lakosm,
2004. október 19. Kedd 18:54
|
Átlagos értékelés : (0 szavazat) |
Megtekintések száma : 26142 |
Kedvenc : Nincs |
Rovat : Cikkek, Tengeri csaták |
Mint a szárazföldön Ausztria és Poroszország, úgy a tengeren csak fegyverszünetnek nézték a békét Anglia és Franciaország, melynek ideje alatt előkészíthették a jövő, eredményesebb küzdelmet.
Az angol gyarmatbirodalom megalapítása.Sőt a béke ideje alatt sem szüntek meg az összeütközések az anyaországtól oly messze eső és ezért önálló cselekvésre hajló telepek vezetői közt. Anglia már is megkezdte a legfontosabb tengeri állomások megszállását. Európában az övé volt már Gibraltár és Minorca, Nyugot-Indiában Jamaica és Barbados, Indiában Bombay és Madras. De mindenütt francia vagy spanyol telep nézett vele farkasszemet. Észak-Amerikában pedig, hol nemcsak egyes telepeket alapítottak az angolok, hanem már nagy tartományokat szállottak meg, három oldalról is körülfogták a franciák birtokaikat: Louisiana, a Missisippi völgye s Kanada felől. Ezen az óriási területen a mindenfelé terjeszkedő, még félig-meddig nomád vadászok és kereskedők közt voltakép soha sem szünt meg a harc. Ezt még elkeseredettebbé tette az indianus törzsek felhasználása mindkét részről. Az angolok polgári gyarmatosai már sokkal számosabban voltak, de ezt a franciák erősebb szervezete és katonai őrsége egyenlítette ki. Így midőn az 1755. év folyamán kiütött a harc a nagy tavak és a Missisippi mellékein, eleinte a franciáknál volt a túlsúly. Szintúgy az ő seregeik győztek Kelet-Indiában is. Az angol gyarmatok és velök együtt az angol tengeri hatalom mindenütt a legnagyobb veszedelemben forogtak. Egyáltalában akkor még korántsem volt eldöntve, Franciaországé lesz-e a tenger uralma vagy vetélytársáé. Törökországban az egész Levantében, Afrikában is, a francia politikai befolyással együtt a francia ipar vált uralkodóvá. A két nemzet közötti nagy szerves különbség akkor vált feltünővé. Franciaországban az állam, a kormány intéz mindent, azért készen áll minden és az első összecsapáskor az övé a diadal. Angliában ellenben, Walpole óta, gyönge kormányok váltják fel egymást, állandó serege alig van és az a félelem, hogy a király hannoverai birtokai érdekének áldozza fel Anglia kincseit, megbénít minden erős és következetes politikát. De viszont a francia királyság korlátlan volta megengedte, hogy a döntés pillanatában nem nemzeti, hanem udvari célokra fordítsák az ország erejét, az angol nemzet ellenben, melynek érdekei fölött a parlament őrködött, elég hatalmas arra is, hogy szükségéhez képest változtassa kormányát, míg olyat nem talál, melynek kezébe bizton teheti le sorsát. Az angol birtokok Észak-Amerikában 1783-ig.POSNER KÁROLY LAJOS és FIA térképészeti műintézetének metszése és nyomása.A háború kitörésekor a franciáknak a normann kikötőkben folytatott hadi készületei nagy rémületet keltettek Angliában. A franciák azonban az angolok Földközi-tengeri főállomása, Minorca szigete ellen fordították főerejöket. Már négy nappal a háború megüzenése után, 1756 május 19-én a földközi-tengeri angol flotta, Byng admirális alatt, megtámadta a francia hajóhadat. De Byngnek vissza kellett fordulnia Gibraltárba és a fontos, erős bástyáktól védett sziget már jun. 28-án francia kézre jutott. Általános volt a kétségbeesés. «Nem vagyunk mi nemzet, soha sem volt előttünk ily borzasztó kilátás» írta Chesterfield lord 1757 nyarán. Az angol közvélemény annyira fölzúdult, hogy Bynget halálra itélték és agyon is lőtték, «mert nem tett meg minden lehetőt a győzelem biztosítására». Ez az itélet mutatja, mennyit követelt Anglia vezéreitől és minő energiával készült tengeri hatalmát fentartani és biztosítani. A newcastlei herzeg kénytelen volt lemondani és II. György még 1756-ban kinevezte hadügyministernek Pitt Vilmost, kit az egész közvélemény Anglia lehető megmentőjének tekintett. Rövid idő mulva újra elbocsátotta ugyan, de még 1757-ben visszafogadta, úgy hogy Pitt most szinte korlátlanul intézkedett minden, a háborúra vonatkozó ügyekben. Pitt Vilmos, Madrasz kormányzójának, Tamásnak