Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett

Végre a török lerombolta a bástyát és feldúlta a várost. Több mint húszezer foglyot hurcoltak el. De a zsákmány legbecsesebb része, a sok fogoly leány, számra ezer, nem jutott el Konstantinápolyba. Egy görög leánya eljutott a gálya lőportárába és a hajó mindenestűl a levegőbe röpült. Nemsokára török kézre jutott a sziget másik fővárosa, Famagusta is. A bátor védelem arra birta az ostromló hadat, hogy szabad elvonulást engedjen. Mégis lefejeztek három velencei vezért, Bragadinót pedig, a város védőjét, megnyúzatták és bőrét kifüggesztették a vezérgálya vitorlájára. Így jutott Cyprus török kézre. Ugyanakkor elfoglalták a köztársaságnak az albán parton Italia közepével szemben fekvő telepeit is, Buduát, Antivarit és Dulcignót.

Ez a könnyű hódítás, Ranke szerint, nagyobb veszedelmet hozott az iszlámra, mint a minőt a Spanyolország elleni nagy vállalat hozhatott volna. Mert ha a török a moriszkók segítségére indúl, Velence valószínüleg békén marad, így pedig a szorongatott köztársaság V. Pius pápa közbenjárásához fordúlt. A hitbuzgó pápa létre is hozta a szent szövetséget, melynek kívüle és Velencén kívül tagjai voltak még Spanyolország, sz. János vitézei és Genua. Európa két déli nagy félszigete kelt harcra a harmadik ellen, a Földközi-tengeren való uralomért. A többi Európa tétlen maradt, még Magyarországon is fegyverszünet volt 1568 óta. Különben is a háború tisztán a tengeren folyt. Spanyolországban, hol a moriszkók elleni harcnak diadalmas befejezése, ha lehet, még fokozta a vallásos buzgóságot, szent háborúnak tekintették a harcot és mindenünnen gyűltek az önkéntesek a keresztyén had kijelölt fővezére, Don Juan köré. Cervantes, a nagy költő is akkor lépett be Don Juan hadába.

A szent liga arra kötelezte tagjait, hogy évenkint 200 gályát és 100 szállító hajót szereljenek fel, 50,000 gyaloggal és 4500 lovassal. A költségek felét Spanyolország fedezi, 1/3-át Velence, 1/6-át a pápa. Azonfelül a pápa nagy egyházi adót (cruzada) engedett a spanyol királynak és kétszáz évre szóló bűnbocsánatot hirdetett a kereszt harcosainak. Messina kikötőjét rendelték a flották találkozó pontjául. A fővezér 1571 aug. 25-én ért oda és a város fényes ünnepekkel fogadta a királyfit, kinek a legszebb hajóhad állott rendelkezésére, mely valaha a török ellen megindúlt. Sz. Márk zászlaja 106 gályán és hat nagy galeászon lobogott, 77 viselte a spanyol színeket, 12 a pápáét, 6 a johannita rendét, 3 Savoyáét. A vezérhajón büszkén lengett a liga zászlaja, melyet a pápa küldött, rajta a három fő szövetségesnek címere Don Juanéval együtt. Összesen 29,000-nyi legénység szolgált a 210 hajón. A katonák legnagyobb része a spanyol sereg színe-javából állott, még a velencei gályákat is jobbára ők szállották meg. Főfegyverük már a kézi puska (arkebúz), míg a törököknél még a nyíl divott jobban. Szeptember 9-én indultak keletnek, a szél ellenére. E hírre a török flotta, mely addig Dalmácia felé pusztított, visszavonúlt a korinthusi öbölbe. Don Juan elhatározta, hogy megtámadja. Útközben, Cefaloniában jött a hír Famagusta bukásáról és a törökök kegyetlenségeiről, mi még jobban felcsigázta boszúvágyukat.

