lakosm,
2004. október 20. Szerda 19:37
|
Átlagos értékelés : (0 szavazat) |
Megtekintések száma : 28505 |
Kedvenc : Nincs |
Rovat : Cikkek, Tengeri csaták |
1588-ban a történelem addigi legnagyobb, legerôsebb flottája szenvedett vereséget az angol partoknál. A kortársakat és az utókort egyaránt foglalkoztatta a rejtély: miért vallott csúfos kudarcot a Nagy Armada?
Erzsébet angol királynő főminisztere pár héttel a Nagy Armada veresége után ironikus pamfletet adott közre. A röpirat egy jezsuita levelét tartalmazza, aki a párizsi spanyol követnek sopánkodik a vereség miatt. Ilyen véget ért a Győzhetetlen Armada? - zárja gyászos levelét az állítólagos szerzetes. Az írás nyomán ragadt az Armadán az ekkor már groteszkül ható "győzhetetlen" jelző, amelyet pedig a spanyolok sohasem használtak flottájuk jellemzésére. Egy-két hónappal később újabb pamfletek árasztották el Európát. A protestáns szerzők szerint Isten fújt rá a spanyol hajóhadra, hogy bizonyítékát adja: a dölyfös és kegyetlen pápistákkal szemben az igaz protestáns ügy mellett áll. Az Armada roncsai A történészeknek persze nem ezek a művek szolgáltak forrásként. Rengeteg irat maradt a spanyol flotta után: ismerjük a zsoldlistákat, a parancsnokok leveleit, jelentéseit és a behajózott élelem jegyzékeit. Egyes kapitányok még azt is följegyezték, hogy hajójuk melyik nap hány lövést adott le. Ennek ellenére sok homályos részlet csak korunk új segédtudománya, a víz alatti régészet kutatásai nyomán vált érthetővé. Az Armada hajói közül nyolcnak megtalálták a roncsait. A San Juan de Sicilia sekély vizeken süllyedt el, ezért már századok óta kincskeresők kutattak roncsai között. Kincset nem találtak, a hajó maradványait viszont sikerült teljesen tönkretenniük. A másik hét megtalált hajó mélyebb részeken merült a víz alá, így ezekre csak a közelmúltban akadtak rá. A történetírás szerencséjére ezek a Nagy Armadát alkotó különbözô hajótípusok képviselői: akad köztük sokágyús zászlóshajó, széles építésű balti-tengeri karakk, utánpótlás, illetve csapatszállító kereskedelmi hajó, valamint a vitorlás és gálya kombinációjából létrehozott galeassa is. A búvárok megállapításai jól összevethetôk a levéltárakban őrzött dokumentumokkal. A 16. század legnagyobb hadi eseményében spanyol részről 130 hajó és mintegy 30 ezer ember, angol zászló alatt majdnem 200 hajó, viszont csak feleannyi ember vett részt. Ennek két oka volt: egyrészt az angolok hajói sokkal kisebbek voltak, másrészt a spanyol flotta hajóin a matrózokon és evezősökön kívül igen sok katona is tartózkodott, akik az angol hajók elfoglalásában és az angliai partraszállásban játszottak volna jelentôs szerepet. Füstbe ment terv Az Armada 1588. július 21-én indult útnak Anglia felé. Ezzel egyidejűleg II. Fülöp mintegy 17 ezer válogatott katonája, a spanyol sereg színe-java állt ugrásra készen Flandriában, alig 80 kilométernyire az angol partoktól. Parancsnokuk a kor egyik legkiválóbb hadvezére, Fülöp unokatestvére: Farnese pármai herceg volt. Serege olyan hajókkal rendelkezett, amelyek csak a katonák Angliába szállítására voltak alkalmasak, és teljesen védtelenek lettek volna mindenféle támadással szemben. A terv szerint ezért e szállítóhajókat az Armada fedezte volna áthaladtukban. Ha a félelmetes hírű spanyol gyalogság átjut Angliába, semmi sem állíthatta volna meg Londonig. II. Fülöp, a terv értelmi szerzője, csataterektôl és tengerektől távol, Spanyolország közepén élte bezárkózott hivatalnokéletét.Még az udvarba jövőkkel sem személyesen, hanem beadványok és válaszlevelek útján érintkezett. Így aztán hiába görnyedt napi nyolc-kilenc órát íróasztala fölé, elég kevéssé értette országa gondjait. Elméleti hadvezér volt, és ez meg is látszott a terven. Farnese herceg figyelmeztette is a kivitelezés várható nehézségeire, ám a király nem hagyta befolyásolni magát. A terv az Armada és a flandriai sereg összehangolt hadműveleteit írta elő. A király úgy képzelte el, hogy miközben az Armada a csatornában legyőzi, de legalábbis távol tartja az angolokat, addig Farnese gyalogsága hajóba száll, majd a két flotta egyesül, és Anglia elfoglalására indul. A Flandriában bevetésre kész gyalogságnak ugyanazon a napon kellett volna beszállni bárkáiba, amelyen az Armada partközelbe ér. A szűk hajókban ugyanis nem lehetett napokig várakozni, a flotta megérkezésekor viszont már későlett volna megkezdeni a beszállást. Azonban a kritikus napokban az Armada admirálisa és Farnese nem tudtak érintkezésbe lépni. Futáraikat elfogták, ezért kénytelenek voltak anélkül cselekedni, hogy tudták volna, mit csinál a másik. A terv így kudarcot vallott: a szárazföldi sereg még nem állt készen, amikor az Armada megjelent a flandriai homokzátonyoknál. A hatalmas flotta feszült várakozásba kezdett. Lángoló kísértethajókAz angolok már 