unokája, (szül. 1708 nov.) már 1735 óta szerepelt a parlamentben, mint a Walpole kormányának tüzes ostromlója. Az öreg Marlborough hercegné, Walpole bukása után, reáhagyta vagyona egy részét, Anglia törvényeinek nemes védelméért. Egy ideig tagja volt Pelham kormányának, de a newcastlei herceg alatt nem akart szolgálni. Most mégis hivatalt vállalt, hogy megmenthesse hazáját. Mindaddig rangjuk és vagyonuk által kiváló férfiak kormányozták Angliát. Walpole, ki egyszerű köznemes volt, csak roppant parlamentáris ügyességének és a corruptio erős felhasználásának köszöné tartós hatalmát. Pitt volt az első, ki tisztán ékesszólásának és hazafias erényeinek köszöné nagyságát. Szerette a nagy szavakat, a túlzást, gyakran vadászta is a hatást beszédeiben; de szavának megfeleltek tettei. «Egy kritikus, udvarias, közönyös, mulatságos s élces, de lelkében prozaikus, hidegszívű és elméjű, erényben és lelkesedésben, de különösen önmagában kétkedő társadalomnak közepette ő egyedül állott. Mély meggyőződése, szenvedélyes szeretete az iránt, mit magasztosnak és igaznak tartott, vad energiája, költői képzelődése, szinészies szónoklata, büszke önérzete ép annyira meglepték kortársait, mint az a hit, melylyel az emberek magasabb érzelmeire hivatkozott, az a harag, melylyel elfordult a corruptiótól, addig a politika hatalmas eszközétől, az a törhetetlen bizalom, melyet önmagába, céljainak nagyságába és tehetségébe azokat elérni helyezett. Midőn a ministeriumba lépett, így szólott a devonshirei herceghez: «Tudom, hogy megbirom menteni a hazát, én és senki más». Pitt jellemének szenvedélyes büszkeség képezte alapját, de ez a büszkeség magasan föléje emelte azon férfiaknak, kik sok ideig kezükben tartották Anglia sorsát. ő volt az első államférfiú a köztársaság óta, ki tisztán a közjónak élt». Első ministersége alatt ő volt a fő hadi pénztárnok. Addig szokásban volt, hogy az Angliától subsidiumokat húzó külföldi fejedelmek, bizonyos százalékot adjanak a pénztárnoknak. Pitt volt az első, ki ezt el nem fogdta. A nép zöme tüzes bámulója lett. «Gyakran homályban maradnak a politikusok eljárásának okai, de önzetlenséget pénz dolgában, megért mindenki». Tudta is, hogy első sorban népszerűségének köszöni hatalmát. De nagysága abban áll, hogy ép úgy ellen bírt állani a nép akaratának, mint az uralkodó corruptiónak. őt lehet az új, kereskedelem alapján emelkedő és nagyobbodó Anglia képviselőjének tekinteni. Az által, hogy nem annyira az alsó-házat nézte, mint a népet, vált belőle «a nagy commoner». Hazaszeretete volt a nép hozzá való ragaszkodásának igazi alapja. És végre is sikerütt munkásságának és komoly, lelkiismeretes meggyőződésének magasabb színvonalra emelni honfitársait és minden áldozatra képesíteni őket a haza oltárán. Washington.James Heath (1757–1834) rézmetszete után. Az eredeti festményt G. Stuart (1755–1828) festette 1797-ben.Franciaország háborúja Anglia ellen volt tulajdonkép a hétéves háború előidézője és bevezetése. Franciaország Hannoverát akarta elfoglalni, mert tengeren nem igen mérkőzhetett volna Angliával. Ezt Nagy Fridrik nem engedhette, ki másrészt nem hajlott régi szövetségesének, a versaillesi udvarnak azon kivánságára sem, hogy biztosítsa annak északamerikai birtokait. Ez alkudozások meghiusulása szakította szét a francia-porosz szövetséget és fűzte Fridriket az angol politikához, a francia udvart pedig Mária Teréziához.Pitt, ki előbb legjobban ellenezte a hannoverai és hesseni zsoldosok fogadását, most maga is azt vallotta, hogy «Amerikát Németországban kell meghódítani». Vagyis Franciaországot csak úgy lehet leverni a tengeren, ha szárazföldi hegemoniájától megfosztják. Pitt arra törekedett, hogy az ország egész erejét a tengeri háborúra fordítsa, a szárazon pedig subsidiumok által Fridriket képessé tegye arra, hogy Franciaországnak ellenállhasson. A kor két legnagyobb államférfia így közvetlen viszonyba lépett egymással. A rossbachi diadal rendkívül erősíté Pitt helyzetét, Pitt pedig kivitte, hogy Anglia addig hallatlan összegeket fordítson a hadviselésre és a subsidiumokra. «Az 1759-iki