Tehát újra itt vagyok. Kicsit elhanyagoltam a Fórumot dehát a suli az suli
Elvileg mostis tanulnom kéne
Engem mindig is érdekelt hogy milyen ruhákba öltözhettek a kalózkapitányok,utánnanéztem, és arra jutottam hogy a kor divatja szerint
Divat és öltözködési formák--A 17. században a tengeri és hétköznapi viselet igen különböző volt. Ezt részint a ruházat gyakorlatiassága, máskor pedig szerepe határozta meg. Természetesen írásomban nem a kalózok mint tengerészek mindennapi viseletét szeretném elemezni, hiszem az nem sokban különbözik szárazföldi társaikétól - a korabeli emberek anyagi körülményeit tekintve pedig nem is engedhettek meg maguknak választékos öltözetet. Sokkal inkább említésre méltóak azok az emberek, akik valamely ország szolgálatában álltak, mígnem kalózkodásra adták sorukat, s korábbi tisztjüknek megfelelő viselettel léptek a meggazdagodás eme útjára. A legtöbb kapitány inkább angol "gentlemen"-nek adta ki magát, mint utcaszéli rablónak, s ez alól még azok sem voltak kivételek akik köz-polgári család gyermekeként kerültek egy hajó élére.Vegyük sorra, hogy mik változtak meg e "nemesi" öltözködésben a századok során:16.század=========Térdnadrág, tekintélyes méretű gallér, rövid haj s az azt fedő kapitányi süveg volt a jellemző a század kapitányaira. Így öltözködtek a spanyol kincses-flotta fejei, s hasonlóan a rájuk vadászó John Hawkins vagy éppen Sir Francis Drake is. A térdnadrágot egyébként a 16. század egészében és még a 17. század első negyedében is viselték.17.század=========Bricsesz, vállhoz simuló gallér, nemesi kalpag s a róla csüngő selymes szőrme jellemezte a 17. század hajósait. Az 1500-as évek merev ruházatát I.Károly francia felesége, Henrietta vegyítette egy sokkal könnyedebb, elegánsabb stílussal. A hatalmas gallérok ekkoriban adták át helyüket a kényelmesebb, vállhoz simuló társaiknak. A ruházat nagyon népszerű lett a 17.századi kalózok között, hiszen zsákmányként is sokat értek igen drága hímzéseikkel.Ezidőkben a tengerészek ruházata is megváltozott, hiszen addig viszonylag hosszú nadrágjaikat - a nagyobb mozgásszabadság kedvéért - térden alul levágták. Az ilyen térdnadrágok mind az egyszerű tengerészek, mind pedig a királyi haditengerészet tisztjei által keresett árucikké váltak.18.század========A parókák, a háromszögű sapkák és a sok gombos s nem kevésbé díszes mellény-kabátok kora ez. A kalózok is a 18.században élik fénykorukat, így nem csoda, ha manapság az akkor viselt ruhákban képzelik el a kalózkapitányokat.A 18.századi viselet vált a kalózok fő jellegzetességévé, s rengeteg könyv vagy éppen film - mint a Feketeszakáll vagy a Kincses sziget - építkezik rájuk.