Október 7-én indúltak meg, lassan evezve a keleti szél ellenében; nem sokára szemökbe tűnt a török flotta. Don Juan azonnal megadatta ágyúlövéssel a harcra készülés jelét. Azonnal megalkották a csatasort. Jobbra 64, nagyobbára velencei hajó állott, Doria vezérlete alatt, balról körülbelől ugyanannyi velencei hajó, középen 63 spanyol gálya, előttük Don Juannak, a velencei Veniernek és a római Marc Antonio Colonnának vezérgályái. Legelől a roppant nagyságú 6 galeász állott. Bizonyos távolság választotta el őket, hogy a hajók szabadon fordulhassanak. A kapitányok utasítása nem engedte, hogy lökésre hagyják kerülni a dolgot, hanem a tüzelés után arra kellett igyekezniök, hogy átszálljanak az ellenség hajóira és ott csatázzanak. Nem nézve az ágyúkat, még oly módon akarták megsemmisíteni az ellenséget, mint 1800 év előtt a rómaiak a karthágóiakat. A törökök 250 gályája félholdban foglalt állást. Zömét a kapitány basa vezette, a jobb szárnyat az egyiptomi basa, a bal szárnyat az algieri kalózvezér, Ulukh Ali. Egymással szemben megállt a két óriási hajóhad, a nap végig sütött a sok aranyos címeren, a kivont pengéken, a ragyogó vérteken. A két vezérhajó ágyúlövéssel üdvözölte egymást. Majd mély csend száll a keresztyén flottára, az egész legénység térdre borúl, imával és absolutióval készül a viadalra. E percben nyugoti szél támad, a keresztyéneknek kedvező; isteni jelnek veszi az egész sereg. Majd a török nagy lármával megnyitja a csatát. A nagy galeászok érzékeny kárt okoznak a török hajókban; ezek, őket kerülni akarván, egyenesen a fővonalnak rontanak. Az egyiptomi csatasor az északi parthoz simul és túl kezdi szárnyalni a velencéseket, kik nagy veszedelembe jutnak.

A lepantói csatában zsákmányolt török sisak.Madridban, a fegyvergyüjteményben.

Több gályájukat elvesztik, vezérök Barbarigo halálosan megsebesül. A másik szárnyon ugyanazt kisérli meg a kalózvezér. Doria elejét akarván venni a veszélynek, nagyon is kiterjeszti csatasorát, de ez által hajói elszigetelve maradnak és néhány közülök ellenséges kézre kerül. Középen ezalatt, minden utasítás ellenére, összecsap a két vezérhajó.

Teljes erővel rontanak egymásnak, megrendűl a lökéstől mindkettő. Aztán lövéseket váltanak, csatájukba mindkét részről bevonnak minden hajót, úgy, hogy két órajárásnyi kiterjedésben foly a harc. A főtörekvésök az, hogy egymás fedelére jussanak és ott kiszállhassanak. Nincs is szó haditudományról, a szemben álló gályák legénysége mintegy párviadalt folytat. Végre a velencések a balszárnyon győznek, az egyiptomi basa gályáját elsülyesztik és a partra űzik az ellenséges hajókat. Néhol fellázadnak a keresztyén gályarabok és elősegítik hitsorsosaik győzelmét. A két admirális még szemben áll, a spanyolok kétszer eredménytelenűl indúlnak rohamra, harmadszor felérnek a kapitány basa hajójának fedelére. A török admirális elesik, fejét keresztyén gályarab lándzsára tűzi, hajóján a kereszt jele váltja fel a félholdét. Végig harsan a keresztyén csatarenden a «Victoria» kiáltás. A törökök menekülni törekszenek, de legnagyobb részöket elfogják. Csak Ulukh Ali menekül meg negyven hajóval evezőseinek gyorsasága által. A lepantói csatában, négy óra hosszat tartó viadalban, 130 gályát vettek el a töröktől, 80 elsülyedt. Huszonötezer emberök veszett oda, 5000 esett fogságba, gyönyörű hajóhaduknak vége volt. A keresztyének veszteségöket 8000 emberre és 15 gályára tették, de a megmaradt hajók közt is sok vált harcra képtelenné. A csata után a közelgő vihar arra kényszeríté Don Juant, hogy egy szomszéd kikötőbe vezesse hajóit, miután a tönkrementeket elégette.