előirányzat nem kevesebbet tesz ki, mint 12.300,000 fontot. Valóban hihetetlen összeg, és mégis mind aláírták, és még többet ajánlottak fel. Nem kevésbbé bámulatos az alsóház egyhangúsága ekkora összegnek s annyi tengeri és szárazföldi erőnek megszavazásában. Ez Pitt műve, és csudálatos szemünkben». Mint láttuk, épen akkor jutott hatalomra, midőn a háború szerencsétlen lefolyása közel hozta a nemzetet a kétségbeeséshez. Pitt visszaállította a bizalmat. A felföldi skótokból két ezredet alakított és így fordította hazája hasznára e nép vad harcvágyát. A fenyegető idegen invasio ellen felfegyverezte a nemzetet, mely intézkedése azonban csak a városokban talált visszhangra, míg a falusi népességnél nagy ellenállást keltett. Az angol hajóhadat Franciaország kikötőinek megtámadására fordította. E vállalatok nem mindig sikerültek, de már az a tény, hogy Anglia ismét támadólag lépett fel, véget vetett az előbbi levertségnek. A folytonos nyugtalanítás pedig zavart okozott Franciaországban. Az angol hajóhad mintegy körülzárolva tartja ez országot és megakadályozza, hogy onnan segítség érkezzék a gyarmatokba. Tulajdonkép az angol hajóhad hegemoniájának és mindenütt megjelenésének volt köszönhető, hogy a gyarmatokban az angol elem erőt vehetett a francia fölött. Pitt belátta, hogy a hajóhadtól függ minden, s annak rendkívüli kifejlése első sorban a műve: «Az 1758. évre 60,000 tengerész kiállítását szavazta meg az alsó-ház és a zsold pontos fizetésének törvényes biztosítása, valamint a csakhamar kinálkozó nagy zsákmány, erősen hozzájárultak a tengeri szolgálat népszerűsítéséhez. Pitt számító és körültekintő merészséggel sürgette a vállalatok végrehajtását és parancsoló akarata megtört minden akadályt. Mindjárt az első ilynemű vállalatnál Anson, az admiralitás első lordja, kijelenté, hogy a hajókat a kivánt időre nem szerelheti föl. Pitt azt válaszolta, hogy a dolgot előadja a királynak és Ansont bevádolja az alsó-háznál. A fenyegetés használt; a hajók készen állottak. A hollandusok, bizva az addigi kormányok gyengeségében, nagyon segítették a franciákat, tengerészeti szerek szállítása által. Pitt elrendelte minden hadi és tengerészeti szerekkel rakott hollandus hajónak feltartóztatását, és a hollandusok végre engedtek. Nemsokára elfoglalták az angol hajók az afrikai kereskedésre nézve oly fontos Goree-t és Senegalt, továbbá Guadeloupe-ot, a franciák főgyarmatát Nyugot-Indiában, Hawke, Boscawen és Pocoque admiralisok több csatában körülbelől kilenctizedét fogták el vagy semmisítették meg a francia hadihajóknak, a francia kereskedést pedig minden tengerről elseperték az angol kalózhajók». E nagy nemzeti lendület tette lehetővé az óriás eredményeket Indiában és Canadában. Másrészt a német történetírók joggal emelik ki, minő nagy rész illeti meg Fridriket Anglia diadalában, mert csakis ő és Braunschweigi Ferdinánd akadályozták meg, hogy Franciaország, úgy mint 1745–48 közt, szárazföldi diadalai által szerezzen kárpótlást gyarmatai elvesztéseért. Első sorban pedig a versaillesi udvar könnyelműsége volt Franciaország kudarcának oka. Midőn a világ fölötti uralomról volt szó, akkor is a király mulatságára fordították a legszükségesebb összegeket, és midőn Anglia ellen teljes erőfeszítésre lett volna szükség, az országot, akarata ellenére, Poroszországgal való dicstelen háborúba keverték. Valóban az egyik kormánynak erélyéről, a másiknak erkölcsi és politikai korhadtságáról élénk képet ad Pittnek és XV. Lajosnak szembeállítása. Franciaország már 1759-ben képtelen volt a fizetésre, Anglia ellenben könnyen viselte el a háborúnak egyre növekedő költségeit. Pitt nem is akart békét költni Franciaország teljes megtörése előtt. A Hercules francia fregatte ötvennyolc ágyuval.Rajzolta Osanne.Benne testesült meg az angol nemzetnek törhetetlen, kiméletet nem ismerő önérzete és energiája. A nemzet erejét mutatja, hogy mindenütt alkalmas eszközökre, segítőkre talált. Mint Erzsébet korában a kalózokból, úgy most is az amerikai gyarmatok csempészeiből, a buccaneerok és flibustirok kalandos tengeri rablótársaságaiból került ki az angol hajók győzhetetlen legénysége. De a vezérek is méltó utódai voltak Drakenek és Raleighnak. 