély, Ed Low adta az infót. E szerint ekkor a Tonén egy db. Nakajima és három db. Aichi volt elhelyezve. A Nakajima kis hatótávolságú, kis teljesítményű kicsike biplán volt, amíg az Aichi nagy hatótávolságú, robusztus, modern monoplán. Hajóikon a japánok (még pl. a Yamato-n is!) egy érdekes megoldást alkalmaztak: egy sínrendszert építettek a repülők mozgatására. Egy amolyan sínkocsira helyezték a hidroplánokat egy adapter segítségével. Aztán ha kellet, odatolták ennek segítségével a repülőt a katapulthoz, adapterestül áttolták a gépet a katapultra és innen indították. Na most a fotomaratásban csak a sínkocsikat mellékelték, az adaptereket egyáltalán nem. Így viszont a három Aichi úszótalpa előbb elérte a fedélzetet, mint a gép hasa a sínkocsit, tehát az adaptereket nem lehetett megkerülni. Belefúrtam a gépek hasába, rézdrótot ragasztottam beleéjük és ebből készítettem el az adaptert. Az adaptert hozzáragasztottam a sínkocshoz, a sínkocsit pedig a sínhez. Gondban voltam az üvegezett pilótafülkével: többféle megoldást láttam eddig erre a problémára. Volt, aki egyszerűen lefestette fehérre; volt, aki rézdrótból igyekezett a csupasz kabinvázat elkészíteni (persze itt elvész az üveghatás). Nekem egyik se tetszett, ráadásul az utóbbi nekem szinte lehetetlennek tűnt. Így végül új módszert eszeltem ki: a fröccsöntött kabintetőt levágtam, helyét lecsiszoltam. CD tok plexijéből levágtam egy téglalapkát, méretre vágtam és pillanatragasztóval ráragasztottam a levágott rész helyére. Ezután csiszolópapírral formára csiszoltam, végül 2000-sel felpolíroztam. És a kabinváz??? A repülő zöld színét alufóliára kifestettem, ebből szikével nagyon vékony csíkokat vágtam és fényes lakkal a plexire ragasztottam. A végén pedig a felesleges darabokat a szike hegyével lecsíptem. Ez a művelet természetesen csak a festés után jöhetett szóba, mert a maszkolószalag leszedte volna ezeket, a kis darabokat a kabintetőről. A háromágú propeller a maratásból származik, amit azért megcsavartam, ahogy kell. A felső része IJN Green, az alsó pedig IJN Gray színeket kapott. A lakkozás előtt pedig felmatricáztam. Az egyetlen kis Nakajimán nem volt zárt kabin, de ez más nehézségekkel rukkolt elő: kb. csak fele, mint a nagy testvér, szárnyai nagyon vastagok (ezt csiszolással elvékonyítottam) eacut ;s a két szárnyat jellegzetes huzalozás merevíti, meg egy fordíto t N be űhöz hasonló dolog, ez utóbbi természetesen megint csak rézdrótból készült el. A propeller pedig nem három, hanem kétágú. A maratott propellert három felé vágtam és csak két ágat ragasztottam fel, egymással szemben, kis elcsavarással. A festése is eltér a nagyoktól: felűl kétszínű foltos festést kellet produkálni, alul viszont ugyanaz, mint a többinél. őszintén megvallva ezt a kicsit nagyon megszerettem, szerintem egy igazi kis gyöngyszem lett a hajó tatján. Amikor mind elkészült, egy 1942. áprilisi fotó alapján látott rend szerint kerültek a fedélzetre, annyi különbséggel, hogy a fotón a kis Nakajima van a katapulton, míg én az egyik Aichit tettem fel, mert a midwayi csatában ezt indították el (A Nakajima a távolfelderítésre nem volt alkalmas). Ha egyszer szép vizet tudnék készíteni, akkor ebből egy pompás dioráma lenne ezzel a címmel: A végzetes hiba utalván arra, hogy a Midway-i csata idején elromlott a katapult és a felderítőgépet fél órás késéssel indították a Tonéról, ami a csata elvesztésének egyik oka lett.
|
|
|