A nyugat nagyobb katonai fejlettsége győzött. A számra egyenlő török seregben csak 2500 volt a jancsár, a többi szedett-vedett nép. A páncélos, puskás hadak ellen nem állhattak meg az iszlámnak vitéz, de könnyű fegyverzetű, nyilas katonái.

Ez egy nap, 1571 okt. 7., mindenkorra megállapítá a keresztény hajóhadak túlsulyát a Földközi-tengeren. Don Juan már arra gondolt, hogy magát Konstantinápolyt is megtámadja, de hogy egyeztek volna bele a spanyolok, mikor még V. Károly császár sem gondolt ily kockáztatott vállalatra! Így a töröknek csak tengeri hegemoniája szűnt meg, a szárazföldi rendületlen maradt. Még Santa Maura szigetét sem sikerűlt a győzteseknek elfoglalniok. Mindamellett az egész keresztyénség mámorban úszott a diadal miatt, hisz az kétségtelenül a legnagyobb volt, melyet az oszmánokon Hunyadi János óta kivivtak. Nem volt népszerűbb ember Don Juannál, ki egy csapással biztosította Itália és Hispania partvidékeit a folyton fenyegető török pusztítás ellen. A hideg Fülöp, midőn hozzá elért a győzelem híre, csak azt mondá: Don Juan sokat tett kockára, de aztán készségesen elismerte öcscse érdemét. Az agg Tizian képpel örökíté meg a «liga diadalát» és Velence nemzeti ünnepűl rendelé e napot. Rómában triumphussal fogadták Colonnát, úgy a mint a régi imperatorokat szokták. Egy akkori magyar történetiró «kitünőnek és mindenkoron emlékezetesnek» mondja e diadalt. Legszebb eredménye mégis az volt, hogy általa 14,000 keresztyén rabszolga szabadúlt ki a török fogságból, kik között igen sok volt a magyar. A spanyolok és olaszok ezeket szívesen bocsátották haza.

Érem a lepantói csata emlékére.Eredeti nagyság. A berlini királyi éremgyüjteményben.

Nem hiába áll Ortelius akkori térképén a török birodalom jelmondata gyanánt: az egyetértés növeli a kis államokat, az egyenetlenség a legnagyobbakat is megdönti. A törökök gyorsan új hajóhadat állítottak sok puskással, a szövetséges hajóhad pedig alkotó részeire bomlott. A velencések, miután megmenekültek a veszélytől, elhagyták társaikat és a szerződés ellenére külön békére léptek. Lemondtak Cyprusról és 300.000 aranyat fizettek, miért viszont elérték kereskedelmi kiváltságaik fenntartását. (1573 március 7.) Igaz, hogy ezzel mindenkorra lemondtak a hatalmi politikáról is és a kereskedő város színvonalára sülyedtek, úgy mint Genua. Fülöpöt annyira elfoglalták a flandriai, angol és francia ügyek, hogy erejének nagy részét nem fordíthatta e távoli vidékekre.

Csak Don Juan óhajtotta a harc folytatását. A háborúhoz és a várható diadalhoz volt füzve életreménye, bízott abban, hogy királyságot vív ki magának. Sikerült is elfoglalnia Tunist és Golettát, atyja legszebb diadalainak szinhelyét. A pápa támogatásával azt kivánta Spanyolországtól, ismerje el őt Tunis királyának. Fülöp ezt megtagadta, nem akarta országa erejét szétforgácsolni azért, hogy öcscse királyi koronát nyerjen. Már 1574-ben nagy erővel visszatért a török és elfoglalta Tunist és Golettát. Minthogy ezentúl a spanyolokat a németalföldi háború, Fülöpöt pedig Németalföld felkelése kötötte le, a hatalmi viszonyok Észak-Afrikában és a Földközi-tengeren hosszú időn át változatlanok maradtak.

Forrás: http://mek.oszk.hu/01200/01267/html/08kotet/08r01f01.htm

Utolsó frissítés : 2004. október 19. Kedd 19:05

Átlagos értékelés

   (0 szavazat)