1759-ben Boscawen tönkre tette a franciák óceáni flottáját és ezáltal meghiusította a rég tervezett expeditiót Irország fellázítására. Ugyanazon évben Hawke a francia földközi-tengeri hajóhadat semmisítette meg. A tenger annyira angol uralom alatt állott, hogy Pitt hajós expeditiót küldött Franciaországba. De a régi idők elmultak; az angol hódítások ideje francia földön lejárt. Ezzel a teljes tengeri diadallal egy időben történik az angol gyarmati birodalom végleges megalapítása úgy Amerikában, mint Indiában. Amerikában a Missisippi völgyének, most a világ egyik mezőgazdasági központjának, birtoka miatt tört ki a harc. Az akkor még indiánusoktól is csak gyéren népesített óriási terület sorsa függőben maradt, nemcsak az utrechti békében, hanem még az aacheniben is. De közvetlen ez után a franciák őrházak vonalával kezdték összekötni Louisianát Canadával; az angolok pedig, kiknek egyes gyarmatai már elszállingóztak az atlanti óceán mellékétől a Kentucky s az Ohio partjaira, szintén magukénak tekintették az uratlan országot. Már 1754-ben Great Meadowsnál véres összeütközés történt a francia katonaság s az angol telepesek közt, kiket az akkor 22 éves Washington György vezetett. A következő évben Fort Duquesne, a mai Pittsburg mellett, nagy vereséget szenvedett az angol sereg. A franciák birtokban maradtak és Montcalm, Kanada kormányzója, a háború kitörése után is megtett mindent túlsúlyok fentartására. Sikerült is neki csatlakozásra birni az indianus törzseket, különösen az irokézeket, kik már az angol telepeket is kezdték pusztítani. Változást itt is csak Pitt kormányra jutása idézett elő. Az angol sereget 50.000-nyire szaporították s az most, a gyarmatosok hathatós támogatásával, képes lőn megtörni minden ellenállást. Hiába, Franciaország, mely seregeit a német csataterekre küldte, bár még mindig leghatalmasabb állama volt Európának, nem volt arra képes, hogy a tengeren és a távoli földrészekben is megbirkózzék elszánt ellenfelével. A versaillesi udvar pazarlása, s az udvari protectiónak a vezérek választásában való érvényesülése, lehetetlenné tette az erélyes hadviselést, míg Angliának mindig volt pénze arra, hogy német zsoldosokkal védje szárazföldi érdekeit. Pedig csak a francia állam nagy erőkifejtése állíthatta volna helyre az egyensúlyt a francia s a nagyon túlnyomó számú angol telepesek közt. Már akkor kitünt, hogy a franci gyarmatok inkább kereskedelmi s katonai telepek s csak az angolok képesek távoli területeket is megszállani népök feleslegével, úgy, mint egykor a görögök és a rómaiak. Az indiánusok felhasználása pedig csak igen rövid időre segített a franciákon, mert e vad szövetségeseik kegyetlensége csak elkeseredtebbé tette az angolok ellenállását. Most a francia Kanada vált a háború szinhelyévé. Montcalm nem bírta megakadályozni a nagy tavak vidékén épített francia erősségek elveszését és az angol sereg, Wolfe tábornok alatt, magát a fővárost, Quebeket vette ostrom alá. A város erősített fekvése nem tartóztatta fel az angolokat, maga a vezér járt elől, midőn a Szt.-Lőrinctől felvezető szoros úton kettenkint kapaszkodtak fel. Szeptember 12-én szembe állott egymással a két sereg, és Wolfe maga vezette a rohamot. Halálos golyó érte a hőst. Az őt karjába felfogó tiszt felkiált: futnak. A vezér utolsó erejét összeszedve, kérdi, kik futnak, és midőn hallja, hogy a franciák, e szavakkal adja ki lelkét: akkor boldogan halok meg. Montcalm is elesett, és nemsokára, a franciák minden törekvése dacára egész Kanada elveszett. «Midőn Pitt áttörte azt a vonalat, mely által a franciák meg akarták akadályozni az angol telepek terjeszkedését, öntudatlanul új irányt szabott a történetnek. Kanada elfoglalása által eltávolítván az ellenséget, kinek félelme az anyaországhoz kapcsolta a gyarmatosokat és megnyítván azok ereje előtt Nyugot mérhetetlen sikságát, alapját vetette meg az Egyesült-Államoknak.». Forrás: http://mek.oszk.hu/01200/01267/html/10kotet/10r01f03.htm |
|
|