1585 óta számítottak a spanyol támadásra, Erzsébet ugyanis akkor kötött szövetséget Fülöp lázadó németalföldi alattvalóival. Amikor pedig az angolok "tündérkirálynője" a katolikus skót királynő, Stuart Mária fejét is leüttette, a spanyol uralkodónak már ürügyet sem kellett keresnie egy Angliával szembeni akcióra. Az eretnekek elleni vállalkozáshoz a pápa is csatlakozott, Fülöpnek pénzsegélyt, Farnese hercegnek gazdagon díszített kardott küldött. V. Piusz udvarából azonban kiszivárogtak a terv részletei. Colonna kardinális öccse a holland felkelők fogságába került, s ott elárulta mindazt, amit nagybátyjától hallott a készülő hadjáratról. Így az angolok már lesben állhattak a flandriai partoknál, s a megfelelô pillanatban kísérletet tehettek a spanyolok megzavarására. Az angol flotta egészen váratlan, de mindenképp hatásos megoldást választva támadt a tétlenül veszteglô spanyol hajókra: nyolc kis hajót megtöltöttek robbanóanyaggal, s ágyúikat is előkészítették, hogy azok maguktól elsüljenek, ha a tűz eléri őket. Augusztus 7-én éjfélkor indultak meg a lángoló vitorlások. Bár a spanyoloknak két "kísértethajót" sikerült elsüllyeszteniük, a maradék hat a kedvező széllel bejutott a várakozó Armada hajói közé. Az angolok haditervét nemcsak a kedvező szélirány segítette, hanem az is, hogy a spanyol hajók igen közel horgonyoztak egymáshoz. A tüzet okádó hajók váratlan megjelenése általános pánikot keltett. A spanyolok elvágták a horgonyköteleket, így hajóik szétszóródtak, a flotta hadrendje felbomlott. Ekkor támadtak az angol hajók, s a kibontakozó tengeri csatából kilencórás tüzérségi párbaj után ők kerültek ki gyôztesen. Döntöttek az ágyúkHogyan győzhettek a kis angol vitorlások a hatalmas spanyol hadihajókkal szemben? Egyes történészek szerint a spanyol hajók olyan nagyok voltak, hogy ágyúgolyóik egyszerűen elröpültek az angolok hajói fölött. A méretkülönbségek azonban korántsem voltak ilyen nagyok. Egy másik feltevés szerint a csata kimenetelét az döntötte el, hogy a széles torkú spanyol ágyúk hatalmas golyóbisaikat rövid távolságra tudták eljuttatni, az angolok pedig kisebb golyókat jóval messzebbre. Ezért az angol flotta először tisztes távolságból lőtte a spanyolt és arra késztette, hogy lőtávolán kívüli ellenfeleire lője el munícióját. Amikor aztán a spanyolok kifogytak készleteikből, az angolok közelebb húzódtak és pusztító ágyútűz alá vették a védtelen óriásokat.Amióta föltárták az Armada roncsait, tudjuk, hogy ez az elmélet is a legendák világába tartozik. A tenger fenekén ugyanis a hajók gerendái között igen nagy számban találtak ágyúgolyókat. Amikor a spanyol hajók elsüllyedtek, még több ágyúcsatára elegendő készletük volt. A spanyolok nem voltak felkészülve hosszadalmas tüzérségi párbajra. Úgy tervezték, hogy elsöprő erejű össztűz után megcsáklyázzák, majd átugorva, kézitusában foglalják el az ellenséges hajókat. Ágyúikat is csak nehézkesen és lassan tudták újra tölteni. Az angolok kis, négykerekű kocsikon helyezték el az ágyúkat, így töltésre könnyen a hajó belsejébe húzhatták azokat. A spanyoloknak nem voltak ágyús kocsijaik, ezért töltéskor vagy hátravonszolták az ágyúkat, vagy kihajoltak eléjük. Ha az ellenséges hajók nagyon közel voltak, az utóbbi módszer egyenlő volt az öngyilkossággal, ezért ezzel nemigen éltek. Az angoloknál az ágyúkat is tengerészek kezelték, míg a spanyoloknál szárazföldi viszonyokhoz szokott tüzérek, akik rosszul viselték a tengeri szolgálat viszontagságait. A tengerből fölhozott ágyúk laboratóriumi vizsgálatából az is kiderült, hogy a spanyolok nemcsak kevesebb ágyúval rendelkeztek, de sok közülük igen gyenge minőségű volt, s szinte nagyobb veszélyt jelentettek saját tüzéreikre, mint az ellenségre. Ezeket az ágyúkat az előkészületek utolsó szakaszában, kapkodva önthették. A spanyol flotta érzékeny veszteségeket szenvedett, de még ekkor is tekintélyes erőt képviselt. Admirálisa kísérletet tett a Farnese csapataival való egyesülésre, ám az időközben támadt viharos szél kifújta hajóit a csatornából. A vert flotta így nem tehetett mást, mint a brit szigeteket megkerülve hazafelé vette útját. Ha nem tombol a vihar, vagy a spanyol kapitányok jobban ismerik ezeket a vizeket, semmi veszedelmes sem lett volna ebben az útban, az adott körülmények között azonban katasztrófába torkollt: az Armada hajóinak mintegy fele a skót és ír partok szirtjeihez csapódott, és hullámsírba merült. A híres spanyol flotta pusztulásával indult meg a hanytlás útján a spanyol világbirodalom, s kezdődött meg Anglia felemelkedése. A víz alatti régészet eredményei nyomán ma már biztos, hogy azért győzhettek az angolok, mert a spanyolokénál modernebb haditechnikai szemlélettel a tüzérségre alapozták haditervüket. forrás:www.rubicon.hu |
|
|
Írta: bozsi () 2004. július 29. Csütörtök 13:44